Dies diem docet. Partfal, ahonnan különösen szép a világ, kitekintesz és szinte mindent máshogyan látsz.
Második L ezen a szép napon betölti a tizenkettedik életévét. Különleges személyiség! Mindenfélét látok benne apámból és anyámból. Most itt egy rövid, uszkve 100 szavas dicséretnek kellene következnie, bár kétlem, hogy minden jó tulajdonsága beleférne ennyibe. Ráadásul 1-2 rossz is van neki, de az kideríthetetlen, hogy azokat kitől örökölhette... Így maradjunk annyiban, hogy szív és ész, gondoskodás és szeretet kiváló ötvözete. Ajándék a teremtőtől! L Isten éltessen!
Nem friss...
Budakeszi 2026.02.01.
Nem hangzik túl jól a szó... mégsem ötlik fel bennem jobb kifejezés. Megyek az utcán habrózsás virágfelhőn át ragyog az ég, vagy éppen kökények illegetik magukat hófehérben. Járdakövek, betonszegélyek között apró virágok kandikálnak. Legszebb ideje van most a világnak. Megyünk az utcán, meleg kis pracliját fogom a tenyerembe, megáll és virágot csodál, beszélget, megbeszéljük a mát, s a holnapot. Iskolás a téma, beosztja a délutánt. Komoly dolog ez kérem nyolcévesünk világegyetemében. Otthon füzet, feladatos, tolltartó és radír. Számok rengetegében pompásan igazodik, precíz, érti és oldja, le is írja sorban, s én csak bámulom meghatottan. Micsoda csodák vannak itt, látni vélem apám pontos, következetes megoldásait. Szaporodnak a sorok, megold komótos rendben minden feladatot. Itt-ott elkél a radír, betűkanyarítás, javítás - míg tökéletes lesz minden megoldás. Másik könyv és másik füzet, dolgozat lesz, nézzük meg mire megyünk együtt ketten a szorgalmas előkészületben. Német! Jaj! Kire ütött ez a gyerek?! Sorol szavakat, verseket. Komolyan veszi a dolgát! Gördülnek a mondatok, megtudhatjuk mit főznek ott - naná, hogy spenótot, s fontos egyebek is felsorolásra kerülnek ... s elérünk végre a menüsor végére. Tomatensuppe - na jó, akad a kamrában bőven, s már keverem, kavarom neki, hisz a kicsi a paradicsomlevest is nagyon szereti, vajgalus úszkál majd benne, közben kétszer elsoroljuk a szavakat, forró leveshez keresek hideg kanalat. A kis Pihém már készül ki a fényre, de azért még egy palacsinta még pocakjába férne. Nézem és olvadok. Megszólal, nem teszem el Mama a németet, ha bejövök átnézem még, és fut, nevet, int, kint virul és boldog, nem kell kabát, elég a póló.
És a tavaszi gyorsulásban megállok.
Tegnap még ott, ma már itt zúdul rám az öröm, a szeretet, a mosoly!
Élet, színek és fények! Robban a tavasz és gyönyörűséggel halmoz! Egymás sarkába érő virágok, kapkodom a fejem, hogyan tudjuk kibírni ezt a gyorsaságot. Néhány óra, nem mondható, hogy karnyújtásnyi a távolság, tegnap még Nyussz, ma pihe, s néhány hét múlva új kis élet érkezése. Összekötő láthatatlan zsinórok selyme. Gének.
