Egységes Európai Okmány

FŐBB PONTOK

Célkitűzések

• Az Egységes Európai Okmány aláírásával záruló kormányközi tárgyalásoknak kettős célja volt:
  • a közös kül- és biztonságpolitikával kapcsolatos szerződés, valamint
  • az EGK-Szerződést módosító jogi aktus tető alá hozása, különös tekintettel a következőkre:
    • a Tanács döntéshozatali eljárása;
    • az Európai Bizottság hatásköre;
    • az Európai Parlament hatásköre;
    • az Európai Gazdasági Közösség és az Európai Atomenergia-közösség felelősségi körének a kiterjesztése.

Felépítés

• Az EEO egy preambulumból és négy címből áll, valamint tartalmazza a konferencián elfogadott nyilatkozatokat.
• A preambulum a Szerződés főbb céljait ismerteti, és hangot ad az aláíró felek azon szándékának, hogy a közöttük lévő kapcsolatok egészét egy Európai Unió létrehozása céljából átalakítják. A preambulum ezenfelül kimondja, hogy az Okmány egységes jellegű, amely összefogja a külpolitika terén folytatott együttműködésre, valamint az Európai Közösségekre vonatkozó közös szabályokat. Végül rávilágít a Szerződések felülvizsgálatának két céljára, vagyis hogy „a közös politikák kiterjesztésével és új célok követésével javítsák a gazdasági és társadalmi helyzetet”, és biztosítsák „a Közösségek zavartalanabb működését”.
  • Az I. cím a politikai együttműködésre és az Európai Közösségekre egyaránt vonatkozó közös szabályokat tartalmazza.
  • A II. cím az Európai Közösségeket létrehozó szerződések módosítására irányul.
  • A III. cím a külpolitika terén történő európai együttműködésre vonatkozik.
  • A IV. cím az általános és záró szabályokat foglalja magában.

Intézményi változások

• Az egységes piacnak 1993-ig történő létrehozása érdekében az EEO több olyan esetet vezetett be, ahol a Tanács egyhangúság helyett minősített többséggel hozhat határozatokat. Ez leegyszerűsítette a döntéshozatalt, és azt jelentette, hogy az egyhangú megállapodások elérésével járó gyakori késések elkerülhetők lehettek a tizenkét akkori tagállam között. A belső piac létrehozását célzó törvények esetében – az adózással, a személyek szabad mozgásával, valamint a munkavállalók jogaival és érdekeivel kapcsolatos intézkedések kivételével – többé nem volt szükség egyhangú döntéshozatalra.
• Az EEO létrehozta az állam-, illetve kormányfők konferenciáinak vagy csúcstalálkozóinak hivatalos formát nyújtó Európai Tanácsot, jóllehet e szerv hatásköreit majd csak az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 15. cikke határozza meg.
• Az Okmány megerősítette a Parlament jogköreit azáltal, hogy a bővítési és társulási megállapodások megkötésekor követelményként előírta a Parlament általi egyetértést. Az EEO bevezette az együttműködési eljárást, amely megerősítette a Parlament intézményi párbeszédben játszott szerepét, a korlátozott számú jogalap alapján benyújtott jogszabályjavaslatokat illetően lehetőséget adott a második olvasatra – ezáltal előkészítve a Parlament jövőbeni (Tanács melletti) társjogalkotó szerepét.
• Az EEO tisztázott a végrehajtási hatáskörökkel kapcsolatos néhány szabályt. A 10. cikk – általános szabályként – lehetővé tette a Tanács számára, hogy az általa megállapított szabályok esetében végrehajtási hatáskörökkel ruházza fel a Bizottságot. A Tanács kizárólag meghatározott esetekben tarthatta fenn a végrehajtási hatáskör gyakorlásának jogát. Az Egységes Európai Okmány továbbá megteremtette az Elsőfokú Bíróság – mai nevén Törvényszék – létrehozásához szükséges feltételeket.

Szakpolitikai területek

• Az EEO keretében a szerződések által felölelt négy meglévő szakpolitikai területen a minősített többségi szavazás vált az új fő normává:
  • a közös vámtarifa;
  • a tőke szabad mozgása;
  • a szolgáltatások szabad mozgása; és
  • tengeri és légi közlekedés.
• Az EEO számos új szakpolitikai területet vezetett be, ahol a döntéshozatal minősített többséggel történik. Ide sorolhatók:
  • belső piac;
  • gazdasági és társadalmi kohézió – a belső piac megvalósítása hatásainak ellensúlyozása érdekében a kevésbé fejlett régiókban;
  • szociálpolitika – a politika két új aspektusa, mégpedig a munkahelyi egészségvédelem és biztonság, illetve a szakszervezetek és a munkáltatók közötti szociális párbeszéd;
  • kutatás és fejlesztés;
  • környezet – a szubszidiaritás elvének bevezetése (azaz európai szinten csak akkor tesznek intézkedéseket, ha azok a nemzeti szintű intézkedéseknél hatékonyabbak); valamint
  • közös külpolitika – a Tanácsnak a kezdeményezésért és a tagállamok álláspontjainak összehangolásáért felelős elnökségével.