Vackor bújó

A legújabb családtagnak Tüskés Vackornak készült ez a kis bújózsák, amit egyből birtokba is vett kis tulajdonosa.

Kedvenceink, akik örömöt hoznak a mindennapokba

Csipi (Sir Kertaljai Rosszcsont Csipesz) 2020.07.08.

Bobó, vagy Daisy (Sir Oroszlánfejű Pihe-puha Bobó vagy Lady Oroszlánfejű Pihe-puha Daisy) még nem tudjuk, hogy őkelme fiú vagy lány 2021.08.

   Vackor (Tüskés Übercuki Vackor) 2021.08.10.

Kedvenceink, akik a szivárvány másik oldaláról vigyáznak ránk

Sziszi 2003.08 - 2021.07

Mogyi (Sir Lógófülű Mogyoró) 2015.03 - 2021.03

Teo (Tüskés Teodor) 2019.03 - 2021.03

Nosztalgiáztam, avagy újra itt

Az elmúlt két hetem a nosztalgiáról szólt.

Érettségi találkozón voltam, 30 éve végeztünk a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban. Délután az iskolában találkoztunk a végzett 43 emberből 30 egynéhányan, majd egy helyi étteremben vacsoráztunk. Míg az első találkozókon sokan elégedetlenek voltak a munkalehetőségekkel, a karrier lehetőségekkel, a fizetéssel, az elismerésekkel, most már azt állapítottam meg, hogy mindenki megtalálta a helyét, megállapodott mind a magánélet, mind a munka tekintetében. Mindemellett sokan fogtak hobbiból a munkájuktól távol álló új dolgokba.

Egyetemi találkozón is voltam, amin szintén sokan részt tudtunk venni. A 27 fős csoportból 17 csoporttárs el tudott jönni. Velük hosszú idő után találkoztam, hiszen nem tartottunk minden öt évben találkozót. Jó volt újra látni a régi barátokat.

Ennek apropóján eszembe jutott a blog is.

Az elmúlt hét évben sok minden történt, új dolgokba fogtam, új szerelmeim lettek, megnőttek a lányok. A munkahelyem a régi, bár jó párszor új tulajdonosa lett, és ezért átnevezték. A lányok születése után a derékfájásom miatt kettlebellezni kezdtem. Három hónap alatt annyira megerősödtek tőle a deréktáji izmaim, hogy elmúlt a fájdalom. De én maradtam. Még edzőtáborba is elmentem két nyáron is. Imádtam csinálni. Nemcsak a mozgás maga tett jót, hanem a négy gyerekes napi rutinból nyújtott kikapcsolódást heti két alkalommal. Ez volt az én időm.

A kettlebell edzésekre járó baráti társaságban 2015. augusztusban elhatároztuk, hogy részt veszünk szeptember első hétvégéjén a Szegedi Sárkányhajó Fesztiválon kipróbálva a sárkányhajózást. Az akkor még lelkes amatőrökből álló csapat negyedik helyezést ért el 200 méteres távon. Ezen a sikeren felbuzdulva határoztuk el, hogy a következő évben rendszeres edzések mellett néhány újabb helyi versenyen mérettetjük meg magunkat. A 8 km-es Boszorkány kört a legrövidebb idő alatt leevező csapatként teljesítettük. Ez további lendületet adott, és azóta a Szegedi Vízisport Egyesület színeiben heti rendszerességgel edző és szabadidős kategóriában versenyző sárkányhajó csapattá váltunk. A szerelem és az én idő tárgya a kettlebell helyett a sárkányhajózás lett, ami hat éve tart. A sárkányhajó csapat a nagy lányommal együtt második családunkká vált, jóban-rosszban összetartunk.

Az utolsó bejegyzést követően még elkészült néhány hímzés, de utána tű nem igazán volt a kezemben az utóbbi néhány évben, néhány apróságtól eltekintve nem hímeztem. Mik is készültek el?

Az alábbi apróságokkal okoztam örömet, amikor tűt vettem a kezembe:

A nosztalgiázás hatására Mirabilia Cinderellámat vettem elő a fiók mélyéről:

Ez a nap is eljött...

mégpedig nagyon gyorsan. Még most volt, hogy a kicsik bölcsibe indultak, elrepült a másfél év, és máris a ballagásra készültünk. Az anyukákkal megbeszéltük, hogy valami személyes, kézzel készített ajándékkal köszönjük meg a gondozó néniknek a munkájukat. Egy képkeret mellett döntöttünk, amibe a gyerekeinkről készült montázst tesszük. Ilyen lett a végeredmény, aminek a reakciókból ítélve, nagyon örültek a gondozó nénik:

 

3 évesek

Tegnap volt három éve, hogy megszülettek. Ünneplés majd holnap lesz a nagyszülőkkel együtt.

El sem hiszem, hogy ennyire telik az idő, ilyenek voltak:

 Ma már ekkorák:

Apróságok ajándékba

Viki a tavaszi szünetben egy barátnőjénél töltött el másfél napot. Este vittem el hozzájuk, ott aludt, másnap egész nap náluk játszottak, és este hozták haza a lányt.

Most aludt életében először "idegen" helyen, és nem itthon vagy a nagyszülőknél. Nagyon élvezte, jól érezte magát Emmáéknál. Viki alig várja, hogy viszont láthassa Emmát nálunk. Neki és a családjának készült néhány apróság .

Emma Monster High rajongó, neki készült a zsepitartó. A mintát egy neten talált kép alapján magam terveztem kockás papíron.

  Anyukája szintén egy saját készítésű zsepitartót kap:

 

Mivel az Apukája volt velük otthon aznap, és bírta ki a lányok szeszélyeit, ő is kap egy kis apróságot:

És végül a lányok:

 

Egerben jártunk

Pontosan egy hónappal ezelőtt volt a házassági évfordulónk. Felkerekedtünk hát Apjukkal kettesben, és elmentünk Egerbe három napra. A lányokat a nagyszülőkre hagytuk, így biztosítva volt, hogy tényleg pihenni megyünk. Akinek nincs gyereke, szerintem, nem tudja milyen kincs három egész nap csöndben és nyugalomban.

Az odafele út kicsit kalandosra sikeredett mert a navigátor lenavigált a főútról, így kis falvakon keresztül, alig járt hegyi utakon kanyarogtunk, mire nagysokára megérkeztünk Egerbe. A szállásunk a Hotel Rubiniában volt, ami tiszta és barátságos kis szálloda a város szélén. A szobánkból a Szépasszonyvölgyre lehetett látni.

Bőségesen vacsorázhattunk, reggelizhettünk a svédasztalról. Szombat este még a pincesorra, borkóstolásra is levittek bennünket. Nagyokat sétáltunk, tényleg pihenéssel telt el, sajnos villámgyorsan, a három nap.

Barátságok és a net

A net világában sok új virtuális és személyes barátságot lehet kötni, azonban úgy látom sok barátság el is vész benne, nem szánunk elég időt a találkozásokra a "valóságban." És ami miatt most eszembe jutott a téma: rég nem látott kedves barátok is újra feltűnhetnek általa az életünkben.

A napokban egy ilyen baráttal találtunk egymásra. 18 évvel ezelőtt dolgoztunk együtt az első munkahelyemen. Amikor más munkahelyre kerültem,  elsodort bennünket az élet egymás mellől. Nem sokkal később ő is elkerült onnan, vállalkozásba fogott, sikeres a saját szakmájában.

Kiderült, kislánya annyi idős, mint az én Vikim. Azóta élőben is találkoztunk újra, a két lány összeismerkedett, ami talán egy új barátság kezdete.

Mindketten sokat változtunk, és mégis, mintha egy nap se telt volna el az utolsó találkozás óta.

Mi is van velünk manapság?

Éljük a négy gyerekesek sokszor rohanó, sok szervezést igénylő mindennapjait. Az ikrek bölcsibe járnak, a "nagyok" iskolába. Én augusztusban mentem vissza dolgozni.

Viki tavaly júniusban judo versenyen vett részt. Ez volt az első ilyen jellegű megmérettetése ebben a sportban. Ott készült róla az alábbi kép.

 

Gabi elsős, róla az iskolában készültek a képek.

 

 

A kicsik nőnek, okosodnak. Nem győzöm kapkodni a fejem, hogy már miket tudnak, milyen gyorsan nyílik az értelmük. Egész más őket figyelni, mint annak idején a nagyokat ebben a korban. A bölcsis farsangon készült a két macikámról a kép.

Az elmúlt közel egy évben még hímeztem is, ha keveset is. Készítettem egy teás dobozt ajándékba, és haladtam az Elizabethemmel is.