Tartalomjegyzék

1.

Bevezetés

4

2.

Kedvezményezettek (a 2004/38/EK irányelv 2. és 3. cikke)

6

2.1.

Az uniós polgár

6

2.1.1.

Általános szabályok

6

2.1.2.

Visszatérő állampolgárok

6

2.1.3.

Határ menti ingázók, határokon átnyúló tevékenységet folytató önálló vállalkozók és határokon átnyúló szolgáltatást nyújtók

7

2.1.4.

Kettős állampolgárok

7

2.2.

Családtagok és egyéb kedvezményezettek

10

2.2.1.

Általános szempontok

10

2.2.2.

Közvetlen családtagok

10

2.2.3.

Távolabbi családtagok

16

2.2.4.

Az uniós polgárral való családi kapcsolat igazolására szolgáló dokumentumok

21

3.

A kiutazás és a beutazás joga (a 2004/38/EK irányelv 4. és 5. cikke)

22

3.1.

A kiutazás és beutazás joga

22

3.1.1.

Az uniós polgárokra vonatkozó szabályok

22

3.1.2.

Nem uniós családtagok

22

3.1.3.

Az úti okmányokra vonatkozó követelmények

23

3.1.4.

Az uniós polgárok személyazonosító igazolványainak formátuma

23

3.1.5.

A Határőrök gyakorlati kézikönyve (Schengeni kézikönyv)

23

3.1.6.

Hiányzó úti okmányok

23

3.1.7.

A beléptetés-kiléptetés megtagadása

24

3.2.

Nem uniós családtagok vízummentessége

24

3.3

Vízumszabályok

26

4.

A legfeljebb 3 hónapos tartózkodáshoz való jog (a 2004/38/EK irányelv 6. cikke)

27

5.

Az uniós polgárok három hónapot meghaladó tartózkodáshoz való joga és az adminisztratív formalitások (a 2004/38/EK irányelv 7., 8., 14. és 22. cikke)

28

5.1.

Munkavállalók és önálló vállalkozók

28

5.1.1.

A munkavállalók és önálló vállalkozók fogalommeghatározása

28

5.1.2.

A munkavállalói vagy önálló vállalkozói jogállás megtartása

29

5.1.3.

Nemzetközi szervezeteknél dolgozó vagy diplomáciai/konzuli jogállású uniós polgárok

30

5.2.

Diákok és gazdaságilag inaktív uniós polgárok

30

5.2.1.

Elegendő források

30

5.2.2.

Teljes körű egészségbiztosítás

34

5.2.3.

Diákok

35

5.2.4.

Kiskorú uniós polgárok tényleges felügyeletét ellátó személyek

36

5.3.

A bejelentkezésről szóló igazolás megszerzéséhez szükséges igazoló dokumentumok

36

5.4

A bejelentkezésről szóló igazolások kiadásának feldolgozási ideje

37

5.5.

Népesség-nyilvántartási rendszerek

37

6.

Az álláskeresők tartózkodáshoz való joga (a 2004/38/EK irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja)

38

7.

A nem uniós polgárok három hónapot meghaladó tartózkodáshoz való joga és az adminisztratív formalitások, valamint a munkavállaláshoz való jog (a 2004/38/EK irányelv 7., 9., 11., 22. és 23. cikke)

39

7.1.

A tartózkodási kártyák kiállítását igazoló dokumentumok

39

7.2.

A tartózkodási kártyák kiállításának feldolgozási ideje

41

8.

A családtagok tartózkodási jogának megtartása az uniós polgár halála vagy távozása, valamint válása, a házasság érvénytelenítése vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetése esetén (a 2004/38/EK irányelv 12. és 13. cikke)

42

8.1.

A tartózkodási jog esetleges megtartására feljogosító helyzetek

42

8.2.

Megőrzött jog

42

8.3.

A tartózkodási jog megtartásának feltételei

42

9.

Huzamos tartózkodás (a 2004/38/EK irányelv 16. és 21. cikke)

44

9.1.

A jogszerű tartózkodás követelménye

44

9.2.

A jogszerű tartózkodás ötéves folyamatos időtartamának kiszámítása

45

9.3.

A huzamos tartózkodási jog elvesztése

46

9.4.

Igazoló dokumentumok

46

9.5.

A feldolgozás időtartama

47

10.

Munkavállaláshoz való jog (a 2004/38/EK irányelv 23. cikke)

47

11.

Egyenlő bánásmódhoz való jog (a 2004/38/EK irányelv 24. cikke)

48

11.1.

A szociális ellátáshoz való egyenlő hozzáférés joga: tartalom és feltételek

49

11.1.1.

A szociális segítségnyújtás tartalma

49

11.1.2.

Azon személyek kategóriái, akik ugyanolyan szociális segítségnyújtásra jogosultak, mint a fogadó tagállamállampolgárai

49

11.1.3.

Azon személyek kategóriái, akiktől megtagadhatók ugyanazok szociális segítségnyújtási ellátások, mint amelyekre a fogadó tagállamállampolgárai jogosultak

50

11.2.

A 2004/38/EK irányelv 24. cikke és a 492/2011/EU rendelet közötti kapcsolat

51

11.3.

A 2004/38/EK irányelv 24. cikke és a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet közötti kapcsolat

52

11.4.

Az egészségügyi ellátáshoz való egyenlő hozzáférés joga: tartalom és feltételek

54

12.

Tartózkodásra jogosító engedélyek (a 2004/38/EK irányelv 8., 10., 19., 20. és 25. cikke)

55

12.1.

Uniós polgárok számára kiállított, bejelentkezésről szóló igazolások és huzamos tartózkodást igazoló dokumentumok (a 2004/38/EK irányelv 8. és 19. cikke, valamint az (EU) 2019/1157 rendelet 6. cikke): formátum, minimális információk és érvényességi idő

55

12.2.

Nem uniós családtagok számára kiállított tartózkodási kártyák és huzamos tartózkodási kártyák (a 2004/38/EK irányelv 10. és 20. cikke, valamint az (EU) 2019/1157 rendelet 7. és 8. cikke): formátum és érvényességi idő

55

12.3.

A tartózkodásra jogosító engedélyek természete és hatásai (a 2004/38/EK irányelv 25. cikke)

56

12.4.

A nem uniós családtagok többszörös tartózkodási/bevándorlási jogállásai

57

13.

A szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okokból történő korlátozása (a 2004/38/EK irányelv 27., 28. és 29. cikke)

57

13.1.

A szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog korlátozása közrendi vagy közbiztonsági okokból

58

13.1.1.

Közrend és közbiztonság

58

13.1.2.

Személyes magatartás és fenyegetés

59

13.1.3.

Az arányosság értékelése

61

13.1.4.

Megelőző intézkedések

64

13.2.

A szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog korlátozása közegészségügyi okokból

65

14.

Nem közrendi, közbiztonsági vagy népegészségügyi okokból történő korlátozások (a 2004/38/EK irányelv 15. cikke)

67

15.

Eljárási biztosítékok (a 2004/38/EK irányelv 30. és 33. cikke)

68

16.

Visszaélés és csalás (a 2004/38/EK irányelv 35. cikke)

70

16.1.

Általános szempontok

70

16.2.

Csalás

71

16.3.

Visszaélések

71

16.4.

Érdekházasságok

72

16.5.

A visszatérő állampolgárok visszaélései

72

16.6.

A visszaélés és csalás ellen hozott intézkedések és szankciók

72

17.

Nyilvánosság/az információ terjesztése (a 2004/38/EK irányelv 34. cikke)

72

18.

A visszatérő állampolgárok családtagjainak tartózkodási joga

73

19.

A Ruiz Zambrano ítélkezési gyakorlat

76

19.1.

Az uniós polgárként az egyéneket megillető jogok lényegének tényleges gyakorlása

77

19.2.

Eltartotti viszony

78

19.3.

Az EUMSZ 20. cikkén alapuló tartózkodások és a huzamos tartózkodási jogállás megszerzése

80

19.4.

Az EUMSZ 20. cikkén alapuló származékos tartózkodási jog korlátozásának lehetősége

80

1.   Bevezetés

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 20. cikke uniós polgári jogállást biztosít mindenki számára, aki valamely tagállam állampolgára. E rendelkezés értelmében az uniós polgárokat megilletik a Szerződésekben megállapított jogok és kötelezettségek. Az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: a Bíróság) állandó ítélkezési gyakorlata szerint az uniós polgárság „a tagállamok állampolgárainak az alapvető jogállása”  (1).

Az EUMSZ 21. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a Szerződésekben és a végrehajtásukra hozott intézkedésekben megállapított korlátozásokkal és feltételekkel az uniós polgároknak joguk van a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz. E korlátozásokat és feltételeket az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló 2004/38/EK irányelv (2004/38/EK irányelv) (2) határozza meg. Mivel az EUMSZ a munkavállalók szabad mozgását (45. cikk), a letelepedés szabadságát (49. cikk) és a szolgáltatásnyújtás szabadságát (56. cikk) is rögzíti, a 2004/38/EK irányelv e szabadságokat is érvényre juttatja.

Ezenkívül a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: az Alapjogi Charta) 45. cikkének (1) bekezdésében rögzített alapvető jog.

Az uniós polgárságról szóló 2020. évi jelentésben (3) bejelentetteknek megfelelően ezen iránymutatás (e közlemény) célja, hogy hozzájáruljon a szabad mozgásra vonatkozó jogszabályok hatékonyabb és egységesebb alkalmazásához az egész EU-ban, és ezáltal nagyobb jogbiztonságot nyújtson a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorló uniós polgárok számára.

Ez a közlemény elsősorban a 2004/38/EK irányelv alkalmazására összpontosít.

Ezenkívül vannak olyan körülmények, amelyek között, bár a 2004/38/EK irányelv nem alkalmazandó közvetlenül az adott ügy tényállására, rendelkezéseinek analógia útján történő alkalmazását az EUMSZ 20. és EUMSZ 21. cikkel összefüggésben elismerték.

Ezenkívül a Bíróság a Ruiz Zambrano-ügyben hozott ítéletében (4) elismerte, hogy az EUMSZ 20. cikk konkrét alapot képezhet ahhoz, hogy az uniós gyermekek nem uniós szülei és gondviselői származékos tartózkodási jogot kapjanak az állampolgárságuk szerinti tagállamban, amennyiben a gyermekek nem gyakorolták a szabad mozgáshoz való jogukat.

E fejlemények fényében ez a közlemény iránymutatással szolgál az EUMSZ 20. és 21. cikkének konkrét alkalmazására vonatkozóan is.

Adott esetben említést tesz a munkavállalók, az önálló vállalkozók és a szolgáltatók szabad mozgásáról szóló európai bizottsági dokumentumokra vonatkozó iránymutatásokról és hivatkozásokról is.

Ez a közlemény a 2004/38/EK irányelv jobb átültetéséről és alkalmazásáról szóló 2009. évi iránymutatásra (5), valamint „Az uniós polgárok és családtagjaik szabad mozgása: Öt intézkedés a változás érdekében” című, 2013. évi bizottsági közleményre (6) épül, és azok helyébe lép. Amennyiben ez a közlemény másképp nem rendelkezik, az uniós polgárok mozgására és tartózkodására vonatkozó, a közérdek, közbiztonság vagy közegészség által indokolt különleges intézkedésekről szóló 1999-es közlemény (7) helyébe is lép.

E közlemény célja továbbá, hogy naprakész iránymutatást nyújtson valamennyi érdekelt fél számára, valamint támogassa a nemzeti hatóságok, bíróságok és jogi szakemberek munkáját.

Azokban az esetekben, amikor a 2004/38/EK irányelv szövegéből vagy a Bíróság ítéleteiből származó idézetek vizuális kiemelést tartalmaznak, ezt a kiemelést a Bizottság alkalmazta hangsúlyozás céljából.

Megjegyzendő, hogy a 2004/38/EK irányelvet az alapvető jogokkal – különösen a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való joggal, a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvével, a gyermekek jogaival és a hatékony jogorvoslathoz való joggal – összhangban kell értelmezni, amely jogokat az Alapjogi Charta és az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) garantálja (8). Továbbá a gyermekek jogainak részeként a tagállamoknak a 2004/38/EK irányelv végrehajtása során elsődleges szempontként figyelembe kell venniük a gyermek mindenek felett álló érdekét, amint azt az Alapjogi Charta és az Egyesült Nemzetek 1989. november 20-i gyermekjogi egyezménye előírja.

Ezzel összefüggésben a megkülönböztetésmentesség elvének alkalmazásakor a nemzeti hatóságoknak – többek között, de nem kizárólag – különös figyelmet kell fordítaniuk a kisebbségi etnikai vagy faji háttérrel rendelkező személyekre, és figyelembe kell venniük a vonatkozó eszközöket – lásd például a faji egyenlőségről szóló irányelvet (9), a Bizottság rasszizmus elleni uniós cselekvési tervét (2020–2025) (10), a Bizottság romákra vonatkozó uniós stratégiai keretét (11) és a romákról szóló 2021. évi tanácsi ajánlást (12).

A Bizottság arra is emlékezteti a tagállamokat, hogy ezek az alapvető jogok, különösen a magán- és a családi élethez való jog, a gyermekek jogai és a szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés tilalma egyaránt védik az LMBTIQ-személyeket (13) és családtagjaikat. A Bizottság LMBTIQ-személyek egyenlőségéről szóló stratégiája bejelentette, hogy ez a közlemény tükrözni fogja a családok sokféleségét, és hozzá fog járulni a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásának megkönnyítéséhez valamennyi család, köztük a szivárványcsaládok számára is. Ez a közlemény támogatni fogja a nemzeti hatóságokat abban, hogy szigorúan alkalmazzák a szabad mozgásra vonatkozó szabályokat, függetlenül a szexuális irányultságtól, a nemi identitástól/kifejezésmódtól és a nemi jellegektől, a Bizottság LMBTIQ-személyek egyenlőségéről szóló, 2020–2025. évi stratégiájával (14) összhangban.

Mivel a 2004/38/EK irányelv az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodás részét is képezi, ez a közlemény a 2004/38/EK irányelvnek az Izlanddal, Liechtensteinnel és Norvégiával kapcsolatban történő értelmezése és alkalmazása szempontjából is releváns (15). Az EU-ra, az Európai Unióra vagy az Unióra való hivatkozásokat ezért úgy kell értelmezni, hogy azok adott esetben ezekre az államokra és állampolgáraikra is vonatkoznak.

Ez a közlemény csupán iránymutatásként szolgál, jogi hatállyal kizárólag az uniós jogszabályok Bíróság szerint értelmezett szövege rendelkezik. Ez a közlemény figyelembe veszi a Bíróság által 2023 október 2-ig közzétett ítéleteket, és a Bíróság ítélkezési gyakorlatában bekövetkezett további fejleményekre tekintettel a nyújtott iránymutatás egy későbbi időpontban módosítható.

A jelen dokumentumban leírt vélemények nem előlegezik meg a Bizottságnak a Bíróság előtt esetleg képviselendő álláspontját. Az e dokumentumban foglalt információk általános jellegűek, és nem konkrét természetes vagy jogi személyeknek szólnak. Sem a Bizottság, sem pedig más, a nevében eljáró személy nem visel felelősséget az ezen információk esetleges felhasználásával kapcsolatban.

2.   Kedvezményezettek (a 2004/38/EK irányelv 2. és 3. cikke)

2.1.   Az uniós polgár

2.1.1.   Általános szabályok

A 2004/38/EK irányelv (16) csak azokra az uniós polgárokra és az őket kísérő vagy hozzájuk csatlakozó családtagjaikra alkalmazandó, akik olyan tagállamba költöznek vagy olyan tagállamban tartózkodnak, amelynek nem állampolgárai.

Példa: T., nem uniós polgár egy tagállamban tartózkodik. Szeretné, ha harmadik országból származó házastársa is csatlakozhatna hozzá. Mivel uniós polgár nem érintett, a házaspár nem élvezheti a 2004/38/EK irányelv szerinti jogokat.

Azok az uniós polgárok, akik az állampolgárságuk szerinti tagállamban tartózkodnak, általában nem kedvezményezettjei a személyek szabad mozgására vonatkozó uniós jogszabályoknak, nem uniós családtagjaikra pedig továbbra is a nemzeti bevándorlási szabályok az irányadóak (17).

Példák: — P. az állampolgársága szerinti tagállamban tartózkodik. Korábban nem tartózkodott egy másik tagállamban. Amennyiben harmadik országbeli házastársa csatlakozni kívánna hozzá, a házaspár nem élvezheti a 2004/38/EK irányelvben rögzített jogokat, tehát továbbra is teljes mértékben az illető tagállam hatáskörébe tartozik, hogy megállapítsa a saját állampolgáraihoz csatlakozni kívánó harmadik országbeli házastársak jogaira vonatkozó szabályokat. — L. „A” tagállam állampolgára. 5 éve nem uniós országban él. Most „B” tagállamba utazik, ahová át kíván települni – a 2004/38/EK irányelv alkalmazandó.

Ahogyan az alábbiakban bővebben kifejtésre kerül, a személyek szabad mozgáshoz való jogára vonatkozó szabályoknak ugyanakkor kedvezményezettjei azok az uniós polgárok is, akik valamely másik tagállamban való tartózkodás után térnek vissza az állampolgárságuk szerinti tagállamba (18), illetve akik a szabad mozgáshoz való jogukat egy másik tagállamban való ott-tartózkodás nélkül gyakorolták (19) (például ott-tartózkodás nélkül szolgáltatást nyújtottak egy másik tagállamban) (lásd a 2.1.2. Returning nationals és 2.1.3. Frontier workers, cross-border self-employed persons and cross-border service providers című szakaszt). Külön szabályok vonatkoznak a kettős állampolgárokra is (lásd a 2.1.4. Dual nationals című szakaszt).

2.1.2.   Visszatérő állampolgárok

A Bíróság megállapította, hogy az uniós jog nem csupán a szabad mozgáshoz való jogukat és az állampolgárságuktól eltérő tagállamban való szabad tartózkodáshoz való jogukat gyakorló uniós polgárokra alkalmazandó és biztosít jogokat, hanem azokra az uniós polgárokra is, akik visszatelepülnek az állampolgárságuk szerinti tagállamba azt követően, hogy szabad mozgáshoz való jogukkal élve egy másik tagállam területén tartózkodtak (20).

Míg az uniós polgároknak az állampolgárságuk szerinti tagállamba való beutazását és ott-tartózkodását a nemzeti jog szabályozza, a visszatérő uniós polgár családtagjai a személyek szabad mozgására vonatkozó szabályok alapján származékos tartózkodási jogot kaphatnak az adott uniós polgár állampolgársága szerinti tagállamban. Az ítélkezési gyakorlat szerint azonban ez a lehetőség a 18. Right of residence of the family members of returning nationals című szakaszban részletesebben kifejtett feltételek teljesítésétől függ.

2.1.3.   Határ menti ingázók, határokon átnyúló tevékenységet folytató önálló vállalkozók és határokon átnyúló szolgáltatást nyújtók

a)   Amennyiben a határ menti ingázók vagy a határokon átnyúló tevékenységet folytató önálló vállalkozók a lakóhelyük szerinti tagállamtól eltérő állampolgársággal rendelkeznek

Határ menti ingázók azok az uniós munkavállalók, akik nem abban a tagállamban rendelkeznek lakóhellyel, ahol dolgoznak, és a határokon átnyúló tevékenységet folytató önálló vállalkozók olyan uniós polgárok, akik önálló vállalkozói tevékenységet folytatnak az egyik tagállamban, de egy másik tagállamban rendelkeznek lakóhellyel.

Amennyiben a lakóhelyük szerinti tagállamtól eltérő állampolgársággal rendelkeznek, mindkét országban az uniós jog hatálya alá tartoznak (a foglalkoztatás/önálló vállalkozói tevékenység helye szerinti tagállamban utazó munkavállalóként/önálló vállalkozóként, valamint a 2004/38/EK irányelv alapján a lakóhely szerinti tagállamban önellátó személyként).

b)   Amennyiben a határ menti ingázók vagy a határokon átnyúló szolgáltatást nyújtók az állampolgárságuk szerinti tagállamban rendelkeznek lakóhellyel

Az állampolgárságuk szerinti tagállamban lakóhellyel rendelkező, határokon átnyúló szolgáltatást nyújtó szolgáltatók és határ menti ingázók nem tartoznak a 2004/38/EK irányelv hatálya alá, de hivatkozhatnak az EUMSZ 56., illetve 45. cikkére. Konkrétabban, az állampolgárságuk szerinti tagállamban letelepedett, de más tagállamban letelepedett igénybe vevőknek szolgáltatást nyújtó uniós szolgáltatók esetében a Bíróság a Carpenter ügyben (21) úgy határozott, hogy azok hivatkozhatnak a szolgáltatásnyújtás szabadságára (EUMSZ 56. cikk) annak érdekében, hogy házastársuk számára tartózkodási jogot szerezzenek az állampolgárságuk szerinti tagállamban. Bár a 2004/38/EK irányelv ilyen esetben nem alkalmazandó, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy származékos tartózkodási jog biztosítható, ha e jog megtagadása visszatartó hatással van az uniós szolgáltatók jogainak gyakorlására (22). A Carpenter ítélkezési gyakorlatot kiterjesztették, hogy a munkavállalók szabad mozgása (EUMSZ 45. cikk) alapján kiterjedjen az állampolgárságuk szerinti tagállamban lakóhellyel rendelkező határ menti ingázó uniós polgárok helyzetére is (23).

Ez azt jelenti, hogy minden egyes konkrét helyzetben értékelni kell, hogy az „alapvető szabadságok [a munkavállalók szabad mozgása vagy a szolgáltatásnyújtás szabadsága] tényleges gyakorlása ezen uniós polgár részére történő garantálásához” szükséges-e származékos tartózkodási jogot biztosítani az uniós polgár családtagjának (24). Ezért az illetékes hatóságok feladata annak vizsgálata, hogy az elutasítás visszatartaná-e az uniós polgárt attól, hogy ténylegesen gyakorolja e szabadságokat (25).

2.1.4.   Kettős állampolgárok

Létezik olyan ítélkezési gyakorlat, amely lehetővé teszi azon esetek azonosítását, amelyekben a kettős állampolgárok és családtagjaik a 2004/38/EK irányelv hatálya alá tartoznak, és amelyek esetében a helyzetükre a nemzeti jog az irányadó.

a)   Az állampolgárságuk szerinti tagállamtól eltérő tagállamban lakóhellyel rendelkező kettős uniós állampolgárok vagy uniós/nem uniós kettős állampolgárok

Ezek a kettős állampolgárok a 2004/38/EK irányelv személyi hatálya alá tartoznak.

Példák: — A. „A” és „B” tagállam állampolgárságával rendelkezik, és „C” tagállamban tartózkodik. A. a 2004/38/EK irányelv személyi hatálya alá tartozik. — L. „A” tagállam állampolgára. Valamely nem uniós ország állampolgárságával is rendelkezik. „B” tagállamban rendelkezik lakóhellyel. L. a 2004/38/EK irányelv személyi hatálya alá tartozik.

b)   Születésük vagy honosítás alapján kettős uniós állampolgárok, akik olyan tagállamba költöztek, amelynek állampolgárságával rendelkeznek

Azok az uniós polgárok, akik az állampolgárságuk szerinti tagállamba költöznek, nem kedvezményezettjei a 2004/38/EK irányelvnek, és tartózkodásukra a fogadó tagállam nemzeti joga az irányadó. Azok azonban, akik az EUMSZ 21. cikk alapján gyakorolták a szabad mozgáshoz való jogukat azáltal, hogy azon fogadó tagállamba költöztek, amelynek állampolgárságával is rendelkeznek, családtagjaikkal együtt továbbra is jogosultak arra, hogy ott rendes családi életet éljenek. Ezért a 2004/38/EK irányelv analógia útján alkalmazandó a családtagjaikra is (26).

Példák: — Y. születésétől fogva „A” és „B” tagállam állampolgárságával egyaránt rendelkezik. 2020-ig „A” tagállamban rendelkezett lakóhellyel. 2020-ban nem uniós házastársával együtt „B” tagállamba költözött. Azóta „B” tagállamban dolgozik. „B” tagállamban nem tartozik a 2004/38/EK irányelv személyi hatálya alá. Lakóhelyét a nemzeti jog határozza meg. A 2004/38/EK irányelv azonban analógia útján alkalmazandó a házastársára. — Z. születésétől „A” tagállam állampolgára. 2010-ben „B” tagállamba költözött, ahol a 2004/38/EK irányelvben meghatározott feltételek szerint tartózkodott. 2017-ben megszerezte „B” tagállam állampolgárságát, miközben „A” tagállambeli állampolgárságát is megtartotta, és ezért „B” tagállamban már nem tartozik a 2004/38/EK irányelv személyi hatálya alá. 2020-ban házasságot kötött egy nem uniós állampolgárral. A 2004/38/EK irányelv analógia útján alkalmazandó a házastársára.

c)   Kettős uniós/nem uniós állampolgárok, akik nem uniós állampolgárként érkeztek a fogadó tagállamba, később honosították őket, majd az eredeti állampolgárságuk szerinti ország csatlakozott az EU-hoz

Miután megszerezték a fogadó tagállam állampolgárságát, ezek a polgárok nem válnak a 2004/38/EK irányelv kedvezményezettjeivé a fogadó tagállamban pusztán amiatt, hogy a másik állampolgárságuk szerinti állam csatlakozik az EU-hoz. A fogadó tagállamban való tartózkodásukra továbbra is a fogadó tagállam nemzeti joga az irányadó.

Mivel azonban – az állampolgárságuk szerinti másik állam uniós csatlakozásának időpontjától kezdve – valamely tagállam állampolgárai, és jogszerűen tartózkodnak egy másik tagállam területén, helyzetük az uniós jog hatálya alá tartozik (27). Az EUMSZ 21. cikk alapján jogosultak arra, hogy családtagjaikkal együtt a fogadó tagállamban rendes családi életet éljenek. Ezért a 2004/38/EK irányelv analógia útján alkalmazandó a családtagjaikra is (28).

Példa: M. születésétől fogva „A” állam (nem uniós ország) állampolgárságával rendelkezik. 2007-ig „A” államban lakott. 2007-ben „B” tagállamba költözött, ahol önálló vállalkozóként tartózkodott. 2009-ben házasságot kötött egy nem uniós állampolgárral. 2012-ig „B” tagállam nemzeti jogával összhangban nem uniós állampolgárként tartózkodott. 2012-ben megszerezte „B” tagállam állampolgárságát, és uniós polgárrá vált (kettős uniós/nem uniós állampolgár). 2013-ban „A” állam csatlakozott az EU-hoz, M. pedig kettős uniós állampolgársággal rendelkező személy lett. M. „B” tagállamban való tartózkodása nem tartozik az irányelv hatálya alá. A 2004/38/EK irányelv azonban analógia útján alkalmazandó a feleségére.

d)   Kettős uniós/nem uniós állampolgárok, akik nem uniós állampolgárként érkeztek a fogadó tagállamba, majd az eredeti állampolgárságuk szerinti ország csatlakozott az EU-hoz, majd később honosították őket a fogadó tagállamban

Amennyiben a vonatkozó csatlakozási okmány nem tartalmaz átmeneti rendelkezést a személyek szabad mozgására vonatkozó uniós jogi rendelkezéseknek az új tagállamra való alkalmazására vonatkozóan, e polgárok az eredeti állampolgárságuk szerinti állam EU-hoz való csatlakozásának időpontjától kezdve hivatkozhatnak a 2004/38/EK irányelvnek a csatlakozást megelőző tartózkodási időszakokra vonatkozó rendelkezéseire, feltéve, hogy a fogadó tagállamban nem uniós állampolgárként való tartózkodásuk során megfeleltek a vonatkozó feltételeknek. A 2004/38/EK irányelv rendelkezései alkalmazhatók az ilyen állampolgárok és családtagjaik csatlakozás előtt kialakult helyzetének jelenlegi és jövőbeli hatásaira (29).

A fogadó tagállam állampolgárságának megszerzését követően azonban ezek a polgárok már nem kedvezményezettjei a 2004/38/EK irányelvnek, és tartózkodásukra a fogadó tagállam nemzeti joga az irányadó. Mivel azonban ők az EUMSZ 21. cikk alapján gyakorolták a szabad mozgáshoz való jogukat a fogadó tagállamban, amelynek jelenleg az állampolgárságával is rendelkeznek, családtagjaikkal együtt jogosultak arra, hogy ott rendes családi életet éljenek. Ezért a 2004/38/EK irányelv analógia útján alkalmazandó a családtagjaikra is (30).

Példa: L. születésétől fogva „A” állam (nem uniós ország) állampolgárságával rendelkezik. 2007-ig „A” államban lakott. 2009 óta munkavállalóként „B” tagállamban tartózkodik. 2013-ban „A” állam csatlakozott az EU-hoz. 2014-ben megszerezte „B” tagállam állampolgárságát (és kettős uniós/uniós állampolgár lett). 2022-ben a nem uniós eltartott anyja „B” tagállamban szeretne csatlakozni hozzá. Miután megszerezte „B” tagállam állampolgárságát, L. „B” tagállamban való tartózkodása már nem tartozik a 2004/38/EK irányelv hatálya alá. A 2004/38/EK irányelv azonban analógia útján alkalmazandó az eltartott anyjára.

e)   Kettős uniós állampolgárok, akik mindig az állampolgárságuk szerinti tagállamban tartózkodtak, és soha nem gyakorolták a szabad mozgáshoz való jogukat

Ezek a polgárok nem tartoznak a 2004/38/EK irányelv hatálya alá (31). Ez egy tisztán belső helyzet.

Példa: Y. születésétől fogva „A” és „B” tagállam állampolgárságával egyaránt rendelkezik. Nem uniós polgár házastársa. Mindig is „A” tagállamban tartózkodott. A 2004/38/EK irányelv nem alkalmazandó az „A” tagállamban való tartózkodására.

f)   Kettős uniós/nem uniós állampolgárok, akik nem uniós állampolgárként érkeztek a fogadó tagállamba, majd később honosították őket a fogadó tagállamban

Ezek a polgárok nem tartoznak a 2004/38/EK irányelv hatálya alá. Ez egy tisztán belső helyzet.

Példa: Y. harmadik országbeli állampolgár. 2015-ig „A” tagállamban rendelkezett lakóhellyel. 2020-ban megszerezte „A” tagállam állampolgárságát. 2022-ben 16 éves nem uniós lánya „A” tagállamban csatlakozni kíván hozzá. A 2004/38/EK irányelv nem alkalmazandó „A” tagállamban való tartózkodásukra.

2.2.   Családtagok és egyéb kedvezményezettek

2.2.1.   Általános szempontok

A 2004/38/EK irányelvben meghatározott családtagok (akkor is, ha nem valamely uniós tagállam állampolgárai) a 2004/38/EK irányelv hatálya alá tartoznak.

Az uniós polgárok szabad mozgáshoz való jogának nem érvényesülne hatékonyan, ha nem társulnának hozzá olyan rendelkezések, amelyek biztosítják, hogy az uniós polgárokat családtagjaik elkísérhetik (32). A 2004/38/EK irányelv ezért származékos jogot biztosít az uniós polgárok családtagjai számára a szabad mozgáshoz.

Elvben a 2004/38/EK irányelv csak azokra az uniós polgárokra vonatkozik, akik állampolgárságuktól eltérő tagállamba utaznak, vagy már ott is élnek (tehát azokra az uniós polgárokra, akik a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorolják vagy gyakorolták) (33). Ez azt jelenti, hogy annak értékeléséhez, hogy egy családtag a 2004/38/EK irányelv hatálya alá tartozik-e, először azt kell megvizsgálni, hogy az uniós polgár, akitől a családtag jogokat szerezhet, az irányelv hatálya alá tartozik-e.

Ami a jogállás bizonyítását illeti, a Bíróság pontosította, hogy „a tagállam közigazgatási és igazságügyi hatóságai kötelesek elfogadni a más tagállam illetékes hatóságai által kibocsátott személyi állapottal kapcsolatos igazolásokat és hasonló dokumentumokat, kivéve, ha azok pontossága komolyan megkérdőjelezhető a szóban forgó egyedi ügyre vonatkozó bizonyíték alapján”  (34). Ez az uniós polgárra vonatkozó vagy az uniós polgárral fennálló családi kapcsolatot igazoló dokumentumokra vonatkozik. Ez az elfogadás nem követeli meg a családi kapcsolat formális elismerését a többi tagállam jogában (35). Ez a 2004/38/EK irányelv alkalmazásában is érvényes. Ezért a 2004/38/EK irányelv és az uniós jog alkalmazásában a többi tagállamnak el kell fogadnia az olyan kapcsolatokat, mint az azonos neműek közötti házasságok és az azonos neműek közötti szülői jogállás, amelyeket valamely tagállam által kiállított igazolás megfelelően igazol, még akkor is, ha a nemzeti jog nem rendelkezik ilyen kapcsolatokról (36). A fogadó tagállam jogában előírt követelmények, beleértve az e jog alapján kiállított születési anyakönyvi kivonat birtoklását, nem írhatók elő az uniós jogból eredő jogoknak az azonos nemű párok és gyermekeik általi gyakorlásához (37).

2.2.2.   Közvetlen családtagok

A 2004/38/EK irányelv 2. cikkének 2. pontjában felsorolt „közvetlen” családtagok állampolgárságuktól függetlenül automatikus beutazási és tartózkodási joggal rendelkeznek. A 2. cikk 2. pontjában a következő személyek kerülnek felsorolásra:

—	a házastárs;

—	az uniós polgár élettársa, akivel egy tagállam jogszabályai alapján létrejött regisztrált élettársi kapcsolatban él, ha a fogadó tagállam jogszabályai a regisztrált élettársi kapcsolatot a házassággal egyenértékűnek tekintik;

—	az uniós polgár, házastársa, vagy fent meghatározott élettársa egyenes ági leszármazottai, akik 21. életévüket még nem töltötték be vagy eltartottak;

—	az uniós polgár, házastársa, vagy fent meghatározott élettársa eltartott egyenes ági felmenői.

A 2004/38/EK irányelv hatálya alá tartozó „családtagok” megfelelnek a munkavállalók szabad mozgásáról szóló 492/2011/EU rendelet hatálya alá tartozó „családtagoknak”  (38). Ez azt jelenti, hogy a munkavállalók családtagjai és az önálló vállalkozók nemcsak a 2004/38/EK irányelv rendelkezéseinek alkalmazásából részesülnek, hanem a munkavállalók Unión belüli szabad mozgásáról szóló 492/2011/EU rendelet (39) rendelkezéseinek alkalmazásából is (további információkért lásd a 11.2. Relationship between Article 24 of Directive 2004/38/EC and Regulation (EU) No 492/2011 című szakaszt).

A 2004/38/EK irányelv 2. cikkének 2. pontjában felsorolt személyeken kívül az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a szabad mozgáshoz való jogot gyakorló kiskorú uniós polgárok tényleges felügyeletét ellátó személyek számára (akik nem a kiskorú uniós polgár eltartottjai, hanem azok a személyek, akik eltartják a kiskorú uniós polgárt) el kell ismerni a fogadó tagállamban való tartózkodás jogát, mivel ennek elmulasztása megfosztaná a gyermeket a tartózkodási jogának hatékony érvényesülésétől (lásd a 2.2.2.5. Primary carers of minor EU citizens című szakaszt).

2.2.2.1.   Házastársak

A 2004/38/EK irányelv alkalmazásában elvben el kell ismerni minden házasságot, amelyet a világon bárhol érvényesen kötöttek. A kényszerházasságot, amelyet egyik vagy mindkét fél beleegyezése nélkül vagy akarata ellenére kötnek, sem a nemzetközi (40), sem az uniós jog nem védi. Meg kell különböztetni a kényszerházasságot az előre elrendezett házasságtól, amely esetében – bár a partner kiválasztásában egy harmadik fél játssza a vezető szerepet – mindkét fél szabad akaratából beleegyezik a frigybe, valamint a 16.4. Marriages of convenience című szakaszban meghatározott érdekházasságtól.

A tagállamok nem kötelesek elismerni a harmadik országokban jogszerűen kötött poligám házasságokat sem (41), ha saját jogrendjükkel ellentétes (42). Ez azonban nem sértheti az ilyen házasságból származó gyermekek érdekeinek kellő figyelembevételére vonatkozó kötelezettséget.

A Bíróság a Coman-ügyben tisztázta, hogy a 2004/38/EK irányelv szerinti „házastárs” kifejezés nemi szempontból semleges, és magában foglalja az azonos neműek közötti házasságban élő házastársakat is (43). Az uniós joggal tehát ellentétes az, ha valamely tagállam hatóságai megtagadják az uniós polgár azonos nemű házastársának beutazási és tartózkodási jogát az azonos neműek házasságának a tagállamban való el nem ismerése alapján. Ítéletében a Bíróság kifejezetten a fogadó tagállamban kötött, azonos neműek közötti házasságokra hivatkozott.

A Bíróság a Coman-ügyben azt is tisztázta, hogy az azonos nemű házastársat – mint mobilis uniós polgár családtagját – meg kell illetnie a beutazáshoz és tartózkodáshoz való jognak, valamint az uniós jogból eredő valamennyi jognak (44) (például a munkához való jognak és az egyenlő bánásmódhoz való jognak (45)). Elegendő a házastárs családtagként való kötelező elismerése a szabad mozgás keretében. Az azonos neműek házasságát nem kell elismerni a nemzeti jogban (további információkért lásd a 2.2.1. General considerations, valamint a 2.2.4. Supporting documents to attest the family relationship with the EU citizen című szakaszt).

A Coman-ügyben a Bíróság nem korlátozta elemzését a szabad mozgásra vonatkozó rendelkezésekre. A 2004/38/EK irányelv rendelkezéseit az Alapjogi Charta által garantált és az Emberi Jogok Európai Bírósága által értelmezett, a magán- és a családi élet tiszteletben tartásához való alapvető jog fényében is elemezte. A Bíróság hivatkozott az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlatára, és megállapította, „az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatából következik, hogy egy homoszexuális pár által fenntartott kapcsolat ugyanolyan címen tartozhat a »magánélet« és a »családi élet« fogalma alá, mint egy hasonló helyzetben lévő heteroszexuális pár kapcsolata”. (46) A magánélet és a családi élet védelme fontos elemek, amelyeket figyelembe kell venni az LMBTIQ-személyekből álló párok szabad mozgáshoz való joga megfelelő gyakorlásának biztosításakor.

A Bíróság azt is tisztázta, hogy ahhoz, hogy a házastársak tartózkodási jogot élvezzenek a fogadó tagállamban, ugyanabban a fogadó tagállamban kell lakniuk, de nem követelmény, hogy a házastársak egy fedél alatt éljenek (47).

Ezenkívül a házassági kapcsolat mindaddig nem tekinthető megszűntnek, amíg azt az illetékes hatóság nem szüntette meg, még akkor sem, ha a házastársak külön élnek (48).

2.2.2.2.   Bejegyzett élettársak

Jelenleg nincs olyan ítélkezési gyakorlat, amely a 2004/38/EK irányelv 2. cikke 2. pontjának b) alpontját értelmezné.

Ahhoz, hogy egy bejegyzett élettárs „közeli családtagnak” minősüljön, a bejegyzett élettársi kapcsolatnak mindhárom alábbi feltételnek meg kell felelnie:

a)   A bejegyzett élettársi kapcsolatot „egy tagállam jogszabályai alapján” kell megkötni

Az EU-n kívül kötött bejegyzett élettársi kapcsolatok nem tartoznak a 2004/38/EK irányelv hatálya alá.

b)   A fogadó tagállam a bejegyzett élettársi kapcsolatot a házassággal egyenértékűnek tekinti

Az a fogadó tagállam, amely nemzeti jogszabályai értelmében nem rendelkezik bejegyzett élettársi kapcsolatról, nem köteles a más tagállamokban kötött bejegyzett élettársi kapcsolatot a házassággal egyenértékűnek elismerni.

c)   A bejegyzett élettársi kapcsolat megfelel a fogadó tagállam vonatkozó jogszabályaiban megállapított feltételeknek

A tagállamok bizonyos mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek annak meghatározása során, hogy mely bejegyzett élettársi közösségeket tekintik a házassággal egyenértékűnek. Egy adott bejegyzett élettársi kapcsolat ezért elismerhető az egyik tagállamban a 2004/38/EK irányelv végrehajtása céljából, egy másik tagállamban azonban nem.

A nagyobb jogbiztonság elérése érdekében a Bizottság felkér minden tagállamot, hogy a „Your Europe” weboldalon (49) tegyék közzé a más tagállamokban létrejött, a házassággal egyenértékűnek tekintett bejegyzett élettársi kapcsolatok listáját, és ezt a jegyzéket tartsák naprakészen.

Amennyiben a bejegyzett élettársi kapcsolat nem felel meg e három feltételnek, az élettárs potenciális beutazási és tartózkodási jogát a 2004/38/EK irányelv 3. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján kell értékelni.

Példa: T. nem uniós állampolgár, P. pedig olyan uniós polgár, aki „A” tagállam állampolgárságával rendelkezik. 2020-ban „A” tagállam jogszabályai alapján létesítettek bejegyzett élettársi kapcsolatot. Jelenleg „B” tagállamba kívánnak áttelepedni, amely nemzeti jogszabályai értelmében nem rendelkezik bejegyzett élettársi kapcsolatról. „B” tagállamnak nem kell elismernie a bejegyzett élettársi kapcsolatot. Mindazonáltal a T. potenciális beutazási és tartózkodási jogát a 2004/38/EK irányelv 3. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján kell értékelni.

2.2.2.3.   Leszármazók és felmenők

A Bíróság tisztázta, hogy az uniós polgár „leszármazójának” fogalma magában foglal minden – akár biológiai, akár jogi – szülő-gyermek kapcsolatot, tehát magában foglalja az uniós polgár biológiai és örökbe fogadott gyermekét is (50). A 2. cikk 2. pontjának c) alpontja az uniós polgár házastársának vagy bejegyzett élettársának „leszármazottjára” is vonatkozik. Ugyanezen logika mentén a 2. cikk 2. pontjának c) alpontja az uniós polgár házastársának vagy bejegyzett élettársának eltartott felmenőjére is vonatkozik.

A lemenő és felmenő egyenes ági rokon fogalma tehát kiterjed az örökbefogadás útján létrejövő rokoni kapcsolatokra is.

A szabad mozgáshoz való jogot gyakorló, azonos nemű szülők gyermekeit illetően a Bíróság tisztázta, hogy ha az egyik szülő uniós polgár, minden tagállamnak el kell ismernie a valamely tagállam által kiállított születési anyakönyvi kivonatban megállapított szülő-gyermek kapcsolatot az uniós jog által biztosított jogok gyakorlása céljából, minden további formaság nélkül. Ez attól függetlenül alkalmazandó, hogy az ilyen kapcsolat milyen jogállással bír más tagállamok jogában, és különösen a gyermek állampolgársága szerinti tagállam(ok)ban. Ez „nem jelenti azt, hogy az érintett gyermek állampolgársága szerinti tagállamnak a nemzeti jogában elő kell írnia az azonos nemű személyek szülői jogállását, vagy hogy – az e gyermek uniós jogból eredő jogainak gyakorlásától eltérő célokból – el kell ismernie az említett gyermek és a fogadó tagállam hatóságai által kiállított születési anyakönyvi kivonatban a gyermek szüleiként feltüntetett személyek közötti leszármazáson alapuló rokoni kapcsolatot”  (51). Másként fogalmazva, elegendő a szülői jogállásnak a szabad mozgás keretében történő kötelező elismerése. Az azonos nemű szülőséget a nemzeti jogban más célból nem kell elismerni (52).

A VMA-ügyben a Bíróság hangsúlyozta továbbá az alapvető jogok, különösen a magán- és a családi élethez való jog, valamint a gyermek jogainak fontosságát – „az alapeljárás tárgyát képező helyzetben alapvető a Charta 7. cikkében biztosított, a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog, valamint a gyermeknek a Charta 24. cikkében garantált jogai, különösen a gyermekekkel kapcsolatos tevékenységekben elsődleges szempontként a gyermek mindenek fölött álló érdekének figyelembevételéhez való jog, valamint az a jog, hogy mindkét szülőjével rendszeres, személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn”  (53). A Bíróság elemzését az alapvető jogokra összpontosítva zárta le, kifejtve, hogy a gyermeknek az egyik szülővel fennálló kapcsolatától való megfosztása vagy e kapcsolatnak a szabad mozgáshoz való joga gyakorlása során történő rendkívül nehézzé tétele ellentétes lenne az Alapjogi Charta 7. és 24. cikkével (54). Ezenkívül a szülő-gyermek kapcsolat uniós jogból eredő jogok gyakorlása céljából történő elismerése nem tagadható meg a közrendre való hivatkozással azon az alapon, hogy a szülők azonos neműek (55).

Az azonos nemű szülőség elismerésének terjedelmét illetően a Bíróság a VMA-ügyben (56) megállapította, hogy a tagállamok kötelesek elismerni a szülői jogállást azon jogok szempontjából, amelyek a gyermeket az uniós jog alapján megilletik. Néhány példa az ilyen jogokra, amelyekkel a Bíróság kifejezetten foglalkozott: az oktatásba való felvétel (57), az ösztöndíjak (58), valamint a nagycsaládok tömegközlekedési költségeinek csökkentése (59).

Nincs korlátozás az uniós polgárok és felmenőik vagy leszármazottaik közötti kapcsolat mértéke tekintetében. Ez például azt jelenti, hogy ez kiterjed az unokákra és az eltartott nagyszülőkre. A nemzeti hatóságok kérhetik az állítólagos családi kapcsolat igazolását (lásd a 2.2.4. Supporting documents to attest the family relationship with the EU citizen című szakaszt).

Meg kell jegyezni, hogy egy mobilis uniós polgár és egy kiskorú közötti olyan jogviszony, amely nem ér fel a szülő-gyermek kapcsolattal (pl. törvényes gyámok és nevelt gyermekek), de amely valódi családi élet kialakulásához vezet, a 2004/38/EK irányelv értelmében védelmet élvez, feltéve, hogy ez a kapcsolat megfelelően igazolható. Ilyen esetben a gyermek nem élvez automatikus beutazási és tartózkodási jogot, de a fogadó tagállamnak a 2004/38/EK irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében elő kell segítenie a gyermek beutazását és tartózkodását (60) (további információkért lásd a 2.2.3. Extended family members című szakaszt).

2.2.2.4.   A leszármazók és felmenők függősége

A Bíróság jelenlegi ítélkezési gyakorlata (61) szerint az „ eltartott ” családtag jogállás olyan tényleges helyzet eredményeként jön létre, amelyben az uniós polgár vagy házastársa/élettársa anyagi támogatást nyújt az adott uniós polgár családtagjának. Az eltartott családtagok jogállása nem feltételezi a tartáshoz való jogot, és az eltartotti viszony okai nem relevánsak (62). Nem szükséges megvizsgálni azt sem, hogy az érintett családtag elméletileg képes lenne-e eltartani magát, például javadalmazással járó munkavégzés megkezdésével. Az a körülmény, hogy a családtag alkalmasnak tekinthető arra, hogy munkát találjon, és hogy szintén a fogadó tagállamban kíván munkát vállalni, nem befolyásolja az „eltartotti” követelmény értelmezését (63).

Az eltartottság fogalmával kapcsolatban hozott ítéleteiben a Bíróság az uniós polgár által biztosított anyagi támogatás szükségességének megállapításakor egyáltalán nem hivatkozott az életszínvonal mértékére.

A 2004/38/EK irányelv nem állapít meg az eltartotti viszony minimális időtartamára vagy a nyújtott anyagi támogatás mértékére vonatkozó követelményeket addig, amíg az eltartottság jellegét tekintve valódi és strukturális.

Annak megállapításához, hogy a családtagok eltartottnak minősülnek-e, minden egyes esetben fel kell mérni, hogy – anyagi és szociális helyzetüket figyelembe véve – alapvető szükségleteik kielégítéséhez szükségük van-e anyagi támogatásra származási országukban, illetve abban az országban, ahonnan érkeztek (tehát nem a fogadó tagállamban, ahol uniós polgár tartózkodik). Annak meghatározása, hogy valamely személy valamely uniós polgár „eltartottja”-e, az abban az időpontban fennálló helyzet értékelésén kell, hogy alapuljon, amikor a családtag az adott uniós polgárt elkíséri vagy hozzá kíván csatlakozni (64).

Az eltartott családtagok kötelesek az eltartottságukról igazoló dokumentumot benyújtani. A Bíróság megerősítette, hogy a bizonyítékokat bármilyen megfelelő formában be lehet terjeszteni (65). Amennyiben az érintett családtagok a származási ország vagy a családtag kiindulási országának releváns hatósága által kiállított igazoló dokumentumtól eltérő módon képesek bizonyítani eltartotti viszonyukat, a fogadó tagállam nem utasíthatja vissza jogaik elismerését. Ugyanakkor nem elég az eltartottság fennállásának meghatározásához pusztán az uniós polgár vállalása, miszerint támogatja az érintett családtagot. Az igazoló dokumentumok értékeléséről lásd a 7.1. Supporting documents for issuing residence cards című szakaszt.

Példák a függőséget igazoló bizonyítékokra: — a származási ország vagy azon ország illetékes hatósága által kiállított, a függőségi helyzet létét igazoló dokumentum, amelyből a családtag érkezik  (66) ; — az uniós polgár által az eltartott családtag részére teljesített pénzösszeg rendszeres kifizetésének igazolása egy jelentős időszak alatt, amely ahhoz szükséges, hogy az eltartott családtag eltartsa magát a származási országban vagy abban az országban, ahonnan az eltartott családtag érkezett  (67) (ez azt jelenti, hogy bizonyítani kell, hogy rendszeres kifizetésekre kerül sor, és hogy a kifizetések szükségesek a családtag eltartásához); — az uniós polgár által az eltartott családtag részére teljesített, az alapvető költségek fedezésére (pl. iskola, szállás, villamos energia és víz) szolgáló pénzösszeg rendszeres kifizetésének igazolása egy jelentős időszak alatt, amely ahhoz szükséges, hogy az eltartott családtag eltartsa magát a származási országban vagy abban az országban, ahonnan az eltartott családtag érkezett (ez azt jelenti, hogy bizonyítani kell, hogy rendszeres kifizetésekre kerül sor, és hogy a kifizetések szükségesek a családtag eltartásához). Példák olyan bizonyítékokra, amelyeket nem lehet megkövetelni: — igazolás arról, hogy az eltartott családtag sikertelenül próbált munkát találni vagy szociális támogatásban részesülni a származási országban vagy abban az országban, ahonnan a kérelmező érkezett, és/vagy más módon megpróbálta eltartani magát  (68) ; — (ha az uniós polgár már a fogadó tagállamban tartózkodik) annak igazolása, hogy a családtag az adott uniós polgár eltartottja volt röviddel azelőtt vagy akkor, amikor ez utóbbi a fogadó tagállamban letelepedett  (69) .

Nem követelmény, hogy a családtag ugyanabban az országban tartózkodjon, mint az uniós polgár, vagy hogy e polgár eltartottja legyen röviddel azelőtt vagy akkor, amikor az uniós polgár a fogadó tagállamban letelepedett (70).

Példa: R. harmadik országbeli állampolgár. Mindig is nem uniós országban tartózkodott. Lánya, M. uniós polgár, aki „A” tagállam állampolgárságával rendelkezik. „A” tagállamban tartózkodott mindaddig, amíg 2016-ban „B” tagállamba nem költözött. M. 2018 óta havi kifizetéseket teljesít R.-nek megélhetési költségeinek fedezésére. 2020-ban R. „B” tagállamba költözött, és a 2. cikk 2. pontjának d) alpontja alapján „eltartott felmenő” családtagként tartózkodási kártya iránti kérelmet nyújtott be. R.-től nem tagadható meg a tartózkodási kártya kiállítása azon az alapon, hogy nem ugyanabban az országban él, mint lánya. Ezenkívül nem tagadható meg tőle a tartózkodási kártya azon az alapon, hogy nem volt a lánya eltartottja röviddel azelőtt vagy akkor, amikor lánya „B” tagállamban letelepedett.

Azok a családtagok, akiknek a tartózkodási joga abból ered, hogy egy mobilis uniós polgártól függnek, nem szűnnek meg az irányelv hatálya alá tartozni, például azáltal, hogy élnek a 23. cikk szerinti azon jogukkal, hogy a fogadó tagállamban munkát vállaljanak vagy önálló vállalkozóként tevékenykedjenek (71).

Ugyanígy azok a leszármazók, akiknek a tartózkodási joga abból ered, hogy 21 év alattiak, továbbra is a 2004/38/EK irányelv hatálya alá tartoznak, ha elérik a 21 éves életkort.

Példa: M. harmadik országbeli állampolgár. 2018 szeptembere óta egy nem uniós országban tartózkodott és tanult. Nem uniós anyja és uniós apja „A” tagállamban lakik. 2020 januárjában kezdtek havi kifizetéseket teljesíteni fiuk tanulmányi és megélhetési költségeinek fedezésére. M. 2020 októberében, amikor 22 éves volt, „A” tagállamba költözött, és egy uniós polgár eltartott leszármazójaként tartózkodási kártya iránti kérelmet nyújtott be (2. cikk 2. pont c) alpont). 2020 decemberében kapta meg tartózkodási kártyáját. 2021 februárjában „A” tagállamban kezdett dolgozni, és szüleitől elköltözött, és lakást vett ki „A” tagállamban M. tartózkodási jogát nem kérdőjelezheti meg az a tény, hogy az „A” tagállamba való költözését követően M. már nem függ szüleitől, mivel az irányelv 23. cikkével összhangban elkezdett dolgozni.

2.2.2.5.   Kiskorú uniós polgárok tényleges felügyeletét ellátó személyek

A Bíróság egyértelművé tette, hogy a kiskorú uniós polgárok teljes körű szabad mozgáshoz való joggal rendelkeznek annak ellenére, hogy önállóan nem dönthetnek arról, hol lakjanak vagy hova utazzanak. Valamely tagállami állampolgár azon lehetősége, hogy a Szerződés és a másodlagos jog által biztosított jogok jogosultja legyen, nem köthető ahhoz a feltételhez, hogy az illető elérje a jogképességhez, a fenti jogok önálló gyakorlásához szükséges életkort, illetve valamilyen minimális életkort (72). Az ilyen döntéseket szüleik/gondviselőik hozzák meg, akik rendelkeznek az uniós gyermek feletti felügyeleti joggal.

Ennek megfelelően a Bíróság megállapította, hogy a 2004/38/EK irányelv 2. cikkének 2. pontjában felsorolt személyeken kívül a szabad mozgáshoz való jogot gyakorló kiskorú uniós polgárok tényleges gondját viselő személyek számára (akik nem a kiskorú uniós polgár eltartottjai, hanem azok a személyek, akik eltartják a kiskorú uniós polgárt) el kell ismerni a fogadó tagállamban való tartózkodás jogát, mivel ennek elmulasztása megfosztaná a gyermeket a tartózkodási jogának hatékony érvényesülésétől (73). A 2004/38/EK irányelv vonatkozó rendelkezései analógia útján alkalmazandók az ilyen, tényleges gondviselést ellátó személyekre.

Példa: A. kiskorú uniós polgár, aki „A” tagállam állampolgára, ahol született. Hat hónappal születése után „B” tagállamba költözött szüleivel és idősebb lánytestvérével, akik nem uniós állampolgárok. Mind a négyen „B” tagállamban élnek. A. szüleire mint a tényleges gondviselést ellátó személyekre vonatkoznak a szabad mozgásra vonatkozó szabályok, és a lánytestvérére is.

A 3 hónapnál hosszabb, de 5 évnél rövidebb ideig tartó, kiskorú uniós polgárok és tényleges felügyeletüket ellátó személyek tartózkodási jogával kapcsolatos további információkért lásd az 5.2.4. Primary carers of minor EU citizens című szakaszt.

2.2.3.   Távolabbi családtagok

A tagállamoknak nemzeti jogszabályaikkal összhangban meg kell könnyíteniük az uniós polgárok „távolabbi” családtagjainak beutazását és tartózkodását.

A 2004/38/EK irányelv 3. cikkének (2) bekezdése a következőkre hivatkozik:

—	olyan egyéb (azaz nem a 2004/38/EK irányelv 2. cikkének 2. pontja alá nem tartozó) családtagok: — akik eltartottak, — akik az uniós polgárral egy háztartásban élnek, — akik súlyos egészségügyi okokból kifejezetten az uniós polgár személyes gondoskodását igénylik, vagy

—	olyan élettársak, akikkel az uniós polgár tartós, megfelelően igazolt kapcsolatot tart fenn.

A 3. cikk (2) bekezdésében szereplő családtag fogalmát az egész EU-ban önállóan és egységesen kell értelmezni. A „nemzeti jogszabályokra” való hivatkozás nem az e rendelkezésben említett személyek meghatározására vonatkozik, hanem azokra a feltételekre, amelyek mellett a fogadó tagállamnak meg kell könnyítenie e személyek beutazását és tartózkodását (74).

A 2004/38/EK irányelv az „egyéb családtagok” említésekor nem állapít meg korlátozásokat a rokonsági fokra vonatkozóan.

A 2004/38/EK irányelv 3. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a „tágabb értelemben vett” családtagoknak is joguk van arra, hogy beutazásukat és tartózkodásukat a nemzeti jogszabályokkal összhangban megkönnyítsék. A „szűkebb értelemben vett” családtagokkal ellentétben a „tágabb értelemben vett” családtagok nem rendelkeznek automatikus beutazási és tartózkodási joggal. Ez azt jelenti, hogy a tagállamok nem kötelesek helyt adni az e kategóriába tartozó személyek által benyújtott valamennyi beutazási vagy tartózkodási kérelemnek (75). A tagállamok mindazonáltal kötelesek bizonyos előnyt biztosítani az ilyen kérelmeknek más nem uniós állampolgárokhoz képest (76).

A tágabb értelemben vett család egységének megőrzése érdekében a nemzeti jogszabályoknak alaposan meg kell vizsgálniuk az érintett kérelmezők releváns személyes körülményeit, figyelembe véve az uniós polgárral fennálló kapcsolatukat vagy bármely más körülményt, például pénzügyi vagy fizikai függő helyzetüket, a 2004/38/EK irányelv preambulumának (6) preambulumbekezdésében meghatározottak szerint. E kötelezettség teljesítése érdekében a 2004/38/EK irányelv 3. cikkének (2) bekezdésével összhangban a tagállamoknak nemzeti jogszabályaikban meg kell határozniuk azokat a kritériumokat, amelyek lehetővé teszik a kérelmezők számára, hogy kérelmükről a személyes körülmények alapos vizsgálatán alapuló határozatot hozzanak, és hogy elutasítás esetén azt megindokolják (77). A tagállamok bizonyos fokú mérlegelési jogkörrel rendelkeznek a tekintetben, hogy nemzeti jogszabályaikban meghatározzák azokat a kritériumokat, amelyeket figyelembe kell venni annak eldöntésekor, hogy biztosítják-e a 2004/38/EK irányelv szerinti jogokat a „távolabbi” családtagok számára, feltéve, hogy ezek a kritériumok összhangban vannak az „elősegítés” kifejezés szokásos jelentésével, és nem fosztják meg a rendelkezést annak hatékony érvényesülésétől (78).

Ezenkívül a 3. cikk (2) bekezdése szerinti kötelezettségük végrehajtásakor a tagállamoknak az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt rendelkezések – többek között a családi élethez (a családi élet tiszteletben tartásához) való jog (7. cikk) és a gyermek mindenek felett álló érdeke (24. cikk) – fényében és azokkal összhangban kell gyakorolniuk mérlegelési mozgásterüket (79). Ennek megfelelően az a kötelezettségük, hogy „az adott ügy valamennyi fennálló és releváns körülményét kiegyensúlyozott és észszerű módon kell értékelniük, az összes érintett érdeket, és különösen az érintett gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe véve”  (80).

A Coman ügyben hozott ítélet alapján, amelyben a Bíróság megállapította, hogy a 2004/38/EK irányelv értelmében vett „házastárs” kifejezés nemi szempontból semleges (81), semmi nem indokolja a 2004/38/EK irányelvben szereplő egyéb fogalmak (pl. „bármely más családtag” [3. cikk (2) bekezdés a) pont] és „élettárs” [3. cikk (2) bekezdésének b) pontja]) nem nemsemlegesként való értelmezését.

A családtagi jogállásuk elismerését követően a 2004/38/EK irányelv 3. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartozó távolabbi családtagok hivatkozhatnak az irányelv valamennyi rendelkezésére (beleértve a munkához való jogot is). Ez az elismerés általában a 2004/38/EK irányelv 10. cikke szerinti tartózkodási kártya kibocsátásával történik, de más eljárás (pl. vízumkötelezettség alá eső állampolgárok számára történő vízumkiadás) útján is történhet.

Minden elutasító határozatra (különösen a beléptetés megtagadására, a vízum elutasítására és/vagy a tartózkodási kártya elutasítására) a 2004/38/EK irányelv valamennyi anyagi és eljárási biztosítéka alkalmazandó. Ezek közé tartozik az olyan bírósági eljáráshoz való hozzáférés, amelyben „a nemzeti bíróságnak lehetőséggel kell rendelkeznie arra, hogy megvizsgálja, hogy a megtagadó határozat kellően szilárd ténybeli alappal rendelkezik-e és tiszteletben tartották-e az eljárási biztosítékokat”  (82). Az elutasító határozatot írásban teljeskörűen indokolni kell, és a határozat ellen jogorvoslatot kell biztosítani.

2.2.3.1.   A 3. cikk (2) bekezdése a) pontjának hatálya alá tartozó helyzetek: pénzügyi függőség, fizikai függőség és háztartási tagság

A 3. cikk (2) bekezdése a) pontjának hatálya alá tartozó három helyzet (pénzügyi függőség, fizikai függőség és háztartási tagság) nem kumulatív. Ez azt jelenti, hogy egy személy akkor részesülhet a 3. cikk (2) bekezdésének a) pontjában biztosított kedvezményben, ha e három helyzet valamelyikébe tartozik (83).

A távolabbi családtagok a 8. cikk (5) bekezdésének e) pontja és a 10. cikk (2) bekezdésének e) pontja alapján kötelesek bemutatni a származási vagy azon ország megfelelő hatósága által kiállított dokumentumot, amelyből érkeznek, amely dokumentum igazolja, hogy eltartottak, vagy az uniós polgárral közös háztartásban élnek, vagy azon súlyos egészségügyi okok fennállásának bizonyítékát, amelyek szigorúan megkövetelik az uniós polgár általi személyes gondoskodást (84).

Az „eltartott” fogalma a „pénzügyi függőségi helyzetre” vonatkozik  (85).

A tagállamok mérlegelési jogkörük gyakorlása során jogszabályaikban különös követelményeket állapíthatnak meg a függőség jellegére és időtartamára vonatkozóan, különösen annak érdekében, hogy meggyőződjenek arról, hogy az eltartotti helyzet valódi és stabil, és nem kizárólag a fogadó tagállamba való beutazás és ott-tartózkodás céljával jött létre (86).

Az ilyen követelményeknek azonban összhangban kell lenniük a 3. cikk (2) bekezdésében használt „elősegíti” kifejezés és a függőségre vonatkozó kifejezés szokásos jelentésével, és nem foszthatják meg e rendelkezést hatékony érvényesülésétől (87).

Az eltartotti helyzetnek abban az országban kell fennállnia, ahonnan a távolabbi családtag származik (és nem abban az országban, ahol az uniós polgár a fogadó tagállamban való letelepedése előtt tartózkodott) (88). Annak meghatározása, hogy valamely személy valamely uniós polgár „eltartottja”-e, az abban az időpontban fennálló helyzet értékelésén kell, hogy alapuljon, amikor a családtag az adott uniós polgárt elkíséri vagy hozzá kíván csatlakozni. Nem követelmény, hogy a családtag ugyanabban az országban tartózkodjon, mint az uniós polgár, vagy hogy e polgár eltartottja legyen röviddel azelőtt vagy akkor, amikor az uniós polgár a fogadó tagállamban letelepedett (89). Ez azt jelenti, hogy ha az uniós polgár már a fogadó tagállamban tartózkodik, az eltartott családtag nem tudja igazolni, hogy a családtag az adott uniós polgár eltartottja volt röviddel azelőtt vagy akkor, amikor ez utóbbi a fogadó tagállamban letelepedett (90).

Az eltartott távolabbi családtagok nem szűnnek meg az irányelv hatálya alá tartozni, például azáltal, hogy élnek a 23. cikk szerinti azon jogukkal, hogy a fogadó tagállamban munkát vállaljanak vagy önálló vállalkozóként tevékenykedjenek (91).

A „háztartás tagja” kifejezés azon személyeket jelenti, akik e polgárral „szoros és stabil személyes kapcsolatokon alapuló, ugyanazon háztartáson belül, a pusztán kényelmi okokból meghatározott, egyszerű átmeneti együttélésen túlmutató családi életközösség keretében kialakult” függőségi viszonyban állnak” (92).

A háztartás tagjainak bizonyítaniuk kell, hogy szoros és tartós személyes kapcsolatban állnak az uniós polgárral, „amely a két személy közötti tényleges függőségi helyzetről és olyan családi életközösségről tanúskodik, amely nem csak [a fogadó] tagállam területére való beutazás és ott-tartózkodás céljából jött létre”  (93).

Az ilyen kötelékek fennállásának értékelése során figyelembe veendő tényezők közé tartozik a rokonság foka és – az ügy sajátos körülményeitől függően – „a szóban forgó családi kapcsolat szorossága, a két személy közötti kapcsolat kölcsönössége és intenzitása is”  (94). E kapcsolatnak olyannak kell lennie, hogy ha a másik érintett családtag akadályoztatva lenne abban, hogy a fogadó tagállamban az uniós polgárral egy háztartásban éljen, annak következtében „e két személy közül legalább az egyik sérelmet szenvedne”  (95). Ugyanakkor nem követelhető meg annak bizonyítása, hogy az uniós polgár nem gyakorolná a szabad mozgáshoz való jogát, ha e másik családtag nem tudná őt elkísérni a fogadó tagállamba (96). Az uniós polgár és az érintett másik családtagja közötti családi életközösség időtartama szintén fontos tényezőnek minősül, amelyet figyelembe kell venni a tartós személyes kapcsolat fennállásának értékelése során (97). Az uniós polgárnak és a másik családtagnak ugyanazon háztartás tagjainak kell lenniük, de az uniós polgárnak nem kell e „háztartás fejének” lennie (98).

Amennyiben egy uniós polgár és az uniós polgár tartós élettársának gyermekei között valódi családi élet áll fenn, a 3. cikk (2) bekezdésének a) pontja a tartós élettárs gyermekeinek helyzetére is kiterjedhet, beleértve az azonos neműek közötti élettársi kapcsolatot is.

Példa: Y. „A” tagállam uniós polgára. Hozzáment O.-hoz, aki nem uniós polgár. Az elmúlt 5 évben Y. nem uniós állampolgár lánytestvérével, L.-lel éltek „A” tagállamban. 2022-ben mind a három személy úgy döntött, hogy „B” tagállamba költözik, mivel Y. háztartásának tagjaként a 2004/38/EK irányelv hatálya alá tartozhatnak.

A 2004/38/EK irányelv 3. cikkének (2) bekezdése védi a szabad mozgáshoz való jogát gyakorló uniós polgár és a kiskorú közötti olyan jogviszonyt, amely nem felel meg a szülő-gyermek kapcsolatnak, de valódi családi élet kialakulásához vezet  (99). Ez különösen igaz lehet az állandó törvényes gyám felügyelete alatt álló kiskorúakra és a nevelt gyermekekre. Ilyen esetekben a nemzeti hatóságoknak „az adott ügy valamennyi fennálló és releváns körülményét kiegyensúlyozott és észszerű módon kell értékelniük, az összes érintett érdeket, és különösen az érintett gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe véve”  (100). Amennyiben az értékelés arra a következtetésre vezet, hogy a gyermek és a gyám valódi családi életet folytat, és hogy az előbbi az utóbbi eltartottja, a családi élet tiszteletben tartásához való alapvető jog és a gyermek mindenek felett álló érdeke főszabály szerint megköveteli, hogy a fogadó tagállam biztosítsa az érintett gyermek számára a beutazáshoz és tartózkodáshoz való jogot a 2004/38 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján, az Alapjogi Charta 7. cikkével és 24. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezve, annak érdekében, hogy a gyermek a gyámjával együtt a fogadó tagállamban élhessen (101).

Az értékelés során figyelembe veendő tényezők közé tartozik többek között a gyermek életkora a jogviszony létrejöttekor; az a körülmény, hogy a gyermek azóta az uniós polgárral élt-e; a gyermek és az uniós polgár közötti személyes kapcsolat szorossága; valamint az, hogy a gyermek milyen mértékben függ az uniós polgártól (mennyiben vállal a utóbbi szülői felelősséget, valamint jogi és pénzügyi felelősséget a gyermekért) (102).

Figyelembe kell venni annak az „esetleges konkrét és egyéni veszélyét is, hogy az érintett gyermek bántalmazás, kizsákmányolás vagy gyermekkereskedelem áldozata lesz”  (103). Az ilyen veszélyek azonban nem vélelmezhetők annak alapján, hogy a vonatkozó jogviszony megállapítására irányuló eljárás kevésbé mélyreható, mint a fogadó tagállamban az örökbefogadás vagy a gyermek elhelyezése céljából lefolytatott eljárás, és nem vélelmezhetők annak alapján sem, hogy a szülői felelősségről és a gyermek védelmére irányuló intézkedésekről szóló, 1996. évi Hágai Egyezményben (104) előírt eljárást nem alkalmazták az adott ügyben (105). Ezeket a tényezőket össze kell vetni a többi releváns ténybeli elemmel (106).

Ami azokat a családtagokat illeti, akik a 3. cikk (2) bekezdésének a) pontjában említett súlyos egészségügyi okokból szigorúan személyes gondoskodást igényelnek az uniós polgártól, jelenleg nincs kifejezetten az ilyen családtagokra vonatkozó ítélkezési gyakorlat. A Bíróság mindazonáltal hangsúlyozta, hogy ez a forgatókönyv „fizikai függőségi” helyzetre vonatkozik (107). Ehhez azonban olyan átfogó értékelésre van szükség, amelyet eseti alapon kell elvégezni, és figyelembe kell venni az egyes helyzetek sajátos körülményeit.

2.2.3.2.   A 3. cikk (2) bekezdésének b) pontjában foglalt helyzetek: tartós kapcsolatok

Az uniós polgárok élettársaira, akikkel de facto tartós, megfelelően igazolt kapcsolatot tartanak fenn, a 3. cikk (2) bekezdésének b) pontja vonatkozik. Ebbe a kategóriába tartoznak mind az ellentétes neműek, mind az azonos neműek közötti kapcsolatok. Azoktól, akik a 2004/38/EK irányelv szerinti jogaikat a tartós élettársi kapcsolatból vezetik le, megkövetelhetik annak írásos dokumentumokkal történő igazolását, uniós polgár élettársai, kapcsolatuk pedig tartós. A bizonyítékokat bármilyen megfelelő formában be lehet terjeszteni.

A kellően igazolt de facto tartós kapcsolat meglétének igazolására többek között a következők szolgálnak:

—	a tartósan fennálló szoros kapcsolat igazolása;

—	az egy vagy több gyermek feletti megosztott szülői felelősség és az e felelősség gyakorlásában való egyenlő részvétel igazolása;

—	komoly, hosszú távú jogi vagy pénzügyi kötelezettségvállalás együttes vállalásának igazolása (pl. lakásvásárlási jelzálog vagy bejegyzett élettársi kapcsolat létesítését igazoló dokumentumok);

—	közös lakóhely vagy háztartás igazolása;

—	amennyiben a partnerek nem élnek együtt, kapcsolattartásuk rendszerességének és gyakoriságának igazolása.

A kapcsolat tartósságára vonatkozó követelményt a 2004/38/EK irányelv azon célkitűzésének fényében kell értékelni, hogy fenntartsa a család tág értelemben vett egységét (108). A partnerség tartósságára vonatkozó nemzeti szabályok az arányosság elvével összhangban hivatkozhatnak egy meghatározott minimális időtartamra annak kritériumaként, hogy a partnerség tartósnak tekinthető-e. Ebben az esetben azonban a nemzeti szabályoknak elő kell írniuk, hogy más releváns szempontokat (például a fent felsoroltakat) is figyelembe kell venni.

A nemzeti szabályok előírhatják, hogy az élettársi kapcsolatnak kizárólagosnak kell lennie (azaz elfogadható annak előírása, hogy sem az uniós polgár, sem az élettárs nem lehet házas vagy bejegyzett élettársi kapcsolatban harmadik személlyel), de a nemzeti szabályoknak adott esetben más tényezőket is figyelembe kell venniük.

E rendelkezés alkalmazásakor különös figyelmet kell fordítani azon azonos nemű párok helyzetére, akik nem tudnak házasságot kötni vagy bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíteni, és akik ezért nem jogosultak a 2004/38/EK irányelv 2. cikkének 2. pontja szerinti tartózkodási jogra.

2.2.4.   Az uniós polgárral való családi kapcsolat igazolására szolgáló dokumentumok

A 2004/38/EK irányelv szerinti, tartózkodásra jogosító engedély vagy beutazóvízum kérelmezésekor a kérelmezőknek jogukban áll megválasztani azokat az igazoló dokumentumokat, amelyekkel bizonyítani kívánják, hogy a 2004/38/EK irányelv hatálya alá tartoznak (pl. a családi kapcsolat, az eltartotti viszony stb. igazolása). A tagállamok kérhetnek bizonyos meghatározott dokumentumokat is (pl. házassági anyakönyvi kivonatot a házasság meglétének bizonyítására), de nem utasíthatnak el más jellegű bizonyítékokat. Például egy házassági anyakönyvi kivonat nem az egyetlen elfogadható módja a családi kötelékek igazolásának.

A 2004/38/EK irányelv alapján tartózkodásra jogosító engedélyt vagy beutazóvízumot kérelmező családtagoknak be kell mutatniuk a „családi kapcsolat fennállását igazoló dokumentumot”. Ez azt jelenti, hogy nem követelhető meg tőlük, hogy az okmányt vagy a kapcsolatot először az uniós polgár állampolgársága szerinti tagállamban vagy az uniós polgár fogadó tagállamában vegyék nyilvántartásba. Az ilyen nyilvántartásba vétel előírása indokolatlanul akadályozza a szabad mozgáshoz való jog gyakorlását, mivel valószínűleg jelentősen késlelteti egyes kérelmek feldolgozását, vagy bizonyos esetekben lehetetlenné teszi azt, tekintettel arra, hogy egyes tagállamok nem rendelkeznek a külföldi családi kapcsolatok nyilvántartásba vételére szolgáló rendszerrel.

Kiskorú leszármazottak esetében az Alapjogi Charta 24. cikkében rögzített, a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevétele indokolhatja különösen annak ellenőrzését, hogy a szabad mozgásra az alkalmazandó felügyeleti szabályokkal összhangban kerül-e sor. E tekintetben az esetleges követelményeknek meg kell felelniük az uniós jog általános elveinek, különösen az arányosságnak és a megkülönböztetésmentességnek (109).

a)   Valamely uniós tagállam által kiállított dokumentumok

A családi kapcsolatot igazoló, valamely tagállam által kiállított dokumentumokat a fogadó tagállamnak minden további adminisztratív lépés nélkül el kell fogadnia. Amint azt a 2.2.1. General considerations című szakasz részletesebben kifejti, a 2004/38/EK irányelv és általában az uniós jog alkalmazásában ezen igazolások és az ezen igazolások hatálya alá tartozó családi kapcsolatok elfogadása nem tehető függővé a többi tagállam általi hivatalos elismeréstől (110).

Továbbá az (EU) 2016/1191 rendelet (111) értelmében a valamely tagállam által kibocsátott, a családi kapcsolatot igazoló egyes közokiratok, például a házassági anyakönyvi kivonatok, a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló anyakönyvi kivonatok, a születési anyakönyvi kivonatok, valamint egyes közjegyzői okiratok és ítéletek (például a szülői vagy örökbefogadási okiratok) mentesülnek a felülhitelesítési vagy apostille-kötelezettség alól. Egyes dokumentumok (különösen a születési, házassági vagy bejegyzett élettársi kapcsolati anyakönyvi kivonatok) esetében a kiállító tagállamnak az érintett személy kérésére ki kell állítania a megfelelő többnyelvű formanyomtatványt. Ebben az összefüggésben a tagállamok nem írhatják elő a születési, házassági vagy bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó anyakönyvi kivonatok hiteles fordítását, ha az eredeti példányt egy másik tagállam állította ki, és azt többnyelvű formanyomtatvány kíséri. Kivételes körülmények között annak a tagállamnak a hatósága, amelynek a közokiratot bemutatják, előírhatja a fordítást, ha úgy ítéli meg, hogy az okmányban szereplő információk nem elégségesek a dokumentum feldolgozásához (ez történhet például akkor, ha egy többnyelvű formanyomtatvány szabad szöveges mezőjét az átvevő hatóság hivatalos nyelvétől eltérő nyelven töltötték ki, és ez az információ szükséges a dokumentum feldolgozásához). Más típusú (pl. örökbefogadást vagy állampolgárságot megállapító) dokumentumok esetében nem áll rendelkezésre többnyelvű formanyomtatvány. Ebben az esetben a fogadó tagállam hatóságai megkövetelhetik a polgár által bemutatott közokirat hiteles fordítását, de el kell fogadniuk a valamely tagállamban készült hiteles fordítást (azaz nem csak a fogadó tagállamban készült fordítást).

b)   Nem uniós ország által kiállított dokumentumok

Ha az eredeti dokumentum olyan nyelven készült, amelyet az érintett tagállam hatóságai nem értenek, a tagállam előírhatja a vonatkozó dokumentumok lefordítását. Ha kétségek merülnek fel a dokumentum hitelességét illetően (pl. a kibocsátó hatóság és a dokumentumon feltüntetett adatok helytállósága tekintetében), a tagállam kérheti a dokumentumok közjegyző általi hitelesítését, hatósági igazolását vagy ellenőrzését (pl. felülhitelesítés segítségével). Ugyanakkor a gyanúnak konkrétnak kell lennie annyiban, hogy egy adott kérelmező konkrét dokumentumára kell vonatkoznia, mivel aránytalan lenne az összes igazoló dokumentum rendszeres igazolásának és/vagy hitelesítésének előírása minden esetben.

Abban az esetben, ha egy tagállam által végzett értékelés alapján megállapítást nyer, hogy objektív adatokon alapuló kellően megalapozott indokok alapján megállapítható, hogy egy adott, nem uniós ország által kiállított dokumentum (pl. házassági anyakönyvi kivonat) nem megbízható (különösen a hamisított vagy csalárd módon szerzett dokumentumok magas aránya miatt), az adott tagállam nemzeti hatóságai adott esetben megkövetelhetik a szóban forgó okmány ellenőrzését vagy hitelesítését. Az ilyen intézkedésnek a kibocsátó nem uniós ország dokumentumainak azon típusaira kell korlátozódnia, amelyek tekintetében az intézkedést indokoló jelek állnak rendelkezésre. A visszaélések és a csalás elleni küzdelemmel kapcsolatos további információkért lásd a 16. Fraud and abuse (Article 35 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt.

3.   A kiutazás és a beutazás joga (a 2004/38/EK irányelv 4. és 5. cikke)

3.1.   A kiutazás és beutazás joga

3.1.1.   Az uniós polgárokra vonatkozó szabályok

A 2004/38/EK irányelv VI. fejezetében előírt korlátozások alkalmazásának sérelme nélkül a 2004/38/EK irányelv 4. cikkének (1) bekezdése és 5. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy az uniós polgároknak joguk van egy tagállamot elhagyni, és érvényes személyazonosító igazolvánnyal vagy útlevéllel egy másik tagállamba belépni. Más alaki követelmények nem írhatók elő.

A tagállamok ezért kötelesek saját állampolgáraik számára – nemzeti jogszabályaikkal összhangban – útlevelet vagy személyazonosító igazolványt kiállítani.

A tagállamoknak el kell ismerniük a gyermek születési és tartózkodási helye szerinti tagállamban meghatározott és nyilvántartott vezetéknevét (112). Az állampolgárság szerinti tagállam által kiállított útlevélben vagy személyazonosító igazolványban úgy kell feltüntetni a gyermek utónevét és vezetéknevét, ahogyan az a tagállam által kiállított születési anyakönyvi kivonaton szerepel (113). Ez azokra az uniós polgárokra is vonatkozik, akik azonos nemű szülők gyermekei. Ezen túlmenően e gyermekek esetében az állampolgárság szerinti tagállamnak útlevelet vagy személyazonosító igazolványt kell kiállítania anélkül, hogy megkövetelné, hogy a gyermek állampolgársága szerinti tagállam születési anyakönyvi kivonatot állítson ki (114).

Továbbá annak érdekében, hogy az uniós gyermek mindkét szülővel együtt gyakorolhassa a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát, a szülőknek jogukban áll olyan dokumentumot beszerezni, amely a gyermekkel való utazásra jogosult személyként említi őket (ez az okmány születési anyakönyvi kivonat is lehet). A többi tagállam köteles elismerni ezt a dokumentumot (115) ..

3.1.2.   Nem uniós családtagok

Azoknak a nem uniós polgároknak, akik uniós polgár családtagjai, érvényes útlevélre van szükségük. Vízumkötelezettség írható elő számukra, ha vízumkötelezettség hatálya alá tartozó nem uniós állampolgárok (lásd a 3.3. Visa rules című szakaszt). A vízumkötelezettség alóli mentességről lásd a 3.2. Visa exemption for non-EU family members című szakaszt.

3.1.3.   Az úti okmányokra vonatkozó követelmények

Az uniós polgárok személyazonosító igazolványaira vonatkozó (EU) 2019/1157 rendeletből és az uniós polgárok útleveléről szóló 2252/2004/EK tanácsi rendeletből (116) eredő követelményeken kívül az uniós polgárok és családtagjaik úti okmányaival kapcsolatos egyetlen követelmény az, hogy azoknak érvényesnek kell lenniük (a 2004/38/EK irányelv 5. cikkének (1) bekezdése). A tagállamok különösen nem utasíthatnak el olyan úti okmányt, amely:

—	nem rendelkezik bizonyos jövőbeli érvényességgel – elegendő, ha az úti okmány a területre való belépés napján érvényes;

—	régi okmány, amely nem rendelkezik a legújabb biztonsági elemekkel.

3.1.4.   Az uniós polgárok személyazonosító igazolványainak formátuma

A 2021. augusztus 2-tól (117) alkalmazandó (EU) 2019/1157 rendelet (118) minimális biztonsági és formai követelményeket vezetett be a tagállamok által kiállított személyazonosító igazolványokra vonatkozóan (119). Az (EU) 2019/1157 rendelet a követelményeinek meg nem felelő személyazonosító igazolványok fokozatos kivezetéséről is rendelkezik. Ez utóbbiak érvényessége a lejáratuk időpontjában vagy 2031. augusztus 3-ig szűnik meg (attól függően, hogy melyik következik be korábban) (120).

3.1.5.   A Határőrök gyakorlati kézikönyve (Schengeni kézikönyv)

A külső határokra vonatkozó schengeni vívmányokat végrehajtó uniós tagállamok, valamint a schengeni társult országok (121) számára a Határőrök gyakorlati kézikönyve (Schengeni kézikönyv) (122) közös iránymutatásokat, bevált gyakorlatokat és ajánlásokat tartalmaz a határellenőrzésre vonatkozóan, és figyelembe veszi a szabad mozgásra vonatkozó vívmányokból eredő sajátosságokat (lásd különösen a II. rész I. szakaszának 2. alszakaszát, amely a szabad mozgás uniós jogával rendelkező személyek ellenőrzésével foglalkozik; 6.2. alszakaszát az úti okmányok bélyegzéséről; valamint 8.3. alszakaszát, amely a szabad mozgás uniós jogával rendelkező személyek beléptetésének megtagadásával foglalkozik).

3.1.6.   Hiányzó úti okmányok

Ha egy uniós polgár vagy egy uniós polgárt kísérő vagy hozzá csatlakozó nem uniós családtag nem rendelkezik a szükséges úti okmányokkal, vagy – ha szükséges – az előírt vízumokkal, az érintett tagállamnak a visszairányítást megelőzően minden észszerű lehetőséget biztosítania kell számára ahhoz, hogy a szükséges okmányokat észszerű határidőn belül beszerezze vagy megküldesse, illetve hogy igazolja vagy más módon bizonyítsa, hogy rendelkezik a szabad mozgás uniós jogával (a 2004/38/EK irányelv 5. cikkének (4) bekezdése). Ilyen körülmények között az uniós polgárra vagy a nem uniós családtagra hárul annak bizonyítása, hogy az adott személy az irányelv kedvezményezettje.

Ugyanakkor mindig erősen ajánlott a szükséges úti okmányok (útlevél vagy személyazonosító igazolvány) vagy vízumok birtoklása annak érdekében, hogy az uniós polgárok és családtagjaik szükség esetén azonosíthassák magukat (ha a rendőrség megállítja őket, repülőgépre szállnak, stb.). A tagállamok elfogadhatnak olyan nemzeti szabályokat, amelyek arra kötelezik a területükön tartózkodó személyeket, hogy iratokat és dokumentumokat tartsanak maguknál vagy vigyenek magukkal, és e kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetén szankciókat lehet kiszabni.

3.1.7.   A beléptetés-kiléptetés megtagadása

Az uniós jog lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy megtiltsák az uniós polgároknak és családtagjaiknak a területükre való belépést és az onnan való kilépést, amennyiben a 2004/38/EK irányelv VI. fejezete értelmében veszélyt jelentenek a közrendre, a közbiztonságra vagy a közegészségre, illetve visszaélés vagy csalás esetén (lásd a 13. Restrictions on the right to move and reside freely on grounds of public policy, public security or public health (Articles 27, 28 and 29 of Directive 2004/38/EC) és a 16. Fraud and abuse (Article 35 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt).

3.2.   Nem uniós családtagok vízummentessége

A 2004/38/EK irányelv 5. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a 2004/38/EK irányelv 10. cikkében előírt érvényes tartózkodási kártya birtoklása mentesíti a harmadik országbeli családtagokat a vízumkötelezettség alól (123).

a)   A 2004/38/EK irányelv értelmében vízummentességet biztosító tartózkodási kártyák

Az alábbi tartózkodási kártyák biztosítanak vízummentességet a 2004/38/EK irányelv értelmében:

—	a „10. cikk szerinti”, azon uniós polgárok családtagjai számára kiállított tartózkodási kártya, akik az állampolgárságuktól eltérő tagállamba költöztek,

—	a 2004/38/EK irányelv 20. cikke alapján kiállított állandó tartózkodási kártyák (amelyek a 2004/38/EK irányelv 10. cikke alapján kiállított ötéves tartózkodási kártya helyébe lépnek).

A 2004/38/EK irányelv (124) 10. és 20. cikke alapján kiadott tartózkodási kártya birtoklása elegendő bizonyíték arra, hogy a kártya birtokosa uniós polgár családtagja (125). A tartózkodási kártya minden tagállamban – beleértve az uniós polgár állampolgársága szerinti tagállamot is – vízummentességi hatállyal bír (126), függetlenül attól, hogy a kiállító vagy felkeresett tagállam a belső határellenőrzés nélküli schengeni térségen (a schengeni térségen) belül található-e (127).

A 2004/38/EK irányelv 5. cikkének (2) bekezdésében foglalt vízummentesség azokra a családtagokra vonatkozik, akik tartózkodási kártyával vagy állandó tartózkodási kártyával rendelkeznek – mind akkor, ha az ilyen kártyát a schengeni térséghez nem tartozó tagállam bocsátotta ki számukra, mind pedig akkor, ha azt a térséghez tartozó tagállam állította ki (128).

A 2004/38/EK irányelv 5. cikkének (2) bekezdése értelmében releváns tartózkodási kártyák mentesítik birtokosaikat a vízumkötelezettség alól, függetlenül attól, hogy a kártya birtokosa az uniós polgárt kíséri-e vagy hozzá csatlakozik-e. A 2004/38/EK irányelv más cikkeiben (pl. a 6. vagy 7. cikkben) meghatározottakkal ellentétben a 2004/38/EK irányelv 5. cikkének (2) bekezdése nem írja elő, hogy a mobilis uniós polgárt kell kísérni vagy hozzá kell csatlakozni.

Példák: — R. olyan uniós polgár, aki „A” tagállam állampolgárságával rendelkezik, és kínai házastársával, M.-mel „B” tagállamban tartózkodik, amely nem része a schengeni térségnek  (129) . M. tartózkodási kártyával rendelkezik, amelyet a 2004/38/EK irányelv 10. cikke alapján B. tagállam állított ki. R. és M. a schengeni térséghez tartozó „C” tagállamba utazik. M. rendelkezik a 2004/38/EK irányelv 10. cikke alapján kiállított tartózkodási kártyával, így az irányelv értelmében akkor is mentesül a vízumkötelezettség alól, ha a schengeni térség részét képező „C” tagállamba utazik. — T. olyan uniós polgár, aki „B” tagállam állampolgárságával rendelkezik, és indiai házastársával, S.-sel „D” tagállamban tartózkodik, amely része a schengeni térségnek. S. tartózkodási kártyával rendelkezik, amelyet a 2004/38/EK irányelv 10. cikke alapján D. tagállam állított ki. S. a schengeni térséghez nem tartozó „E” tagállamba utazik. S. rendelkezik a 2004/38/EK irányelv 10. cikke alapján kiállított tartózkodási kártyával, így az irányelv értelmében akkor is mentesül a vízumkötelezettség alól, ha a schengeni térség részét nem képező „C” tagállamba utazik egyedül. — P. olyan uniós polgár, aki „A” tagállam állampolgárságával rendelkezik, és kínai házastársával, L.-lel „B” tagállamban tartózkodik, amely nem része a schengeni térségnek. L. tartózkodási kártyával rendelkezik, amelyet „B” tagállam állított ki a 2004/38/EK irányelv 20. cikke alapján. L. egyedül utazik a schengeni térség részét képező „C” tagállamba, majd a schengeni térség részét nem képező „E” tagállamba. A tartózkodási kártya „C” és „E” tagállamban vízummentességet biztosít, még akkor is, ha L. egyedül utazik. — Y. olyan uniós polgár, aki A tagállam állampolgárságával rendelkezik, amely nem része a schengeni térségnek. Indiai házastársával, T.-vel, a schengeni térség részét képező C tagállamban lakik. T. tartózkodási kártyával rendelkezik, amelyet „C” tagállam állított ki a 2004/38/EK irányelv 20. cikke alapján. A tartózkodási kártya „A” tagállamban vízummentességet biztosít. A tartózkodási kártya „A” tagállamban vízummentességet biztosít még akkor is, ha T. egyedül utazik.

A tartózkodási kártyák formátumát illetően lásd a 12.2. Residence cards and permanent residence cards issued to non-EU family members (Articles 10 and 20 of Directive 2004/38/EC and Articles 7 and 8 of Regulation 2019/1157): format and validity period című szakaszt.

Ezen túlmenően a vízummentesség a következőkre is vonatkozik:

—	a „ Zhu és Chen szülők” részére kiállított (állandó) tartózkodási kártyák (lásd a 2.2.2.5. Primary carers of minor EU citizens című szakaszt);

—	az állampolgárságuk szerinti tagállamba visszatért uniós polgárok családtagjai számára kiállított (állandó) tartózkodási kártyák (lásd a 18. Right of residence of the family members of returning nationals című szakaszt); valamint

—	kettős állampolgárok családtagjai számára kiállított (állandó) tartózkodási kártyák, amennyiben a 2004/38/EK irányelv analógia útján alkalmazandó az ilyen családtagokra (lásd a 2.1.4. Dual nationals című szakaszt).

Amint azt a 12.2. Residence cards and permanent residence cards issued to non-EU family members (Articles 10 and 20 of Directive 2004/38/EC and Articles 7 and 8 of Regulation 2019/1157): format and validity period című szakasz részletesebben kifejti, a nem uniós családtagok e három kategóriája számára a 2004/38/EK irányelv értelmében (állandó) tartózkodási kártyát is ki kell állítani, mivel ez utóbbi irányelv analógia útján alkalmazandó rájuk.

b)   A 2004/38/EK irányelv értelmében vízummentességet nem biztosító tartózkodási kártyák

A 2004/38/EK irányelv értelmében nem mentesítik birtokosukat a vízumkötelezettség alól az egyéb, uniós polgárok családtagjai számára kiállított tartózkodásra jogosító engedélyek.

Meg kell jegyezni, hogy a nemzeti jogszabályok alapján tisztán belső helyzetben kiállított, tartózkodásra jogosító engedélyek (családegyesítés a kibocsátó tagállam szabad mozgáshoz való jogát nem gyakorló állampolgáraival) nem vonatkoznak a szabad mozgásra vonatkozó szabályok kedvezményezettjeire. Ennek megfelelően a tagállamoknak az 1030/2002/EK rendelet (130) értelmében ki kell állítaniuk ezeket a tartózkodásra jogosító engedélyeket. Amennyiben a tartózkodási engedélyt a schengeni térség részét képező tagállam állítja ki, az 1030/2002/EK rendelet alapján kiadott tartózkodási engedélyek vízummentességi hatással bírnak a schengeni térséghez tartozó tagállamokkal szemben.

A nem a 2004/38/EK irányelv alapján kiállított, tartózkodásra jogosító engedélyek azonban mentesíthetik birtokosukat a schengeni szabályok szerinti vízumkötelezettség alól (131). Ezzel kapcsolatos további információkért lásd a Határőrök gyakorlati kézikönyvét (Schengeni kézikönyv).

Példa: „A” tagállam a schengeni térség része. Egy „A” tagállambeli uniós polgár nem uniós házastársával együtt „A” tagállamban lakik. Egy másik tagállamba utaznak, amely szintén a schengeni térség részét képezi. Mivel a nem uniós házastárs egy schengeni térség részét képező tagállam nemzeti joga szerint kiadott tartózkodási kártyával rendelkezik, a schengeni szabályok értelmében nincs szüksége beutazóvízumra.

3.3.   Vízumszabályok

Az 5. cikk (2) bekezdése értelmében a tagállamok előírhatják, hogy a 2004/38/EK irányelv hatálya alá tartozó uniós polgárt kísérő vagy hozzá csatlakozó nem uniós családtagoknak az (EU) 2018/1806 rendelettel (132), illetve Írország esetében a nemzeti joggal összhangban beutazóvízummal kell rendelkezniük. Az ilyen családtagoknak joguk van a tagállam területére belépni és beutazóvízumot szerezni  (133). Ez különbözteti meg őket a harmadik országok más, ilyen joggal nem rendelkező állampolgáraitól.

A vízum megszerzésének joga az utazás céljától függetlenül fennáll – feltéve, hogy a nem uniós családtag az uniós polgárt kíséri vagy hozzá csatlakozik (pl. a fogadó tagállamban való letelepedés vagy turizmus céljából).

Az 5. cikk (2) bekezdése szerint a tagállamoknak minden eszközt biztosítaniuk kell e személyek számára a szükséges vízumok megszerzéséhez, amelyeket ingyenesen, a lehető legrövidebb időn belül, gyorsított eljárással kell kiadni.

A 2004/38/EK irányelv azonban nem határoz meg más szabályokat a vízumkiadással kapcsolatos eljárásokra vonatkozóan.

A közös vízumpolitikára vonatkozó schengeni vívmányokat teljeskörűen alkalmazó tagállamok számára a vízumkérelmek feldolgozásáról és a kiadott vízumok módosításáról szóló kézikönyvet (134) fogadtak el a Vízumkódex (135) szerinti bizottsági végrehajtási határozat révén. A kézikönyv egy teljes szakasza (III. rész) az uniós polgárok családtagjai által benyújtott vízumkérelmek feldolgozására vonatkozó különös szabályokkal foglalkozik, és figyelembe veszi a szabad mozgásra vonatkozó vívmányokból eredő sajátosságokat. A Vízumkódex és a kézikönyv nem alkalmazandó Írországra, Bulgáriára, Ciprusra és Romániára, de a vízumkódex-kézikönyv III. részében foglalt operatív utasítások többsége ezen uniós tagállamok számára is releváns.

A nem uniós családtagok vízumkérelmeire vonatkozó, 15 napot meghaladó feldolgozási időnek „kivételesnek és kellően indokoltnak kell lennie”, és a 4 hetesnél hosszabb késedelem nem észszerű.

A tagállami hatóságok kötelesek a családtagoknak útmutatást nyújtani a tekintetben, hogy milyen vízumot igényeljenek (pl. rövid távú tartózkodásra szóló vízumot), és nem követelhetik meg, hogy hosszú távú, tartózkodási vagy családegyesítési vízum iránt adjanak be kérelmet.

Az időpontok egyeztetésére igénybe vehetnek elsőbbségi telefonvonalakat vagy külső vállalkozások által nyújtott szolgáltatásokat, de a konzulátusokhoz közvetlen kapcsolat lehetőségét is biztosítani kell a harmadik országbeli családtagok számára.

A nem uniós családtagok számára lehetővé kell tenni, hogy a lehető leghamarabb időpontot kapjanak a külső szolgáltatóknál vagy a konzulátusokon annak érdekében, hogy valóban élhessenek a gyorsított eljárás előnyeivel.

Amennyiben a családtagok úgy döntenek, hogy nem élnek azzal a jogukkal, hogy kérelmüket közvetlenül a konzulátuson nyújtsák be, hanem külső cég szolgáltatásait vagy további szolgáltatásokat vesznek igénybe, megkövetelhető tőlük e szolgáltatások megfizetése (de nem magának a vízumnak a díja). Ezzel szemben, ha kérelmüket közvetlenül a konzulátuson nyújtják be, a vízumkérelmet költségmentesen kell feldolgozni.

Mivel a beutazóvízumhoz való jogot az uniós polgárhoz fűződő családi kapcsolatból vezetik le, a tagállamok csak érvényes útlevél és a következők igazolása céljából releváns dokumentumok bemutatását kérhetik:

a)	van olyan uniós polgár, aki révén a vízumkérelmező jogokat szerezhet. A bizonyítási teher alól mentesít az uniós polgár személyazonosságát és állampolgárságát igazoló bizonyíték bemutatása (pl. érvényes személyi igazolvány vagy útlevél);

b)

a vízumkérelmező ilyen uniós polgár családtagja A bizonyítási teher alól mentesít a családi kötelék igazolása (pl. házassági anyakönyvi kivonat, születési anyakönyvi kivonat stb.), és adott esetben a 2004/38/EK irányelv 2. cikkének 2. pontjában vagy 3. cikkének (2) bekezdésében foglalt más feltételek teljesülésének bizonyítéka (pl. az eltartottság, a háztartásban való tagság, a súlyos egészségügyi okok, az élettársi viszony tartósságának bizonyítéka stb.);

c)	a vízumkérelmező uniós polgárt kísér vagy hozzá csatlakozik a fogadó tagállamban.

Ezeken kívül más dokumentum – mint például a lakhatási lehetőség vagy az elégséges anyagi források bizonyítása, meghívólevél, menettérti jegy vagy utazási egészségbiztosítás – nem követelhető meg.

A vízumkérelmek elutasítása tekintetében a 15. Procedural safeguards (Articles 30 to 33 of Directive 2004/38/EC) című szakaszban ismertetett vonatkozó alkalmazandó eljárási biztosítékok alkalmazandók.

4.   A legfeljebb 3 hónapos tartózkodáshoz való jog (a 2004/38/EK irányelv 6. cikke)

A 2004/38/EK irányelv 6. cikkével összhangban az uniós polgárokat érvényes személyazonosító igazolvány vagy útlevél birtokában külön feltételek és más formai követelmények nélkül három hónapig megilleti a tartózkodás joga egy másik tagállam területén. Az uniós polgárt kísérő vagy hozzá csatlakozó nem uniós családtagoknak csak érvényes útlevéllel kell rendelkezniük.

Az első három hónapban a 2004/38/EK irányelv 6. cikke valamennyi uniós polgárra és családtagjaikra vonatkozik, függetlenül attól, hogy milyen szándékkal lépnek be a fogadó tagállamba (pl. turizmus, munkakeresés vagy a fogadó tagállamban való tartózkodás), és más tartózkodási feltétel, mint hogy érvényes személyazonosító okmánnyal rendelkezzenek, nem írható elő (136).

Az uniós polgárok és családtagjaik nem kötelezhetők arra, hogy egy minimális időtartamra (pl. 3 hónapra) elhagyják a tagállamot annak érdekében, hogy a 2004/38/EK irányelv 6. cikke alapján új tartózkodási jogra hivatkozhassanak az adott tagállam területén (137).

A 2004/38/EK irányelv 6. cikkének való megfelelés ellenőrzése nem végezhető szisztematikusan. Az a személy, aki a 2004/38/EK irányelv 6. cikke alapján tartózkodási jogot igényel, elvben abból a feltételezésből indul ki, hogy ez a tartózkodás a 6. cikk hatálya alá tartozik. Az érintett személyt csak akkor lehet felkérni arra, hogy szolgáltasson bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a 6. cikk hatálya alá tartozó helyzetben van, ha megalapozott kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy valójában nem tartozik a 6. cikk hatálya alá (138) (ez az eset állhat fenn, ha a személy több mint három egymást követő hónapban többször is kapcsolatba kerül a nemzeti hatóságokkal).

A tartózkodás időtartamának (akár három hónapos, akár hosszabb) értékeléséhez egyedi vizsgálatra van szükség. Ennek objektív tényezőkön kell alapulnia, és figyelembe kell vennie az érintett személy szándékát és a vonatkozó bizonyítékokat is.

Ha egy uniós polgár vagy nem uniós családtagja a 2004/38/EK irányelv 15. cikkének (1) bekezdése alapján valamely tagállam által hozott kiutasítási határozat hatálya alá tartozik, mivel már nem rendelkezik a 2004/38/EK irányelv 7. cikke szerinti tartózkodási joggal, az említett irányelv 6. cikke alapján csak meghatározott feltételek mellett igényelhet új tartózkodási jogot az adott területen (további információkért lásd a 14. Restrictions on grounds other than public policy, public security or public health (Article 15 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt).

5.   Az uniós polgárok három hónapot meghaladó tartózkodáshoz való joga és az adminisztratív formalitások (a 2004/38/EK irányelv 7., 8., 14. és 22. cikke)

A 2004/38/EK irányelv 7. cikkének (1) bekezdésével összhangban az uniós polgárok három hónapot meghaladó tartózkodási joggal rendelkeznek a fogadó tagállamban, ha:

a)	munkavállalók vagy önálló vállalkozók a fogadó tagállamban (a 7. cikk (1) bekezdésének a) pontja);

b)	elegendő forrással és teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek a fogadó tagállamban (a 7. cikk (1) bekezdésének b) pontja);

c)	a fogadó tagállamban tanulmányokat folytatnak, és ott teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek (a 7. cikk (1) bekezdésének c) pontja); vagy

d)	családtagok, akik a fenti feltételek egyikének megfelelő uniós polgárhoz csatlakoznak vagy őt kísérik (7. cikk (2) bekezdés).

A 2004/38/EK irányelv 8. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi a fogadó tagállam számára, hogy megkövetelje az uniós polgároktól, hogy három hónapnál hosszabb tartózkodás céljából bejelentkezzenek az illetékes hatóságoknál. Azok a tagállamok, amelyek ezt a kötelezettséget vezették be, nem kötelesek bejelentkezésről szóló igazolást kiállítani az uniós polgárok számára. Ezekben a tagállamokban a 2004/38/EK irányelv hatálya alá tartozó mobilis uniós polgárok bármely releváns eszközzel bizonyíthatják a 2004/38/EK irányelv kedvezményezettjeinek jogállását.

A tartózkodási jogot és a jogszerű tartózkodás folytonosságát nem érinti a 2004/38/EK irányelv azon rendelkezésének változása, amelyen a jog alapul. A tartózkodási jogra vonatkozó különböző rendelkezéseknek egyidejűleg is meg lehet felelni, és így többféle jogállással is lehet rendelkezni (pl. olyan diák, aki egyidejűleg munkavállaló is) (139). A jogállás megváltozása nem teszi szükségessé új tartózkodási okmány kiállítását, és nem is kell bejelenteni a nemzeti hatóságoknak.

A tagállamok az uniós polgárok és harmadik országbeli családtagjaik integrációját azzal ösztönözhetik, hogy nyelvi és egyéb célirányos, önkéntesen igénybe vehető tanfolyamokat kínálnak számukra (140). A tanfolyamok látogatásának megtagadása esetére nem helyezhetnek kilátásba következményeket.

5.1.   Munkavállalók és önálló vállalkozók

5.1.1.   A munkavállalók és önálló vállalkozók fogalommeghatározása

Sem az elsődleges, sem a másodlagos uniós jog nem határozza meg a „munkavállaló” vagy az „önálló vállalkozó” fogalmát.

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a „munkavállaló” fogalma az EU-n belüli szabad mozgás szempontjából különleges jelentéssel bír (141), és tágan kell értelmezni (142). Nem lehetséges olyan eltérő nemzeti fogalommeghatározások alkalmazása (pl. a munkavállaló fogalmának meghatározása a nemzeti munkajogban), amelyek korlátozóbbak lennének.

A Bíróság a „munkavállalót” olyan személyként határozta meg, aki más javára és irányítása alatt, díjazás ellenében valóságos és tényleges tevékenységet végez, kivéve az olyan mértékben jelentéktelen tevékenységeket, amelyek pusztán kiegészítőnek és járulékosnak tekinthetők (143). A munkaviszony alapvető jellemzői a következők:

—	egy személy meghatározott ideig szolgáltatásokat nyújt (144);

—	más személy javára és irányítása alatt (145);

—	amelynek ellenszolgáltatásaként díjazásban részesül (a természetbeni juttatásokat is díjazásnak kell tekinteni) (146).

További információkért olvassa el a Bizottság 2010. évi, „A munkavállalók szabad mozgásának megerősítése: jogok és jelentősebb fejlemények”  (147) című közleményét. Az alárendeltségi viszony feltétele megkülönbözteti a „munkavállalókat” az „önálló vállalkozóktól”. Az alárendeltségi viszonyban történő munkavégzés jellemzője, hogy a munkáltató határozza meg a tevékenység megválasztását, a javadalmazást és a munkafeltételeket (148).

Az önálló vállalkozók esetében ugyan megkövetelhető az önfoglalkoztatás igazolása, ez azonban nem indokolhatja a túlzott bizonyítási követelményeket. Hasonlóképpen, a nemzeti követelmények nem teremthetnek olyan helyzeteket, amelyekben az önálló vállalkozói tevékenység gyakorlásához szükséges nyilvántartásba vétel a tartózkodási helyre való bejelentkezésről szóló igazolás megszerzésének előfeltétele, ugyanakkor a tartózkodási helyre való bejelentkezésről szóló igazolás megléte az önálló vállalkozói tevékenység megkezdésének előfeltétele.

5.1.2.   A munkavállalói vagy önálló vállalkozói jogállás megtartása

A 2004/38/EK irányelv 7. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az uniós polgárok bizonyos helyzetekben megtartják munkavállalói/önálló vállalkozói jogállásukat, még akkor is, ha már nem állnak alkalmazásban (és ezért egyenlő bánásmódra jogosultak, lásd a 11. Right to equal treatment (Article 24 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt). A Bíróság ítélkezési gyakorlatával (149) összhangban a 7. cikk (3) bekezdésében szereplő azon körülmények felsorolása, amelyek mellett a munkavállalói/önálló vállalkozói jogállás megtartható, nem kimerítő jellegű.

A 7. cikk (3) bekezdésének b) és c) pontja szerinti munkavállalói jogállás megtartása érdekében azoknak a munkavállalóknak vagy önálló vállalkozóknak, akik felhagytak a munkavégzéssel, álláskeresőként nyilvántartásba kell vetetniük magukat az illetékes munkaügyi hivataloknál (150). A fogadó tagállam az álláskeresőkre vonatkozóan egyéb követelményeket is előírhat, feltéve, hogy ezeket a követelményeket saját állampolgárai számára is előírja, például azt a feltételt, hogy a munkaügyi hivatal és annak szolgálatai számára rendelkezésére álljanak (például tanácsadás, profilalkotás, képzés, jelentkezések elküldése az elérhető állásokra vonatkozó információk alapján, interjúkon való részvétel, adott esetben a munkaerőpiaci integrációs megállapodás rendelkezéseinek tiszteletben tartása stb.).

Azok az uniós polgárok, akik már nem tartják meg munkavállalói jogállásukat, továbbra is kereshetnek munkát, de bizonyítaniuk kell, „hogy állást keres[nek], és tényleges esély[ük] van a foglalkoztatásra”  (151). A fogadó tagállam az irányelv 24. cikkének (2) bekezdése alapján megtagadhatja tőlük a szociális segítségnyújtást (152) (lásd még a 11. Right to equal treatment (Article 24 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt).

5.1.3.   Nemzetközi szervezeteknél dolgozó vagy diplomáciai/konzuli jogállású uniós polgárok

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint (153) azok az uniós polgárok, akik egy nemzetközi szervezetnél dolgoznak az állampolgárságuktól eltérő tagállamban, az EU-Szerződés munkavállalók szabad mozgására vonatkozó szabályainak hatálya alá tartoznak, és nem foszthatók meg a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó uniós jog szerinti jogaiktól pusztán azért, mert nemzetközi szervezetnél dolgoznak.

Ez a helyzet attól függetlenül, hogy:

—	a szervezetük és a fogadó tagállam közötti fogadási megállapodásból is részesülnek (amely mentesítheti őket a bevándorlás ellenőrzése alól);

—	rendelkezhetnek az ilyen fogadási megállapodás alapján kiállított különleges, tartózkodásra jogosító engedéllyel; vagy

—	azért érkeztek a fogadó tagállamba, hogy az adott nemzetközi szervezetnél dolgozzanak (és így a foglalkoztatás megkezdése előtt nem rendelkeztek korábbi tartózkodási hellyel).

Ugyanez vonatkozik azokra az uniós polgárokra is, akik a bécsi egyezmények értelmében valamely tagállamban diplomáciai vagy konzuli képviselői státusszal rendelkeznek (154).

5.2.   Diákok és gazdaságilag inaktív uniós polgárok

A diákoknak és a gazdaságilag inaktív uniós polgároknak elegendő forrásokkal kell rendelkezniük önmaguk és családtagjaik számára ahhoz, hogy ne jelentsenek indokolatlan terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére tartózkodásuk időtartama alatt. Emellett teljes körű egészségbiztosítással kell rendelkezniük saját maguk és családtagjaik számára (155).

A 2004/38/EK irányelv nem zárja ki, hogy az uniós polgár „tartózkodási joggal” rendelkezzen a munkavégzés helye szerinti tagállamban, vagy ahol önálló vállalkozóként tevékenykedik, és egy másik tagállamban is, ahol az uniós polgár időt tölt (pl. hétvégék és szabadság), amennyiben a vonatkozó feltételek teljesülnek. Így abban a tagállamban, amelyben az uniós polgár hallgatóként vagy gazdaságilag inaktív személyként tartózkodik, ez az uniós polgár megszerezheti vagy megtarthatja a „tartózkodási jogot”, amennyiben teljesülnek az elegendő forrásokra és a teljes körű egészségbiztosításra vonatkozó feltételek, és adott esetben, ha az uniós polgár hallgatóként beiratkozott.

Példa: P. „A” tagállam állampolgára. „B” tagállamban dolgozik, ahol általában a munkanapokon tartózkodik. Ugyanakkor minden hétvégén és évente különböző hónapokban „C” tagállamban tartózkodik, ahol van egy háza a tengerpart közelében. Munkavállalóként jogosult „B” tagállamban tartózkodni, de „C” tagállamban is lehet tartózkodási joga.

5.2.1.   Elegendő források

Az „ elegendő források ” fogalmát a 2004/38/EK irányelv céljának figyelembevételével kell értelmezni, amely nem más, mint a szabad mozgás elősegítése mindaddig, amíg a tartózkodáshoz való jog kedvezményezettjei nem rónak indokolatlanul nagy terhet a fogadó állam szociális segítségnyújtási rendszerére.

Az elegendő források meglétének értékelésekor első lépésként azt kell felmérni, vajon az uniós polgár (és azon családtagjai, akik tartózkodáshoz való joga az uniós polgárral való kapcsolatukból származik) teljesítené-e a szociális segítségnyújtásra való jogosultság nemzeti kritériumait.

Abban az esetben rendelkezik az uniós polgár elegendő forrásokkal, ha forrásai elérik vagy meghaladják azt a küszöbértéket, amely alatt a fogadó állam megítéli a létminimum biztosítására szolgáló szociális segítségnyújtást. Ahol ez a kritérium nem alkalmazható, a társadalombiztosítási nyugdíjminimumot kell figyelembe venni.

A 8. cikk (4) bekezdése megtiltja a tagállamoknak, hogy – akár közvetlenül, akár közvetve – olyan konkrét összeget határozzanak meg, amelyet „elegendő forrásnak” tekintenek, és amely alatt a tartózkodáshoz való jogot automatikusan meg lehet tagadni. A tagállami hatóságok kötelesek figyelembe venni az illető személyes körülményeit.

A tagállamok megtagadhatják a szociális ellátások nyújtását azon gazdaságilag inaktív uniós polgárok számára, akik élnek a szabad mozgáshoz való jogukkal, és nem rendelkeznek elegendő forrással ahhoz, hogy a 2004/38/EK irányelv alapján tartózkodási jogot igényeljenek  (156). Ezért annak értékelésekor, hogy a 7. cikk (1) bekezdésének b) pontja szerinti elegendő forrásra vonatkozó követelmény teljesül-e, „konkrétan és az igényelt szociális ellátások figyelmen kívül hagyásával kell megvizsgálni minden egyes érintett személy gazdasági helyzetét”  (157). A 7. cikk (1) bekezdése b) pontjának célja ugyanis annak megakadályozása, hogy a gazdaságilag inaktív uniós polgárok „létfenntartásukhoz igénybe vegyék a fogadó tagállam szociális ellátó rendszerét ”  (158).

A Brey-ügyben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy egy gazdaságilag inaktív uniós polgár esetében a szociális támogatásra való jogosultság „jelezheti” azt, hogy az érintett személy nem rendelkezik elegendő forrással ahhoz, hogy ne jelentsen indokolatlan terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére a 7. cikk (1) bekezdésének b) pontja értelmében (159).

A nemzeti hatóságok szükség esetén ellenőrizhetik a források meglétét, törvényességét (160), mennyiségét és rendelkezésre állását. Ezek az ellenőrzések akkor végezhetők el, ha az uniós polgárok tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújtanak be, vagy ha családtagjaik tartózkodási engedélyt kérnek.

A tartózkodásra jogosító engedély kiállítását követően ezt az ellenőrzést – a 2004/38/EK irányelv 14. cikkének (2) bekezdése értelmében – nem szisztematikusan kell elvégezni, hanem csak olyan különleges esetekben, amikor észszerű kétség merül fel azzal kapcsolatban, hogy az uniós polgárok vagy családtagjaik teljesítik-e az elegendő forrásra vonatkozó feltételt.

A Bíróság megerősítette, hogy a 14. cikk (2) bekezdése a szociális ellátások nyújtásával összefüggésben is alkalmazandó (161). A Bíróság megállapította, hogy e rendelkezéssel összhangban áll egy olyan rendszer előírása, amelyben a kérelmezőnek minden egyes szóban forgó szociális ellátás esetében olyan adatokat kell szolgáltatnia az igénylési űrlapon, amelyekből kiderül, hogy fennáll-e tartózkodási jog, vagy sem, és ezeket az adatokat a szóban forgó ellátás nyújtásáért felelős hatóságok utólag ellenőrzik, és a kérelmezőknek csak konkrét esetekben kell bizonyítaniuk, hogy ténylegesen rendelkeznek tartózkodási joggal, amint azt ők állítják (162).

A Bíróság tisztázta, hogy a 2004/38/EK irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételeket megszorítóan (163), az uniós jog által meghatározott korlátok és az arányosság elvének tiszteletben tartásával (164), valamint a 2004/38/EK irányelv hatékony érvényesülésének veszélyeztetése nélkül (165) kell értelmezni. Ezenkívül az a tény, hogy a 2004/38/EK irányelv preambuluma előírja, hogy a tartózkodási jog kedvezményezettjei nem válhatnak „indokolatlan” teherré a fogadó tagállam költségvetése számára, bizonyos fokú pénzügyi szolidaritást von maga után, különösen akkor, ha a tartózkodási jog jogosultja által tapasztalt nehézségek ideiglenesek (166).

Ennek fényében kellő figyelmet kell fordítani arra, hogy egy uniós polgár helyzete idővel változhat, és új bevételi forrásokat szerezhet. Például azok az uniós polgárok, akik tartózkodásuk kezdetén gazdaságilag inaktívak, később találhatnak munkát.

Ezenkívül az elegendő forrásokkal kapcsolatos bizonyítékok típusát nem lehet korlátozni (167). Ezért a tagállamok nem állapíthatják meg, hogy bizonyos típusú dokumentumok az elegendő forrás egyetlen elfogadható bizonyítékát jelentik, megakadályozva ezáltal, hogy az uniós polgárok más módon bizonyítsák erőforrásaikat.

Ami a források formáját és eredetét illeti, nem szükséges, hogy a rendszeres jellegűek legyenek; akár felhalmozott tőke formáját is ölthetik.

Ezenkívül a Bíróság pontosította, hogy a 2004/38/EK irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő elegendő forrással „rendelkezni” kifejezést „úgy kell értelmezni, hogy elegendő, az uniós polgár rendelkezésére állnak ilyen források”  (168). Az uniós polgároknak nem kell bizonyítaniuk, hogy maguk rendelkeznek elegendő forrással, mivel „az uniós jog nem ír elő semmilyen követelményt” a források eredetét illetően (169). Ennek értelmében el kell fogadni az olyan forrásokat is, amelyeket egy harmadik személy biztosít (170).

A Bíróság továbbá úgy ítélte meg, hogy az elegendő forrásra vonatkozó követelmény teljesíthető az uniós polgár szülője által a tartózkodási kártya lejártát követően végzett munkából származó forrásokkal olyan helyzetben, amikor e jövedelem után adó- és társadalombiztosítási járulékokat fizettek, és e források lehetővé tették az uniós polgár számára, hogy tíz éven át eltartsa magát és családtagjait anélkül, hogy a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére kellett volna támaszkodnia (171).

Példák a források bizonyítékaira: — pénzeszközöket igazoló bankszámlakivonatok vagy bankgarancia-levelek. A fogadó tagállam nem tagadhatja meg a banki dokumentumok figyelembevételét amiatt, hogy ezek egy másik tagállamból származnak, és a nemzeti hatóságok nem írhatják elő az uniós polgár számára, hogy a fogadó tagállamban bankszámlát nyisson és ott pénzeszközöket tároljon; — nyugdíjigazolások; — ingatlan bérbeadásából származó jövedelem igazolása; — befektetésből származó jövedelem igazolása; — az uniós polgár családtagjaitól (pl. házastárstól, élettárstól, szülőtől, gondozótól stb.) származó jövedelem vagy pénzeszközök igazolása; — gazdasági tevékenységből származó jövedelem igazolása, függetlenül attól, hogy azt hol végezték; — öröklés útján szerzett vagyontárgyak igazolása.

Amennyiben a nemzeti hatóság megtagadja/megszünteti a tartózkodási jogot, vagy adott esetben kiutasítási határozatot hoz azon az alapon, hogy az uniós polgár nem felel meg az elegendő forrás követelményének, alapos arányossági értékelésre és egyéni elbírálásra van szükség  (172). Emellett figyelembe kell venni az Alapjogi Charta által biztosított alapvető jogokat is. Különösen a szabad mozgásnak mint az Alapjogi Charta 45. cikkében biztosított alapvető jognak a jelentőségét kell figyelembe venni annak vizsgálatakor, hogy az intézkedés megfelel-e az arányosság elvének, beleértve azt is, hogy az intézkedésnek alkalmasnak és szükségesnek kell lennie a kitűzött cél elérésére (173).

Mindenesetre a 2004/38/EK irányelv 14. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a kiutasítás „ nem lehet automatikus következménye annak, hogy az uniós polgár vagy családtagjai igénybe veszik a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerét ”.

Az értékelés elvégzése érdekében a tagállamok például pontszámokon alapuló rendszert is kifejleszthetnek kiindulási alapként. A 2004/38/EK irányelv (16) preambulumbekezdése ehhez három kritériumcsoportot ad meg:

1) Időtartam Mennyi ideig nyújtják a támogatást? Kilátások: valószínűsíthető-e, hogy az uniós polgár hamarosan kikerül a szociális hálóból? Mennyi ideje tartózkodik a fogadó tagállamban? 2) Személyes helyzet Milyen szintű kapcsolat alakult ki az uniós polgár és családtagjai a fogadó tagállam társadalma között? Figyelembe kell-e venni egyéb, életkorral, egészségi állapottal, családi és gazdasági helyzettel kapcsolatos szempontokat? 3) Összeg Mekkora a nyújtott támogatás teljes összege? Az uniós polgár korábban támaszkodott-e jelentős mértékben szociális segítségnyújtásra? Az uniós polgár korábban hozzájárult-e anyagilag a fogadó tagállam szociális ellátórendszeréhez?

Amíg a tartózkodáshoz való jog kedvezményezettjei nem válnak indokolatlan teherré a fogadó tagállam szociális segítségnyújtó rendszere számára, nem lehet ezzel az indokkal kiutasítani őket (174).

A szociális támogatások folyósítása tekinthető lényeges szempontnak annak megállapításakor, hogy az illető tehet jelen-e a szociális segítségnyújtási rendszer számára.

A 2004/38/EK irányelv 14. cikkének (4) bekezdése értelmében a munkavállalókkal vagy önálló vállalkozókkal és családtagjaikkal szemben semmilyen esetben sem lehet kiutasítási intézkedést hozni (kivéve, ha ezek közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okokon alapulnak). Ugyanez vonatkozik azokra az álláskeresőkre is, akik munkakeresés céljából léptek be a fogadó tagállamba, valamint azokra, akik felhagytak a munkával, és már nem tartják meg munkavállalói jogállásukat, mindaddig, amíg bizonyítani tudják, hogy „továbbra is munkát keresnek, és tényleges esélyük van a foglalkoztatásra”  (175) (lásd a 6. Right of residence of jobseekers (Article 14(4)(b) of Directive 2004/38/EC) című szakaszt).

Az elegendő forrás birtoklása és a 24. cikk szerinti egyenlő bánásmód közötti kapcsolatról lásd a 11. Right to equal treatment (Article 24 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt.

5.2.2.   Teljes körű egészségbiztosítás

A gazdaságilag inaktív uniós polgároknak (köztük a diákoknak) és családtagjaiknak teljes körű egészségbiztosítással kell rendelkezniük a fogadó tagállamban (176).

Ez a követelmény teljesül mind abban az esetben, ha az uniós polgár teljes körű egészségbiztosítással rendelkezik, amely a családtagjaira is kiterjed, mind fordított esetben, amikor a családtag rendelkezik az uniós polgárra kiterjedő ilyen biztosítással (177) ..

Elvben minden magán vagy állami, a fogadó államban vagy máshol kötött biztosítás elfogadható, amennyiben teljes körű biztosítást nyújt, és nem ró terhet a fogadó tagállam költségvetésére. Amikor a betegbiztosítás teljes körűségének értékelésekor a tagállamok az állami költségvetés védelmében járnak el, kötelesek az uniós jogban meghatározott korlátozásokat és az arányosság elvét betartani (178).

A nyugdíjasok akkor felelnek meg a teljes körű betegbiztosítás feltételeinek, ha a nyugdíjukat fizető tagállam jogszabályai szerint jogosultak egészségügyi ellátásra (179). Az S1 jelű hordozható dokumentummal (PD S1) rendelkező nyugdíjasok különösen jogosultak az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésre a lakóhely szerinti tagállamban, és teljesítik a teljes körű egészségbiztosítás feltételét (180).

Ha az érintett uniós polgár a 883/2004/EK rendelet értelmében nem helyezi át tartózkodási helyét a fogadó tagállamba, és szándékában áll visszatérni (pl. tanulmányok folytatása vagy egy másik tagállamba történő kiküldetés), a származási tagállam által kiállított európai egészségbiztosítási kártya (európai egészségbiztosítási kártya) bizonyítja az ilyen teljes körű biztosítást (lásd a 11.4. Entitlement to equal access to healthcare: content and conditions című szakaszt – és a 883/2004/EK rendelet értelmében vett tartózkodás fogalmával kapcsolatban a 11.3. Relationship between Article 24 of Directive 2004/38/EC and Regulation (EC) No 883/2004 on the coordination of social security systems című szakaszt).

A származási tagállam által kiállított európai egészségbiztosítási kártyát azonban (a fentiektől eltérő helyzetekben) gazdaságilag inaktív uniós polgárok nem használhatják fel annak bizonyítására, hogy teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek, amennyiben teljesítik az alábbi két kumulatív feltételt:

—	a 2004/38/EK irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében és a huzamos tartózkodás megszerzését megelőzően a fogadó tagállamban három hónapot meghaladó tartózkodási jogukat gyakorolják;

—

a 883/2004/EK rendelet értelmében a fogadó tagállamba helyezik át lakóhelyüket (ahogyan azt a 11.3. Relationship between Article 24 of Directive 2004/38/EC and Regulation (EC) No 883/2004 on the coordination of social security systems című szakasz kifejti), és ennek következtében a származási tagállamuk szociális biztonsági rendszere már nem terjed ki rájuk.

Az utóbbi helyzetben azonban az uniós polgároknak a 883/2004/EK rendelet alapján joguk van a fogadó tagállam állami egészségbiztosítási rendszerébe belépni (181).

Mindazonáltal ilyen körülmények között a fogadó tagállam előírhatja, hogy amíg az uniós polgár meg nem kapja a huzamos tartózkodási jogot, az e rendszerhez való hozzáférés ne legyen ingyenes, annak elkerülése érdekében, hogy a gazdaságilag inaktív uniós polgárok indokolatlan terhet jelentsenek az államháztartás számára (182).

Következésképpen a fogadó tagállam – az arányosság elvének tiszteletben tartása mellett – egy gazdaságilag inaktív uniós polgárnak az állami egészségbiztosítási rendszeréhez való csatlakozását olyan feltételekhez kötheti, amelyek célja annak biztosítása, hogy az uniós polgár ne jelentsen indokolatlan terhet az államháztartására. E feltételek közé tartozhat az, hogy az uniós polgár teljes körű magán-egészségbiztosítást köt vagy tart fenn, amely lehetővé teszi a fogadó tagállam számára, hogy megtérítse az adott polgár ellátásával kapcsolatban felmerült egészségügyi költségeit, vagy hogy uniós polgár járulékot fizessen az adott tagállam állami egészségbiztosítási rendszerébe (183). A Bíróság kimondta, hogy ebben az összefüggésben a fogadó tagállamnak biztosítania kell az arányosság elvének tiszteletben tartását, „és így azt, hogy ugyanazon polgár számára ne jelentsen túlzott nehézséget az ilyen feltételek betartása”  (184).

Mindenesetre, ha egy uniós polgár a fogadó tagállam ilyen állami egészségbiztosítási rendszeréhez tartozik, a 7. cikk (1) bekezdésének b) pontja értelmében teljes körű egészségbiztosítással rendelkezik (185), és nem kérhető további magánbiztosítás.

Ezen túlmenően a fogadó tagállam – az arányosság elvét tiszteletben tartó – feltételekhez kötheti az állami egészségbiztosítási rendszeréhez való csatlakozást (pl. egyéves megelőző tartózkodás az EU-ban), feltéve, hogy ezeket a feltételeket a saját állampolgárai számára is előírja.

Példák: — C. „A” tagállam állampolgára, ahol beiratkozott az egyetemre. Ideiglenesen „B” tagállamba költözik, hogy néhány hónapot ott töltsön Erasmus-hallgatóként. Az „A” tagállam által kiállított európai egészségbiztosítási kártya elegendő bizonyíték arra, hogy „B” tagállamban teljes körű egészségbiztosítással rendelkezik. — P. „A” tagállam állampolgára, ahol tartózkodott. Ezt követően házat vásárol „B” tagállamban, és oda költözik, hogy csatlakozzon feleségéhez és fiához, és megéljen megtakarításaiból. Felmondja az „A” tagállamban található lakásának bérleti szerződését, és minden személyes tulajdonát „B” tagállamba viszi. Bejelenti, hogy nem áll szándékában visszatérni „A” tagállamba. A származási „A” tagállama által kiállított európai egészségbiztosítási kártyát nem használhatja fel a „B” tagállamban érvényes teljes körű egészségbiztosítás igazolására. — M. „A” tagállam állampolgára. Állandó jelleggel „B” tagállamba költözik, hogy csatlakozzon férjéhez, aki „B” tagállam állampolgára. M. gazdaságilag nem aktív személy. „B” tagállam államilag finanszírozott egészségügyi ellátási rendszerrel rendelkezik, amelyet a nemzeti jogszabályok által meghatározott kedvezményezettek kategóriáiba tartozó személyeknek a személyes szükségletek bármiféle egyéni és diszkrecionális mérlegelése nélkül nyújtanak. M. megfelel a „B” tagállam által az állampolgárai számára előírt összes feltételnek. Ezért joga van ahhoz, hogy „B” tagállam állami egészségbiztosítási rendszeréhez csatlakozzon. „B” tagállam nem köteles ingyenesen biztosítani ezt a biztosítást, de e tekintetben minden feltételnek arányosnak kell lennie, és biztosítania kell, hogy az uniós polgárok számára ne legyen rendkívül nehéz azok betartása.

Amint az uniós polgár huzamos tartózkodási jogot szerez, a teljes körű egészségbiztosítás követelménye már nem vonatkozik sem az uniós polgárra, sem családtagjaira (186).

További információkért lásd a 11.3. Relationship between Article 24 of Directive 2004/38/EC and Regulation (EC) No 883/2004 on the coordination of social security systems című szakaszt.

5.2.3.   Diákok

A mobilis uniós hallgatók esetében a 7. cikk (1) bekezdésének c) pontja értelmében a tagállamok előírhatják a következőket:

—	annak igazolása, hogy akkreditált magán- vagy állami intézménybe tanulmányok folytatása céljából beiratkoztak, beleértve a szakképzést is;

—	annak igazolása, hogy a fogadó tagállamban teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek (lásd az 5.2.2. Comprehensive sickness insurance című szakaszt); valamint

—	nyilatkozat (vagy más egyenértékű eszköz) arról, hogy elegendő forrásokkal rendelkeznek önmaguk és családtagjaik számára ahhoz, hogy ne jelentsenek terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére tartózkodásuk időtartama alatt.

5.2.4.   Kiskorú uniós polgárok tényleges felügyeletét ellátó személyek

A 2.2.2.5. Primary carers of minor EU citizens című szakaszban kifejtettek szerint a Bíróság kimondta, hogy amennyiben kiskorú uniós polgárok gyakorolják a szabad mozgáshoz való jogukat, a 2004/38/EK irányelv 2. cikkének 2. pontjában felsorolt személyeken kívül a kiskorú uniós polgárok tényleges gondviselését ellátó nem uniós személyek számára is el kell ismerni a fogadó tagállamban való tartózkodási jogot.

A 3 hónapnál hosszabb, de 5 évnél rövidebb ideig tartó, kiskorú uniós polgárok és tényleges gondviselésüket ellátó személyek tartózkodási joga feltételekhez kötött. A kiskorúak jellemzően úgy gyakorolják a szabad mozgáshoz való jogukat, hogy nem vesznek részt gazdasági tevékenységben. Ezért meg kell vizsgálni, hogy a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorló uniós gyermekek megfelelnek-e annak a feltételnek, hogy 1. elegendő forrással rendelkezzenek önmaguk és elsődleges gondozóik számára ahhoz, hogy ne jelentsenek terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére tartózkodásuk időtartama alatt; és 2. teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek önmaguk és elsődleges gondozóik számára (a 2004/38/EK irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja, lásd az 5.2.1 - Sufficient resources című szakaszt és az 5.2.2 - Comprehensive sickness insurance című szakaszt) (187). E tekintetben a következőket kell figyelembe venni:

—	a kiskorú uniós polgárok a tényleges gondviselésüket ellátó nem uniós személyek révén teljesíthetik az elegendő forrásra vonatkozó követelményt (188) (további információkért lásd az 5.2.1. Sufficient resources című szakaszt, különösen az erőforrások formájára és eredetére vonatkozóan);

—

a teljes körű egészségbiztosítás követelménye mindkét következő esetben teljesülhet: — amennyiben a kiskorú uniós polgárok teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek, amely kiterjed a tényleges gondviselésüket ellátó személyekre; valamint — ellenkező esetben, ha a tényleges gondviselésüket ellátó személyek teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek, amely kiterjed a kiskorú uniós polgárokra (189).

Amint egy kiskorú uniós polgár huzamos tartózkodási jogot szerez, rá és a tényleges gondviselését ellátó személyekre már nem vonatkoznak az elegendő anyagi fedezetre és a teljes körű egészségbiztosításra vonatkozó követelmények (190).

Meg kell jegyezni, hogy a gyermekek tényleges gondviselését ellátó személyek akkor is szerezhetnek tartózkodási jogot a 2004/38/EK irányelv 12. cikkének (3) bekezdése alapján, ha a gyermek a fogadó tagállam oktatási intézményében lakik és oda beiratkozott (191) (lásd a 8. Retention of the right of residence by family members in the event of death or departure of the EU citizen and in the event of divorce, annulment of marriage or termination of registered partnership (Articles 12 and 13 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt).

5.3.   A bejelentkezésről szóló igazolás megszerzéséhez szükséges igazoló dokumentumok

A 2004/38/EK irányelv 8. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi a fogadó tagállam számára, hogy megkövetelje az uniós polgároktól, hogy három hónapnál hosszabb tartózkodás céljából bejelentkezzenek az illetékes hatóságoknál. Ezért az egyes tagállamok dönthetnek arról, hogy előírják-e ezt a kötelezettséget a mobilis uniós polgárok számára (a bejelentkezésről szóló igazolásokra vonatkozó további információkért lásd a 12.1. Registration certificates and documents certifying permanent residence issued to EU citizens (Articles 8 and 19 of Directive 2004/38/EC and Article 6 of Regulation 2019/1157): format, minimum information and validity period című szakaszt).

A bejelentkezésről szóló igazolás iránti kérelemmel együtt bemutatandó dokumentumok listája  (192) kimerítő. További dokumentumok kérésére nincs lehetőség.

Példák: — M. uniós utazó munkavállaló. Nem kell bizonyítékot szolgáltatnia arról, hogy eleget tesz az elegendő forrásra vonatkozó követelménynek. — L. uniós polgár, aki uniós utazó munkavállaló házastársa. Bejelentkezésről szóló igazolás iránti kérelmet nyújt be uniós utazó munkavállaló házastársaként. Nem kérhető tőle annak bizonyítása, hogy dolgozik, vagy hogy megfelel az elegendő forrásra vonatkozó követelménynek. — R. uniós polgár, aki nem uniós munkavállaló házastársa. Mint gazdaságilag inaktív uniós polgár bejelentkezésről szóló igazolás iránti kérelmet nyújt be. Igazolást nyújt be arról, hogy elegendő forrással rendelkezik számára és férje számára (nem uniós házastársának jövedelmén keresztül), és mindkét személy esetében teljes körű egészségbiztosítás áll fenn (a fogadó tagállam állami egészségbiztosítási rendszeréhez való csatlakozásuk révén). R.-nek nem kell bizonyítania, hogy munkavállaló.

A munkavállalók és az önálló vállalkozók esetében azonban, amennyiben kétség merül fel a benyújtott dokumentumok valódiságát vagy eredetiségét illetően, a fogadó tagállam kérheti, hogy azokat további bizonyítékokkal támasszák alá (ami fizetési sávok formájában is történhet).

Mindenesetre a 2004/38/EK irányelv nem határozza meg az igazoló dokumentumokat az összes lehetséges helyzet tekintetében (például a 2004/38/EK irányelv 12. vagy 13. cikke alapján tartózkodási joggal rendelkező álláskeresők vagy családtagok számára kiállított, tartózkodásra jogosító engedélyek).

A bejelentkezésről szóló igazolás elutasításával kapcsolatban lásd a 15. Procedural safeguards (Articles 30 to 33 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt.

A bejelentkezésről szóló igazolásnak csak deklaratív és bizonyító ereje van (lásd a 12.3. Nature and effects of residence documents (Article 25 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt). A tartózkodási jogot tanúsítja, és nem előfeltétele az uniós polgárt megillető egyéb jogok gyakorlásának.

5.4.   A bejelentkezésről szóló igazolások kiadásának feldolgozási ideje

A 8. cikk (2) bekezdése értelmében a bejelentkezésről szóló igazolást „azonnal” ki kell állítani. Azokban a tagállamokban, amelyek nyilvántartási rendszert hoztak létre az uniós polgárok számára (lásd a 12. Residence documents (Articles 8, 10, 19, 20 and 25 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt), ez a követelmény különösen fontos, mivel ezek az igazolások megkönnyíthetik az uniós polgár számára biztosított jogok gyakorlását és a fogadó tagállamba való beilleszkedésüket.

Ha a bejelentkezésről szóló igazolást nem lehet a helyszínen kiállítani a kérelem és az azt alátámasztó bizonyítékok benyújtásakor, azt a következő néhány napon belül (például 7–10 nap elteltével) kell kiállítani. Visszaélés vagy csalás gyanújával kapcsolatos, folyamatban lévő nyomozás esetén a kiállítás elhalasztható, tiszteletben tartva a hatékonyság elvét és a kérelmek gyors feldolgozására vonatkozó, a 2004/38/EK irányelvben foglalt célkitűzést (193).

5.5.   Népesség-nyilvántartási rendszerek

Egyes tagállamok előírják az uniós polgárok számára, hogy regisztráljanak a nemzeti (vagy szubnacionális/helyi) népesség-nyilvántartásban, és szerezzenek személyi azonosító számot. A népesség-nyilvántartásba való bejegyzés általában eltér a 2004/38/EK irányelv szerinti lakóhely-nyilvántartástól, és a nemzeti jog hatálya alá tartozik.

A Bíróság megerősítette, hogy a tagállamok jogosultak népesség-nyilvántartást használni a tartózkodási jogra vonatkozó jogszabályok alkalmazásáért felelős hatóságok támogatására (194).

A népesség-nyilvántartásra vonatkozó nemzeti szabályok alkalmazása során azonban tiszteletben kell tartani az uniós jogot.

Különösen a nemzeti népesség-nyilvántartásba való bejegyzés és a személyi azonosító szám birtoklása nem lehet előfeltétele annak, hogy az uniós polgárok jogosultak legyenek munkát vállalni a fogadó tagállamban, és nem akadályozhatja az uniós polgárok szabad mozgáshoz való jogának gyakorlását (195).

Ennek megfelelően, ha a személyazonosító szám a fogadó tagállamban a mindennapi élet során szükséges, de azt az uniós polgárok nem tudják megszerezni (például azért, mert az ilyen szám megszerzésének feltételei eltérnek a tartózkodás nyilvántartásba vételének feltételeitől), az ilyen uniós polgárok számára alternatív eszközöket kell biztosítani e számok helyett. Az egyenlő bánásmódhoz való uniós jog alapján a tagállamok nem hozhatnak olyan intézkedéseket, amelyek közvetlenül hátrányosan megkülönböztetik más tagállamok állampolgárait. A tagállamok nem hozhatnak olyan közvetett intézkedéseket sem, amelyek – annak ellenére, hogy nem tesznek különbséget az állampolgárság alapján – a mobilis uniós polgárokat nagyobb mértékben érintik, mint a fogadó tagállam állampolgárait, és következésképpen azzal a kockázattal járnak, hogy az ilyen intézkedések objektív indokolás nélkül különösen hátrányos helyzetbe hozzák a mobilis uniós polgárokat (196).

A fogadó tagállamok megkövetelhetik a területükön a szabad mozgáshoz való joguk gyakorlása során tartózkodó uniós polgároktól, hogy egyedi adóazonosító számot szerezzenek. Ez a szám a nemzeti adóhatóságok általi ellenőrzés alapvető eleme lehet. Az a kötelezettség, hogy a fogadó tagállamban egy konkrét adóazonosító számmal kell rendelkezni, szintén nem vezethet más tagállamok állampolgárainak közvetlen vagy közvetett megkülönböztetéséhez. Ezenkívül az ilyen szám megszerzésére bevezetett eljárások nem akadályozhatják az alapvető szabadságokat, és nem gátolhatják az üzleti tranzakciókat.

6.   Az álláskeresők tartózkodáshoz való joga (a 2004/38/EK irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja)

A 14. cikk (4) bekezdésének b) pontja vonatkozik azokra az álláskeresőkre is, akik munkakeresés céljából léptek be a fogadó tagállamba, valamint azokra, akik felhagytak a munkával, és már nem tartják meg munkavállalói jogállásukat, mindaddig, amíg bizonyítani tudják, hogy „továbbra is munkát keresnek, és tényleges esélyük van a foglalkoztatásra”  (197).

Az EUMSZ 45. cikke és a 2004/38/EK irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja előírja a fogadó tagállam számára, hogy „észszerű határidőt” biztosítson az uniós polgár számára a munkakeresésre, amely – amennyiben az uniós polgár úgy dönt, hogy a fogadó tagállamban álláskeresőként nyilvántartásba veteti magát – a nyilvántartásba vételkor kezdődik. Ennek az észszerű határidőnek „lehetővé kell tennie, hogy az érintett személy „tudomást szerezhessen a neki megfelelő állásajánlatokról, és megtehesse a foglalkoztatásához szükséges intézkedéseket”. E határidő folyása alatt a fogadó tagállam előírhatja az álláskereső számára annak bizonyítását, hogy állást keres (198). A nyilvántartásba vétel időpontjától számított hat hónapos határidő „nem tűnik főszabály szerint elégtelennek (199) ” .

„Tehát az álláskeresőnek csak ezen észszerű határidő leteltét követően kell bizonyítania nemcsak azt, hogy az álláskeresést továbbra is folytatja, hanem azt is, hogy tényleges esélye van a foglalkoztatásra”  (200).

Amennyiben egy uniós polgár azzal a szándékkal lép be a fogadó tagállamba, hogy ott munkát keressen, az első három hónapban fennálló tartózkodási joga szintén a 2004/38/EK irányelv 6. cikkének hatálya alá tartozik. Következésképpen e három hónapos időszak alatt az érvényes személyazonosító okmánnyal való rendelkezésen kívül semmilyen más feltétel nem írható elő e polgárral szemben (201).

Az álláskereső helyzetének értékelésekor a hatóságok különösen a következő tényezőket vehetik figyelembe (202):

— Ami azt a tényt illeti, hogy a személy munkát keres: — álláskeresőként való nyilvántartásba vétel az álláskeresőkért felelős nemzeti szervnél, — a jelentkezések rendszeres benyújtása a potenciális munkáltatókhoz vagy az állásinterjúkon való részvétel. — Az alkalmazás valódi esélyeit illetően: — a nemzeti munkaerőpiac helyzete az álláskeresők szakmai képesítésének megfelelő ágazatban, — nem vehető figyelembe az a tény, hogy az álláskereső elutasította a szakmai képesítésének meg nem felelő állásajánlatokat, — az a tény, hogy az álláskereső soha nem dolgozott a fogadó tagállamban, nem vehető figyelembe.

További információkért olvassa el a Bizottság 2010. évi, „A munkavállalók szabad mozgásának megerősítése: jogok és jelentősebb fejlemények” című közleményét, valamint a 11 - Right to equal treatment (Article 24 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt.

7.   A nem uniós polgárok három hónapot meghaladó tartózkodáshoz való joga és az adminisztratív formalitások, valamint a munkavállaláshoz való jog (a 2004/38/EK irányelv 7., 9., 11., 22. és 23. cikke)

7.1.   A tartózkodási kártyák kiállítását igazoló dokumentumok

Amint ezt a (14) preambulumbekezdés is megerősíti, a tartózkodási kártya iránti kérelemmel együtt bemutatandó dokumentumok listája  (203) kimerítő. A nemzeti hatóságok nem kérhetnek további dokumentumokat (204).

A tartózkodási kártya kiállítására irányuló közigazgatási eljárás keretében a nemzeti hatóságoknak csak azt kell megvizsgálniuk, hogy a harmadik országbeli családtag „a harmadik állambeli állampolgár a tartózkodási kártya megszerzéséhez az említett irányelv 10. cikkének (2) bekezdésében megjelölt dokumentumok bemutatásával bizonyítani tudja-e, hogy az uniós polgár »családtagjának« a 2004/38 irányelv értelmében vett fogalma alá tartozik”  (205). Ezért azon harmadik országbeli állampolgárok számára, akik bizonyítékot nyújtanak be arra vonatkozóan, hogy a 2004/38 irányelv hatálya alá tartozó uniós polgár „családtagja” fogalmába tartoznak, „az e minőséget tanúsító tartózkodási kártyát kell kiállítani a lehető legrövidebb időn belül”  (206).

Ennek megfelelően a 2004/38/EK irányelv kedvezményezetti jogállását annak bizonyítása szempontjából releváns dokumentumok bemutatásával kell megállapítani, hogy:

a)	van olyan uniós polgár, aki révén a tartózkodási kártyát kérelmező tartózkodási jogot szerezhet. bizonyítási teher alól mentesít az uniós polgár személyazonosságát és állampolgárságát igazoló bizonyíték bemutatása (pl. érvényes úti okmány);

b)

a tartózkodási kártya kérelmezője ilyen uniós polgár családtagja. A bizonyítási teher alól mentesít a családtag személyazonosságát igazoló bizonyíték bemutatása (pl. érvényes úti okmány), a családi kötelék igazolása (pl. házassági anyakönyvi kivonat, születési anyakönyvi kivonat stb.), és adott esetben a 2004/38/EK irányelv 2. cikkének 2. pontjában vagy 3. cikkének (2) bekezdésében foglalt más feltételek teljesülésének bizonyítéka (pl. az eltartottság, súlyos egészségügyi okok, az élettársi viszony tartósságának bizonyítéka stb.). Lásd a 2.2. Family members and other beneficiaries című szakaszt;

c)

az uniós polgár a 2004/38/EK irányelvvel összhangban a fogadó tagállamban tartózkodik. Az előírt bizonyíték szintje az uniós polgár fogadó tagállamban való tartózkodásának alapjától függ. — A három hónapnál hosszabb tartózkodás esetén az uniós polgároknak meg kell felelniük a 2004/38/EK irányelv tartózkodási jogra vonatkozó feltételeinek, és a tagállamok előírhatják számukra, hogy rendelkezzenek a bejelentkezésről szóló igazolásokkal. A bizonyítási teher alól a bejelentkezésről szóló igazolás bemutatásával, vagy ennek hiányában az uniós polgár fogadó tagállamban való tartózkodását igazoló bármely más igazolás bemutatásával lehet mentesülni a 2004/38/EK irányelvben meghatározott feltételeknek megfelelően (lásd az 5. Right of residence of more than 3 months for EU citizens and administrative formalities (Articles 7, 8, 14 and 22 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt). — Huzamos tartózkodás esetén (a 2004/38/EK irányelv 16. cikkének (1) bekezdése) az uniós polgároknak nem kell további követelményeknek megfelelniük. A bizonyítási teher alól a huzamos tartózkodást igazoló dokumentum bemutatásával, vagy ennek hiányában az uniós polgár fogadó tagállamban való huzamos tartózkodását igazoló bármely más igazolás bemutatásával lehet mentesülni a 2004/38/EK irányelvben meghatározott feltételeknek megfelelően (lásd a 9. Permanent residence (Articles 16 to 21 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt).

Mindazonáltal a 2004/38/EK irányelv nem határozza meg az igazoló dokumentumok listáját az összes lehetséges helyzet tekintetében (például a 2004/38/EK irányelv 12. vagy 13. cikke alapján tartózkodási joggal rendelkező családtagok számára kiállított tartózkodási kártyák).

Példák: — M. uniós utazó munkavállaló. Nem uniós házastársa, Y. csatlakozni kíván hozzá a fogadó tagállamban. Y. nem köteles bizonyítékot szolgáltatni arra vonatkozóan, hogy uniós házastársa elegendő anyagi fedezettel rendelkezik mindkét személy számára. — T. nem uniós polgár, aki J., mobilis uniós munkavállaló házastársa. T. tartózkodási kártya iránti kérelmet nyújt be uniós utazó munkavállaló házastársaként. T. bizonyítékot nyújt be házastársa munkájáról, T.-nek azonban nem kell igazolnia, hogy dolgozik, és nem is kell teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznie. — R. nem uniós polgár, W. uniós nyugdíjas házastársa, aki elegendő forrással rendelkezik. Míg az elegendő anyagi forrást és a teljes körű egészségbiztosítást bizonyítani kell, R.-nek nem kell bizonyítékot benyújtania a beutazóvízumára vonatkozóan. — L. nem uniós polgár, aki M., utazó uniós munkavállaló apja. L. tartózkodási kártyát igényel, és a lányától, M.-től való pénzügyi függőségét igazoló dokumentumokat nyújt be. L.-nek nem kell bizonyítania, hogy ő és lánya ugyanabban a háztartásban éltek abban az országban, ahonnan érkezett, sem azt, hogy lányának az egészségi állapota miatt segítséget kell nyújtania számára.

A tagállamok megkövetelhetik, hogy a dokumentumokat lefordítsák, közjegyző által vagy egyéb módon hitelesítsék, ha az érintett nemzeti hatóság nem érti a dokumentum nyelvét, illetve kétségei merülnek fel a dokumentum hitelességét illetően (például a kiállító hatósággal és a dokumentumon szereplő adatok helyességével kapcsolatban). További információkért lásd a 2.2.4. Supporting documents to attest the family relationship with the EU citizen című szakaszt.

7.2.   A tartózkodási kártyák kiállításának feldolgozási ideje

A nem uniós családtagok tartózkodási kártyát igényelhetnek, amint megérkeznek a fogadó tagállamba, ha 3 hónapnál hosszabb ideig kívánnak a fogadó tagállamban tartózkodni.

A 10. cikk (1) bekezdésével összhangban a tartózkodási kártyát a kérelem benyújtásának napjától számított legfeljebb hat hónapon belül ki kell adni.

Ez a követelmény különösen fontos, mivel a tartózkodási kártyák megkönnyítik a nem uniós családtagok számára a tartózkodási jog gyakorlását és a fogadó tagállamba való beilleszkedésüket. Az érvényes tartózkodási kártya birtoklása mentesíti a kártya birtokosát azon kötelezettség alól, hogy vízumot szerezzen a tagállamok területére való belépéshez (207). Ezek a kártyák a gyakorlatban is megkönnyíthetik a nem uniós polgárok számára a 23. cikk szerint elismert, a fogadó tagállamban való munkavállaláshoz való joguk gyakorlását. Ezért fontos, hogy a nemzeti hatóságok az irányelvben előírt határidőn belül kiadják ezeket a kártyákat.

A „kiadás” fogalma magában foglalja, hogy a kérelem benyújtásának időpontjától számított hat hónapos határidőn belül „az illetékes nemzeti hatóságoknak a kérelmet meg kell vizsgálniuk, határozatot kell hozniuk, és amennyiben a kérelmező megfelel azon feltételeknek, hogy a 2004/38 irányelv alapján tartózkodási jogot szerezzen, a tartózkodási kártyát ki kell állítaniuk e kérelmező számára”  (208) .

Az a kötelezettség, hogy a kötelező 6 hónapos határidőn belül tartózkodási kártyát állítsanak ki, „szükségszerűen feltételezi e határozatnak e határidőn belül történő meghozatalát és az érintettel való közlését”  (209). „Ugyanez vonatkozik arra is, ha az illetékes nemzeti hatóságok megtagadják a […] tartózkodási kártya kiállítását.”  (210) (Lásd a 15. Procedural safeguards (Articles 30 to 33 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt.) E hat hónapos időszak alatt tehát „az illetékes nemzeti hatóságok hozhatnak mind kedvező, mind kedvezőtlen határozatot”  (211).

Végül a Bíróság pontosította, hogy az uniós joggal ellentétes, hogy „a nemzeti hatóságoknak automatikusan újabb hat hónapos határidő álljon rendelkezésére a tartózkodási kártya kiállítását elutasító első határozat bírósági megsemmisítését követően. E hatóságoknak olyan észszerű határidőn belül kell új határozatot hozniuk, amely semmiképpen nem lehet hosszabb a 2004/38 irányelv 10. cikkének (1) bekezdésében említett határidőnél”  (212). Ezért a tartózkodási kártya kiállítását megtagadó eredeti határozat bírósági megsemmisítését követően a nemzeti hatóságoknak észszerű határidőn belül – amely semmi esetre sem haladhatja meg a hat hónapot – új határozatot kell hozniuk a tartózkodási kártya iránti kérelemről.

Ezenkívül a 10. cikk (1) bekezdése értelmében a tartózkodási kártya iránti kérelem igazolását „haladéktalanul” kell kiállítani.

Amennyiben a nemzeti hatóságok a tartózkodási kártya kérelmezése céljából időpont-egyeztetési rendszert vezettek be, e rendszer irányításának biztosítania kell, hogy ezek a időpontok indokolatlan késedelem nélkül rendelkezésre álljanak.

Egyes esetekben a tartózkodási kártya kiállításának időtartama meghaladhatja annak a beutazóvízumnak az érvényességét, amelynek alapján a nem uniós családtag belépett a fogadó tagállamba. Ezekben az esetekben, amikor a beutazóvízum a tartózkodási kártya kiállítására várva jár le, a nem uniós családtagoknak nem kell visszatérniük származási országukba, és nem kell új beutazóvízumot szerezniük. A nem uniós családtagok tartózkodásának időtartamára ugyanis semmilyen határidő nem vonatkozik, amennyiben a nem uniós családtag és az uniós polgár, akihez csatlakoznak vagy őket kísérik, megfelelnek a vonatkozó tartózkodási feltételeknek.

A nem uniós családtagok vízumuk lejártát követően nem utasíthatók ki (213).

Azon nehézségek leküzdése érdekében, amelyekkel a nem uniós családtagok a tartózkodási engedély iránti kérelmük feldolgozása során szembesülhetnek, ajánlott, hogy a kérelem igazolása vagy bármely más dokumentum kifejezetten elismerje a nem uniós családtagok tartózkodási és munkavállalási jogát a tartózkodási kártya iránti kérelmük feldolgozása során.

Emellett a tartózkodási kártya iránti kérelmek feldolgozása során a nem uniós családtagok gyakorlati nehézségekbe ütközhetnek az utazás során (különösen a jelenlegi tartózkodási helyük szerinti fogadó tagállamba való visszatérés során), mivel – tartózkodási kártya hiányában – még nem mentesülnek a beutazóvízum-kötelezettség alól, és előfordulhat, hogy a beutazóvízum lejárt. Meg kell könnyíteni a fogadó tagállamon kívüli utazásukat és a fogadó tagállamba való visszatérésüket, különösen akkor, ha a tartózkodási kártyát még nem állították ki a kiállító tagállam késedelme miatt, és (bár nem csak) vészhelyzetekben (pl. egy közeli hozzátartozó temetésén való részvétel). Amennyiben a kiutasításához okmányra van szükség, lehetőség szerint lehetővé kell tenni az érintett személy számára, hogy azt a fogadó tagállamból való távozása előtt beszerezze. Minden esetben biztosítani kell az új vízumkérelemmel kapcsolatos valamennyi könnyítést (lásd a 3.3. Visa rules című szakaszt).

A tartózkodási kártyának csak deklaratív és bizonyító ereje van (lásd a 12.3. Nature and effects of residence documents (Article 25 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt). A tartózkodási jogot tanúsítja, és nem előfeltétele a családtagot megillető egyéb jogok gyakorlásának.

8.   A családtagok tartózkodási jogának megtartása az uniós polgár halála vagy távozása, valamint válása, a házasság érvénytelenítése vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetése esetén (a 2004/38/EK irányelv 12. és 13. cikke)

A 12. és 13. cikk célja a családtagok családi életének és emberi méltóságának védelme annak biztosításával, hogy bizonyos körülmények között a fogadó tagállam területén már tartózkodó családtagok kizárólag személyes alapon őrizzék meg tartózkodási jogukat. Ennek azonban van néhány feltétele.

8.1.   A tartózkodási jog esetleges megtartására feljogosító helyzetek

A 12. cikk azokra a helyzetekre vonatkozik, amikor már nincs olyan uniós polgár, akitől jogot lehet eredeztetni (mivel az uniós polgár elhunyt vagy elhagyta a fogadó tagállamot).

A 13. cikk azokra a helyzetekre vonatkozik, amikor az uniós polgár és a családtag közötti családi kapcsolat (házasság vagy bejegyzett élettársi kapcsolat) megszűnik. Ami az élettársi kapcsolatot illeti, a 13. cikk csak a „bejegyzett” kapcsolatokra vonatkozik.

Azok a családtagok, akik a 3. cikk (2) bekezdésének b) pontja alapján uniós polgár tartós élettársaként tartózkodási jogot kaptak, nem részesülnek a 13. cikk előnyeiből (214). A 2004/38/EK irányelv 37. cikke alapján azonban a tagállamoknak lehetőségük van arra, hogy a 13. cikk rendelkezéseit kiterjesszék azokra a helyzetekre is, amikor sem házasságot, sem bejegyzett élettársi kapcsolatot nem kötöttek, különösen olyan esetekben, amikor kapcsolati erőszak történt (a kedvezőbb rendelkezések alapján biztosított tartózkodási jog mindazonáltal nem tekinthető a 2004/38/EK irányelv alapján megadottnak (215)).

Amennyiben az uniós polgár elhagyta a fogadó tagállamot, csak az uniós polgár családtagok és a 12. cikk (3) bekezdésének hatálya alá tartozó családtagok tarthatnak fenn tartózkodási jogot.

8.2.   Megőrzött jog

A 12. és 13. cikk hatálya alá tartozó helyzetekben a családtagok személyes alapon őrzik meg jogaikat (216), ami azt jelenti, hogy ez nem az uniós polgártól származó tartózkodási jog.

8.3.   A tartózkodási jog megtartásának feltételei

Nem áll fenn feltétel, ha a családtagok huzamos tartózkodási jogot szereztek az esemény bekövetkezését megelőzően vagy annak időpontjában (az uniós polgár halála vagy távozása, válása stb.).

A 12. cikk (3) bekezdésének hatálya alá tartozó esetekben sem az oktatásban részt vevő gyermekekre, sem a gyermekek feletti tényleges felügyeleti jogot gyakorló szülőre nem vonatkozik feltétel: nem függnek az elegendő forrás és a teljes körű egészségbiztosítás feltételétől (217). Ez a helyzet egészen addig fennáll, amíg a gyermekek befejezik tanulmányaikat (218).

A többi helyzet feltételekhez van kötve.

A huzamos tartózkodás megszerzése előtt azoknak az uniós polgár családtagoknak, akik a 12. és 13. cikkben említett helyzetek valamelyikébe tartoznak, meg kell felelniük a 2004/38/EK irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek.

Hasonlóképpen, a huzamos tartózkodás megszerzése előtt azoknak a nem uniós állampolgárságú családtagoknak, akik a 12. és 13. cikkben említett helyzetek valamelyikébe tartoznak, meg kell felelniük a 2004/38/EK irányelv 7. cikke (1) bekezdésének a), b) vagy d) pontjában meghatározott feltételeknek, vagy a fogadó tagállamban már letelepedett olyan személy családtagjainak kell lenniük, aki megfelel e követelményeknek. A nem uniós polgárok esetében a 7. cikk (1) bekezdésének c) pontjában foglalt feltételeknek való megfelelés (magán- vagy állami intézménybe tanulmányi célból beiratkozott személyek) nem teszi lehetővé számukra a tartózkodási jog megtartását.

A 2004/38/EK irányelv nem ad pontosítást arra vonatkozóan, hogy mikortól kell ezeket a feltételeket teljesíteni. A 2004/38 irányelv 12. és 13. cikkének célja azonban az, hogy jogi biztosítékokat nyújtson a családtagok számára az uniós polgár halála vagy távozása, valamint válása, a házasság érvénytelenítése vagy a bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetése esetén (219). Ezért a Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban a tartózkodási jog fenntartására vonatkozó rendelkezéseket nem szabad oly módon alkalmazni, amely ellentétes lenne ezzel a céllal (220). Ellenkezőleg, ezeket a rendelkezéseket úgy kell alkalmazni, hogy azok ne fosszák meg azokat hatékony érvényesülésüktől.

Emellett a származékos tartózkodási jog elvesztéséhez vezető eseménytől függően különös feltételek vonatkoznak a nem uniós állampolgárságú családtagokra (a 12. cikk (2) bekezdésének első albekezdése és a 13. cikk (2) bekezdésének a), b), c) és d) pontja). Ezek a feltételek a tagállamban való tartózkodás időtartamára, a házasság időtartamára, a gyermekekkel való kapcsolatra vagy a „különösen bonyolult körülményekre” vonatkoznak.

Példák: — Z. „A” tagállam állampolgára. Az elmúlt három évben „B” tagállamban dolgozott és tartózkodott. Házastársa, M. harmadik országbeli állampolgár. Az elmúlt 3 évben „B” tagállamban, Z.-vel együtt tartózkodott. Z. meghal, M. pedig nagy pénzösszeget örököl. Ezt követően úgy tekintik, hogy elegendő forrással rendelkezik, és teljes körű egészségbiztosítással is rendelkezik. M. a 12. cikk (2) bekezdése alapján tartózkodási joggal rendelkezik „B” tagállamban. További két év elteltével, amikor huzamos tartózkodást szerez, a tartózkodási joga többé nem függ semmilyen feltételtől. — P. „A” tagállam állampolgára. Az elmúlt három évben „B” tagállamban dolgozott és tartózkodott. Házastársa, M. harmadik országbeli állampolgár. Az elmúlt 3 évben P. házastársaként „B” tagállamban tartózkodott. Ott dolgozik. P. visszatér „A” tagállamba M. nélkül. M. nem őrzi meg tartózkodási jogát „B” tagállamban a 2004/38/EK irányelv alapján, mivel M. nem uniós házastárs, és az uniós polgár távozása nem eredményezi a 2004/38/EK irányelv 12. cikke szerinti tartózkodási jog fenntartását.

A 2004/38/EK irányelv 13. cikke (2) bekezdése a) pontjának hatálya alá tartozó körülmények között, nevezetesen ha a házasság legalább 3 évig fennállt, ebből legalább egy évig a fogadó tagállamban, a házasság felbontását követően a nem uniós családtag tartózkodási jogának megtartása szükségessé teszi, hogy az uniós polgár a házasság felbontására irányuló eljárás megindításáig a fogadó tagállamban maradjon (221).

Ha azonban egy nem uniós polgár uniós házastársa által elkövetett családon belüli erőszak áldozatává vált, a nem uniós polgár hivatkozhat tartózkodási jogának a 13. cikk (2) bekezdésének c) pontja alapján történő fenntartására, amennyiben a házasság felbontására irányuló eljárást az uniós polgár fogadó tagállamból való távozását követő észszerű határidőn belül kezdeményezik (222).

Példák: — C. „A” tagállam állampolgára. Házasságot kötött D.-vel (nem uniós állampolgárral), és a házasság felbontására irányuló eljárás megindításakor két éve tartózkodik „B” tagállamban. D. nem tart fenn tartózkodási jogot „B” tagállamban a 2004/38/EK irányelv alapján, mivel a házasság nem tartott legalább 3 évig. — K. „A” tagállam állampolgára. Az elmúlt két évben „B” tagállamban dolgozott és tartózkodott. Bejegyzett élettársa, N. harmadik országbeli állampolgár. E két év alatt N. „B” tagállamban tartózkodott és dolgozott K. bejegyzett élettársaként. Bejegyzett élettársi kapcsolata során K. által elkövetett kapcsolati erőszak áldozatává vált. K. elhagyja „B” tagállamot, és N. nélkül visszatér „A” tagállamba. K. távozását követő két hónap elteltével N. megindítja a bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetésére irányuló eljárást. N. továbbra is „B” tagállamban dolgozik. N. a 13. cikk (2) bekezdésének c) pontja alapján megtartja a 2004/38/EK irányelv szerinti tartózkodási jogát „B” tagállamban.

9.   Huzamos tartózkodás (a 2004/38/EK irányelv 16. és 21. cikke)

A 2004/38/EK irányelv 16. cikkének (1) bekezdésével összhangban azok az uniós polgárok, akik jogszerűen öt éven át folyamatosan tartózkodtak a fogadó tagállamban, huzamos tartózkodási jogot nyernek ott. Erre a jogra nem vonatkoznak a 2004/38/EK irányelv tartózkodási jogról szóló III. fejezetében előírt feltételek. A 16. cikk (2) bekezdése értelmében ez a jog azokra a nem uniós családtagokra is vonatkozik, akik jogszerűen öt éven át folyamatosan tartózkodtak a fogadó tagállamban.

Az irányelv 17. cikke értelmében a huzamos tartózkodási jog nagyon különleges körülmények között megszerezhető öt évnél rövidebb folyamatos időszakot követően is (223).

A huzamos tartózkodás megszerzése törvény alapján történik. Ez azt jelenti, hogy az uniós polgárok és a nem uniós családtagok akkor szerzik meg azt, amikor teljesítik a vonatkozó anyagi feltételeket (224). A huzamos tartózkodásra jogosító okmányok deklaratív jellegűek, és nem keletkeztetnek jogokat (225).

9.1.   A jogszerű tartózkodás követelménye

A huzamos tartózkodási jog megszerzése főszabály szerint a fogadó tagállamban öt évig tartó folyamatos, jogszerű tartózkodást igényel.

A jogszerű tartózkodás a 2004/38/EK irányelv  (226) és annak elődjei szerinti tartózkodást jelenti  (227) . E tekintetben három pontot kell kiemelni:

—	a 2004/38/EK irányelvet megelőző jogi aktusokkal összhangban lévő tartózkodás nem számít bele a huzamos tartózkodási jogba, ha a 2004/38/EK irányelvben meghatározott feltételek nem teljesülnek (228).

—	az egyéb uniós rendelkezések (például a 492/2011/EU rendeletben meghatározott rendelkezések) alapján vagy a fogadó tagállam joga alapján szerzett tartózkodási időszak nem számít bele a huzamos tartózkodási jogba, ha a 2004/38/EK irányelvben meghatározott feltételek nem teljesülnek (229).

—

új tagállam EU-hoz való csatlakozása esetén, amennyiben a vonatkozó csatlakozási okmány nem tartalmaz a személyek szabad mozgására vonatkozó uniós szabályok alkalmazását korlátozó átmeneti rendelkezést, a huzamos tartózkodási jog megszerzése céljából figyelembe kell venni az új tagállam állampolgárainak a csatlakozást megelőző tartózkodását a fogadó tagállamban, amennyiben azt a 2004/38/EK irányelvben megállapított feltételeknek megfelelően teljesítették (230).

Mindenesetre a jogállás megváltozása (például diákról munkavállalóra) nem érinti a jogszerű tartózkodás folytonosságát és ezáltal az állandó tartózkodás megszerzését mindaddig, amíg a tartózkodás megfelel a 2004/38/EK irányelv feltételeinek (lásd az 5. Right of residence of more than 3 months for EU citizens and administrative formalities (Articles 7, 8, 14 and 22 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt).

Továbbá az érvényes tartózkodási engedély birtoklása nem teszi jogszerűvé a tartózkodást, még a huzamos tartózkodási jog megszerzése céljából sem (231) (lásd a 12.3. Nature and effects of residence documents (Article 25 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt).

Végezetül meg kell jegyezni, hogy amint egy uniós polgár megszerezte a huzamos tartózkodási jogot, a 7. cikk (1) bekezdésének a)–c) pontjában foglalt feltételek már nem vonatkoznak sem az uniós polgárra, sem annak családtagjaira, beleértve a mobilis uniós kiskorú elsődleges felügyeletét ellátó nem uniós személyt is (232).

9.2.   A jogszerű tartózkodás ötéves folyamatos időtartamának kiszámítása

A tartózkodásra jogosító időszaknak nem kell közvetlenül megelőznie a huzamos tartózkodási jog igénylésének időpontját (233). A folyamatos jogszerű tartózkodás időszakai „a tartózkodás végének az időpontjától kezdve”  (234) biztosítanak huzamos tartózkodási jogot.

A huzamos tartózkodás megszerzésekor figyelembe vett tartózkodási időszakok megfelelnek a 2004/38/EK irányelvben, különösen annak 7. cikkében, 12. cikkének (2) bekezdésében és 13. cikkének (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek. A 2004/38/EK irányelv 6. cikke alapján szerzett több egymást követő rövid tartózkodási idő még együtt vizsgálva sem számít e tekintetben (235).

Az uniós polgárok és családtagjaik egy ideig távol maradhatnak a fogadó tagállamtól anélkül, hogy megszakítanák tartózkodásuk folytonosságát az adott tagállamban. A 2004/38/EK irányelv 16. cikkének (3) bekezdése értelmében a tartózkodás folytonosságát nem szakítják meg a következő ideiglenes távollétek:

—	évente összesen 6 hónapot meg nem haladó (egy vagy több) távollét,

—	(egy vagy több) kötelező katonai szolgálat miatti hosszabb távollét,

—	legfeljebb 12 egymást követő hónap hiánya fontos okok miatt, például (megjegyzés: a felsorolás nem teljes körű): a) terhesség és szülés; b) súlyos betegség; c) tanulmányok vagy szakképzés; vagy d) külföldi kiküldetés.

Az első két esetben a távolléteknek nem kell egymást követőnek lenniük. A többszörös, nem egymást követő távolléteket összesíteni kell.

A hat hónapos távollét időtartamát tartózkodási évenként kell számítani, minden évben annak az időpontnak az évfordulójától kezdődően, amikor az adott személy a 2004/38/EK irányelv tartózkodási feltételeinek megfelelően a fogadó tagállamba költözött (236) (lásd a 9.1. The legal residence requirement című szakaszt). Ennek következtében az uniós polgárok és családtagjaik a huzamos tartózkodási jog megszerzéséhez vezető minden évben 6 hónapot meg nem haladó ideiglenes távolléttel rendelkezhetnek. A folyamatos jogszerű tartózkodás időszakai „a tartózkodás végének az időpontjától kezdve”  (237) biztosítanak huzamos tartózkodási jogot.

A tartózkodás folytonosságát megszakítja az érintett személlyel szemben jogszerűen végrehajtott kiutasítási határozat (lényegében a tartózkodási jogot az érintett személlyel szemben szabályszerűen végrehajtott kiutasítási határozat szüntette meg).

A huzamos tartózkodási jog megszerzését megelőző szabadságvesztés újraindítja a számlálást, és újabb 5 év folyamatos tartózkodási időnek kell felhalmozódnia (238).

9.3.   A huzamos tartózkodási jog elvesztése

A 16. cikk (4) bekezdése szerint a huzamos tartózkodási jog megszerzését követően a huzamos tartózkodási jog csak a fogadó tagállamtól való két egymást követő éven át tartó távollét esetén veszik el.

A fogadó tagállam területén két egymást követő éven át tartó bármely fizikai jelenlét – még akkor is, ha ez a jelenlét csak néhány napig tart – elegendő az állandó tartózkodás elvesztésének megakadályozásához (239). Az ilyen esetben fennálló helyzetet (azaz ha a huzamos tartózkodási jogot szerzett személy évente néhány napot töltött a fogadó tagállamban, és nem volt távol két egymást követő éven keresztül) meg kell különböztetni attól a helyzettől, amikor bizonyíték van arra, hogy az ilyen személy joggal való visszaélést követett el (240).

9.4.   Igazoló dokumentumok

Annak értékelése céljából, hogy megszerezték-e a huzamos tartózkodási jogot, a tagállamok jogosultak a következők ellenőrzésére:

—	a tartózkodás folyamatossága,

—	a tartózkodás időtartama,

—	az a tény, hogy a lakóhely „jogszerűnek” tekinthető-e (lásd a 9.1. The legal residence requirement című szakaszt).

A legtöbb esetben a jogszerű tartózkodás igazolása magában foglalja a folyamatos tartózkodás igazolását is. A 2004/38/EK irányelv 21. cikke egyértelművé teszi, hogy „a tartózkodás folyamatosságát a fogadó tagállamban használt bizonyítási eszközökkel lehet bizonyítani”.

Példák: — L. uniós polgár, aki az elmúlt 5 évben folyamatosan „A” tagállamban tartózkodott. Bizonyítja, hogy teljes körű egészségbiztosítással és bankszámlakivonatokkal rendelkezik, amelyek igazolják, hogy tartózkodása alatt elegendő forrással rendelkezett. Nem kérhető tőle annak bizonyítása, hogy dolgozott, sem pedig annak bizonyítása, hogy a huzamos tartózkodás megszerzését követő időszakban munkát fog találni vagy továbbra is elegendő forrással fog rendelkezni. — N. uniós polgár elegendő bizonyítékot szolgáltat arra vonatkozóan, hogy a fogadó tagállamban való ötéves tartózkodása alatt munkavállalói jogállással rendelkezett. Nem kérhető tőle annak bizonyítása, hogy tartózkodása alatt teljes körű egészségbiztosítással rendelkezett. — L. uniós polgár diákként lépett be a fogadó tagállamba. Tanulmányainak második és harmadik évében egy üzletben is dolgozott. Tanulmányai befejezését követően vállalkozásba kezdett. Az a tény, hogy különböző jogállásokat igazoló dokumentumokat nyújt be, és hogy e dokumentumok némelyike átfedést mutat hallgatói és munkavállalói jogállása között, nem befolyásolja kérelmének értékelését, mivel a hatóságoknak a tartózkodás folyamatosságára és jogszerűségére kell összpontosítaniuk. — G., aki nem uniós polgár, öt évig tartózkodott „B” tagállamban házastársával, L. uniós utazó munkavállalóval. Uniós utazó munkavállaló családtagjaként a nem uniós polgártól nem kérhető annak bizonyítása, hogy öt éves tartózkodása alatt dolgozott. — T., aki uniós polgár, 2014 óta folyamatosan tartózkodik uniós utazó munkavállalóként „A” tagállamban. Nem uniós férje, L. 2016 óta „A” tagállamban él vele együtt, de soha nem dolgozott „A” tagállamban. L. 2021-től kezdődően szerezhet állandó lakóhelyet.

9.5.   A feldolgozás időtartama

Az irányelv 19. cikkének (2) bekezdése értelmében az uniós polgárok esetében a tagállamoknak „a lehető leghamarabb” ki kell állítaniuk a huzamos tartózkodást igazoló dokumentumot.

Ha az állandó lakóhelyet igazoló dokumentumot nem lehet a helyszínen kiállítani a kérelem és az azt alátámasztó bizonyítékok benyújtásakor, azt a következő néhány napon belül (például 7–10 nap elteltével) kell kiállítani. Visszaélés vagy csalás gyanújával kapcsolatos, folyamatban lévő nyomozás esetén a kiállítás elhalasztható, tiszteletben tartva a hatékonyság elvét és a kérelmek gyors feldolgozására vonatkozó, a 2004/38/EK irányelvben foglalt célkitűzést (241).

Anem uniós családtagok esetében a 2004/38/EK irányelv 20. cikkének (2) bekezdése szerinti huzamos tartózkodási kártya kiállításának határideje a kérelem benyújtásától számított 6 hónap.

A Bíróságnak a tartózkodási kártyák kibocsátásának a 2004/38/EK irányelv 10. cikkében előírt feldolgozási idejével kapcsolatos ítélkezési gyakorlata (lásd a 7.2. Processing times for issuing residence cards című szakaszt) releváns a huzamos tartózkodási kártyák kiállítása szempontjából.

Amint azt a 12.3. Nature and effects of residence documents (Article 25 of Directive 2004/38/EC) című szakasz részletesebben kifejti, a huzamos tartózkodási engedélyt és a huzamos tartózkodási kártyát igazoló dokumentumok nem keletkeztetnek jogokat, hanem a szabad mozgásra vonatkozó uniós jog szerinti jogok meglétének igazolására szolgálnak.

10.   Munkavállaláshoz való jog (a 2004/38/EK irányelv 23. cikke)

Az irányelv 23. cikke szerint a fogadó tagállamban tartózkodási joggal rendelkező uniós polgárok családtagjai állampolgárságtól függetlenül jogosultak munkaviszonyt létesíteni vagy önálló vállalkozói tevékenységet folytatni a fogadó tagállamban. Ez a jog a 2004/38/EK irányelv 2. cikkének 2. pontjában meghatározott családtagokra és a 2004/38/EK irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott „távoli” családtagokra vonatkozik.

Ebben az összefüggésben a fogadó tagállamban történő munkavállaláshoz való jog magában foglalja az uniós polgárok eltartott családtagjait is, akik az eltartotti minőségük megszűnését követően is tartózkodási joggal rendelkezhetnek (242).

A családtagok munkavállaláshoz való joga nem tehető függővé az érvényes vízum, tartózkodási kártya, huzamos tartózkodási kártya vagy a családtag tartózkodási kártyája iránti kérelem benyújtását igazoló igazolás birtoklásától. Ennek az az oka, hogy a jogosultságokat bármely megfelelő bizonyítási eszközzel igazolni lehet. Ezek a dokumentumok nem keletkeztetnek tartózkodási jogot, hanem csupán az uniós jog által közvetlenül biztosított meglévő jogok igazolására szolgálnak (243).

11.   Egyenlő bánásmódhoz való jog (a 2004/38/EK irányelv 24. cikke)

A Bíróság szerint „hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve nem csupán az állampolgárságon alapuló, nyílt hátrányos megkülönböztetést, hanem a hátrányos megkülönböztetés valamennyi leplezett formáját is tiltja, ezek ugyanis más megkülönböztető ismérvek alkalmazásával valójában ugyanahhoz az eredményhez vezetnek”  (244). Az állampolgárságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetés csak akkor igazolható, ha azt az uniós jog kifejezetten előírja. „Az állampolgárságon alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetés csak akkor igazolható, ha az érintett személyek állampolgárságától független, objektív megfontolásokon alapul, és a nemzeti jog által jogszerűen megállapított célkitűzéssel arányos.”  (245)

A 2004/38/EK irányelv 24. cikke konkretizálja az állampolgárság alapján történő megkülönböztetés tilalmának az EUMSZ 18. cikkében foglalt elvét azon uniós polgárok tekintetében, akik a tagállamok területén való mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogukat gyakorolják (246), valamint az Alapjogi Charta 21. cikkének (2) bekezdése alapján.

A 2004/38/EK irányelv 24. cikkének (1) bekezdése értelmében a 2004/38/EK irányelv alapján a fogadó tagállamban tartózkodó valamennyi uniós polgár a Szerződések alkalmazási körében a fogadó tagállam állampolgáraival egyenlő bánásmódban részesül (247). Ugyanez vonatkozik azon nem uniós családtagokra is, akik a 2004/38/EK irányelv értelmében tartózkodási joggal vagy huzamos tartózkodási joggal rendelkeznek.

A hátrányos megkülönböztetés tilalmának a 2004/38/EK irányelv 24. cikkének (1) bekezdésében rögzített elve azonban csak azokra a személyekre vonatkozik, akik a 2004/38/EK irányelvben meghatározott tartózkodási feltételeknek megfelelően tartózkodnak a fogadó tagállamban, és ezért e feltételek teljesítésétől függ.

Emellett biztosítékok bevezetésére került sor annak érdekében, hogy meg lehessen védeni a fogadó tagállamokat az indokolatlan pénzügyi terhektől. Ennek megfelelően a 24. cikk (2) bekezdése különleges eltéréseket engedélyez az egyenlő bánásmód elvétől. Lehetővé teszi a fogadó tagállam számára, hogy:

a)

a 2004/38/EK irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja alapján az álláskeresők tartózkodásának első három hónapja vagy hosszabb tartózkodási ideje alatt ne nyújtson szociális támogatást az uniós polgároknak. Ez az eltérés azonban nem vonatkozik azokra az uniós polgárokra, akik munkavállalók vagy önálló vállalkozók, valamint családtagjaikra (lásd a 11.1. Entitlement to equal access to social assistance: content and conditions, valamint a 11.2. Relationship between Article 24 of Directive 2004/38/EC and Regulation (EU) No 492/2011 című szakaszt). Ez az eltérés csak a „szociális segítségnyújtási” ellátásokra vonatkozik, és nem terjed ki más típusú ellátásokra, különösen a társadalombiztosítási ellátásokra. Amennyiben a családi ellátásokat a kedvezményezett egyéni szükségleteitől függetlenül nyújtják, és azok nem a megélhetés, hanem a családi kiadások fedezésére szolgálnak, azok nem tartoznak a 2004/38/EK irányelv értelmében vett „szociális segítségnyújtás” fogalmába. Ez különösen igaz azokra a családi ellátásokra, amelyeket automatikusan nyújtanak olyan családoknak, amelyek megfelelnek bizonyos objektív kritériumoknak, különösen a méretük, a jövedelmük és a tőkeforrásaik tekintetében, a személyes szükségletek egyéni és diszkrecionális mérlegelése nélkül (248). Az ilyen ellátások azonban más feltételekhez is köthetők, különösen a jogszerű szokásos tartózkodási hely kritériumához (lásd a 11.3. Relationship between Article 24 of Directive 2004/38/EC and Regulation (EC) No 883/2004 on the coordination of social security systems című szakaszt);

b)

a huzamos tartózkodási jog megszerzését megelőzően ne nyújtson megélhetési támogatást tanulmányokhoz (hallgatói ösztöndíjak és kölcsönök vagy diákhitelek), beleértve a szakképzést is, gazdaságilag inaktív uniós polgárok, diákok vagy álláskeresők (beleértve azokat az álláskeresőket is, akik még nem dolgoztak a fogadó tagállamban, vagy ha az uniós polgár álláskereső, aki az ott végzett munkát követően már nem őrzi meg munkavállalói jogállását a fogadó tagállamban), valamint családtagjaik számára.

11.1.   A szociális ellátáshoz való egyenlő hozzáférés joga: tartalom és feltételek

11.1.1.   A szociális segítségnyújtás tartalma

Szociális segítségnyújtásnak jellemzően azok a juttatások minősülnek, amelyeket valamely tagállam azoknak biztosít, akik nem rendelkeznek elegendő forrással saját maguk eltartásához. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a szociális segítségnyújtás „az állami hatóságok által nemzeti, regionális vagy helyi szinten felállított támogatási rendszerek összességére vonatkozik, amelyekhez olyan egyén folyamodhat, aki nem rendelkezik a saját maga és családtagjai eltartásához elegendő forrásokkal, és e ténynél fogva tartózkodási ideje alatt terhet jelenthet a fogadó tagállam költségvetésére, ami az adott tagállam által nyújtható támogatások általános szintjére is hatással lehet”  (249). A szociális segítségnyújtást azonban az ellátás célja alapján, nem pedig formális kritériumok alapján kell meghatározni. A munkaerőpiacra való belépés megkönnyítését célzó pénzügyi jellegű ellátások nem tekinthetők szociális segítségnyújtásnak (250). Amikor azonban egy ellátás különböző funkciókat tölt be, ha elsődleges funkciója az emberi méltóságnak megfelelő életvitelhez szükséges minimális megélhetési költségek fedezése, akkor az a szociális segítségnyújtás fogalommeghatározása alá tartozik (251).

Például – az eseti alapon elvégzett értékelés alapján megállapított – elsődleges funkciójuk szerint a következők tekinthetők „szociális segítségnyújtásnak”:

—

olyan, adózásból finanszírozott szociális jóléti rendszer keretében nyújtott pénzbeli megélhetési ellátás, amelynek nyújtása a rászorultság vizsgálata alapján történik, és amelynek célja az egyéb szociális ellátások, például a jövedelemalapú álláskeresési támogatás, a jövedelemhez kapcsolódó foglalkoztatási és támogatási juttatás, a jövedelemtámogatás, a munkavállalási adójóváírás, a gyermek után járó adójóváírás és a lakhatási támogatás felváltása (252);

—	bérleti támogatás olyan rövid távú lakhatási igényekkel rendelkező személyek számára, akik bérelt magánlakásban élnek, és nem tudják saját forrásaikból fedezni a bérleti díjukat.

11.1.2.   Azon személyek kategóriái, akik ugyanolyan szociális segítségnyújtásra jogosultak, mint a fogadó tagállamállampolgárai

A 24. cikk (1) bekezdése értelmében a fogadó tagállam állampolgáraival való egyenlő bánásmódra csak akkor lehet hivatkozni, ha az uniós polgár fogadó tagállamban való tartózkodása megfelel a 2004/38/EK irányelv feltételeinek (253).

Ez azt jelenti, hogy a személyek alábbi kategóriái ugyanazokra a szociális segítségnyújtási ellátásokra jogosultak, mint az adott ország állampolgárai:

—	a munkavállaló vagy önálló vállalkozó uniós polgárok (vagy azok, akik megtartják ezt a jogállást (254)) és családtagjaik. A személyek e kategóriái tartózkodásuk kezdetétől jogosultak az egyenlő bánásmódra (255);

—	azok az uniós polgárok és családtagjaik, akik huzamos tartózkodási engedélyt szereztek a fogadó tagállamban.

Példa: — Y. uniós polgár, aki uniós utazó munkavállaló házastársa. Y. elveszítette munkahelyét, és már nem rendelkezik munkavállalói jogállással. Szociális segítségnyújtás iránti kérelmet nyújtott be. A fogadó tagállam nem tagadhatja meg tőle a szociális segítségnyújtást azzal az indokkal, hogy gazdaságilag inaktív uniós polgár, és nem rendelkezik elegendő forrással. Egy uniós munkavállaló házastársaként ugyanolyan szociális segítségnyújtásra jogosult, mint a fogadó tagállam állampolgárai. — M. utazó uniós munkavállaló, és azonos nemű házastársa van. A párnak van egy fia. A munkavállaló családtagjai számára ugyanolyan szociális segítségnyújtási ellátásokra jogosult, mint a fogadó tagállam állampolgárai, még akkor is, ha a fogadó tagállam jogszabályai nem ismerik el az ilyen szülőséget és/vagy a házasságot.

Míg a gazdaságilag inaktív uniós polgárokat nem zárják ki kifejezetten a szociális segítségnyújtással kapcsolatos egyenlő bánásmódból, az egyenlő bánásmódhoz való joguk e tekintetben a gyakorlatban is korlátozható mindaddig, amíg huzamos tartózkodást nem szereznek (lásd alább a személyek azon kategóriáiról szóló szakaszt, akiktől meg lehet tagadni ugyanazon szociális segítségnyújtási ellátásokhoz való hozzáférést, amelyekre a fogadó tagállam állampolgárai jogosultak).

11.1.3.   Azon személyek kategóriái, akiktől megtagadhatók ugyanazok szociális segítségnyújtási ellátások, mint amelyekre a fogadó tagállamállampolgárai jogosultak

A fogadó tagállamban való tartózkodás első három hónapja során a szociális segítségnyújtáshoz való hozzáférés megtagadható azon uniós polgároktól, akik nem munkavállalók, önálló vállalkozók, munkavállalói vagy önálló vállalkozói jogállásukat megtartó személyek és családtagjaik, anélkül, hogy az adott személy helyzetét egyedileg értékelnék (256).

A tartózkodás ezt követő öt évig tartó időszakára a fogadó tagállam megtagadhatja a szociális segítségnyújtási ellátások nyújtását olyan gazdaságilag inaktív uniós polgároktól és uniós diákoktól, akik nem tesznek eleget azon követelménynek, hogy elegendő anyagi fedezettel rendelkezzenek önmaguk és családtagjaik számára, és akik ezért nem a 2004/38/EK irányelvvel összhangban tartózkodnak a fogadó tagállamban (a 7. cikk (1) bekezdésének b) és c) pontja) (257). Ez azt jelenti, hogy a gyakorlatban valószínűtlen, hogy a gazdaságilag inaktív uniós polgárok szociális segítségnyújtási ellátásokra lennének jogosultak, mivel a tartózkodási jog megszerzéséhez a nemzeti hatóságoknak igazolniuk kellett volna, hogy elegendő forrással rendelkeznek, amely indikatívan megegyezik azzal a jövedelmi küszöbértékkel, amely alatt a szociális juttatást nyújtják. Ilyen körülmények között „konkrétan és az igényelt szociális segítségnyújtási ellátások figyelmen kívül hagyásával kell megvizsgálni minden egyes érintett személy gazdasági helyzetét annak értékelése céljából, hogy esetében teljesül-e az elegendő forrásokkal való rendelkezésre vonatkozó, a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt feltétel, és hogy ennélfogva a fogadó tagállamban hivatkozhat-e a hátrányos megkülönböztetés tilalmának az ezen irányelv 24. cikkének (1) bekezdésében előírt elvére annak érdekében, hogy az említett tagállam állampolgáraival egyenlő bánásmódban részesüljön […]”. (258).

Az olyan álláskeresők és volt munkavállalók esetében, akik elvesztették munkavállalói jogállásukat (azaz ha a) az uniós polgár olyan álláskereső, aki még nem dolgozott a fogadó tagállamban, vagy b) az uniós polgár korábban alkalmazásban állt, de a fogadó tagállamban már nem őrzi meg munkavállalói jogállását [lásd az 5.1.2. Retention of worker or self-employed status című szakaszt]), az illetékes hatóságok megtagadhatják a szociális segítségnyújtási ellátások nyújtását anélkül, hogy elvégeznék az adott személy helyzetének egyedi értékelését (259). Az álláskeresőkre vonatkozó további információkért lásd a 6. Right of residence of jobseekers (Article 14(4)(b) of Directive 2004/38/EC) című szakaszt és „A munkavállalók szabad mozgásának megerősítése: jogok és jelentősebb fejlemények” című 2010. évi bizottsági közlemény II. részét.

E kizárások célja annak biztosítása, hogy a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszereire ne háruljanak indokolatlan terhek.

Itt a 2004/38/EK irányelv 24. cikke nem alkalmazandó, mivel az uniós polgár nem a 2004/38/EK irányelvnek megfelelően tartózkodik, hanem a nemzeti jog alapján tartózkodik jogszerűen a fogadó tagállam területén, az illetékes nemzeti hatóságok csak akkor utasíthatják el a szociális segítségnyújtás iránti kérelmet, ha megbizonyosodtak arról, hogy ez az elutasítás nem teszi ki a mobil uniós polgárt az Alapjogi Chartában rögzített alapvető jogai megsértése tényleges és aktuális veszélyének (260).

Példák: — M. „A” tagállam állampolgára. Munkakeresés céljából „B” tagállamba költözött át. „B” tagállam illetékes hatóságai megtagadhatják M.-től a szociális segítségnyújtási ellátások nyújtását. — T. „A” tagállam állampolgára. „B” tagállamba költözött át, ahol bizonyos ideig dolgozott. Elveszítette állását, de megtartja munkavállalói jogállását (lásd az 5.1.2. Retention of worker or self-employed status című szakaszt). Szociális segítségnyújtás iránti kérelmet nyújtott be. T. ugyanolyan alapon jogosult szociális segítségnyújtási ellátásokra, mintha „B” tagállam állampolgára lenne. — R. „A” tagállam állampolgára. „B” tagállamba költözött át, ahol önálló vállalkozóként dolgozott. R. ugyanolyan alapon jogosult szociális segítségnyújtási ellátásokra, mintha „B” tagállam állampolgára lenne.

11.2.   A 2004/38/EK irányelv 24. cikke és a 492/2011/EU rendelet közötti kapcsolat

A 492/2011/EU rendelet meghatározza az uniós utazó munkavállalókra és családtagjaikra vonatkozó jogokat. A Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően (261) az EUMSZ 49. cikkének hatálya alá tartozó önálló vállalkozó uniós polgárokat megillethetik az analógia útján alkalmazandó 492/2011/EU rendelet szerinti jogok.

A 2004/38/EK irányelv 24. cikke és a 492/2011/EU rendelet közötti kölcsönhatással kapcsolatban két pontot kell kiemelni.

Először is, az utazó uniós munkavállalók és családtagjaik a 492/2011/EU rendeletben meghatározott egyedi és önálló jogokat élveznek (262). Ezeket a jogokat a 2004/38/EK irányelv 24. cikkének (2) bekezdése nem kérdőjelezheti meg. Így a 24. cikk (2) bekezdésében foglalt eltérések nem alkalmazhatók például olyan személyekkel szemben, akik a 492/2011/EU rendelet 10. cikke alapján az oktatásban részt vevő gyermekek elsődleges gondozójaként tartózkodási joggal és szociális segítségnyújtáshoz való hozzáféréssel rendelkeznek (263).

Másodszor, a 492/2011/EU rendelet hatálya alá tartozó „családtagok” megfelelnek a 2004/38/EK irányelv hatálya alá tartozó „családtagoknak”  (264). Ez azt jelenti, hogy a munkavállalók családtagjai és az önálló vállalkozók nemcsak a 2004/38/EK irányelv rendelkezéseinek alkalmazásából részesülnek, hanem a 492/2011/EU rendelet rendelkezéseinek alkalmazásából is. E családtagok tehát hivatkozhatnak erre a rendeletre annak érdekében, hogy a fogadó tagállamban valamennyi szociális és adókedvezmény tekintetében egyenlő bánásmódot követeljenek (265). E jogokra néhány példa az egyenlő bánásmód az EUMSZ alkalmazási körén kívül a fogadó tagállammal kötött megállapodás keretében odaítélt ösztöndíjak terén (266), a tömegközlekedési költségek terén nagycsaládosoknak nyújtott kedvezmények (267), valamint a szociális ellátásra való jogosultság (268). Emellett a 492/2011/EU rendelet értelmében a munkavállaló/önálló vállalkozó gyermekét is egyenlő bánásmódban kell részesíteni az oktatáshoz való hozzáférés tekintetében, ha a gyermek abban a tagállamban rendelkezik lakóhellyel, ahol a munkavállaló/önálló vállalkozó dolgozik.

Példa: A 2004/38/EK irányelv  (269) 2. cikke 2. pontja a) alpontjának hatálya alá tartozó, utazó munkavállaló/önálló vállalkozó uniós polgár azonos nemű, nem uniós házastársa ugyanolyan szociális és adókedvezményekre jogosult, mint a fogadó tagállam állampolgárai, még akkor is, ha a fogadó tagállam jogszabályai nem ismerik el az azonos neműek közötti házasságokat.

11.3.   A 2004/38/EK irányelv 24. cikke és a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet közötti kapcsolat

A mobilis uniós polgárok szociális biztonsági jogait uniós szinten a 883/2004/EK (270) és a 987/2009/EK rendelet (271) (a továbbiakban: koordinációs rendeletek) szabályozza.

A koordinációs rendeletek „kollíziós szabályokat” határoznak meg annak megállapítására, hogy mely nemzeti szociális biztonsági jogszabályok alkalmazandók a határokon átnyúló helyzetben lévő személyekre (272). Az e területre vonatkozó uniós jog a szociális biztonsági rendszerek koordinálását, nem pedig harmonizációját írja elő. Ez azt jelenti, hogy minden tagállam meghatározza saját szociális biztonsági rendszerének részletes elemeit, beleértve a nyújtott ellátásokat, a jogosultság feltételeit, az ellátások kiszámítási módját és a fizetendő járulékokat. A szociális ellátásra való jogosultságra vonatkozó feltételek eltérőek az egyes tagállamokban.

A tipikus társadalombiztosítási ellátások közé tartoznak az öregségi nyugdíjak, a túlélő hozzátartozói nyugdíjak, a rokkantsági ellátások, a betegségi ellátások (beleértve az egészségügyi ellátást), az anyasági és apasági ellátások, a munkanélküli ellátások, a családi ellátások.

A koordinációs rendeletek értelmében a női vállalkozók vagy önálló vállalkozók és családtagjaik azon tagállam szociális biztonsági rendszerének hatálya alá tartoznak, ahol munkavállalói vagy önálló vállalkozói tevékenységüket végzik (273). Rájuk ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a saját állampolgárokra.

A gazdaságilag inaktív uniós polgárok főszabály szerint a lakóhelyük szerinti tagállam szociális biztonsági jogszabályainak hatálya alá tartoznak. A koordinációs rendeletek alapján koordinált ellátásokra való jogosultsághoz meg kell felelniük a lakóhely szerinti tagállam jogszabályaiban meghatározott feltételeknek. Meg kell jegyezni, hogy a „tartózkodás” fogalma nem azonos a 2004/38/EK irányelv és a koordinációs rendeletek értelmében. Ez utóbbi értelmében egy személy csak egy tartózkodási hellyel rendelkezhet. Ez a személy szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamnak felel meg, ahol érdekeltségeinek szokásos központja található. Ebben az összefüggésben különös figyelmet kell fordítani a következőkre: a személy családi helyzete; azok az okok, amelyek miatt az érintett személy elköltözött; az érintett személy tartózkodásának hossza és folyamatossága; az a tény (amennyiben ez az eset áll fenn), hogy a személy stabil munkaviszonyban áll; és az adott személy szándéka, ahogyan az az összes körülményből kitűnik (274).

Ezzel szemben azok a személyek, akik csak ideiglenesen költöznek egy másik tagállamba, továbbra is a származási tagállamukban rendelkeznek szokásos tartózkodási hellyel, és így a származási tagállam szociális biztonsági rendszerének hatálya alá tartoznak (pl. az a diák, aki ideiglenesen a származási tagállamából egy másik tagállamba költözött, hogy ott tanulmányokat folytasson, a származási tagállam, nem pedig a tanulmányai helye szerinti tagállam hatálya alá tartozik).

A szokásos tartózkodási hely meghatározására vonatkozó további példákért lásd az EU-ban, az EGT-ben és Svájcban alkalmazandó jogszabályokról szóló bizottsági gyakorlati útmutatót (III. rész) (275).

Aszociális biztonsági ellátások és a szociális segítségnyújtás jellemzőivel egyaránt rendelkező különleges, nem járulékalapú pénzbeli ellátások a 883/2004/EK rendelet (276) és a 2004/38/EK irányelv hatálya alá tartoznak (277). Ez azt jelenti, hogy a fogadó tagállam megtagadhatja az ilyen ellátásokhoz való hozzáférést azon gazdaságilag inaktív uniós polgároktól, akik nem felelnek meg az irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt azon követelménynek, hogy elegendő forrással kell rendelkezniük (lásd a 11.1. Entitlement to equal access to social assistance: content and conditions című szakaszt) (278).

A 883/2004/EK rendelet nem harmonizálja a „családtag” fogalmát. A rendelet alkalmazása során azonban a nemzeti hatóságok az Alapjogi Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében az uniós jogot hajtják végre. Ezért tiszteletben kell tartaniuk az Alapjogi Charta 21. cikkének (1) bekezdését (amely kiterjed különösen a szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés tilalmára), az Alapjogi Charta 24. cikkét (a gyermek mindenek felett álló érdeke) és a gyermek jogairól szóló egyezményt (279). Ez azt jelenti, hogy az egyes tagállamok által a „családtagok” tekintetében használt fogalommeghatározás nem vezethet szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetéshez. Ennek alapján a mobilis azonos nemű pártól nem tagadható meg a szociális biztonsági ellátáshoz (pl. túlélő hozzátartozói nyugdíjhoz) való hozzáférés azon az alapon, hogy családi kapcsolatát az illetékes tagállam jogszabályai nem ismerik el (280). Hasonlóképpen, az azonos nemű pár gyermekétől nem tagadható meg a szociális biztonsági ellátáshoz való hozzáférés (pl. az állami egészségbiztosítási rendszerhez való csatlakozás) azon az alapon, hogy az illetékes tagállam jogszabályai nem ismerik el az ilyen szülői jogállást. Elegendő a családi kapcsolat kötelező elismerése a szabad mozgás keretében. A családi kapcsolatot nem kell elismerni a tagállam nemzeti jogszabályaiban.

11.4.   Az egészségügyi ellátáshoz való egyenlő hozzáférés joga: tartalom és feltételek

„Az államilag finanszírozott egészségügyi ellátások, amelyeket a nemzeti jogszabályok által meghatározott valamely jogosulti kategóriába tartozó személyek részére a személyes szükségletek bármiféle egyedi és diszkrecionális mérlegelése nélkül nyújtanak, az e rendelkezés értelmében vett »betegségi ellátásnak« minősülnek és azok így a 883/2004/EK rendelet hatálya alá tartoznak.”  (281)

A fent kifejtettek szerint az uniós munkavállalók vagy önálló vállalkozók és családtagjaik a foglalkoztatás/önfoglalkoztatás helye szerinti tagállam szociális biztonsági rendszerének hatálya alá tartoznak (282). Ha egy uniós munkavállaló vagy önálló vállalkozó és családtagjaik a foglalkoztatás helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban rendelkeznek lakóhellyel, a foglalkoztatás helye szerinti tagállam polgárai számára előírtakkal megegyező feltételek mellett vehetik igénybe az egészségügyi ellátást, az S1 jelű hordozható dokumentum formanyomtatványa alapján (283).

Azok a diákok, akik ideiglenesen egy másik tagállamban tanulnak, jogosultak arra, hogy az európai egészségbiztosítási kártya (EHIC) alapján a fogadó tagállamban igénybe vegyék a szükséges orvosi ellátást (284).

A külföldön nyugdíjba vonuló nyugdíjasok a nyugdíjukat folyósító tagállam közegészségügyi rendszerének hatálya alá tartoznak. Jogosultak arra is, hogy a lakóhelyük szerinti tagállamban ugyanolyan feltételek mellett vegyenek igénybe egészségügyi ellátást, mint a nyugdíjukat folyósító tagállam nevében az adott tagállamban biztosított személyek, az S1 jelű hordozható dokumentum alapján (285).

Azok a gazdaságilag inaktív uniós polgárok, akik egy másik tagállamba költöznek, és a 2004/38/EK irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján három hónapot meghaladó tartózkodási jogukat gyakorolják, jogosultak arra, hogy a fogadó tagállam állami egészségbiztosítási rendszeréhez csatlakozzanak. Ez a jog többek között a 883/2004/EK rendelet 11. cikke (3) bekezdésének e) pontjából ered, amelynek egyik célja „annak megakadályozása, hogy az e rendelet hatálya alá tartozó személyek – rájuk nézve irányadó szabályozás hiányában – a szociális biztonsági rendszer nyújtotta védelem nélkül maradjanak”  (286). Az állandó tartózkodás megszerzése előtt azonban a fogadó tagállam előírhatja, hogy az állami egészségbiztosítási rendszerhez való hozzáférés ne legyen ingyenes, annak elkerülése érdekében, hogy az adott személy indokolatlan terhet jelentsen az adott tagállam számára (lásd az 5.2.2. Comprehensive sickness insurance című szakaszt) (287). Az állandó tartózkodás megszerzését követően ezt az előírást már nem lehet az érintett személyekre alkalmazni (lásd a 9 - Permanent residence (Articles 16 to 21 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt).

Azok a személyek, akik ideiglenesen a biztosításuk helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban tartózkodnak (pl. üdülés, üzleti út, tanulmányok), jogosultak az európai egészségbiztosítási kártya (288) alapján szükséges orvosi ellátásra.

Az adott személyek a 883/2004/EK rendelet mellett a határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szóló 2011/24/EU irányelv (289) alapján is igénybe vehetnek egészségügyi ellátást a lakóhelyüktől eltérő uniós országokban és visszatéríthetik a külföldi ellátás költségeit. A 883/2004/EK rendelet hatálya az állami vagy szerződött szolgáltatók által nyújtott egészségügyi ellátásra terjed ki, a 2011/24/EU irányelvé viszont valamennyi (magán és államii) egészségügyi szolgáltatóra, függetlenül a közegészségügyi rendszerrel való kapcsolatuktól. Ennek keretében a 2011/24/EU irányelv meghatározza, milyen feltételekkel részesülhetnek a betegek költségtérítéses egészségügyi ellátásban egy másik uniós tagállamban. Az irányelv kitér az ellátás költségeire, valamint a gyógyszerek és az orvostechnikai eszközök rendelvényeire és azok kiváltására.

12.   Tartózkodásra jogosító engedélyek (a 2004/38/EK irányelv 8., 10., 19., 20. és 25. cikke)

12.1.   Uniós polgárok számára kiállított, bejelentkezésről szóló igazolások és huzamos tartózkodást igazoló dokumentumok (a 2004/38/EK irányelv 8. és 19. cikke, valamint az (EU) 2019/1157 rendelet 6. cikke): formátum, minimális információk és érvényességi idő

A 2004/38/EK irányelv 8. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a három hónapot meghaladó tartózkodás esetén a tagállamok előírhatják a mobilis uniós polgárok számára, hogy bejelentkezzenek az illetékes hatóságoknál. Ezért az egyes tagállamok dönthetnek arról, hogy előírják-e ezt a kötelezettséget a mobilis uniós polgárok számára (lásd az 5. Right of residence of more than 3 months for EU citizens and administrative formalities (Articles 7, 8, 14 and 22 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt).

Bár az uniós polgárok számára kiállított bejelentkezésről szóló igazolások és állandó bejelentkezési okmányok formátuma nem harmonizált, a 2021. augusztus 2-tól alkalmazandó (EU) 2019/1157 rendelet meghatározza az ilyen okmányokban feltüntetendő minimális információkat. Ez magában foglalja például a dokumentum címét az érintett tagállam hivatalos nyelvén vagy nyelvein, az uniós intézmények legalább egy másik hivatalos nyelvén, valamint annak egyértelmű megjelölését, hogy az okmányt a 2004/38/EK irányelvvel összhangban állítják ki uniós polgár számára. A tagállamok azonban szabadon választhatják meg e dokumentumok kiállításának formátumát.

Bár az irányelv nem foglalkozik az uniós polgárok számára kiállított bejelentkezési igazolások és huzamos tartózkodási okmányok érvényességi idejével, hasonló funkciójukat figyelembe véve semmi sem indokolja, hogy ezek időtartama ne legyen legalább azonos az uniós polgárok nem uniós családtagjai számára kiállított megfelelő okmányok időtartamával. Ennek megfelelően a 2004/38/EK irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében előírt, bejelentkezésről szóló igazolások érvényességi ideje a kiállítás időpontjától számítva legalább 5 év. A 2004/38/EK irányelv 19. cikkének (1) bekezdésében előírt, huzamos tartózkodást igazoló dokumentum érvényességi ideje a kiállítás időpontjától számítva legalább 10 év.

Továbbá e dokumentumok időtartama semmilyen körülmények között nem köthető az európai egészségbiztosítási kártya időtartamához vagy más feltételekhez, például a tanulmányok vagy a munkaszerződések időtartamához.

12.2.   Nem uniós családtagok számára kiállított tartózkodási kártyák és huzamos tartózkodási kártyák (a 2004/38/EK irányelv 10. és 20. cikke, valamint az (EU) 2019/1157 rendelet 7. és 8. cikke): formátum és érvényességi idő

Az (EU) 2019/1157 rendelet harmonizált formátumokat ír elő az uniós polgárok nem uniós családtagjai számára kiállított tartózkodási kártyák és huzamos tartózkodási kártyák tekintetében. 2021. augusztus 2. óta a tagállamok kötelesek az ilyen tartózkodási kártyákat vagy huzamos tartózkodási kártyákat ugyanolyan formátumban kiállítani, mint a tartózkodásra jogosító engedélyeket. A kártyákon szerepelnie kell a „Tartózkodási kártya” vagy „Huzamos tartózkodási kártya” elnevezésnek, valamint az „uniós polgár családtagja – 2004/38/EK irányelv 10. cikk” vagy az „uniós polgár családtagja – 2004/38/EK irányelv 20. cikk” szabványos kódnak (290).

A 2021. augusztus 2-ig kiállított tartózkodási kártyáknak vagy huzamos tartózkodási kártyáknak nem kell meghatározott formátummal rendelkezniük. E kártyák esetében az (EU) 2019/1157 rendelet fokozatos kivezetési időszakot ír elő (291). Ez azt jelenti, hogy néhány éven keresztül a forgalomban lévő tartózkodási kártyák, illetve huzamos tartózkodási kártyák különböző formátumban lesznek forgalomban (az (EU) 2019/1157 rendelet alapján kiadott, illetve a 2021. augusztus 2. előtt, harmonizált formátum nélkül kiadott kártyák). Mindenesetre a 2021. augusztus 2. után kibocsátott és az egységes formátumnak még nem teljes mértékben megfelelő kártyákat lejáratukig el kell fogadnia a többi tagállamnak. Ha azonban nem felelnek meg az (EU) 2019/1157 rendeletben meghatározott biztonsági minimumkövetelményeknek, akkor biztonsági szintjüktől függően 2023. augusztus 3-ig vagy 2026. augusztus 3-ig érvényüket vesztik.

Az (EU) 2019/1157 rendeletben meghatározott harmonizált formátumot kell használni i. a visszatérő állampolgárok nem uniós családtagjai (lásd a 18. Right of residence of the family members of returning nationals című szakaszt) és ii. a kiskorú uniós polgárok nem uniós elsődleges gondozói számára kiállított tartózkodási kártyák tekintetében is (lásd a 2.2.2.5. Primary carers of minor EU citizens című szakaszt). Ennek az az oka, hogy a 2004/38/EK irányelv (és így annak 10. cikke) analógia útján alkalmazandó rájuk. Hasonlóképpen az (EU) 2019/1157 rendeletben meghatározott harmonizált formátumot kell használni azon kettős állampolgárok nem uniós családtagjai számára kiállított tartózkodási kártyák tekintetében is, akikre a 2004/38/EK irányelv analógia útján alkalmazandó (lásd a 2.1.4. Dual nationals című szakaszt). Mindezen esetekben a tagállamoknak az (EU) 2019/1157 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésében előírt szabványosított kódokat kell használniuk.

Ezzel szemben, mivel a 2004/38/EK irányelv sem közvetlenül, sem analógia útján nem alkalmazandó, a tagállamok nem használhatják az (EU) 2019/1157 rendelet által létrehozott harmonizált formátumot az alábbiak tartózkodási okmányaira:

—	a Ruiz Zambrano-ügy alapján hozott ítélkezési gyakorlat kedvezményezettjei (lásd a 19. Ruiz Zambrano case law című szakaszt);

—	a tartózkodási jogot élvező családtagok a Carpenter és az S és G ítélkezési gyakorlat alapján (lásd a 2.1.3. Frontier workers, cross-border self-employed persons and cross-border service providers című szakaszt).

Ilyen esetekben a tagállamoknak az 1030/2002/EK rendelet alapján tartózkodási engedélyt kell kiadniuk.

Meg kell jegyezni, hogy a nemzeti jogszabályok alapján tisztán belső helyzetben kiállított, tartózkodásra jogosító engedélyek (családegyesítés a kibocsátó tagállam szabad mozgáshoz való jogát nem gyakorló állampolgáraival) nem vonatkoznak a szabad mozgásra vonatkozó szabályok kedvezményezettjeire. Ennek megfelelően a tagállamoknak az 1030/2002/EK rendelet értelmében ki kell állítaniuk ezeket a tartózkodásra jogosító engedélyeket. Amennyiben a tartózkodási engedélyt a schengeni térség részét képező tagállam (292) állítja ki, az 1030/2002/EK rendelet alapján kiadott tartózkodási engedélyek vízummentességi hatással bírnak a schengeni térséghez tartozó tagállamokkal szemben.

A 10. cikk (1) bekezdésében előírt tartózkodási kártya a kiállítás napjától számított öt évig, vagy – ha az öt évnél rövidebb – az uniós polgár tartózkodásának előrelátható időtartamáig érvényes. E tekintetben továbbra is az ötéves minimális időtartam marad az általános szabály. Amennyiben egy konkrét ügyben a „tartózkodás tervezett időtartama” releváns, azt tágan kell értelmezni, és a „tervezett” tartózkodási idő arra az időszakra vonatkozik, amely alatt az uniós polgárok a fogadó tagállamban kívánnak élni és ott tervezik életüket.

A 20. cikk (1) bekezdésében előírt huzamos tartózkodási kártya a kiállítás napjától számított 10 évig érvényes.

12.3.   A tartózkodásra jogosító engedélyek természete és hatásai (a 2004/38/EK irányelv 25. cikke)

Az uniós polgárokat és családtagjaikat törvény erejénél fogva megilleti a 2004/38/EK irányelvben foglalt vagy közvetlenül az EUMSZ 21. cikkén alapuló valamennyi jog, amennyiben megfelelnek a tartózkodásra vonatkozó anyagi jogi feltételeknek. A tartózkodási okmányok deklaratív jellegűek (293), azaz nem keletkeztetnek jogokat, hanem a szabad mozgásra vonatkozó uniós jog szerinti jogok meglétének igazolására szolgálnak. A közigazgatási eljárásoknak való megfelelés vagy a tartózkodási engedély birtoklása tehát nem előfeltétele az uniós polgárok és családtagjaik szabad mozgására vonatkozó uniós jog szerinti jogszerű tartózkodásnak (294).

A tartózkodásra jogosító engedély 2004/38/EK irányelvvel összhangban történő tagállami kiállítása azonban az érintett személynek a 2004/38/EK irányelv tekintetében a kiállítás időpontjában fennálló ténybeli és jogi helyzetének hivatalos megállapítását jelenti (295). A valamely tagállam által kiállított (állandó) tartózkodási kártya tehát elegendő bizonyíték arra, hogy birtokosa uniós polgár családtagja (296).

Másrészt, tekintettel arra, hogy az uniós polgár vagy családtag helyzete a tartózkodási engedély kiállítását követően változhat, a tartózkodásra jogosító engedély birtoklása önmagában nem jelenti azt, hogy a tartózkodása szükségszerűen megfelel az uniós jognak (297). Az bír jelentőséggel, hogy az uniós polgár vagy az érintett családtag egy bizonyos időpontban teljesíti-e az uniós polgárok és családtagjaik szabad mozgására vonatkozó uniós jog szerinti tartózkodás anyagi jogi feltételeit.

Figyelembe véve a tartózkodási okmányok deklaratív jellegét, a 25. cikk kimondja, hogy a tartózkodási engedéllyel való rendelkezés semmilyen körülmények között nem tehető valamely jog gyakorlásának vagy adminisztratív formalitás teljesítésének előfeltételévé. A 25. cikk szerint a jogokra való jogosultság (pl. állami munkaközvetítők segítségének igénylése, az állami egészségbiztosítási rendszerben való tagság) bármely más bizonyítási eszközzel igazolható. E tekintetben különösen, de nem kimerítő jelleggel a 8. cikk (2) bekezdésében és a 10. cikk (2) bekezdésében felsorolt dokumentumok lehetnek relevánsak.

12.4.   A nem uniós családtagok többszörös tartózkodási/bevándorlási jogállásai

Feltéve, hogy ezt az uniós jog nem zárja ki kifejezetten, az uniós polgárok azon nem uniós családtagjai, akik a 2004/38/EK irányelv értelmében származékos tartózkodási joggal rendelkeznek, és akik a jogszerű migrációra vonatkozó uniós jogi eszközök szerinti tartózkodási feltételeknek is megfelelnek, jogosultak az ilyen egyéb eszközök szerinti jogok gyakorlására is, azaz arra, hogy párhuzamosan több jogállással is rendelkezzenek (298).

Amennyiben a nem uniós családtagok több jogállással rendelkeznek, minden egyes jogállásra vonatkozóan egy tartózkodási okmányt (pl. tartózkodási kártyát és emellett uniós kékkártyát (299) vagy huzamos tartózkodási engedélyt (300)) kell kiállítani számukra, hogy bizonyítani tudják az ilyen eltérő jogállásokat.

13.   A szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okokból történő korlátozása (a 2004/38/EK irányelv 27., 28. és 29. cikke)

Ez a szakasz az uniós polgárok mozgására és tartózkodására vonatkozó, a közérdek, közbiztonság vagy közegészség által indokolt különleges intézkedésekről szóló 1999-es közlemény (a továbbiakban: az 1999. évi közlemény) (301) 3. szakaszára épül. Ezzel a szakasszal az a célunk, hogy az 1999-es közlemény tartalmát a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően frissítsük, és tisztázzunk bizonyos, a 2004/38/EK irányelv végrehajtása során felmerült kérdéseket. Tekintettel azonban a Covid19-világjárvány tanulságaira, a 13.2. Restrictions of the right to move and reside freely on grounds of public health című szakasz felváltja az 1999. évi közlemény 3.1.3. szakaszát.

A személyek szabad mozgása az Unió egyik alapelve. Következésképpen azokat a rendelkezéseket, amelyek ezt a szabadságot garantálják, kiterjesztően, az elvtől való eltéréseket pedig szigorúan kell értelmezni  (302). Az Unión belüli szabad mozgáshoz való jog azonban nem korlátlan, és kedvezményezettjei számára kötelezettségekkel jár. Ilyen kötelezettség többek között a fogadó tagállam törvényeinek betartása.

A 2004/38/EK irányelv VI. fejezete nem tekinthető úgy, mint amely előfeltételt támaszt a beutazáshoz vagy tartózkodáshoz való jog megszerzéséhez, illetve megtartásához; kizárólag csak annak lehetőségét teremti meg, hogy indokolt esetben korlátozzák egy olyan jog gyakorlását, amely közvetlenül a Szerződésből vezethető le (303).

13.1.   A szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog korlátozása közrendi vagy közbiztonsági okokból

13.1.1.   Közrend és közbiztonság

A tagállamok közrendi vagy a közbiztonsági okokra hivatkozva korlátozhatják az uniós polgárok szabad mozgását. A 2004/38/EK irányelv VI. fejezete minden olyan, közrendi vagy közbiztonsági okokból hozott intézkedésre vonatkozik, amely a 2004/38/EK irányelv hatálya alá tartozó személyeknek ahhoz való jogát érinti, hogy a fogadó tagállamba szabadon – az adott állam állampolgáraiéval azonos feltételekkel – utazhassanak be, illetve tartózkodhassanak ott (304).

A tagállamok továbbra is szabadon, saját szükségleteik alapján határozhatják meg a közrend és a közbiztonság fogalmával kapcsolatos követelményeket, hiszen ezek tagállamról tagállamra, időről időre változhatnak. A 2004/38/EK irányelv alkalmazásában azonban a tagállamok kötelesek ezeket a követelményeket szigorúan értelmezni (305).

Alapvető jelentőségű, hogy a tagállamok egyértelműen meghatározzák a védendő társadalmi érdekeket, a közrend meghatározását pedig világosan elkülönítsék a közbiztonságétól. Ez utóbbit ugyanis nem lehet kiterjeszteni azokra az intézkedésekre, amelyeknek az első alá kellene tartozniuk (306).

A közbiztonságot általában úgy értelmezik, hogy a tagállam területe és intézményei integritásának megőrzésével összefüggésben kiterjed mind a belső, mind a külső biztonságra (307). A közrendet általában a társadalmi rend megzavarásának megelőzésével összefüggésben értelmezik (308).

Amint ezt a Bíróság ítélkezési gyakorlata (309) is megerősítette, uniós állampolgárt csak a fogadó tagállam joga szerint büntetendő, illetve olyan magatartásért lehet kiutasítani, amellyel kapcsolatosan más, az adott magatartással szembeni fellépést célzó, valós és hathatós intézkedéseket hoztak.

A bejelentkezési kötelezettség elmulasztása semmi esetre sem olyan természetű magatartás, amely önmagában kimeríti a közrend és a közbiztonság veszélyeztetésének fogalmát, ezért csupán ezzel nem indokolható az érintett személy kiutasítása (310).

Az uniós polgár hivatkozhat a 2004/38/EK irányelv 27. cikkére a származási tagállamával szemben, ha ez a tagállam korlátozza a területéről való kilépéshez való jogát (311).

13.1.2.   Személyes magatartás és fenyegetés

Korlátozó intézkedéseket csak eseti alapon lehet hozni, amennyiben az illető személyes magatartása valóságos, az adott pillanatban fennálló, kellően komoly fenyegetést jelent a fogadó tagállam társadalmának valamely alapvető érdekére (312). A korlátozó intézkedések nem alapulhatnak kizárólag egy másik tagállam által a közrend vagy közbiztonság védelmére vonatkozóan javasolt megfontolásokon (313). Ez a megállapítás ugyanakkor nem zárja ki azt, hogy ezen indokokat figyelembe vegyék a szabad mozgást korlátozó intézkedés elfogadása tekintetében hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok által végzett vizsgálat során (314).

A szabad mozgásra vonatkozó közösségi vívmányoktól eltérő szabályok (pl. a menekültstátusz megtagadása) alapján valamely tagállamban való tartózkodás vagy az oda való beutazás jogának megtagadásáról szóló határozat nem vezethet automatikusan arra a következtetésre, hogy az adott személy jelenléte valóságos, az adott pillanatban fennálló, kellően komoly fenyegetést jelent a fogadó tagállam társadalmának valamely alapvető érdekére. A 2004/38/EK irányelv alapján elvégzendő, valóságos, az adott pillanatban fennálló, kellően komoly fenyegetés külön értékelése azonban figyelembe veheti az előző határozatban tett ténymegállapításokat és azokat a tényezőket, amelyeken e határozat alapult (315).

Az uniós jog kizárja, hogy általános bűnmegelőzési okokból fogadjanak el korlátozó intézkedéseket (316). A korlátozó intézkedéseknek tényleges fenyegetésen kell alapulniuk, tehát nem indokolhatóak csupán általános kockázat fennállásával (317). Nem hozhatók automatikusan korlátozó intézkedések büntetőjogi felelősséget megállapító ítéletet követően sem, hanem figyelembe kell venni az elkövető személyes magatartását és azt, hogy milyen fenyegetést jelent közrendre nézve (318).

Ezenkívül „a tagállami jogszabályok nem tartalmazhatnak olyan rendelkezést, amely szisztematikus és automatikus kapcsolatot hoz létre a büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet és az azt követő kiutasítás között. Ezenkívül az illetékes nemzeti hatóságok sem hozhatnak automatikusan ilyen döntést. »Automatikus« rendszer minden olyan nemzeti rendelkezés, amelynek szövege nem hagy mérlegelési jogkört a nemzeti hatóságok vagy a nemzeti bíróság számára, vagy az egyedi körülmények figyelembevételére (319). Mindazonáltal semmi sem akadályozhatja meg a tagállamokat abban, hogy a büntetőjogi felelősséget megállapító ítéletet a körülmények vizsgálatával összekössék annak megállapítása érdekében, hogy fennállnak-e közrendi vagy közbiztonsági okok. A nemzeti bíróság ugyanazon alkalommal elrendelheti a büntetőjogi felelősséget megállapító ítéletet és a kiutasítást, vagy a bíróság vagy a közigazgatási hatóságok egy későbbi szakaszban elrendelhetik a kiutasítást, akár a fogva tartás ideje alatt, akár a büntetés-végrehajtási intézetből való szabaduláskor”  (320).

Az illető személyes magatartásán kívül álló indokokra nem lehet hivatkozni. A 2004/38/EK irányelv nem teszi lehetővé az automatikus kiutasítást (321).

Az egyének jogait csak akkor lehet korlátozni, ha személyes magatartásuk fenyegetést jelent, azaz valószínűsíthető, hogy általa komolyan sérülne a közrend vagy a közbiztonság.

Büntetőjogi felelősséget megállapító korábbi ítéletet figyelembe lehet ugyan venni, de csak amennyiben az ítélet alapjául szolgáló körülmények olyan személyes magatartásról tanúskodnak, amely az adott pillanatban veszélyezteti a közrendet (322). A tagállami hatóságok kötelesek határozatukat az érintett személy jövőbeli magatartásának értékelésére alapozni. A büntetőjogi felelősséget megállapító korábbi ítéletek jellegét és számát az értékelés során jelentős szempontként kell figyelembe venni, különös tekintettel az elkövetett bűncselekmények súlyosságára és gyakoriságára. Ugyan a visszaesés veszélye igen jelentős szempont, nem elégséges indok az, ha kis valószínűséggel fog az illető új bűncselekményeket elkövetni (323).

Példák: A. és I. letöltötték rablásért kapott kétéves büntetésüket. A hatóságok értékelik, hogy a két barát személyes magatartása veszélyt jelent-e, azaz valószínűsíthető-e, hogy ismét súlyosan sérti a közrendet: — A. büntetőjogi felelősségét első ízben állapították meg. A börtönben jó magaviseletet tanúsított. Szabadulása óta már el is helyezkedett. A hatóságok semmi olyat nem találtak a magatartásában, ami valóságos, az adott pillanatban is fennálló, kellően komoly fenyegetést jelentene. — I. esete más: őt már negyedszerre ítélték el. Az általa elkövetett bűncselekmények idővel egyre súlyosabbá váltak. Magatartása a börtönben egyáltalán nem volt példamutatónak nevezhető, feltételes szabadlábra helyezés iránti kérelmét két ízben is elutasították. Nem egészen két hét múlva rajtakapják, hogy ismét rablást tervez. A hatóságok megállapítják, hogy I. magatartása veszélyezteti a közrendet.

A fenyegetésnek az adott pillanatban kell fennállnia. A múltbeli magatartást akkor lehet figyelembe venni, ha valószínűsíthető a visszaesés (324). Általánosságban a társadalom valamely alapvető érdekét érintő valóságos, adott pillanatban fennálló és kellően súlyos fenyegetés megállapítása „azt feltételezi, hogy az érintett egyénnél fennáll a hajlam arra, hogy fenntartsa az ilyen veszélyt jelentő magatartást”  (325). Feltételezett fenyegetést nem lehet valóságosnak tekinteni.

Mindazonáltal „az is lehetséges, hogy a múltbéli magatartás ténye önmagában teljesíti az ilyen veszély feltételeit”  (326). E tekintetben valamely személy olyan magatartása, amely bizonyítja az Unió alapvető értékeivel, például az emberi méltósággal és az emberi jogokkal szemben fennálló, múltbeli bűncselekményekből vagy cselekményekből kitűnő intézkedés fennmaradását, valóságos, adott pillanatban fennálló és kellően súlyos fenyegetést jelenthet a társadalom valamely alapvető érdekére, még akkor is, ha az adott személy múltbeli bűncselekményeire vagy cselekményeire nem valószínű, hogy a sajátos történelmi és társadalmi környezetükön kívül ismét sor kerül (327).

A büntetés felfüggesztése a fenyegetés értékelése szempontjából fontos tényező, mivel arra enged következtetni, hogy az érintett egyén már nem jelent valódi fenyegetést.

A fenyegetésnek abban a pillanatban kell fennállnia, amikor a nemzeti hatóság elfogadja, illetve a bíróság felülvizsgálja a korlátozó intézkedést (328).

Az a körülmény, hogy valamely személyt a kiutasítási határozat meghozatala során bebörtönöznek, anélkül hogy a közeljövőben szabadlábra kerülne, nem zárja ki, hogy magatartása a fogadó tagállam társadalmának valamely alapvető érdekére adott pillanatban fennálló és valóságos veszélyt jelentsen. A tagállamok kiutasítási határozatot hozhatnak a bebörtönzött személyre vonatkozóan (329).

Azt, hogy valaki az adott pillanatban valamely szervezet tagja-e, akkor lehet figyelembe venni, ha az illető részt vesz a szervezet tevékenységében, és azonosul annak céljaival és terveivel (330). A tagállamoknak nem kell büntethetővé nyilvánítaniuk vagy betiltaniuk egy szervezet tevékenységét ahhoz, hogy a 2004/38/EK irányelv hatálya alá tartozó jogokat korlátozhassák, amennyiben vannak hatályban más, a szervezet tevékenységével szembeni adminisztratív intézkedések. A múltban létezett szövetségek (331) általában véve nem jelenthetnek az adott pillanatban fenyegetést.

Bizonyos körülmények között fenyegethetik a közrendet a kevésbé súlyos, de rendszeresen elkövetett bűncselekmények is annak ellenére, hogy az egyes bűncselekmények/szabálysértések önmagukban nem lennének elegendőek, hogy a fent meghatározott kellően komoly fenyegetés fogalmát kimerítsék. A nemzeti hatóságok kötelesek bizonyítani, hogy az illető személyes magatartása veszélyezteti a közrendet (332). Amikor ezekben az esetekben a hatóságok értékelik, hogy fennáll-e a közrend veszélyeztetése, különösen az alábbi tényezőket vehetik figyelembe:

— a szabálysértés/bűncselekmény természete, — az elkövetés gyakorisága, — az okozott kár és sérelem.

A büntetőjogi felelősségét többszöri megállapítása önmagában nem elégséges.

A magánszemély személyes magatartásának figyelembevétele nélkül önmagában az a tény, hogy a tulajdonában lévő jogi személynek adókötelezettsége vagy tartozása áll fenn, nem elegendő ahhoz, hogy fenyegetést jelentsen (333).

A 2004/38/EK irányelv értelmében vett közrend vagy közbiztonság fogalma alá tartozhat az a korlátozás, amelyet valamely tagállam egy olyan személlyel szemben alkalmaz, akivel szemben korábban a menekült jogállást kizáró határozatot hoztak azzal az indokkal, hogy alapos okkal feltételezhető, hogy az érintett személy háborús bűncselekményt vagy emberiesség elleni bűncselekményt követett el, vagy az Egyesült Nemzetek céljaiba és elveibe ütköző cselekményekben bűnös (334).

13.1.3.   Az arányosság értékelése

Amint a hatóságok megállapítják, hogy az illető személyes magatartása elég komoly veszélyt jelent ahhoz, hogy korlátozó intézkedést tegyen szükségessé, kötelesek elvégezni az arányosság értékelését annak eldöntéséhez, hogy közrendi vagy közbiztonsági okokból az illető személytől megtagadható-e a beutazás, illetve eltávolítható-e az országból.

Az arányosság értékelésének célja annak megállapítása, hogy a korlátozó intézkedés alkalmas-e az általa elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és nem lépi-e túl az annak eléréséhez szükséges mértéket (335).

A nemzeti hatóságoknak elemezniük kell a szóban forgó általános korlátozó intézkedés jellemzőit, és ennek alapján értékelniük kell annak belső arányosságát. E célból az alábbi tényezők vehetők figyelembe (336):

— Megfelelő-e a korlátozó intézkedés a kitűzött cél eléréséhez, és az intézkedés szükséges-e ehhez (pl. a kilépési tilalom megfelelő-e az adósság biztosításához)? — Rendelkezésre állnak-e más olyan intézkedések, amelyek ugyanolyan hatékonyak lettek volna a cél eléréséhez anélkül, hogy szükségszerűen korlátozták volna az adott személy szabad mozgását (pl. a nemzeti jog által kínált lehetőségek az adósság biztosítására)? — Mik az intézkedés alkalmazásának módozatai? — Az intézkedés együtt jár-e kivételekkel? — Az intézkedés együtt jár-e időbeli korlátozással? — Az intézkedéshez kapcsolódik-e az alapjául szolgáló ténybeli és jogi körülmények rendszeres felülvizsgálatának lehetősége?

Ezenkívül a fogadó tagállam illetékes hatóságainak „mérlegelniük kell egyrészt az adott társadalom alapvető érdekeinek védelmét, másrészt az érintett személy mint uniós polgár szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogának gyakorlásához, valamint magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogának gyakorlásához fűződő érdekeit”  (337).

A nemzeti hatóságoknak meg kell határozniuk a szóban forgó védett társadalmi érdekeket. A fenyegetés jellemzőinek elemzését ezeknek az érdekeknek a függvényében kell elvégezni. Az alábbi tényezőket lehet figyelembe venni:

— az illető személy tagállambeli jelenlétéből eredő társadalmi veszély mértéke, — a büntetendő tevékenységek természete és súlyossága, gyakorisága, kumulatív veszélyessége és az általuk okozott kár, — a bűnözői tevékenységben való részvétel mértéke, — az a tény, hogy vannak-e enyhítő körülmények, — a lehetséges büntetések, valamint a kiszabott és végrehajtott büntetések, — az elkövetett cselekmények óta eltelt idő, — a bűnismétlés kockázata, — valamint az érintett személy ezt követő magatartása (megjegyzés: figyelembe lehetne venni a börtönben tanúsított jó magaviseletet és az esetleges feltételes szabadságra bocsátást is).

Ezenkívül a nemzeti hatóságoknak figyelembe kell venniük annak kockázatát, hogy veszélybe kerül az uniós polgár társadalmi rehabilitációja abban a fogadó tagállamban, ahol ténylegesen beilleszkedett, mivel ez az Európai Unió általános érdeke (338).

Kellő figyelmet kell fordítani az alapvető jogokra, és különösen az Alapjogi Charta 7. cikkében és az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 8. cikkében foglalt, a magán- és a családi élethez való jogra (339).

Gondosan fel kell mérni az illető személyes és családi helyzetét, hogy megállapítható legyen, vajon a tervezett intézkedés megfelelő-e, nem haladja-e meg a kitűzött cél eléréséhez szigorúan véve szükséges mértéket, és hogy vajon ugyanezen cél nem lenne-e elérhető kevésbé megszorító intézkedésekkel. Az alábbi, a 28. cikk (1) bekezdésében indikatív módon körvonalazott szempontokat kell figyelembe venni (340):

— a kiutasítás hatása az egyén gazdasági, személyes és családi életére (többek között azokra a családtagjaira, akiknek joguk lenne rá, hogy a fogadó tagállamban maradjanak); — adott esetben azon gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevétele, akire nézve az intézkedés jelentős következményekkel járhat (341); — azoknak a nehézségeknek a súlyossága, amelyekkel az illető házastársának/élettársának és adott esetben gyermekeiknek az illető származási országában esetleg meg kell birkózniuk; — a származási tagállamhoz, illetve a fogadó tagállamhoz való a kötődés (rokonok, látogatások, nyelvismeret) mértéke vagy hiánya (például az illető a fogadó tagállamban született vagy kiskorától ott élt); — a tagállami tartózkodás hossza (más a helyzete egy turistának, mint annak, aki már sok éve a fogadó tagállamban él), valamint adott esetben az egyén fogadó tagállamban való tartózkodásának jogszerűsége; — az életkor és az egészségi állapot.

Megnövekedett védelem a kiutasítással szemben (a 2004/38/EK irányelv 28. cikkének (2) bekezdése és 28. cikkének (3) bekezdése)

A 2004/38/EK irányelv olyan védelmi rendszert hoz létre a kiutasítási intézkedésekkel szemben, amely az érintett személyek fogadó tagállamban való integrációjának mértékén alapul.

Ennek megfelelően a 2004/38/EK irányelv a kiutasítással szembeni védelem három szintjét határozza meg: 1. egy alapszintű védelmet, az irányelv valamennyi kedvezményezettje számára; 2. egy köztes védelmi szintet, amely akkor áll rendelkezésre, ha az érintett személy huzamos tartózkodási joggal rendelkezik; és 3. egy magasabb szintű védelmet, amely akkor alkalmazandó, ha az érintett uniós polgár az elmúlt tíz évben a fogadó tagállamban tartózkodott.

A huzamos tartózkodási joggal rendelkező személyek védelmének köztes szintje (28. cikk (2) bekezdés):

Azokat az uniós állampolgárokat és családtagjaikat, akik huzamosan (öt évet meghaladóan) tartózkodnak a fogadó tagállamban (lásd a 9. Permanent residence (Articles 16 to 21 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt), csak súlyos közrendi vagy közbiztonsági okokból lehet kiutasítani. Ez a fogalom például a bűnszövetség részeként folytatott kábítószer-kereskedelemre is kiterjed (342).

Ezenkívül minden olyan bűncselekmény, amely indokolhatja egy olyan személy kiutasítását, aki az elmúlt tíz évben a fogadó tagállamban tartózkodott (az alábbi kategória), szintén igazolja az állandó lakóhellyel rendelkező személy kiutasítását.

A fogadó tagállamban a huzamos tartózkodási jog megszerzését követően a szabadságvesztés időtartama nem érinti a huzamos tartózkodási jogot (343).

Ezzel ellentétben a fogadó tagállamban a huzamos tartózkodási jog megszerzése előtti szabadságvesztés időtartama nem vehető figyelembe a huzamos tartózkodás céljából. Ezenkívül ezek „megzavarják” a jogszerű tartózkodás folytonosságát. Ennek következtében a fogva tartást követően a huzamos tartózkodáshoz való jog megszerzése érdekében az érintett személynek újabb 5 éves folyamatos tartózkodási időt kell felhalmoznia (lásd a 9. Permanent residence (Articles 16 to 21 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt) (344).

Magasabb szintű védelem azon uniós polgárok számára, akik az elmúlt 10 évben a fogadó tagállamban tartózkodtak, vagy akik kiskorúak (28. cikk (3) bekezdés):

Azokat az uniós állampolgárokat, akik a megelőző tíz évben a fogadó tagállamban tartózkodtak, és az uniós gyermekeket csak kényszerítő közbiztonsági (és nem közrendi) okokból lehet kiutasítani. Világosan el kell különíteni azokat a szokásos, a „súlyos” és a „kényszerítő” okokat, amelyek alapján a kiutasítást el lehet rendelni.

Az EUMSZ 83. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében említetthez hasonló bűncselekmények (azaz a terrorizmus, az emberkereskedelem és a szexuális kizsákmányolás, a tiltott kábítószer-kereskedelem, a tiltott fegyverkereskedelem, a pénzmosás, a korrupció, a fizetőeszközök hamisítása, a számítógépes bűnözés és a szervezett bűnözés) különösen súlyos fenyegetést jelentenek a társadalom valamely alapvető érdekére nézve, ami közvetlen fenyegetést jelenthet a lakosság nyugalmára és fizikai biztonságára nézve. Így a „kényszerítő közbiztonsági okok” fogalmába tartoznak, amelyek igazolhatják a 28. cikk (3) bekezdésében előírt fokozott védelemben részesülő személyekkel szembeni kiutasítási intézkedést, „amennyiben ezen bűncselekmények elkövetési módja különösen súlyos”  (345).

Ahhoz, hogy a kiutasítással szemben az előző tíz év tartózkodás alapján biztosított fokozott védelemben részesülhessen, a tízéves tartózkodási időnek „főszabály szerint folyamatosnak kell lennie”, és azt „az érintett személy kiutasításáról szóló határozat meghozatalának időpontjától visszafelé kell számítani”  (346).

A 10 éves tartózkodáson alapuló kiutasítással szembeni fokozott védelemre csak a huzamos tartózkodási joggal rendelkező uniós polgár hivatkozhat (347).

A szabadságvesztés időtartama főszabály szerint megszakítja a 28. cikk (3) bekezdésében előírt fokozott védelem megszerzéséhez szükséges tartózkodás folyamatosságát. Az ilyen szabadságvesztési időszakok azonban nem tekinthetők úgy, mint amelyek automatikusanmegszakítják a fogadó tagállammal fennálló beilleszkedési kapcsolatokat. A nemzeti hatóságoknak meg kell határozniuk ezeket a kapcsolatokat (348). E célból átfogóan meg kell vizsgálniuk „az érintett személynek a kiutasítás kérdése felmerülésének konkrét időpontjában fennálló helyzetét. Az átfogó értékelés keretében a szabadságvesztés időszakait minden egyes esetben a releváns körülmények összességét kitevő többi körülménnyel együtt kell figyelembe venni, amelyek körében adott esetben szerepelhet az a körülmény, hogy az érintett személy a fogadó tagállamban tartózkodott a szabadságvesztést megelőző tíz évben”  (349).

Annak megállapítása érdekében, hogy a tízéves tartózkodási időszak alatt a fogadó tagállamtól való távollétek megakadályozzák-e az uniós polgárt abban, hogy fokozott védelemben részesüljön, a nemzeti hatóságoknak átfogóan kell értékelniük az érintett személy helyzetét, amikor felmerül a kiutasítás kérdése, annak megállapítása érdekében, hogy a szóban forgó távollétek az érintett személy személyes, családi vagy szakmai érdekei központjának egy másik országba történő áthelyezésével jártak-e. Minden egyes esetben figyelembe kell venni az összes releváns tényezőt, különösen az egyes távollétek időtartamát, összesített időtartamát és gyakoriságát, valamint a távollétek okait (350).

13.1.4.   Megelőző intézkedések

Mivel az uniós jog nem tartalmaz az uniós polgárokat és családtagjaikat kiutasító határozatok végrehajtására vonatkozó szabályokat, a tagállamok feladata, hogy nemzeti szabályokat állapítsanak meg ebben a kérdésben.

A vonatkozó nemzeti jogszabályok a visszatérési irányelv (351) rendelkezéseit használhatják alapul – a közrendi vagy közbiztonsági okokból kiutasítási határozat hatálya alá tartozó, mobilis uniós polgárok és családtagjaik tekintetében – az önkéntes távozásuk időtartama alatt a szökésük megakadályozására irányuló intézkedések, valamint a kiutasítási határozat be nem tartása esetén a fogva tartásukra vonatkozó intézkedések elfogadásához.

Mivel azonban az ilyen megelőző intézkedéseket előíró nemzeti rendelkezések korlátozzák a mobilis uniós polgárok és családtagjaik szabad mozgáshoz való jogának gyakorlását, meg kell felelniük a következő feltételeknek, és adott esetben ezeknek megfelelően ki kell igazítani őket:

—	meg kell felelniük a 2004/38/EK irányelv szabad mozgáshoz való jog közrendi vagy közbiztonsági okokból történő korlátozásáról szóló rendelkezéseinek (különösen a 27. cikknek),

—	jogszerű célt kell szolgálniuk, objektív megfontolásokon kell alapulniuk és arányosaknak kell lenniük, valamint

—	nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint a visszatérési irányelvet átültető, a nem uniós polgárokra alkalmazandó nemzeti rendelkezések  (352).

Ami konkrétan az olyan mobilis uniós polgárokra és családtagjaikra alkalmazandó őrizeti intézkedéseket illeti, akik közrendi vagy közbiztonsági okokból nem tettek eleget a kiutasítási határozatnak, az őrizet rájuk alkalmazandó maximális időtartama arányosságának értékelésekor különös figyelmet kell fordítani arra a tényre, hogy a mobilis uniós polgárok és családtagjaik nincsenek a harmadik országbeli állampolgárokkal összehasonlítható helyzetben, különös tekintettel a tagállamok közötti kiutasítás megszervezésének könnyítéseire (353).

13.2.   A szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog korlátozása közegészségügyi okokból

A 27. cikk (1) bekezdésével összhangban a tagállamok közegészségügyi okokra hivatkozva korlátozhatják az uniós polgárok szabad mozgását. A 29. cikk (1) bekezdése szerint azonban a szabad mozgást korlátozó intézkedéseket kizárólag az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vonatkozó eszközei által ilyennek minősített, járványügyi kockázatot jelentő betegségek, valamint egyéb fertőző betegségek vagy ragályos parazitás betegségek indokolják, amennyiben azok a fogadó tagállam állampolgáraira vonatkozó védelmi rendelkezések hatálya alá tartoznak.

Jelenleg a WHO vonatkozó eszközei a Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályok (2005) (354). Kikötik, hogy a WHO főigazgatójának kell meghatároznia, hogy egy esemény nemzetközi horderejű közegészségügyi-járványügyi szükséghelyzetnek minősül-e, és hogy az ilyen szükséghelyzet mikor szűnt meg. Például 2020. január 30-án a WHO nemzetközi horderejű közegészségügyi szükséghelyzetet hirdetett ki a koronavírus betegséget (Covid19) kiváltó súlyos akut légzőszervi szindrómát okozó koronavírus 2 (SARS-CoV-2) globális elterjedése miatt (355).

Emellett a határokon át terjedő súlyos egészségügyi veszélyekről szóló (EU) 2022/2371 rendelet szerint elismerhetik és kihirdethetik az uniós szintű népegészségügyi szükséghelyzeteket (356).

A 29. cikk (2) és (3) bekezdése különös szabályokat tartalmaz azon uniós polgárokra és családtagokra vonatkozóan, akik már a fogadó tagállamban tartózkodnak. A (2) bekezdés szerint azokat az uniós polgárokat és családtagjaikat, akik három hónapnál hosszabb ideig tartózkodtak a tagállamban, a lakóhely szerinti tagállam közegészségügyi okokból már nem utasíthatja ki. Ez azt is kizárja, hogy a fogadó tagállamok megtagadják az olyan uniós polgárok és családtagjaik újbóli beutazását, akik több mint három hónapig tartózkodtak a területükön, mivel máskülönben megkerülnék a 29. cikk (2) bekezdésében foglalt tilalmat. Az arányosság és az adminisztratív hatékonyság szempontjai jellemzően arra késztetik a tagállamokat, hogy a korábbi tartózkodás időtartamától függetlenül engedélyezzék a visszautazást (357).

A 29. cikk (3) bekezdése értelmében azon uniós polgárok és családtagjaik, akik három hónapnál rövidebb ideig tartózkodtak a fogadó tagállamban, amennyiben komoly jelek utalnak arra, hogy erre szükség van, orvosi vizsgálatnak vethetők alá annak igazolására, hogy a 29. cikk (1) bekezdésében említett betegségek egyikében sem szenvednek. Az ilyen vizsgálatoknak, amelyek célja annak megállapítása, hogy a tartózkodási jogot közegészségügyi okokból meg kell-e tagadni, ingyenesnek kell lenniük, és nem követelhetők meg rutinszerűen, mivel ez aláásná az uniós polgárok és családtagjaik által benyújtandó dokumentumok 8. és 10. cikk szerinti felsorolásának kimerítő jellegét.

A 29. cikk (2) és (3) bekezdésének a valamely tagállamban már lakóhellyel rendelkező személyeknek címezhető egyedi intézkedésekre vonatkozó rendelkezéseit meg kell különböztetni a nemzeti jogban előírt olyan kivételes általános népegészségügyi intézkedésektől, amelyek korlátozzák az EU-n belüli szabad mozgáshoz való jog gyakorlását, mint például a Covid19-világjárvány idején hozott intézkedések (358). Ebben az összefüggésben a szabad mozgás korlátozásai az adott betegségtől függően különböző formákat ölthetnek, például az uniós polgárokra és családtagjaikra vonatkozó követelmények, amelyek szerint igazolniuk kell az orvosi vizsgálatokat, érkezést követően karanténba kell vonulniuk, vagy utaslokalizáló űrlapokat vagy hasonló dokumentumokat kell benyújtaniuk az utazás előtt vagy után (359).

Az ilyen korlátozásoknak a 29. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó betegségekre kell korlátozódniuk – például azokra a betegségekre, amelyek tekintetében a WHO nemzetközi horderejű közegészségügyi-járványügyi szükséghelyzetet hirdetett ki –, és azokat az uniós jog általános elveivel, különösen az arányossággal és a megkülönböztetésmentességgel összhangban kell alkalmazni. Ezért a meghozott intézkedéseknek hatályát és időtartamát szigorúan korlátozni kell (360), és nem terjedhetnek túl a népegészségügy védelméhez feltétlenül szükséges mértéken (361). Ehhez például egyedi mentességekre lehet szükség az alapvető szükségből utazók, köztük a kritikus foglalkozású (362) munkavállalók vagy önálló vállalkozók, vagy a tranzitutasok, valamint a határrégiók számára (363). Az EU-n belüli szabad mozgáshoz való jog gyakorlását korlátozó népegészségügyi intézkedések arányossága attól is függhet, hogy az érintett tagállam nemzeti szinten hasonló népegészségügyi intézkedéseket vezet-e be. Végezetül a tagállamoknak egyértelmű, átfogó és időszerű tájékoztatást kell nyújtaniuk az ilyen általános népegészségügyi intézkedésekről.

Az ilyen intézkedések szükségességének értékelése során a tagállamoknak azt is meg kell vizsgálniuk, hogy az elérni kívánt közegészségügyi cél nem érhető-e el olyan alternatívákkal, amelyek kevésbé sértik a szabad mozgáshoz való jogot (364). Ebben az összefüggésben az intézkedések és a lehetséges alternatívák szükségszerűen az adott népegészségügyi veszély jellegétől függnek. A Covid19-világjárvány idején például az utazással kapcsolatos tesztelési vagy karanténkövetelmények jellemzően olyan intézkedések voltak, amelyek kevesebb beavatkozást okoztak, mint az általános belépési vagy kilépési tilalom (365). Rendszeresen újra kell értékelni a meghozott intézkedések arányosságát, valamint – például az új tudományos fejlemények eredményeként – a kevésbé korlátozó intézkedések esetleges megjelenését. Mindazonáltal a tagállamok végső megoldásként népegészségügyi okokból megtagadhatják a beutazást a nem honos uniós polgároktól és családtagjaiktól. Összességében minden olyan intézkedést, amely népegészségügyi okokból korlátozza az EU-n belüli szabad mozgáshoz való jog gyakorlását, a lehető leghamarabb meg kell szüntetni (366).

Különösen világjárvány idején a tagállamok a 29. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó ugyanazon betegség miatt korlátozásokat vezethetnek be a szabad mozgásra vonatkozóan. Ilyen helyzetben összehangolt uniós szintű erőfeszítésekre lehet szükség annak érdekében, hogy koordináció hiányában elkerülhetők legyenek a szabad mozgás további gyakorlati akadályait teremtő egyoldalú intézkedések, még akkor is, ha ezeket az intézkedéseket egyenként, az uniós joggal összhangban értékelik. Ezek az erőfeszítések magukban foglalhatnak jogilag kötelező erejű eszközöket (367) vagy nem kötelező erejű jogi aktusokat, például ajánlásokat (368).

Összefoglalva:

A kizárólagos betegségek, amelyek indokolják a szabad mozgást korlátozó intézkedéseket: a) járványügyi kockázatot jelentő betegségek, a WHO vonatkozó eszközeiben meghatározottak szerint; b) egyéb fertőző betegségek, illetve ragályos parazita-betegségek, amennyiben ezekre vonatkozóan a befogadó tagállam állampolgárainak védelmét szolgáló rendelkezések vannak hatályban
Azok az uniós polgárok és családtagjaik, akik több mint 3 hónapig tartózkodtak az adott tagállamban	— nem utasíthatók ki a lakóhely szerinti tagállamukból népegészségügyi okokból; — nem tagadható meg tőlük a lakóhely szerinti tagállamba való újbóli belépés.
Azok az uniós polgárok és családtagjaik, akik kevesebb mint 3 hónapig tartózkodtak az adott tagállamban	— amennyiben komoly jelek utalnak arra, hogy szükséges, orvosi vizsgálaton eshetnek át annak igazolására, hogy nem szenvednek a szóban forgó betegségben; — az ilyen vizsgálatoknak ingyeneseknek kell lenniük, és nem követelhetők meg rutinszerűen; — jellemzően nem tagadható meg tőlük a lakóhely szerinti tagállamba való újbóli belépés.
Még nem a tagállamban tartózkodó uniós polgárok és családtagjaik	— a korlátozásokat az uniós jog általános elveivel, különösen az arányossággal és a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összhangban kell alkalmazni; — a meghozott intézkedéseknek hatályát és időtartamát szigorúan korlátozni kell, és nem terjedhetnek túl a népegészségügy védelméhez feltétlenül szükséges mértéken; — a tagállamoknak azt is meg kell vizsgálniuk, hogy az elérni kívánt közegészségügyi cél nem érhető-e el olyan alternatívákkal, amelyek kevésbé sértik a szabad mozgáshoz való jogot; — a beléptetés megtagadása végső megoldásként lehetséges.

14.   Nem közrendi, közbiztonsági vagy népegészségügyi okokból történő korlátozások (a 2004/38/EK irányelv 15. cikke)

A 15. cikk a közrendi, közbiztonsági vagy népegészségügyi veszéllyel nem összefüggő okok alapján hozott kiutasítási határozatokra terjed ki (369). A 15. cikk tehát lehetővé teszi a fogadó tagállam számára, hogy kiutasítsa területéről azokat az uniós polgárokat vagy családtagjaikat, akik korábban (a 6. cikk értelmében) legfeljebb három hónapos, vagy (a 7. cikk értelmében) 3 hónapnál hosszabb tartózkodási joggal rendelkeztek, de már nem felelnek meg a tartózkodási jog követelményeinek (370). Ez például a következőket érintheti:

—	az a családtag, aki az uniós polgár fogadó tagállamból való távozását követően már nem rendelkezik a 2004/38/EK irányelv szerinti tartózkodási joggal;

—	olyan személy, aki már nem az uniós polgár családtagja, és nem felel meg a 2004/38/EK irányelv szerinti tartózkodási jog megtartására vonatkozó feltételeknek;

—	gazdaságilag inaktív uniós polgár, aki indokolatlan terhet jelent a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére.

Ilyen esetben a 2004/38/EK irányelv 30. és 31. cikkében előírt releváns biztosítékok analógia útján alkalmazandók az ilyen kiutasítási határozat meghozatalakor, és az ilyen határozat semmilyen körülmények között nem rendelhet el beutazási tilalmat (371).

A 2004/38/EK irányelv 15. cikkének (1) bekezdése alapján hozott kiutasítási határozat, amennyiben az uniós polgárt már nem illeti meg a 2004/38/EK irányelv 7. cikke szerinti tartózkodási jog, nem tekinthető teljes mértékben teljesítettnek pusztán azért, mert az érintett személy fizikailag elhagyta a fogadó tagállamot. Az uniós polgárnak a 7. cikk értelmében ténylegesen és valóban meg kell szüntetnie tartózkodását (372).

Csak akkor gyakorolhatják a 2004/38/EK irányelv 6. cikke szerinti tartózkodási jogukat újra ugyanabban a fogadó tagállamban, ha az uniós polgárok ténylegesen és valóban megszüntették tartózkodásukat, mivel új tartózkodásuk nem tekinthető az adott területen való korábbi tartózkodásuk tényleges folytatásának (373).

Ilyen körülmények között annak az összes körülmény átfogó értékelése révén történő megállapításához, hogy az uniós polgár és családtagjai ténylegesen és valóban megszüntették-e tartózkodásukat valamely tagállam területén, az illetékes nemzeti hatóságoknak a következő tényezőket kell figyelembe venniük (374):

a)

A tagállam területén kívüli tartózkodás hossza. Minél hosszabb ideig tartózkodik az érintett személy a fogadó tagállam területén kívül, annál inkább igazolja a tartózkodása megszűnésének tényleges és valódi jellegét. Ezzel szemben a néhány napos vagy órás rövid távollét inkább arra utal, hogy a tartózkodást nem szüntette meg.

b)

Az érintett személy és a tagállam közötti kapcsolatok megszakadását igazoló tényezők (pl. a népesség-nyilvántartásból való törlés iránti kérelem, bérleti szerződés vagy közszolgáltatási [például víz- vagy villamosenergia-] szerződés megszüntetése, házból vagy lakásból való kiköltözés, állásközvetítői szolgáltatásról való leiratkozás vagy más olyan kapcsolatok megszüntetése, amelyek az adott tagállamban bizonyos fokú integrációt feltételeznek). E tényezők relevanciáját, amelyek a körülményektől függően változhatnak, a hatóságoknak az érintett személy sajátos helyzetét jellemző valamennyi sajátos körülmény fényében kell értékelniük (figyelembe kell venni az érintett személy fogadó tagállamba való beilleszkedésének mértékét, az e tagállam területén való tartózkodásának időtartamát közvetlenül a vele szemben hozott kiutasítási határozatot megelőzően, valamint családi és gazdasági helyzetét).

c)	Az érintett személy e tagállamból való távolléte alatt a tagállam területén kívül való tartózkodásának jellemzői, annak megállapítása céljából, hogy az érintett személy ezen időszak alatt személyes, szakmai vagy családi érdekeltségeinek központját egy másik országba helyezte-e át.

Az ilyen kiutasítási határozat be nem tartása esetén a tagállam nem köteles új határozatot hozni, hanem hivatkozhat az eredeti határozatra annak érdekében, hogy az érintett személyt a területének elhagyására kötelezze (375).

Mindazonáltal a körülmények olyan jelentős megváltozása, amely lehetővé teszi az uniós polgár számára, hogy teljesítse a 7. cikk szerinti három hónapot meghaladó tartózkodáshoz való jogra vonatkozó feltételeket (pl. az uniós polgár munkavállalóvá válik), megfosztaná a kiutasítási határozatot joghatásától, és e határozat be nem tartása ellenére a tagállam területén való tartózkodást jogszerűnek kellene tekinteni (376).

Végül a 2004/38/EK irányelv 15. cikkének (1) bekezdése alapján hozott kiutasítási határozat nem zárja ki a 2004/38/EK irányelv 5. cikkében biztosított beutazási jog gyakorlását, ha az uniós polgár „ ad hoc jelleggel, az adott tagállam területén való tartózkodástól eltérő célból” utazik a tagállam területére. Így a kiutasítási határozat nem hajtható végre az érintett személlyel szemben mindaddig, amíg a fogadó tagállamban való tartózkodása a 2004/38/EK irányelv 5. cikke alapján indokolt (377).

15.   Eljárási biztosítékok (a 2004/38/EK irányelv 30. és 33. cikke)

A 2004/38/EK irányelv eljárási biztosítékait az Alapjogi Charta hatékony jogorvoslathoz való jogról szóló 47. cikkéből eredő követelményeknek megfelelően kell értelmezni (378).

A 2004/38/EK irányelv VI. fejezetében foglalt eljárási biztosítékok minden olyan helyzetre vonatkoznak, amikor a 2004/38/EK irányelv szerinti beutazási és tartózkodási jogokat korlátozzák vagy megtagadják (beleértve a vízumkiadás megtagadását, a beléptetés megtagadását, a tartózkodási kártya iránti kérelem elutasítását, a tartózkodási engedély megtagadását, a tartózkodási kártyák visszavonását stb.), és függetlenül az intézkedés alapjául szolgáló indokoktól, azaz:

—	a visszaéléstől és csalástól (a 2004/38/EK irányelv 35. cikke),

—	közrendi, közbiztonsági vagy népegészségügyi okokból hozott intézkedésektől,

—

minden egyéb okból hozott intézkedéstől (a 2004/38/EK irányelv 15. cikke), amely magában foglalja azt az esetet, amikor a vízumot, a tartózkodási kártya iránti kérelmet vagy a nyilvántartásba vételt azért utasítják el, mert a kérelmező nem felel meg a tartózkodási joghoz kapcsolódó feltételeknek, vagy az azzal az indokkal hozott határozatokat, hogy az érintett személy már nem felel meg a tartózkodási joghoz kapcsolódó feltételeknek (például amikor egy gazdaságilag inaktív uniós polgár indokolatlan terhet jelent a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére) (379).

A nemzeti jogban előírt általános közegészségügyi intézkedések kivételével, amelyek korlátozzák az EU-n belüli szabad mozgáshoz való jog gyakorlását, és amelyek esetében nincs szükség az egyes személyek egyedi helyzetének elemzésére (például a Covid19-világjárvány idején:lásd a 13.2 - Restrictions of the right to move and reside freely on grounds of public health című szakaszt), az érintett személyt minden esetben írásban értesíteni kell minden korlátozó intézkedésről. A határozatnak meg kell jelölnie azt a bíróságot vagy közigazgatási hatóságot, amelyhez az érintett személy jogorvoslati kérelmet nyújthat be, továbbá tartalmaznia kell a jogorvoslati határidőt is.

A határozatokat teljeskörűen indokolni kell, és fel kell sorolni bennük minden, a határozatok alapjául szolgáló ténybeli és jogi indokot, hogy az érintett személy hatékony lépéseket tehessen védelme biztosítása érdekében (380), a nemzeti bíróságok pedig a közösségi jognak az uniós alapjogi charta 47. cikkében is tükröződő alapelvével, a hatékony jogorvoslathoz való joggal összhangban felülvizsgálhassák az ügyet (381). A határozatokról szóló értesítések céljára lehet formanyomtatványokat használni, de ezekben minden esetben lehetőséget kell biztosítani a határozat alapjául szolgáló indokok teljes körű feltüntetése (elfogadhatatlan az a megoldás, hogy egyszerűen kiválasztanak a felkínált lehetőségek közül egyet vagy többet úgy, hogy jelet tesznek a hozzájuk tartozó négyzetbe).

A jogorvoslati eljárásoknak mind ténybeli, mind jogi szempontból lehetővé kell tenniük a szabad mozgást korlátozó határozatok jogszerűségének felülvizsgálatát, és biztosítaniuk kell, hogy a szóban forgó határozat ne legyen aránytalan (382).

Bár a 2004/38/EK irányelv nem határozza meg a bírósági jogorvoslati eljárások lefolytatására vonatkozó határidőket, az Alapjogi Charta 47. cikke tisztességes és nyilvános tárgyalást ír elő „észszerű határidőn belül”.

Az uniós polgár családtagja számára a tartózkodási kártya kiállítását megtagadó határozat bírósági megsemmisítését követően az illetékes nemzeti hatóságnak észszerű határidőn belül új határozatot kell hoznia, amely semmilyen esetben sem haladhatja meg a 2004/38/EK irányelv 10. cikkének (1) bekezdésében említett határidőt (a kérelem benyújtásától számított 6 hónap) (383). Ahogyan a Bíróság megállapította, „egy újabb hat hónapos határidőnek a tartózkodási kártya kiállítását megtagadó határozat bírósági megsemmisítését követő automatikus megnyílása aránytalannak tűnik a 2004/38 irányelv 10. cikkének (1) bekezdése szerinti igazgatási eljárás rendeltetésére, valamint ezen irányelv céljára tekintettel”  (384).

Bár a 2004/38/EK irányelv 30. cikke előírja a tagállamok számára, hogy tegyenek meg minden megfelelő intézkedést annak biztosítása érdekében, hogy az érintett személy megértse a 27. cikk alapján elfogadott határozat tartalmát és következményeit, nem írja elő, hogy a határozatról olyan nyelven tájékoztassák őket, amelyet megértenek, vagy amelyet észszerűen feltételezhetően megértenek, amennyiben az érintett személy nem nyújtott be erre irányuló kérelmet (385).

A 30. cikk (3) bekezdése értelmében legalább egy hónapot kell biztosítani az ország területének elhagyására, de ez alól kivételt képeznek a kellően megalapozott sürgős esetek. A sürgős kitoloncolást valós okokkal kell indokolni, és az intézkedésnek arányosnak kell lennie (386). A hatóságoknak annak felmérése során, hogy sürgős esetekben szükséges-e lerövidíteni ezt az időszakot, figyelembe kell venniük, milyen kihatással lenne az azonnali vagy sürgős kitoloncolás az illető személyes és családi életére (pl. munkahelyi felmondás, bérleti szerződés felmondása, személyes holmik átszállíttatása az új lakóhelyre, gyermekek oktatása stb.). Az, hogy a kiutasítási intézkedést kényszerítő vagy súlyos okokból fogadták el, nem feltétlenül jelenti azt, hogy sürgős esetről lenne szó. A sürgősséget világosan, a kiutasítás indokaitól elkülönítve kell alátámasztani.

Újbóli beutazási tilalom (387) csak abban az esetben rendelhető el a közrendi vagy közbiztonsági okokból hozott kiutasítási határozattal együtt, ha bizonyítást nyer, hogy az érintett személy a jövőben valószínűleg továbbra is komoly és valós veszélyt jelent a társadalom valamely alapvető érdekére. Nem követheti automatikusan a büntetőjogi felelősséget megállapító ítéletet (388). Az újbóli beutazási tilalom hatálya alá tartozó személyek észszerű idő elteltével kérelmezhetik annak feloldását (389).

Míg a kiutasítási határozatok és az újbóli belépési tilalmak elfogadhatók egyidejűleg, a két határozatot és azok indokolását egyértelműen meg kell különböztetni egymástól. A gyakorlatban azonban minden kiutasítási határozat maga után vonhatja annak értékelését, hogy indokolt-e az újbóli belépési tilalom.

Azokban az esetekben, amikor a szabad mozgáshoz való joggal visszaélnek vagy csalárd módon szerezték meg, a bűncselekmény súlyosságától függ, hogy az adott személy a közrendet fenyegető komoly veszélynek tekinthető-e, ami egyes esetekben indokolhatja az újbóli belépés tilalmát.

Bár a társadalombiztosítási visszaélés a tagállamok jogrendszerén belül büntetőjogi vagy közigazgatási szankciókkal is sújtható, önmagában nem minősül a 2004/38/EK irányelv 35. cikke értelmében vett, a szabad mozgással kapcsolatos visszaélésnek vagy csalásnak. Ha azonban egy jogszerűen tartózkodó mobil uniós polgár hamis nyilatkozatok alapján csalárd módon részesül kedvezményben, a 2004/38/EK irányelv általános szabályai értelmében lehetőség van a kiutasításra és az újbóli belépési tilalom elrendelésére, ha az uniós polgár az arányosság fent említett elvével összhangban a közrendet fenyegető komoly veszélynek tekinthető.

A bármely más okból hozott kiutasítási határozat (a 2004/38/EK irányelv 15. cikke) semmilyen körülmények között nem teszi lehetővé, hogy az ilyen határozat a területre való újbóli belépési tilalmat rendeljen el (390).

16.   Visszaélés és csalás (a 2004/38/EK irányelv 35. cikke)

16.1.   Általános szempontok

Visszaélés esetén nem lehet az uniós jogra hivatkozni  (391). A 35. cikk lehetővé teszi, hogy a tagállamok – a személyek szabad mozgását szabályozó uniós jog tárgyi hatálya alá tartozó területeken – a visszaélések és csalások elleni küzdelem érdekében hathatós és szükséges intézkedéseket hozzanak, azaz joggal való visszaélés vagy csalás, például érdekházasság esetében megtagadják, megszüntessék vagy visszavonják az irányelv által juttatott bármely jogot. Az ilyen intézkedéseknek arányosnak kell lenniük, és összhangban kell állniuk az irányelvben megállapított eljárási biztosítékokkal (392).

Az uniós jog támogatja az uniós polgárok mobilitását, és védi azokat, akik már éltek ezzel a szabadsággal  (393). Nem lehet visszaélésről beszélni, ha egy uniós polgár és családtagjai az uniós jog értelmében tartózkodáshoz való jogot szereznek egy, az uniós polgár állampolgárságától eltérő tagállamban, hiszen ebben az esetben – függetlenül az adott tagállamba költözésük céljától (394) – a szabad mozgáshoz való, a Szerződés által védett jog gyakorlásából eredő előnnyel élnek (395).

A furcsa vagy szokatlan magatartás önmagában nem jelent visszaélést vagy csalást.

Az érdekházasságokról szóló kézikönyv részletes iránymutatást – többek között operatív iránymutatást – tartalmaz a visszaélések és csalások kezelésére, valamint az alkalmazandó bizonyítási teherre vonatkozóan (396). A vízumkérelmek tekintetében a vízumkódex-kézikönyv III. részének 5. szakasza olyan operatív utasításokat tartalmaz, amelyek közvetlenül a 2004/38/EK irányelv 35. cikkéből erednek, és valamennyi uniós tagállam számára relevánsak.

16.2.   Csalás

A 2004/38/EK irányelv alkalmazásában a csalás olyan személy magatartásaként határozható meg, aki olyan hamis dokumentumok bemutatásával próbálja meg megsérteni a törvényt, amelyek azt állítják, hogy az alaki feltételek megfelelően teljesültek, vagy amelyeket a tartózkodási jog feltételeire vonatkozó lényeges tény hamis bemutatása alapján állítanak ki. Ha például valaki hamis házassági anyakönyvi kivonatot mutat be annak érdekében, hogy megillesse a 2004/38/EK irányelv értelmében vett belépési és tartózkodási jog, ez csalásnak minősülne, nem pedig visszaélésnek, hiszen tényleges házasságkötés nem történt.

Az irányelv által juttatott jogok megtagadhatók, megszüntethetők vagy visszavonhatók, ha az illető olyan csalárd magatartás eredményeként kapta meg a tartózkodási dokumentumot, amellyel kapcsolatban megállapították büntetőjogi felelősségét (397) (lásd a 16.6. Measures and sanctions against abuse and fraud című szakaszt).

16.3.   Visszaélések

A 2004/38/EK irányelv alkalmazásában a visszaélést olyan, kizárólag az uniós jog által garantált szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog megszerzésének céljával elkövetett mesterséges magatartásként lehet definiálni, amely, bár formailag betartja az uniós szabályokban lefektetett feltételeket, nem áll összhangban a szabályok céljaival (398).

A visszaélés fogalmának a 2004/38/EK irányelv alkalmazásában történő értelmezésekor kellő figyelmet kell fordítani az uniós polgári jogállásra. Az uniós jog elsőbbségének elve alapján annak értékelését, hogy visszaéltek-e az uniós joggal, az uniós jog keretén belül, nem pedig a nemzeti migrációs jogszabályokat figyelembevételével kell elvégezni. A 2004/38/EK irányelv nem akadályozza meg a tagállamokat abban, hogy vizsgálatot folytassanak olyan egyedi esetekben, ahol a visszaélés alapos gyanúja áll fenn. Az uniós jog azonban tiltja a szisztematikus ellenőrzéseket (399). A tagállamok támaszkodhatnak az olyan korábbi elemzésekre és tapasztalatokra, amelyek alapján egyértelmű összefüggés mutatható ki a visszaélések egyes bizonyított esetei, illetve ezen esetek bizonyos jellemzői között.

16.4.   Érdekházasságok

Az érdekházasság a szabad mozgásra vonatkozó uniós jogszabályok alkalmazásában olyan házasságot jelent, amely megkötésének egyetlen célja, hogy az uniós jog által az uniós polgárok számára biztosított szabad mozgás és tartózkodás jogát a házastárs – akit ez a jog egyébként nem illetne meg – megszerezze (400). A kapcsolat minősége a 35. cikk alkalmazása szempontjából lényegtelen.

Főszabály szerint a visszaélés más érdekviszonyok formájában is megvalósulhat, de az érdekházasságokra vonatkozó valamennyi iránymutatás értelemszerűen alkalmazható. Az ilyen kapcsolatokra példák az érdekből létrejött (regisztrált) élettársi kapcsolatok, a névleges örökbefogadás, illetve az olyan helyzetek, amikor uniós polgár egy harmadik országbeli gyermekkel kapcsolatosan – bár tudja, hogy nem ő az apa, és nem is hajlandó szülői felelősséget vállalni – apasági nyilatkozatot tesz azért, hogy rajta keresztül a gyermek és anyja állampolgárságot és tartózkodási jogot szerezhessen;

A harmadik országbeli családtagoknak a 2004/38/EK irányelvben biztosított jogaitól való eltérést – munkavállalási jog megtiltását, útlevél bevonását, illetve tartózkodási kártya hat hónapon belüli kiadásának késleltetését – nem lehet azzal indokolni, hogy az ügyben érdekházasság gyanúja miatt vizsgálat folyik. A további vizsgálatok eredményeként ezeket a jogokat bármikor vissza lehet vonni.

16.5.   A visszatérő állampolgárok visszaélései

Lásd a 18. Right of residence of the family members of returning nationals című szakaszt.

16.6.   A visszaélés és csalás ellen hozott intézkedések és szankciók

A nemzeti hatóságok által a 2004/38/EK irányelv 35. cikke alapján elfogadott intézkedéseknek az adott ügy egyedi vizsgálatán kell alapulniuk. Ez azt jelenti, hogy a joggal való visszaélés vagy csalás széles körű eseteinek általános megelőzését célzó intézkedések nem eredményezhetik a 2004/38/EK irányelv rendelkezései alkalmazásának mellőzését (401).

A 35. cikk felhatalmazza a tagállamokat, hogy a jogokkal való visszaélés és csalás eseteiben elfogadják a szükséges intézkedéseket. Ezeket az intézkedéseket bármikor meg lehet hozni, és az alábbiakra terjedhetnek ki:

—	a szabad mozgásra vonatkozó uniós jogszabályokban garantált jogok biztosításának (pl. beutazó vízum vagy tartózkodási kártya kiállításának) megtagadása;

—	a szabad mozgásra vonatkozó uniós jogszabályokban garantált jogok megszüntetése vagy visszavonása (pl. tartózkodási kártya érvényességének megszüntetésére vonatkozó határozat, illetve a visszaélés vagy csalás révén jogot szerzett személy kiutasítása).

Az uniós jog jelenleg nem rendelkezik olyan konkrét szankciókról, amelyeket a tagállamok a visszaélés és a csalás elleni küzdelem keretében meghozhatnak. A tagállamok szankciókat rendelhetnek el polgári, közigazgatási és büntető jogszabályaik értelmében is (polgári jogi szankció például az, ha megszüntetik a bizonyított érdekházasságnak a tartózkodáshoz való jog tekintetében fennálló joghatását, a bírság és a börtönbüntetés pedig büntetőjogi szankció), de ezeknek a szankcióknak hatásosnak, hátrányos megkülönböztetéstől mentesnek és arányosnak kell lenniük.

17.   Nyilvánosság/az információ terjesztése (a 2004/38/EK irányelv 34. cikke)

A 2004/38/EK irányelv 34. cikke előírja a tagállamok számára, hogy terjesszék az uniós polgárok és családtagjaik körében a 2004/38/EK irányelv hatálya alá tartozó kérdésekkel kapcsolatos jogaira és kötelezettségeire vonatkozó információkat. Ez magában foglalja különösen a nemzeti és helyi médián és más kommunikációs eszközökön keresztül folytatott figyelemfelkeltő kampányokat.

A jogok hatékony gyakorlásának lehetővé tétele érdekében rendkívül fontos annak biztosítása, hogy az uniós polgárok és családtagjaik számára megfelelő információk álljanak rendelkezésre.

Példák a bevált gyakorlatra: — Információszolgáltatás egyetlen weboldalon keresztül, elkerülve a források szétaprózódását és megkettőzését, amelyek ellentmondhatnak egymásnak vagy zavart okozhatnak. Ha minden releváns információt egyetlen csatornán keresztül kínálnak, a polgárok könnyebben találnak átfogó információkat, a nemzeti hatóságok pedig biztosítják, hogy a rendelkezésre álló információk következetesek és naprakészek legyenek. — Gyakran feltett kérdések összeállítása és naprakészen tartása.

Az információk rendelkezésre állásának biztosítása az egységes digitális kapu („Your Europe”) létrehozásáról szóló (EU) 2018/1724 rendelet (402) értelmében is kötelező, amely előírja a tagállamok és a Bizottság számára annak biztosítását, hogy a polgárok és a vállalkozások könnyen, online hozzáférjenek a rendelet I. mellékletében felsorolt területeken alkalmazandó jogokra, kötelezettségekre és szabályokra vonatkozó információkhoz. E területek közé tartoznak a következők:

—	az uniós polgárok, azok nem uniós polgárnak minősülő családtagjai, az egyedül utazó kiskorúak, valamint az Unión belüli határokon átutazó nem uniós polgárok számára szükséges úti okmányok (személyazonosító igazolvány, vízum, útlevél),

—	másik tagállamban való tartózkodás, amely magában foglalja a másik tagállamba való ideiglenes vagy állandó költözésre, valamint az uniós polgárok és családtagjaik tartózkodási okmányaira vonatkozó követelményekre vonatkozó információkat.

A „ Your Europe ” honlapon (403) az uniós polgárok és családtagjaik tájékozódhatnak a 2004/38/EK irányelv szerinti jogaikról, és konkrét tanácsot kérhetnek az uniós segítségnyújtó szolgálatoktól, például a SOLVIT-tól.

A SOLVIT (404) a nemzeti közigazgatások egész Unióra kiterjedő hálózata, amelynek célja az EU egységes piacához, többek között a 2004/38/EK irányelvhez kapcsolódó, határokon átnyúló problémák megoldása. A hálózat segítségével az uniós tagállamok közös erővel – bírósági eljárások igénybevétele nélkül, díjmentesen – valódi megoldásokat kereshetnek az uniós jog közigazgatási hatóságok általi megsértése által okozott problémákra.

Amennyiben a SOLVIT visszatérő problémákat tár fel a 2004/38/EK irányelv helyes alkalmazásával kapcsolatban, azokat bejelenti a Bizottságnak, hogy a probléma gyökerét lehessen kezelni. A SOLVIT-központok tehát együttműködnek saját nemzeti hatóságaikkal az egyéni problémák megoldása és a 2004/38/EK irányelv helyes alkalmazásának elősegítése érdekében.

18.   A visszatérő állampolgárok családtagjainak tartózkodási joga

A Bíróság úgy értelmezte az uniós jog által az uniós polgárok számára biztosított, az állampolgárságuktól eltérő tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogot, hogy ez a jog azokra az uniós polgárokra is kiterjed, akik visszatelepülnek az állampolgárságuk szerinti tagállamba azt követően, hogy szabad mozgáshoz való jogukkal élve egy másik tagállam területén tartózkodtak (405).

Ennek eredményeként a visszatelepülő uniós polgárok családtagjai a személyek szabad mozgására vonatkozó szabályok alapján származékos tartózkodási jogot kaphatnak az uniós polgár állampolgársága szerinti tagállamban. Ilyen esetekben a 2004/38/EK irányelv analógia útján alkalmazandó (406).

Az ítélkezési gyakorlat szerint azonban ez a lehetőség az alábbi feltételek teljesítésétől függ:

a)   A fogadó tagállamban való tartózkodás tekintetében, ahonnan az uniós polgár visszatér

—   Az uniós polgárnak a 2004/38/EK irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében vagy 16. cikkének (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelően ténylegesen le kell telepednie az adott tagállamban

Az uniós polgár és a családtag lényegében akkor felel meg ennek a feltételnek, ha a fogadó tagállamban való tartózkodása során az uniós polgár:

—	munkavállaló vagy önálló vállalkozó volt,

—	elegendő forrással és egészségbiztosítással rendelkezett (beleértve a diákokat is, a 7. cikk (1) bekezdésének c) pontja szerint),

—	olyan más uniós polgár családtagja volt, aki teljesíti e feltételeket, vagy

—	már megszerezte a huzamos tartózkodáshoz való jogot (amely már nem függ további feltételektől).

Az összesített rövid tartózkodási időszakok, mint például a hétvégéken vagy ünnepnapokon való többszöri tartózkodás, a 2004/38/EK irányelv 6. cikkének hatálya alá tartoznak, és nem felelnek meg ezeknek a feltételeknek (407).

Amint azt a Bíróság megerősítette, a fogadó tagállamban a fent említett feltételeknek megfelelően és azokkal összhangban történő tartózkodás főszabály szerint „főszabály szerint az uniós polgár letelepedését, vagyis az ezen utóbbi tagállamban való tartózkodásának tényleges jellegét tanúsítja, és párhuzamba állítható a családi élet e tagállamban való kialakításával vagy megszilárdításával”  (408).

E tekintetben az bír jelentőséggel, hogy az alapul szolgáló feltételek a fogadó tagállamban teljesültek, függetlenül a tartózkodásra jogosító engedély birtoklásától (409).

Csak azon az alapon, hogy az uniós polgár kapcsolatokat tart fenn hazájával, nem vonható le a következtetés, hogy származási tagállambeli tartózkodása nem tényleges és valós, különösen akkor, ha az uniós polgár státusza a fogadó tagállamban bizonytalan (pl. határozott idejű munkaszerződése van).

—   Az uniós polgárnak az érintett családtagjával együtt kellett létrehoznia vagy megerősítenie családi életét ebben a tagállamban

Az uniós polgár családtagjának adott esetben a 2004/38 irányelv 7. vagy 16. cikke szerint és azokkal összhangban a fogadó tagállamban kellett tartózkodnia (410).

Példák: 1. példa J. egy másik tagállamból tér vissza S.-sel, a nem uniós házastársával, miután másfél évig munkavállalóként tartózkodott a másik tagállamban, S.-lel együtt. Visszatérő állampolgárként J. hivatkozhat az uniós jogra házastársa, S. tekintetében arra, hogy tartózkodási jogot szerezzen az állampolgársága szerinti tagállamban. Az analógia útján alkalmazandó 2004/38/EK irányelv 10. cikke értelmében nem uniós házastársa, S. tartózkodási kártyát kérhet, amelyet hat hónapos határidőn belül ki kell állítani. Nincs jelentősége annak, hogy S. a másik tagállamba való költözése előtt kétszer próbált meg sikertelenül tartózkodási engedélyt szerezni J. tagállamában. 2. példa J. nem uniós házastársával, S.-el együtt egy másik tagállamból tér vissza az állampolgársága szerinti tagállamba. J. végig a származása szerinti tagállamban dolgozott azalatt, amíg állítólag a másik tagállamban tartózkodott. A hatóságok felveszik a kapcsolatot a fogadó tagállam hatóságaival, és megtudják, hogy J. már három hét tartózkodás után hazatért. A pár turistaszállón lakott, és előre kifizette a háromheti szállást. Mindezek figyelembevételével S. nem kedvezményezettje az analógia útján alkalmazandó 2004/38/EK irányelv rendelkezéseinek.

b)   Az uniós polgár állampolgársága szerinti tagállamban való tartózkodása tekintetében:

Mivel a visszatérő személyek valamely tagállam olyan állampolgárai, akik egy másik tagállamban tartózkodtak, és jelenleg az állampolgárságuk szerinti tagállamban tartózkodnak, helyzetük az EUMSZ 21. cikkének hatálya alá tartozik, amelynek értelmében családtagjaikkal együtt megilleti őket a rendes családi élethez való jog az állampolgárságuk szerinti tagállamban.

A Bíróság úgy ítélte meg, hogy az uniós joggal nem ellentétes, ha valamely tagállam megtagadja a tartózkodási jog megadását azon uniós polgár családtagjától, aki egy másik tagállamban való tartózkodását követően tért haza, ha a családtag nem lépett be az állampolgárság szerinti tagállamba, vagy nem kérte a tartózkodásra jogosító engedélyt az uniós polgár állampolgárság szerinti tagállamba való visszatérésének „természetes következményeként”. Ebben az esetben azonban az átfogó értékelés során más releváns tényezőket is figyelembe kell venni annak bizonyítása érdekében, hogy a fogadó tagállamban létrehozott és megerősített családi élet az uniós polgár e tagállamba való visszatérése és a családtag ugyanazon tagállamba történő beutazása között eltelt idő ellenére sem szűnt meg (411).

Példa: J. „A” tagállam állampolgára. Miután nem uniós házastársával, T.-vel együtt „B” tagállamban tartózkodott, J. visszatér „A” tagállamba. T. nem kíséri el őt, és „B” tagállamban marad, hogy befejezze egyetemi tanulmányait. T. később csatlakozni kíván J.-hez „A” tagállamban. Annak meghatározása során, hogy T. rendelkezik-e származékos tartózkodási joggal „A” tagállamban, figyelembe lehet venni azt a tényt, hogy J. „A” tagállamba való visszatérése óta jelentős idő telt el, de ezen túlmenően azt is meg kell vizsgálni, hogy folytatódott-e családi életük.

A Bíróság megerősítette, hogy a visszatérő személyekkel kapcsolatos ítélkezési gyakorlata alkalmazandó a 3. cikk (2) bekezdése szerinti „távolabbi családtagokra”, akik így jogosultak arra, hogy visszatérésük során megkönnyítsék számukra a beutazást és a tartózkodást (412).

Végül a Bíróság tisztázta, hogy az EU-ban kötött házasságok esetében az azonos nemű házastársakra is vonatkozik ez az ítélkezési gyakorlat, és így visszatérhetnek az uniós polgár állampolgársága szerinti tagállamba, függetlenül attól, hogy az adott tagállam engedélyezi-e az azonos nemű személyek közötti házasságot (413). A Bíróság kifejtette, hogy ez a határozat nem kötelezi az állampolgárság szerinti tagállamot arra, hogy nemzeti jogszabályaiban rendelkezzen az azonos neműek közötti házasságról, arra azonban igen, hogy elismerje a más tagállamban kötött házasságokat a családtag beutazási és tartózkodási jogának, valamint az uniós jogból eredő jogainak gyakorlása céljából (414).

c)   nem történt visszaélés:

Ahhoz, hogy egy magatartás visszaélésszerű legyen, a következőknek kell teljesülniük (415):

—	olyan objektív körülmények együttes fennállása, ahol az uniós szabályozás által előírt feltételek formális tiszteletben tartása ellenére nem valósul meg e szabályozás célja;

—	egy szubjektív elem, vagyis az uniós szabályozás alapján előnyszerzésre irányuló szándék fennállása, amikor mesterséges módon teremtik meg az előny megszerzéséhez szükséges feltételeket.

Az érdekházasságokon kívül a Bíróságnak még nem volt alkalma tisztázni, hogy e fogalom a visszaélés mely egyéb formáira terjedhet még ki (416).

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az uniós polgár szabad mozgáshoz való jogának – akár gazdaságilag aktív, akár inaktív uniós polgárként történő – gyakorlására irányuló indítékai nem relevánsak, feltéve, hogy az adott személy teljesíti a szabad mozgásra vonatkozó uniós jog tartózkodási feltételeit (417). Ebből következik, hogy amennyiben az uniós polgárokhoz családtagjaik nem csatlakozhatnak a származási tagállamukban a bevándorlásra vonatkozó nemzeti szabályok alkalmazása miatt, nem visszaélésszerű, ha az uniós polgárok valamely másik tagállamban a szabad mozgáshoz való jogukat kizárólag azzal a céllal gyakorolják, hogy az állampolgárságuk szerinti tagállamba való visszatérésüket követően az uniós jog alapján visszatérő állampolgárként őket megillető jogokra hivatkozzanak (418). Ez azonban azt feltételezi, hogy a szóban forgó személyek megfelelnek a visszatérő személyekre vonatkozó szabályok alkalmazási feltételeinek.

Elutasítás esetén ezért fontos, hogy a nemzeti hatóságok határozataiban különbséget tegyenek azon esetek között, amikor a feltételek nem teljesülnek, és azok között, amelyekben visszaélés állt fenn.

A visszatérő állampolgárok általi visszaélés természetéből fakadóan visszaélés csak a visszatérő uniós polgár állampolgársága szerinti tagállamban valósulhat meg.

19.   A Ruiz Zambrano ítélkezési gyakorlat

A 2004/38/EK irányelv azokra az uniós polgárokra és az őket kísérő vagy hozzájuk csatlakozó családtagjaikra alkalmazandó, akik olyan tagállamba költöznek vagy olyan tagállamban tartózkodnak, amelynek nem állampolgárai.

Azok az uniós polgárok, akik soha nem gyakorolták a szabad mozgáshoz való jogukat, és mindig olyan tagállamban tartózkodtak, amelynek állampolgárai, nem tartoznak a 2004/38/EK irányelv hatálya alá (419). Ezért ők „statikus” uniós polgároknak minősülnek. Családtagjaikra sem vonatkozik, mivel a számukra biztosított jogok nem önálló jogok, hanem származékos jogok, amelyeket a mobilis uniós polgár családtagjaként szerzett jogállásuk révén szereznek meg (420).

Ennek alapján a 2004/38/EK irányelv nem alkalmazandó a „statikus” uniós polgárok nem uniós családtagjaira, és következésképpen az utóbbiak nem szerezhetnek származékos tartózkodási jogot a 2004/38/EK irányelv alapján.

Amennyiben azonban a 2004/38/EK irányelv feltételei nem teljesülnek, a Bíróság elismerte, hogy ezek a nem uniós polgárok nagyon sajátos helyzetekben megszerezhetik a „statikus” uniós polgártól származtatott tartózkodási jogot. A Bíróság ezt a jogot az EUMSZ 20. cikke alapján ismerte el, amely létrehozta az uniós polgárságot. A Bíróság úgy véli, hogy az uniós polgárság a tagállamok állampolgárainak alapvető jogállása (421).

A Bíróság először a Ruiz Zambrano-ügyben (422) ismerte el ezt a jogot az uniós kiskorú gyermekek nem uniós állampolgárságú szülője tekintetében.

A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a tagállamnak biztosítania kell a tartózkodási jogot olyan nem uniós polgár számára, akinek eltartott kiskorú gyermekei soha nem gyakorolták a szabad mozgáshoz való jogukat, amennyiben e jog megtagadása arra kényszerítené e gyermekeket, hogy elhagyják az Unió területét szüleik elkísérése céljából (423). Ez a helyzet megfosztaná ezeket az uniós polgárokat attól, hogy az EUMSZ 20. cikke alapján uniós polgárként őket megillető jogok lényegét ténylegesen élvezzék (424).

A 2004/38/EK irányelv analógia útján nem alkalmazandó az ilyen helyzetekre. Ez különösen azt jelenti, hogy a tagállamok nem állíthatnak ki a 2004/38/EK irányelv 10. és 20. cikkében előírt tartózkodási kártyákat a Ruiz Zambrano ügy alapján hozott ítélkezési gyakorlat kedvezményezettjei számára. Ehelyett az 1030/2002/EK rendelet szerinti tartózkodási engedélyt kapnak. Amennyiben a tartózkodási engedélyt a schengeni térség részét képező tagállam (425) állítja ki, az 1030/2002/EK rendelet alapján kiadott tartózkodási engedélyek vízummentességi hatással bírnak a schengeni térséghez tartozó tagállamokkal szemben.

A Ruiz Zambrano-ügyben hozott ítélkezési gyakorlat kedvezményezettjei számára kiállított tartózkodási engedélyeknek biztosítaniuk kell számukra a munkavállaláshoz való jogot (426).

19.1.   Az uniós polgárként az egyéneket megillető jogok lényegének tényleges gyakorlása

A Bíróság az EUMSZ 20. cikke alapján elismeri a tartózkodási jogot azon nem uniós polgárok számára, akik uniós polgárok családtagjai, amennyiben e jog biztosításának megtagadása megfosztaná ezen uniós polgárokat az uniós polgárság által biztosított jogok lényegének tényleges élvezetétől.

Ez a következő helyzetekben lenne alkalmazandó:

—	ha ahhoz, hogy elkísérje egy nem uniós családtagját, az uniós polgárnak nemcsak annak a tagállamnak a területét kell elhagynia, amelynek állampolgára, hanem az EU egészének területét is (427);

—

ha az uniós polgárság tényleges érvényesülése veszélybe kerülne. Ebben az összefüggésben az uniós polgárság tényleges érvényesülése arra kötelezi a tagállamokat, hogy akkor is mérlegeljék a származékos tartózkodási jog megadása iránti kérelmeket, ha a nem uniós polgárral szemben beutazási tilalmat rendeltek el (428). Ugyanakkor a tagállamok nem utasíthatják el automatikusan az ilyen kérelmeket pusztán azon az alapon, hogy az érintett uniós polgár nem rendelkezik elegendő forrással (429).

A nem uniós polgár számára, aki uniós polgár családtagja, azonban nem ismerhető el a származékos tartózkodási jog kizárólag azon az alapon, hogy az adott uniós polgár számára gazdasági okokból vagy a családjának az EU-ban való együtt-tartása érdekében kívánatosnak tűnhet, hogy a nem uniós családtag az uniós polgárral együtt tartózkodhasson az EU-ban (430).

Ezenkívül a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az EUMSZ 20. cikkével nem ellentétes az, hogy az a harmadik országbeli szülő, akinek a kiskorú gyermeke rendelkezik valamely uniós tagállam állampolgárságával, de születése óta soha nem tartózkodott az Unióban, az EUMSZ 20. cikkéből eredő származékos tartózkodási joggal rendelkezzen, feltéve, hogy bizonyítást nyer, hogy a gyermek az állampolgársága szerinti tagállamba e szülővel együtt lép be és tartózkodik. Ezzel szemben abban az esetben, ha a harmadik országbeli szülőnek egyedül kell tartózkodnia az EU-ban, miközben a gyermeknek egy nem uniós országban kell tartózkodnia, az e szülőnek az EU-ban való tartózkodáshoz való jogát megtagadó határozat nem lenne hatással arra, hogy az említett gyermek gyakorolja-e az uniós polgárságból eredő jogait (431).

Ezen túlmenően a tagállamok közrendi és közbiztonsági okokból továbbra is megtagadhatják a származékos tartózkodási jog megadását az EUMSZ 20. cikke alapján (432) (lásd a 19.4. The possibility of limiting a derived right of residence based on Article 20 TFEU című szakaszt).

19.2.   Eltartotti viszony

Annak eldöntéséhez, hogy meg kell-e adni az EUMSZ 20. cikken alapuló származékos tartózkodási jogot, döntő tényező a nem uniós polgár és az uniós polgár családtagja közötti eltartotti viszony fennállása. E kapcsolatnak olyan jellegűnek kell lennie, ami arra kényszeríti az uniós polgárt, hogy elkísérje a nem uniós polgárt, és elhagyja az EU egészének területét (433).

Valószínűbb, hogy az uniós gyermekek és nem uniós szüleik között alakul ki eltartotti viszony. A nagykorú személy általában képes arra, hogy a családtagjaitól függetlenül önálló életet éljen. Ennek alapján a nem uniós polgár és a nagykorú uniós polgár közötti, az EUMSZ 20. cikke szerinti származékos tartózkodási jogot igazoló eltartotti viszonyra csak kivételes esetekben kerülhet sor, amikor az érintett uniós polgárnak a harmadik országbeli családtagjától való különválasztása semmilyen formában nem lehetséges (434).

Ami az eltartotti viszonyt illeti, fontos tényező, hogy az uniós polgár érzelmileg, jogilag vagy pénzügyileg a nem uniós polgártól függ. Ebben az összefüggésben nincs szükség vér szerinti kapcsolatra (435). Ezenkívül az e harmadik országbeli állampolgárral fennálló – akár természetes, akár jogi – családi kapcsolat fennállása nem elegendő az ilyen eltartotti viszony megállapításához (436). Az a tény, hogy a harmadik országbeli szülő kizárólagos szülői felügyeletet gyakorol a kiskorú gyermek felett, releváns, de nem döntő jelentőségű tényező (437). A házastársak együttélésre vonatkozó jogi kötelezettsége nem minősül eltartotti viszonynak (438).

Számos tényező segíthet megállapítani az uniós gyermek és a nem uniós szülő közötti eltartotti viszony fennállását. E tényezők közé tartozik a gyermek életkora, a gyermek fizikai és érzelmi fejlődése, a gyermek mind az uniós polgár szülővel, mind a nem uniós szülővel fennálló érzelmi kapcsolatainak mértéke, valamint a nem uniós szülőtől való elszakadás által a gyermek egyensúlyára jelentett kockázatok (439). A gyermek mindenek felett álló érdekét szem előtt tartva az ügy valamennyi körülményét figyelembe kell venni (440).

Ami a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevételének szükségességét illeti, a Bíróság magyarázatokat fűzött e kötelezettség hatókörének mértékéhez. Az EUMSZ 20. cikke szerinti tartózkodási engedély iránti kérelem elbírálásakor az illetékes hatóságoknak az érintett gyermek mindenek felett álló érdekét csak annak értékelése céljából kell figyelembe venniük, hogy fennáll-e eltartotti viszony, vagy hogy milyen következményekkel jár az említett cikkben előírt származékos tartózkodási jogtól való, közbiztonsági vagy közrendi megfontolásokon alapuló eltérés. E mindenek felett álló érdekre „nem a tartózkodási engedély iránti kérelem elutasítása érdekében lehet hivatkozni, hanem épp ellenkezőleg, az e gyermeket az Unió területének elhagyására kötelező határozat meghozatalának megakadályozása érdekében”. Így az illetékes nemzeti hatóságok nem dönthetnek arról, hogy e gyermeknek az állampolgársága szerinti tagállamba történő áthelyezése e gyermek mindenek felett álló érdekét szolgálja-e. Következésképpen nem utasíthatják el az olyan nem uniós polgár által benyújtott származékos tartózkodási jog iránti kérelmet, akitől olyan kiskorú gyermek függ, aki az EU-ban soha nem tartózkodott, azzal az indokkal, hogy a gyermek állampolgársága szerinti tagállamba való költözés nem szolgálja e gyermek valós vagy valószínűsíthető érdekeit (441).

Mindenesetre az uniós gyermek és a nem uniós családtag közötti eltartotti viszony akkor is fennállhat, ha a másik uniós polgár szülő képes és hajlandó kizárólagos felelősséget vállalni a gyermek elsődleges felügyeletéért, és a nem uniós polgár nem él együtt az uniós gyermekkel (442).

A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a következő helyzetekben fennáll az eltartotti viszony megdönthető vélelme egy olyan uniós gyermek tekintetében, aki nem gyakorolta a szabad mozgáshoz való jogát: where the non-EU parent lives on a stable basis with the other parent, who is an EU citizen, sharing the daily care of that child and the legal, emotional and financial responsibility for that child. Az eltartotti viszony vélelmezhető, függetlenül attól, hogy a másik szülőnek feltétel nélküli joga van ahhoz, hogy abban a tagállamban tartózkodjon, amelynek állampolgára (443).

Az eltartotti viszony fennállásának értékelése során az illetékes hatóságoknak a határozathozatal időpontjában fennálló helyzetet kell figyelembe venniük (és az e hatóságok határozata elleni fellebbezés elbírálására hivatott nemzeti bíróságoknak is figyelembe kell venniük a fellebbezés alapjául szolgáló határozatot követően felmerült ténybeli elemeket) (444). Ennélfogva az a tény, hogy a nem uniós szülő korábban hosszú ideig nem látta el az érintett gyermek napi gondozását, nem tekinthető meghatározónak, mivel ez a helyzet változhatott, és lehetséges, hogy amikor a nemzeti hatóságok elbírálják a tartózkodási engedély iránti kérelmet, vagy amikor a bíróságok elbírálják a kapcsolódó jogorvoslati kérelmet, e szülő ténylegesen ellátja gondozási feladatait (445).

Ezenkívül a Bíróság megvizsgálta egy olyan uniós polgár kiskorú, nem uniós testvérének helyzetét, akinek a nem uniós szülője-gondviselője az EUMSZ 20. cikke alapján tartózkodási joggal rendelkezik. Azt a következtetést vonta le, hogy olyan eltartotti viszony áll fenn, amely igazolhatja a származékos tartózkodási jognak a szabad mozgáshoz való jogát soha nem gyakorló uniós polgár nem uniós állampolgárságú házastársának harmadik országbeli kiskorú gyermeke számára történő biztosítását, amennyiben i. az ezen uniós polgár és a harmadik országbeli házastárs közötti házasságból olyan uniós gyermek született, aki soha nem gyakorolta a szabad mozgáshoz való jogát, és ii. az uniós gyermek kénytelen lenne elhagyni az Unió egészének területét, ha a harmadik országbeli kiskorú gyermek kénytelen lenne elhagyni az érintett tagállam területét.

Ilyen helyzetben ugyanis a nem uniós szülő gondozója kényszeríthető arra, hogy elkísérje a nem uniós kiskorú testvért. Ez pedig arra kényszerítheti a másik uniós polgárt, hogy elhagyja ezt a területet (446).

Példák: 1. példa M. „A” tagállamban élő nem uniós állampolgár. Egyedülálló anya és, ő a kiskorú lánya, D. gondviselője, aki „A” tagállam állampolgára, és soha nem gyakorolta szabad mozgáshoz való jogát. D. és M. között olyan eltartotti viszony áll fenn, hogy amennyiben M.-től megtagadnák a tartózkodási jogot, D. kénytelen lenne elhagyni az Unió teljes területét, hogy elkísérje anyját, M.-t. Ebben az esetben a Ruiz Zambrano-ügyben hozott ítélet alapján M. jogosult az „A” tagállamban való tartózkodásra és munkavállalásra. 2. példa W. nem uniós polgár, aki korábban a nemzeti jog alapján „A” tagállamban tartózkodott, de a nemzeti joggal összefüggő okokból a jogszerű tartózkodása lejárt. Házasságot köt H.-val, „A” tagállam állampolgárával, aki soha nem gyakorolta szabad mozgáshoz való jogát. Szeretnének „A” tagállamban maradni, mert H. ott egy ház tulajdonosa, és az élet olcsóbb lenne számukra. Önmagában az a tény, hogy H. számára gazdasági okokból kívánatosnak tűnhet, hogy W. vele tartózkodhasson az Unióban, nem elegendő annak megállapításához, hogy H. kénytelen lenne elhagyni az Unió egészét, ha ezt a jogot nem biztosítják. Ezért nincs alapja annak, hogy W. számára a Ruiz Zambrano ítélkezési gyakorlat alapján származékos tartózkodási jogot biztosítsanak „A” tagállamban. Ezenkívül, mivel a nagykorú személy főszabály szerint képes a családtagjaiktól független életvitelre, a Ruiz Zambrano ítélkezési gyakorlat alapján származékos tartózkodási jogot keletkeztető, két nagykorú családtag közötti eltartotti viszony megállapítása csak kivételes esetekben képzelhető el, amikor a releváns körülmények összességére tekintettel az érintett személy nem választható el attól a családtagtól, akinek eltartottja. Ez független a W.-t a nemzeti jog alapján megillető egyéb jogoktól. 3. példa M. harmadik országbeli állampolgár. Házasságot köt F.-fel, „A” tagállam állampolgárával, aki soha nem gyakorolta szabad mozgáshoz való jogát. „A” tagállamban élnek. Van egy kiskorú lányuk, D., aki szintén „A” tagállam állampolgára, és soha nem gyakorolta a szabad mozgáshoz való jogait. — D. mindkét szülővel stabilan él, és így D. gondozását, valamint a vele kapcsolatos jogi, érzelmi és pénzügyi felelősséget a két szülő napi szinten megosztja. Ilyen esetben fennáll az a megdönthető vélelem, hogy M. nem uniós anya és D. lánya között olyan eltartotti viszony áll fenn, amely igazolhatja, hogy a Ruiz Zambrano ügyben hozott ítélet alapján „A” tagállamban származékos tartózkodási jogot biztosítsanak M. számára. Ezt nem kérdőjelezheti meg az a tény, hogy F. apa, aki „A” tagállam állampolgára, feltétel nélküli tartózkodási joggal rendelkezik ebben a tagállamban. — A hatóságok elismerik M. származékos tartózkodási jogát, mivel M. távozása a gyakorlatban arra kényszerítené D.-t, hogy a D. és M. közötti eltartotti viszony miatt elhagyja az EU egészét.

19.3.   Az EUMSZ 20. cikkén alapuló tartózkodások és a huzamos tartózkodási jogállás megszerzése

A Bíróság megvizsgálta (447) annak lehetőségét, hogy az EUMSZ 20. cikkén alapuló tartózkodás a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok (a továbbiakban: harmadik országbeli állampolgárok) jogállásáról szóló 2003/109/EK irányelv (448) szerinti huzamos tartózkodási jog megszerzéséhez vezessen.

A Bíróság úgy ítélte meg, hogy „a 2003/109 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének e) pontja értelmében vett »kizárólag ideiglenes« tartózkodás fogalma nem terjed ki a harmadik országbeli állampolgárnak az EUMSZ 20. cikk alapján egy tagállam területén való tartózkodására”.

A Bíróság ezt követően kifejtette, hogy a 2003/109/EK irányelv szerinti „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogállás megszerzéséhez az EUMSZ 20. cikk alapján valamely tagállamban tartózkodó harmadik országbeli állampolgárnak meg kell felelnie az említett irányelv 4. cikkében (a tartózkodás időtartama) és 5. cikkében (elegendő források és egészségbiztosítás, valamint – amennyiben a fogadó tagállam nemzeti joga megköveteli – a tagállamban való beilleszkedés bizonyítéka) foglalt feltételeknek (449).

19.4.   Az EUMSZ 20. cikkén alapuló származékos tartózkodási jog korlátozásának lehetősége

A tagállamok a belépési vagy tartózkodási jognak az EUMSZ 20. cikkén alapuló korlátozása érdekében közrendi vagy közbiztonsági okokon alapuló kivételre hivatkozhatnak (450).

A nem uniós szülő-gondozó személy helyzetének értékelése során azonban az illetékes hatóságoknak figyelembe kell venniük a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot, amelyet az Alapjogi Charta 24. cikkének (2) bekezdésében elismert, a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevételére vonatkozó kötelezettséggel összefüggésben értelmezett 7. cikke ír elő.

Ezt az értékelést akkor is el kell végezni, ha a nemzeti hatóságok olyan határozat elfogadását mérlegelik, amely megtiltja a nem uniós szülő-gondozó személy belépését és tartózkodását, és amelynek hatásai „európai” dimenzióval rendelkeznek. Ez a határozat ugyanis megfosztja a nem uniós szülőt az összes tagállam területén való tartózkodáshoz való jogától (451).

Akárcsak a 2004/38/EK irányelv esetében (lásd a 13 - Restrictions on the right to move and reside freely on grounds of public policy, public security or public health (Articles 27, 28 and 29 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt), az uniós polgárok vagy családtagjaik tartózkodási jogától való eltérés igazolásaként a „közrend” és a „közbiztonság” fogalmát szigorúan kell értelmezni, oly módon, hogy azok tartalmát a tagállamok egyoldalúan ne határozhassák meg az uniós intézmények ellenőrzése nélkül. „[A] »közrend« fogalma mindenképpen – a társadalmi rend megzavarásán túl, amelyet valamennyi jogsértés megvalósít – olyan valódi, közvetlen és kellően súlyos veszély fennállását feltételezi, amely a társadalom valamely alapvető érdekét érinti. A »közbiztonság« fogalmát illetően a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy e fogalom magában foglalja a tagállam belső és külső biztonságát, következésképpen pedig az alapvető állami intézmények és közszolgáltatások működésének veszélyeztetése, valamint a lakosság fennmaradása, akárcsak a külkapcsolatok vagy a népek békés együttélése súlyos megzavarásának a kockázata, vagy a katonai érdekek veszélyeztetése hatással lehet a közbiztonságra”  (452).

---

(1)  Elsőként a Bíróság Grzelczyk-ügyben hozott ítéletében, C-184/99, ECLI:EU:C:2001:458, 31. pont.

(2)  Az Európai Parlament és a Tanács 2004/38/EK irányelve (2004. április 29.) az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról (HL L 158., 2004.4.30., 77. o.).

(3)  A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Az uniós polgárságról szóló 2020. évi jelentés A polgárok felhatalmazása és jogaik védelme, COM(2020) 730 final, https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX%3A52020DC0730

(4)  A Bíróság ítélete, Ruiz Zambrano, C-34/09, ECLI:EU:C:2011:124.

(5)  A Bizottság Közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló 2004/38/EK irányelv jobb átültetéséhez és alkalmazásához nyújtott iránymutatásról, COM(2009) 313 végleges, https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX%3A52009DC0313&qid=1674553368591

(6)  COM(2013) 837 final, https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=celex%3A52013DC0837

(7)  COM(1999) 372 végleges, https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?uri=celex%3A51999DC0372

(8)  Lásd például a következő ügyeket:

—	a Bíróság ítélete, Coman, C-673/16, ECLI:EU:C:2018:385, 47–50. pont;

—	a Bíróság ítélete, SM, C-129/18, ECLI:EU:C:2019:248, 64–67. pont;

—	a Bíróság ítélete, Orfanopoulos és Oliveri, C-482/01 és C-493/01, ECLI:EU:C:2004:262, 97. és 98. Pont; valamint

—	a Bíróság ítélete, Metock, C-127/08, ECLI:EU:C:2008:449, 79. pont.

(9)  A Tanács 2000/43/EK irányelve (2000. június 29.) a személyek közötti, faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról (HL L 180., 2000.7.19., 22. o.).

(10)  COM(2020) 565 final, https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX%3A52020DC0565

(11)  COM(2020) 620 final, https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/ALL/?uri=COM:2020:620:FIN

(12)  A Tanács ajánlása (2021. március 12.) a romák egyenlőségéről, társadalmi befogadásáról és részvételéről (HL C 93., 2021.3.19., 1. o.), https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=OJ%3AJOC_2021_093_R_0001

(13)  Leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, nem bináris, interszexuális és queer személyek.

(14)  COM(2020) 698 final, https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX:52020DC0698

(15)  Az EGT Vegyes Bizottság 2007. december 7-i 158/2007 határozata (HL L 124., 2008.5.8., 20. o.).

(16)  A 3. cikk (1) bekezdése.

(17)  Lásd a 19. Ruiz Zambrano case law című szakaszt.

(18)  A Bíróság ítélete, Singh, C-370/90, ECLI:EU:C:1992:296 és Eind, C-291/05, ECLI:EU:C:2007:771.

(19)  A Bíróság ítélete, Carpenter, C-60/00, ECLI:EU:C:2002:434.

(20)  C-370/90, Singh, ECLI:EU:C:1992:296; C-224/98, D'Hoop, ECLI:EU:C:2002:432; C-109/01, Akrich, ECLI:EU:C:2003:491; C-291/05, Eind, ECLI:EU:C:2007:771; C-456/12, O. & B, ECLI:EU:C:2014:135; C-89/17, Banger, ECLI:EU:C:2018:570 or C-230/17, Deha Altiner és Ravn, ECLI:EU:C:2018:497.

(21)  A Bíróság ítélete, Carpenter, C-60/00, ECLI:EU:C:2002:434.

(22)  A Bíróság ítélete, S. és G., C-457/12, ECLI:EU:C:2014:136.

(23)  A Bíróság ítélete, S. és G., C-457/12, ECLI:EU:C:2014:136, 40. pont.

(24)  A Bíróság ítélete, S. és G., C-457/12, ECLI:EU:C:2014:136, 42. pont.

(25)  A Bíróság ítélete, S. és G., C-457/12, ECLI:EU:C:2014:136, 42. pont.

(26)  Lásd például a következő honosítási ügyekben: a Bíróság ítélete, Lounes, C-165/16, ECLI:EU:C:2017:862, 51., 52. és 61. pont, valamint a Bíróság ítélete, Freitag, C-541/15, ECLI:EU:C:2017:432, 34. pont.

(27)  A C-541/15. sz. Freitag-ügyben hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:432) 34. pontja, amelyben a Bíróság megállapította, hogy fennáll az uniós joggal való kapcsolat olyan személyek esetében, akik valamely tagállamnak egy olyan másik tagállam területén jogszerűen tartózkodó állampolgárai, amelynek szintén állampolgárai.

(28)  A Bíróság ítélete, Freitag, C-541/15, ECLI:EU:C:2017:432, 34. pont – a következőkkel együtt értelmezve:

—	a Bíróság ítélete, Lounes, C-165/16, ECLI:EU:C:2017:862, 51. és 61. pont;

—	a Bíróság ítélete, Ziolkowski és Szeja, C-424/10 és C-425/10, ECLI:EU:C:2011:866; valamint

—	Czop és Punakova, C-147/11 és C-148/11, ECLI:EU:C:2012:538.

(29)  A Bíróság ítélete, Ziolkowski és Szeja, C-424/10 és C-425/10, ECLI:EU:C:2011:866, valamint Czop és Punakova, C-147/11 és C-148/11, ECLI:EU:C:2012:538.

(30)  A Bíróság ítélete, Lounes, C-165/16, ECLI:EU:C:2017:862, 51. és 61. pont.

(31)  A Bíróság ítélete, McCarthy, C-434/09, ECLI:EU:C:2011:277, 36–43. pont.

(32)  Lásd a 2004/38/EK irányelv (5) és (6) preambulumbekezdését.

(33)  Lásd azonban a 2.1. The EU citizen című szakaszt, amely ismerteti azokat az egyéb helyzeteket, amelyekben a 2004/38/EK irányelv alkalmazható lehet.

(34)  A Bíróság ítélete, Dafeki, C-336/94, ECLI:EU:C:1997:579, 19. pont és Caisse nationale d’assurance pension, C-731/21, ECLI:EU:C:2022:969.

(35)  Kokott főtanácsos VMA-ügyben előterjesztett indítványa, C-490/20, ECLI:EU:C:2021:296, 160. pont.

(36)  Mindazonáltal külön szabályok alkalmazandók a bejegyzett élettársi kapcsolatokra. Ezek a fogadó tagállam vonatkozó jogszabályaiban meghatározott feltételekkel összhangban és akkor tartoznak a 2004/38/EK irányelv hatálya alá, ha a fogadó tagállam jogszabályai a bejegyzett élettársi kapcsolatot a házassággal egyenértékűnek tekintik.

(37)  A Bíróság ítélete, VMA, C-490/20, ECLI:EU:C:2021:1008.

(38)  A Bíróság ítélete, Depesme és társai, C-401/15–C-403/15, ECLI:EU:C:2016:955, 51. pont.

(39)  Az Európai Parlament és a Tanács 492/2011/EU rendelete (2011. április 5.) a munkavállalók Unión belüli szabad mozgásáról (HL L 141., 2011.5.27., 1. o.).

(40)  Lásd többek között: Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 16. cikkének (2) bekezdése, valamint a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezmény 16. cikke (1) bekezdésének b) pontja.

(41)  Meg kell jegyezni, hogy a 2. cikk 2. pontjának a) alpontja egyes számban hivatkozik a „házastársra”.

(42)  Az Emberi Jogok Európai Bírósága 1992. január 6-i ítélete, Alilouch El Abasse kontra Hollandia, 14501/89. sz. kereset.

(43)  A Bíróság ítélete, Coman, C-673/16, ECLI:EU:C:2018:385, 35., 48–51. és 56. pont.

(44)  A Bíróság ítélete, Coman, C-673/16, ECLI:EU:C:2018:385, 45. pont.

(45)  További információkért lásd a 10. Right to work (Article 23 of Directive 2004/38/EC) és a 11. Right to equal treatment (Article 24 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt.

(46)  A Bíróság ítélete, Coman, C-673/16, ECLI:EU:C:2018:385, 50. pont.

(47)  A Bíróság ítélete, Diatta, C-267/83, ECLI:EU:C:1985:67, 18. pont, a Bíróság ítélete, Iida, C-40/11, ECLI:EU:C:2012:691, 58. pont, valamint a Bíróság ítélete, Ogieriakhi, C-244/13, ECLI:EU:C:2014:2068, 37. pont.

(48)  A Bíróság ítélete, Diatta, C-267/83, ECLI:EU:C:1985:67, 20. pont, a Bíróság ítélete, Iida, C-40/11, ECLI:EU:C:2012:691, 58. pont, valamint a Bíróság ítélete, Ogieriakhi, C-244/13, ECLI:EU:C:2014:2068, 37. pont.

(49)  https://europa.eu/youreurope

(50)  A Bíróság ítélete, SM, C-129/18, ECLI:EU:C:2019:248, 54. pont.

(51)  A Bíróság ítélete, VMA, C-490/20, ECLI:EU:C:2021:1008, 47–49., 52., 57., 67. és 68. pont.

Mivel nehézségek adódhatnak az elismerés hiányából egyes olyan területeken, amelyekre az „uniós jogból eredő jogok” hatálya nem terjed ki (például öröklés, tartás stb.), a Bizottság 2022. december 7-én rendeletjavaslatot fogadott el, amelynek célja a leszármazásra vonatkozó nemzetközi magánjog szabályainak uniós szintű harmonizálása (COM(2022) 695 final: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=celex%3A52022PC0695). Ez a javaslat az EUMSZ több államra kiterjedő vonatkozású családjogi kérdésekre vonatkozó intézkedésekkel kapcsolatos 81. cikkének (3) bekezdésén alapul.

(52)  A Bíróság ítélete, VMA, C-490/20, ECLI:EU:C:2021:1008, 52. pont.

(53)  A Bíróság ítélete, VMA, C-490/20, ECLI:EU:C:2021:1008, 59. pont.

(54)  A Bíróság ítélete, VMA, C-490/20, ECLI:EU:C:2021:1008, 65. pont.

(55)  A Bíróság ítélete, VMA, C-490/20, ECLI:EU:C:2021:1008, 56. pont.

(56)  A Bíróság ítélete, VMA, C-490/20, ECLI:EU:C:2021:1008, 57. pont.

(57)  A Bíróság ítélete, Casagrande, 9/74, ECLI:EU:C:1974:74.

(58)  A Bíróság ítélete, Matteucci, 235/87, ECLI:EU:C:1988:460.

(59)  A Bíróság ítélete, Cristini, 32/75, ECLI:EU:C:1975:120. Más jogok származhatnak az egyenlő bánásmódhoz való jogból azon szociális és adókedvezmények tekintetében, amelyek az uniós gyermekeket vagy uniós szüleiket a szabad mozgáshoz való joguk gyakorlása során megilletik (lásd a 11. Right to equal treatment (Article 24 of Directive 2004/38/EC) című szakaszt).

(60)  A Bíróság ítélete, SM, C-129/18, ECLI:EU:C:2019:248, 57. pont.

(61)  A Bíróság ítélete, Lebon, 316/85, ECLI:EU:C:1987:302, 22. pont, a Bíróság ítélete, Iida, C-1/05, ECLI:EU:C:2007:1, 36–37. pont, valamint a Bíróság ítélete, Reyes, C-423/12, ECLI:EU:C:2014:16, 21. pont.

(62)  A Bíróság ítélete, Reyes, C-423/12, ECLI:EU:C:2014:16, 23. pont.

(63)  A Bíróság ítélete, Reyes, C-423/12, ECLI:EU:C:2014:16, 28. és 33. pont.

(64)  A Bíróság ítélete, Reyes, C-423/12, ECLI:EU:C:2014:16, 22. pont, valamint a Bíróság ítélete, Jia, C-1/05, ECLI:EU:C:2007:1, 37. és 43. pont.

(65)  A Bíróság ítélete, Oulane, C-215/03, ECLI:EU:C:2005:95, 53. pont, valamint a Bíróság ítélete, Jia, C-1/05, ECLI:EU:C:2007:1, 41. és 42. pont.

(66)  A Bíróság ítélete, Reyes, C-423/12, ECLI:EU:C:2014:16, 27. pont.

(67)  A Bíróság ítélete, Reyes, C-423/12, ECLI:EU:C:2014:16, 24. pont.

(68)  A Bíróság ítélete, Reyes, C-423/12, ECLI:EU:C:2014:16, 28. pont.

(69)  A Bíróság ítélete, Reyes, C-423/12, ECLI:EU:C:2014:16, 22. pont.

(70)  A Bíróság ítélete, Rahman, C-83/11, ECLI:EU:C:2012:519, 33. pont. A Bíróság e tekintetben további pontosításokkal szolgálhat a C-607/21. sz., Belga állam ügyben.

(71)  A Bíróság ítélete, Reyes, C-423/12, ECLI:EU:C:2014:16, 31–32. pont. Megjegyzendő, hogy a Bíróság e tekintetben további pontosításokkal szolgálhat a C-488/21. sz., Chief Appeals Officer és társai ügyben.

(72)  A Bíróság ítélete, Zhu és Chen, C-200/02, ECLI:EU:C:2004:639, 20. pont és a hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

(73)  A Bíróság ítélete, Zhu és Chen, C-200/02, ECLI:EU:C:2004:639, 45. és 46. pont.

(74)  A Bíróság ítélete, Minister for Justice and Equality, C-22/21, ECLI:EU:C:2022:683, 18. és 19. pont.

(75)  A Bíróság ítélete, Rahman, C-83/11, ECLI:EU:C:2012:519, 18. pont.

(76)  A Bíróság ítélete, Rahman, C-83/11, ECLI:EU:C:2012:519, 21. pont.

(77)  A Bíróság ítélete, Rahman, C-83/11, ECLI:EU:C:2012:519, 21–24. pont.

(78)  A Bíróság ítélete, Rahman, C-83/11, ECLI:EU:C:2012:519, 24. pont, a Bíróság ítélete, Banger, C-89/17, ECLI:EU:C:2018:570, 40. pont, valamint a Bíróság ítélete, SM, C-129/18, ECLI:EU:C:2019:248, 63. pont.

(79)  A Bíróság ítélete, SM, C-129/18, ECLI:EU:C:2019:248, 64–67. pont.

(80)  A Bíróság ítélete, SM, C-129/18, ECLI:EU:C:2019:248, 68. pont.

(81)  A Bíróság ítélete, Coman, C-673/16, ECLI:EU:C:2018:385, 35. pont.

(82)  A Bíróság ítélete, Banger, C-89/17, ECLI:EU:C:2018:570, 52. pont.

(83)  A Bíróság ítélete, Minister for Justice and Equality, C-22/21, ECLI:EU:C:2022:683, 23. pont.

(84)  A Bíróság ítélete, Rahman, C-83/11, ECLI:EU:C:2012:519, 30. és 43. pont.

(85)  A Bíróság ítélete, Minister for Justice and Equality, C-22/21, ECLI:EU:C:2022:683, 23. pont.

(86)  A Bíróság ítélete, Rahman, C-83/11, ECLI:EU:C:2012:519, 38. pont.

(87)  A Bíróság ítélete, Rahman, C-83/11, ECLI:EU:C:2012:519, 39. pont.

(88)  A Bíróság ítélete, Rahman, C-83/11, ECLI:EU:C:2012:519, 35. pont.

(89)  A Bíróság ítélete, Rahman, C-83/11, ECLI:EU:C:2012:519, 33. és 35. pont. A Bíróság e tekintetben további pontosításokkal szolgálhat a C-607/21. sz., Belga állam ügyben.

(90)  A Bíróság ítélete, Rahman, C-83/11, ECLI:EU:C:2012:519, 33. és 35. pont.

(91)  A Bíróság ítélete, Reyes, C-423/12, ECLI:EU:C:2014:16, 31. és 32. pont. A Bíróság e tekintetben további pontosításokkal szolgálhat a C-488/21. sz., Chief Appeals Officer és társai ügyben.

(92)  A Bíróság ítélete, Minister for Justice and Equality, C-22/21, ECLI:EU:C:2022:683, 30. pont.

(93)  A Bíróság ítélete, Minister for Justice and Equality, C-22/21, ECLI:EU:C:2022:683, 26. pont.

(94)  A Bíróság ítélete, Minister for Justice and Equality, C-22/21, ECLI:EU:C:2022:683, 27. pont.

(95)  A Bíróság ítélete, Minister for Justice and Equality, C-22/21, ECLI:EU:C:2022:683, 27. pont.

(96)  A Bíróság ítélete, Minister for Justice and Equality, C-22/21, ECLI:EU:C:2022:683, 28. pont.

(97)  A Bíróság ítélete, Minister for Justice and Equality, C-22/21, ECLI:EU:C:2022:683, 29. pont.

(98)  A Bíróság ítélete, Minister for Justice and Equality, C-22/21, ECLI:EU:C:2022:683, 22. pont.

(99)  A Bíróság ítélete, SM, C-129/18, ECLI:EU:C:2019:248, 56. és 57. pont.

(100)  A Bíróság ítélete, SM, C-129/18, ECLI:EU:C:2019:248, 68. pont.

(101)  A Bíróság ítélete, SM, C-129/18, ECLI:EU:C:2019:248, 69–73. pont.

(102)  A Bíróság ítélete, SM, C-129/18, ECLI:EU:C:2019:248, 69. pont.

(103)  A Bíróság ítélete, SM, C-129/18, ECLI:EU:C:2019:248, 70. pont.

(104)  Az 1996. október 19-én, Hágában aláírt egyezmény a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról.

(105)  A Bíróság ítélete, SM, C-129/18, ECLI:EU:C:2019:248, 70. pont.

(106)  A Bíróság ítélete, SM, C-129/18, ECLI:EU:C:2019:248, 70. pont.

(107)  A Bíróság ítélete, Minister for Justice and Equality, C-22/21, ECLI:EU:C:2022:683, 23. pont.

(108)  (6) preambulumbekezdés.

(109)  Lásd értelemszerűen: a Bíróság ítélete, ZW, C-454/19, ECLI:EU:C:2020:947, 36., 40. és 42. pont.

(110)  Kokott főtanácsos VMA-ügyben előterjesztett indítványa, C-490/20, ECLI:EU:C:2021:296, 160. pont.

(111)  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/1191 rendelete (2016. július 6.) egyes közokiratoknak az Európai Unión belüli bemutatására vonatkozó előírások egyszerűsítése révén a polgárok szabad mozgásának előmozdításáról és az 1024/2012/EU rendelet módosításáról (HL L 200., 2016.7.26., 1. o.).

(112)  A Bíróság ítélete, Grunkin és Paul, C-353/06, ECLI:EU:C:2008:559, 39. pont.

(113)  A Bíróság ítélete, VMA, C-490/20, ECLI:EU:C:2021:1008, 44. pont.

(114)  A Bíróság ítélete, VMA, C-490/20, ECLI:EU:C:2021:1008, 69. pont.

(115)  A Bíróság ítélete, VMA, C-490/20, ECLI:EU:C:2021:1008, 50. pont.

(116)  A Tanács 2252/2004/EK rendelete (2004. december 13.) a tagállamok által kiállított útlevelek és úti okmányok biztonsági jellemzőire és biometrikus elemeire vonatkozó előírásokról (HL L 385., 2004.12.29., 1. o.).

(117)  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/1157 rendelete (2019. június 20.) az uniós polgárok személyazonosító igazolványai és a szabad mozgás jogával élő uniós polgárok és azok családtagjai részére kiállított tartózkodási okmányok biztonságának megerősítéséről (belefoglalás folyamatban van) HL L 188, 12.7.2019.7.12., 67. o.).

(118)  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/1157 rendelete (2019. június 20.) az uniós polgárok személyazonosító igazolványai és a szabad mozgás jogával élő uniós polgárok és azok családtagjai részére kiállított tartózkodási okmányok biztonságának megerősítéséről (HL L 188., 2019.7.12., 67. o.).

(119)  Amint az a (11) preambulumbekezdésben szerepel, az (EU) 2019/1157 rendelet nem írja elő a tagállamok számára a személyazonosító igazolványok bevezetését, amennyiben azokról a nemzeti jog nem rendelkezik.

(120)  Az 5. cikk (2) bekezdése mindazonáltal két eltérésről rendelkezik. Azon személyazonosító igazolványok érvényessége, amelyek nem felelnek meg az ICAO 9303. sz. dokumentumának második részében meghatározott biztonsági minimumszabályoknak, vagy amelyek nem tartalmaznak géppel olvasható vizsgálati zónát, a lejáratuk időpontjában vagy 2026. augusztus 3-ig szűnik meg, attól függően, hogy melyik következik be korábban. A 2021. augusztus 2-án 70 évet betöltött vagy annál idősebb személyek számára kiállított, az ICAO 9303. sz. dokumentumának második részében meghatározott biztonsági minimumszabályoknak megfelelő és géppel olvasható vizsgálati zónával rendelkező személyazonosító igazolványok érvényessége lejáratuk időpontjában szűnik meg.

(121)  Írország kivételével valamennyi uniós tagállam, valamint Norvégia, Izland, Svájc és Liechtenstein.

(122)  A Bizottság ajánlása a tagállamok illetékes hatóságai által a személyek határellenőrzése során használandó közös „Határőrök gyakorlati kézikönyve (Schengeni kézikönyv)” létrehozásáról, valamint a C(2019) 7131 final ajánlás felváltásáról, C(2022) 7591 final, https://ec.europa.eu/transparency/documents-register/detail?ref=C(2022)7591&lang=hu

(123)  Svájc, bár nem alkalmazza a 2004/38/EK irányelvet, vízummentességet biztosít a tagállamok által kiállított tartózkodási kártyákra is, kivéve a Bulgária, Írország, Ciprus vagy Románia által kiállított tartózkodási kártyákat.

(124)  A 2004/38/EK irányelv 2. cikkének 2. pontja és 3. cikkének (2) bekezdése szerinti kedvezményezettek számára kiállított tartózkodási kártyák.

(125)  A Bíróság ítélete, Ryanair Designated Activity Company, C-754/18, ECLI:EU:C:2020:478, 55. pontja.

(126)  A Bíróság ítélete, Sean McCarthy és társai, C-202/13, ECLI:EU:C:2014:2450, 41. pont.

(127)  Valamennyi tagállam, kivéve Bulgária, Írország, Ciprus és Románia.

(128)  A Bíróság ítélete, Ryanair Designated Activity Company, C-754/18, ECLI:EU:C:2020:478, 41–47. pontja.

(129)  Ezekben a példákban ez azokra a tagállamokra vonatkozik, amelyek nem részei a schengeni térségnek, azaz Bulgáriára, Írországra, Ciprusra és Romániára.

(130)  A Tanács 1030/2002/EK rendelete (2002. június 13.) a harmadik országok állampolgárainak tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról (HL L 157., 2002.6.15., 1. o.).

(131)  A személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről szóló 2016. március 9-i (EU) 2016/399 európai parlamenti és tanácsi rendelete (HL L 77., 2016.3.23., 1. o.) 6. cikke.

(132)  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/1806 rendelete (2018. november 14.) a külső határok átlépésekor vízumkötelezettség alá eső, illetve az e kötelezettség alól mentes harmadik országbeli állampolgárok országainak felsorolásáról (HL L 303., 2018.11.28., 39. o.).

(133)  A Bíróság ítélete, Bizottság kontra Spanyolország, C-503/03, ECLI:EU:C:2006:74, 42. pontja.

(134)  Belgium, Csehország, Dánia, Németország, Észtország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Horvátország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Hollandia, Ausztria, Lengyelország, Portugália, Szlovénia, Szlovákia, Finnország és Svédország.

(135)  A C(2010) 1620 végleges határozatnak a vízumkérelmek feldolgozásáról és a kiadott vízumok módosításáról szóló kézikönyv (Uniós Vízumkódex kézikönyv I.) felváltása tekintetében való módosításáról szóló C(2020) 395 final bizottsági végrehajtási határozat melléklete,

https://ec.europa.eu/home-affairs/system/files/2020-06/visa_code_handbook_consolidated_en.pdf

(136)  A Bíróság ítélete, G.M.A., C-710/19, ECLI:EU:C:2020:1037, 28., 35. és 36. pont.

(137)  A Bíróság ítélete, Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid, C-719/19, ECLI:EU:C:2021:506, 89. pont.

(138)  A Bíróság ítélete, Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid, C-719/19, ECLI:EU:C:2021:506, 100. pont.

(139)  A Bíróság ítélete, LN, C-46/12, ECLI:EU:C:2013:97.

(140)  A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Többnyelvűség: európai tőke és közös elkötelezettség (COM(2008) 566 végleges).

(141)  Például a Bíróság ítélete, Lawrie-Blum, 66/85, ECLI:EU:C:1986:284;

(142)  a Bíróság ítélete, Kempf, 139/85, ECLI:EU:C:1986:223.

(143)  a Bíróság ítélete, C-138/02, Collins, ECLI:EU:C:2004:172, 26. pont; a Bíróság ítélete, Trojani, C-456/02, ECLI:EU:C:2004:488, 15. pont vagy a Bíróság LN ítélete, C-46/12, ECLI:EU:C:2013:97, 40–42. pont.

(144)  Lásd például: a Bíróság ítélete, Kempf, 139/85, ECLI:EU:C:1986:223; a Bíróság ítélete, Bettray, 344/87, ECLI:EU:C:1989:226; a Bíróság ítélete, Rinner-Kühn, 171/88, ECLI:EU:C:1989:328; a Bíróság ítélete, Birden, C-1/97, ECLI:EU:C:1998:568; a Bíróság ítélete, Ruzius-Wilbrink, 102/88, ECLI:EU:C:1989:639.

(145)  A Bíróság ítélete, Sotgiu, 152/73, ECLI:EU:C:1974:13; a Bíróság ítélete, Steymann, 196/87, ECLI:EU:C:1988:475; a Bíróság ítélete, Bettray, C-344/87, ECLI:EU:C:1989:226 és a Bíróság ítélete, Nadin, C-151/04, ECLI:EU:C:2005:775.

(146)  Lásd többek között: a Bíróság ítélete, Steymann, 344/87, ECLI:EU:C:1989:226; a Bíróság ítélete, Bettray, C-344/87, ECLI:EU:C:1991:441; a Bíróság ítélete, Hostellerie Le Manoir, C-27/91, ECLI:EU:C:1991:441 és a Bíróság ítélete, Haralambidis, C-270/13, ECLI:EU:C:2014:2185.

(147)  A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – A munkavállalók szabad mozgásának megerősítése: jogok és jelentősebb fejlemények, 2010. július 13., COM(2010)373 végleges, https://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=COM:2010:0373:FIN:HU:PDF

(148)  A Bíróság ítélete, Jany, C-268/99, ECLI:EU:C:2001:616.

(149)  A Bíróság ítélete, Saint Prix, C-507/12, ECLI:EU:C:2014:2007, 38. pont; a Bíróság ítélete, Dakneviciute, C-544/18, ECLI:EU:C:2019:761, 28. pont.

(150)  A Bíróság ítélete, Tarola, C-483/17, ECLI:EU:C:2019:309, 54. pont.

(151)  A Bíróság ítélete, Alimanovic, C-67/14, ECLI:EU:C:2015:597, 52. és 56. pont.

(152)  A Bíróság ítélete, Alimanovic, C-67/14, ECLI:EU:C:2015:597, 58. pont.

(153)  Lásd például: a Bíróság ítélete, Gardella, C-233/12, ECLI:EU:C:2013:449.

(154)  Lásd: a Bíróság ítélete, Alevizos, C-392/05, ECLI:EU:C:2007:251.

(155)  A Bíróság ítélete, A, C-535/19, ECLI:EU:C:2021:595, 55. pont, valamint a Bíróság ítélete, VI, C-247/20, ECLI:EU:C:2022:177, 63. pont.

(156)  A Bíróság ítélete, The Department for Communities in Northern Ireland, C-709/20, ECLI:EU:C:2021:602, 78. pont; továbbá lásd még a 11.1 - Entitlement to equal access to social assistance: content and conditions című szakaszt.

(157)  A Bíróság ítélete, Dano, C-333/13, ECLI:EU:C:2014:2358, 80. pont, valamint a Bíróság ítélete, The Department for Communities in Northern Ireland, C-709/20, ECLI:EU:C:2021:602, 79. pont.

(158)  A Bíróság ítélete, Dano, C-333/13, ECLI:EU:C:2014:2358, 76. pont.

(159)  A Bíróság ítélete, Brey, C-140/12, ECLI:EU:C:2013:565, 63. pont.

(160)  Lásd: a Bíróság ítélete, Bajratari, C-93/18, EU:C:2019:809, 42. pont.

(161)  A Bíróság ítélete, Bizottság kontra Egyesült Királyság, C-308/14, ECLI:EU:C:2016:436, 81. és 82. pont.

(162)  A Bíróság ítélete, Bizottság kontra Egyesült Királyság, C-308/14, ECLI:EU:C:2016:436, 83. és 84. pont.

(163)  A Bíróság ítélete, Brey, C-140/12, ECLI:EU:C:2013:565, 70. pont.

(164)  A Bíróság ítélete, Brey, C-140/12, ECLI:EU:C:2013:565, 70. pont, valamint a Bíróság Bajratari ítélete, C-93/18, ECLI:EU:C:2019:809, 35. pont.

(165)  A Bíróság ítélete, Brey, C-140/12, ECLI:EU:C:2013:565, 71. pont.

(166)  A Bíróság ítélete, Grzelczyk, C-184/99, ECLI:EU:C:2001:458, 44. pont.

(167)  A Bíróság ítélete, Bizottság kontra Olaszország, C-424/98, EU:C:2000:287, 37. pont.

(168)  A Bíróság ítélete, Singh és társai, C-218/14, ECLI:EU:C:2015:476, 74. pont és a hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

(169)  A Bíróság ítélete, Bajratari C-93/18, ECLI:EU:C:2019:809, 30. pont; lásd még: a Bíróság ítélete, Singh és társai, C-218/14, EU:C:2015:476, 74. pont; a Bíróság ítélete, Rendón Marín, C-165/14, ECLI:EU:C:2016:675, 48. pont, valamint a Bíróság ítélete, Alokpa, C-86/12, ECLI:EU:C:2013:645, 27. pont.

(170)  Lásd például: a Bíróság ítélete, Bizottság kontra Belgium, C-408/03, ECLI:EU:C:2006:192, 40. és további pontok; a Bíróság ítélete, Singh és társai, C-218/14, EU:C:2015:476; a Bíróság ítélete, Zhu és Chen, C-200/02, ECLI:EU:C:2004:639; a Bíróság ítélete, Alokpa, C-86/12, ECLI:EU:C:2013:645 és a Bíróság ítélete, Rendón Marín, C-165/14, ECLI:EU:C:2016:675.

(171)  A Bíróság ítélete, Bajratari, C-93/18, ECLI:EU:C:2019:809.

(172)  Ugyanakkor a szociális segítségnyújtás iránti kérelem által esetlegesen okozott teher értékelése során a szociális segítségnyújtáshoz való hozzáférés tekintetében a Bíróság elismerte, hogy „ az egyetlen kérelmezőnek nyújtott segély nem annak következtében minősíthető indokolatlan tehernek az érintett tagállam számára, hogy egyedi kérelemmel fordultak hozzá, hanem szükségszerűen a jövőben elé kerülő egyedi kérelmek összeadódása miatt” (lásd: a Bíróság ítélete, Alimanovic, C-67/14, ECLI:EU:C:2015:597, 62. pont és a Bíróság ítélete, García-Nieto, C-299/14, ECLI:EU:C:2016:114, 50. pont).

(173)  Az Alapjogi Charta 52. cikkének (1) bekezdésével összhangban.

(174)  A 14. cikk (3) bekezdése és (16) preambulumbekezdése.

(175)  Lásd: a 14. cikk (4) bekezdésének b) pontja, lásd még: a Bíróság ítélete, Antonissen, C-292/89, ECLI:EU:C:1991:80, 22. pont, a Bíróság ítélete, Jobcenter Krefeld, C-181/19, ECLI:EU:C:2020:794, 69. pont, valamint a Bíróság ítélete, G.M.A., C-710/19, ECLI:EU:C:2020:1037, 33. pont.

(176)  A Bíróság ítélete, A, C-535/19, ECLI:EU:C:2021:595, 55. pont, valamint a Bíróság ítélete, VI, C-247/20, ECLI:EU:C:2022:177, 63. pont.

(177)  A Bíróság ítélete, VI, C-247/20, ECLI:EU:C:2022:177, 67. pont.

(178)  A Bíróság ítélete, Baumbast, C-413/99, ECLI:EU:C:2002:493, 89–94. pont.

(179)  A kötelező biztosítási rendszer részét képező, a biztosító által igazolt magánbiztosítás hatálya alá tartozó nyugdíjasok akkor is teljesítik ezt a feltételt, ha az ilyen biztosítás a tagállam általános egészségügyi politikájának részét képezi állampolgáraikra vagy a polgárok meghatározott csoportjaira vonatkozóan.

(180)  A szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29-i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 166., 2004.4.30., 1. o.), 17., 23., 24. és 25. cikke.

(181)  A Bíróság ítélete, A, C-535/19, ECLI:EU:C:2021:595, 50. és 51. pont.

(182)  A Bíróság ítélete, A, C-535/19, ECLI:EU:C:2021:595, 58. pont.

(183)  A Bíróság ítélete, A, C-535/19, ECLI:EU:C:2021:595, 59. pont, valamint a Bíróság ítélete, VI, C-247/20, ECLI:EU:C:2022:177, 69. pont.

(184)  A Bíróság ítélete, A, C-535/19, ECLI:EU:C:2021:595, 59. pont.

(185)  A Bíróság ítélete, VI, C-247/20, ECLI:EU:C:2022:177, 69. pont.

(186)  A Bíróság ítélete, VI, C-247/20, ECLI:EU:C:2022:177, 59. és 60. pont.

(187)  A Bíróság ítélete, A, C-535/19, ECLI:EU:C:2021:595, 55. pont, valamint a Bíróság ítélete, VI, C-247/20, ECLI:EU:C:2022:177, 63. pont.

(188)  Lásd például: a Bíróság ítélete, Bajratari, C-93/18, ECLI:EU:C:2019:809, 30. és 31. pont, valamint a Bíróság ítélete, Rendón Marín, C-165/14, ECLI:EU:C:2016:675, 48. pont.

(189)  A Bíróság ítélete, VI, C-247/20, ECLI:EU:C:2022:177, 67. pont.

(190)  A Bíróság ítélete, VI, C-247/20, ECLI:EU:C:2022:177, 59. és 60. pont.

(191)  Hasonló szabályok vonatkoznak azon uniós polgárok szüleire, akiknek tartózkodási joga a 492/2011/EU rendelet 10. cikkén és a vonatkozó ítélkezési gyakorlaton alapul (további részletekért lásd a C-529/11 sz. Alarape ügyet, ECLI:EU:C:2013:290).

(192)  A 8. cikk (3) bekezdése és a 8. cikk (5) bekezdése, valamint (14) preambulumbekezdés.

(193)  A Bíróság ítélete, Diallo, C-246/17, ECLI:EU:C:2018:499, 69. pont.

(194)  A Bíróság ítélete, Huber, C-524/06, ECLI:EU:C:2008:724, 58. pont.

(195)  A szabad mozgáshoz való jogot a Szerződés közvetlenül biztosítja, bármilyen formaság teljesítésétől függetlenül. Lásd például a tartózkodásra jogosító engedélyek tekintetében: a Bíróság ítélete, Dias, C-325/09, ECLI:EU:C:2011:498, 48., 49. és 54. pont; a Bíróság ítélete, Diallo, C-246/17, ECLI:EU:C:2018:499, 48. és 49. pont; valamint a Bíróság ítélete, O. és B., C-456/12, ECLI:EU:C:2014:135, 60. pont. A munkavállalók szabad mozgásával, a szolgáltatásokkal és a letelepedés szabadságával összefüggésben lásd: a Bíróság ítélete, Royer, 48/75, ECLI:EU:C:1976:57.

(196)  Lásd például: a Bíróság ítélete, Meints, C-57/96, ECLI:EU:C:1997:564, 44. és 45. pont.

(197)  Lásd: a 14. cikk (4) bekezdésének b) pontja, valamint a Bíróság ítélete, Antonissen, C-292/89, ECLI:EU:C:1991:80, 22. pont, a Bíróság ítélete, Jobcenter Krefeld, C-181/19, ECLI:EU:C:2020:794, 69. pont, valamint a Bíróság ítélete, G.M.A., C-710/19, ECLI:EU:C:2020:1037, 33. pont.

(198)  A Bíróság ítélete, G.M.A., C-710/19, ECLI:EU:C:2020:1037, 51. pont.

(199)  A Bíróság ítélete, G.M.A., C-710/19, ECLI:EU:C:2020:1037, 42. pont. Lásd még: a Bíróság ítélete, Antonissen, C-292/89, ECLI:EU:C:1991:80, 21. pont.

(200)  A Bíróság ítélete, G.M.A., C-710/19, ECLI:EU:C:2020:1037, 46. pont.

(201)  A Bíróság ítélete, G.M.A., C-710/19, ECLI:EU:C:2020:1037, 35. és 36. pont. Lásd még a 2004/38/EK irányelv (9) preambulumbekezdését. Másrészt az „észszerű határidő” attól az időponttól kezdődik, amikor az érintett uniós polgár úgy döntött, hogy álláskeresőként nyilvántartásba veteti magát a fogadó tagállamban.

(202)  A Bíróság ítélete, G.M.A., C-710/19, ECLI:EU:C:2020:1037, 47. pont.

(203)  A 10. cikk (2) bekezdése.

(204)  Lásd: a Bíróság ítélete, Metock és társai, C-127/08, ECLI:EU:C:2008:449, amelyben a Bíróság tisztázta, hogy az uniós polgárok nem uniós polgár családtagjai jogosultak az uniós polgárt a fogadó tagállamban elkísérni, hozzá csatlakozni és vele élni, függetlenül attól, hogy korábban jogszerűen tartózkodtak-e egy másik tagállamban, valamint a fogadó tagállamba való belépésük időpontjától vagy körülményeitől függetlenül. A Bíróság azt is hangsúlyozta, hogy uniós polgár családtagjaiként jogosultak a fogadó tagállamban tartózkodni, függetlenül attól, hogy az uniós polgár fogadó tagállamba való költözésekor már családtagok voltak-e, vagy csak azután váltak családtaggá, hogy az uniós polgár a fogadó tagállamba költözött. Lásd még: a Bíróság ítélete, MRAX, C-459/99, ECLI:EU:C:2002:461.

(205)  A Bíróság ítélete, Diallo, C-246/17, ECLI:EU:C:2018:499, 63. pont.

(206)  A Bíróság ítélete, Diallo, C-246/17, ECLI:EU:C:2018:499, 65. pont.

(207)  A Bíróság ítélete, Diallo, C-246/17, ECLI:EU:C:2018:499, 66. és 67. pont.

(208)  A Bíróság ítélete, Diallo, C-246/17, ECLI:EU:C:2018:499, 36. pont. Mindazonáltal a nemzeti hatóságok nem állíthatnak ki az uniós polgár családtagjai számára kiállítható tartózkodási kártyát, „amennyiben a 2004/38 irányelv 10. cikkének (1) bekezdésében foglalt, hat hónapos határidő letelt, annak előzetes megállapítása nélkül, hogy az érintett ténylegesen teljesíti-e a fogadó tagállamban az uniós joggal összhangban való tartózkodás feltételeit” (Diallo, C-246/17, ECLI:EU:C:2018:499, 56. pont).

(209)  A Bíróság ítélete, Diallo, C-246/17, ECLI:EU:C:2018:499, 38. pont.

(210)  A Bíróság ítélete, Diallo, C-246/17, ECLI:EU:C:2018:499, 39. pont.

(211)  A Bíróság ítélete, Diallo, C-246/17, ECLI:EU:C:2018:499, 40. pont.

(212)  A Bíróság ítélete, Diallo, C-246/17, ECLI:EU:C:2018:499, 69. pont.

(213)  A Bíróság ítélete, MRAX, C-459/99, ECLI:EU:C:2002:461, 90. pont.

(214)  A Bíróság ítélete, Hadj Ahmed, C-45/12, ECLI:EU:C:2013:390, 37. pont.

(215)  A Bíróság ítélete, The Department for Communities in Northern Ireland, C-709/20, ECLI:EU:C:2021:602, 83. pont.

(216)  A Bíróság ítélete, NA, C-115/15, ECLI:EU:C:2016:487, 45. pont.

(217)  A Bíróság ítélete, Ibrahim, C-310/08, ECLI:EU:C:2010:80, 56. pont, valamint a Bíróság ítélete, Teixeira, C-480/08, ECLI:EU:C:2010:83, 68. pont.

(218)  A Bíróság ítélete, Ibrahim, C-310/08, ECLI:EU:C:2010:80, 57. pont, valamint a Bíróság ítélete, Teixeira, C-480/08, ECLI:EU:C:2010:83, 68. pont.

(219)  Lásd a (15) preambulumbekezdést.

(220)  A Bíróság ítélete, Belga állam, C-930/19, ECLI:EU:C:2021:657, 42. pont.

(221)  A Bíróság ítélete, Singh és társai, C-218/14, ECLI:EU:C:2015:476, 70. pont.

(222)  Lásd: a Bíróság ítélete, Belga állam, C-930/19, ECLI:EU:C:2021:657, 43. és 45. pont, amely egyértelművé teszi, hogy a házasság felbontására irányuló eljárás megindítása csaknem három évvel azután, hogy az uniós házastárs elhagyta a fogadó tagállamot, nem tűnik észszerű határidőnek.

(223)  A Bíróság ítélete, Pensionsversicherungsanstalt, C-32/19, ECLI:EU:C:2020:25.

(224)  A Bíróság ítélete, Dias, C-325/09, ECLI:EU:C:2011:498, 57. pont.

(225)  A Bíróság ítélete, Wolzenburg, C-123/08, ECLI:EU:C:2009:616, 51. pont.

(226)  A Bíróság ítélete, Ziolkowski és Szeja, C-424/10 és C-425/10, ECLI:EU:C:2011:866, 46. pont.

(227)  A Bíróság ítélete, Lassal, C-162/09, ECLI:EU:C:2010:592, 59. pont.

(228)  A Bíróság ítélete, Alarape és Tijani, C-529/11, ECLI:EU:C:2013:290, 48. pont.

(229)  A Bíróság ítélete, Alarape és Tijani, C-529/11, ECLI:EU:C:2013:290, 48. pont, valamint a Bíróság ítélete, Ziolkowski és Szeja, C-424 és 425/10. sz. egyesített ügyek, ECLI:EU:C:2011:866, 47. pont.

(230)  A Bíróság ítélete, Ziolkowski és Szeja, C-424/10 és C-425/10, ECLI:EU:C:2011:866, 63. pont, valamint a Bíróság ítélete, Czop és Punakova, C-147/11 és C-148/11, ECLI:EU:C:2012:538, 40. pont.

(231)  A Bíróság ítélete, Dias, C-325/09, ECLI:EU:C:2011:498, 55. pont.

(232)  A Bíróság ítélete, VI, C-247/20, ECLI:EU:C:2022:177, 59. és 60. pont.

(233)  A Bíróság ítélete, Lassal, C-162/09, ECLI:EU:C:2010:592, 59. pont.

(234)  A Bíróság ítélete, Dias, C-325/09, ECLI:EU:C:2011:498, 57. pont.

(235)  A Bíróság ítélete, Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid, C-719/19, ECLI:EU:C:2021:506, 77. pont.

(236)  A számlálást nem 12 egymást követő hónap alapján kell elvégezni. Az időtartamokra, időpontokra és határidőkre vonatkozó szabályok meghatározásáról szóló, 1182/71 tanácsi rendelet (HL L 124., 1971.6.8., 1. o.) 3. cikke alkalmazandó.

(237)  A Bíróság ítélete, Dias, C-325/09, ECLI:EU:C:2011:498, 57. pont.

(238)  A Bíróság ítélete, Onuekwere, C-378/12, ECLI:EU:C:2014:13, 32. pont.

(239)  A Bíróság ítélete, ZK, C-432/20, ECLI:EU:C:2022:39, 47. pont. Míg a jelen ügy a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló 2003/109/EK irányelvre vonatkozik, a Bíróság a 43. pontban kifejtette, hogy „jóllehet a 2003/109 és a 2004/38 irányelv a tárgya és célja tekintetében különbözik egymástól, ettől még – amint arra lényegében a főtanácsnok is rámutatott indítványának 40–43. pontjában – ezen irányelvek rendelkezései összehasonlító elemzésre adhatnak lehetőséget, és adott esetben hasonló értelmezések tárgyát képezhetik, ami különösen a 2003/109 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének c) pontja és a 2004/38 irányelv 16. cikke (4) bekezdésének esetében indokolt, amelyek ugyanazon a logikán alapulnak”.

(240)  A Bíróság ítélete, ZK, C-432/20, ECLI:EU:C:2022:39, 46. pont.

(241)  A Bíróság ítélete, Diallo, C-246/17, ECLI:EU:C:2018:499, 69. pont.

(242)  A Bíróság ítélete, Reyes, C-423/12, ECLI:EU:C:2014:16, 31. és 32. pont.

(243)  A Bíróság ítélete, Bizottság kontra Belgium, C-344/95, ECLI:EU:C:1997:81; a Bíróság ítélete, MRAX, C-459/99, ECLI:EU:C:2002:461 és a Bíróság ítélete, Oulane, C-215/03, ECLI:EU:C:2005:95.

(244)  A Bíróság ítélete, Bressol, C-73/08, ECLI:EU:C:2010:181, 40. pont. Lásd még: A Bíróság ítélete, Bizottság kontra Ausztria, C-75/11, EU:C:2012:605, 49. pont.

(245)  A Bíróság ítélete, Bizottság kontra Ausztria, C-75/11, EU:C:2012:605, 52. pont.

(246)  A Bíróság ítélete, The Department for Communities in Northern Ireland, C-709/20, ECLI:EU:C:2021:602, 66. pont.

(247)  A szociális kedvezményekre való jogosultság az EUMSZ 21., 45., 49., 56. és 63. cikkén alapulhat, (egyéb tényezők mellett) az adott személy jogállásától függően (munkavállaló, önálló vállalkozó, gazdaságilag inaktív, diák). Azok az uniós polgárok, akik munkavállalók, önálló vállalkozók, gazdaságilag inaktív személyek és diákok, a szociális kedvezmények tekintetében a fogadó tagállam állampolgáraival egyenlő bánásmódban részesülnek, azaz minden olyan előnyben részesülnek, amely megkönnyíti az uniós polgárok mobilitását (pl. csökkentett múzeumi belépődíjak a fogadó tagállamban, kedvezményes jelzáloghitelek, ingatlanszerzés a fogadó tagállamban stb.). A gazdaságilag inaktív polgárok és diákok annyiban részesülhetnek ilyen hozzáférésben, amennyiben a szóban forgó előny nem minősül „szociális támogatásnak” (lásd a 11.1. Entitlement to equal access to social assistance: content and conditions című szakaszt) vagy „tanulmányokhoz nyújtott megélhetési támogatásnak”, amely tanulmányi ösztöndíjakból vagy kölcsönökből áll (lásd azonban a C-75/11. sz., Bizottság kontra Ausztria ügyben hozott ítéletet, ECLI:EU:C:2012:605, a tanulmányokhoz nyújtott megélhetési támogatásnak nem minősülő ellátásokról).

(248)  A Bíróság ítélete, Familienkasse Niedersachsen-Bremen, C-411/20, ECLI:EU:C:2022:602, 34., 35., 47., 48., 53. és 55. pont.

(249)  A Bíróság ítélete, Brey, C-140/12, ECLI:EU:C:2013:565, 61. pont. Lásd még: a Bíróság ítélete, The Department for Communities in Northern Ireland, C-709/20, ECLI:EU:C:2021:602. 68. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

(250)  A Bíróság ítélete, Vatsouras és Koupatantze, C-22/08 és C-23/08, ECLI:EU:C:2009:344, 45. pont.

(251)  A Bíróság ítélete, Alimanovic, C-67/14, ECLI:EU:C:2015:597, 45. és 46. pont.

(252)  A Bíróság ítélete, The Department for Communities in Northern Ireland, C-709/20, ECLI:EU:C:2021:602, 69–71. pont.

(253)  A Bíróság ítélete, Dano, C-333/13, ECLI:EU:C:2014:2358, 69. pont; a Bíróság ítélete, Alimanovic, C-67/14, ECLI:EU:C:2015:597, 49. pont, valamint a Bíróság ítélete, García-Nieto, C-299/14, ECLI:EU:C:2016:114, 38. pont.

(254)  A Bíróság ítélete, Alimanovic, C-67/14, ECLI:EU:C:2015:597, 53. és 54. pont.

(255)  A Bíróság ítélete, García-Nieto, C-299/14, ECLI:EU:C:2016:114, 44. pont. Lásd még a 11.2. Relationship between Article 24 of Directive 2004/38/EC and Regulation (EU) No 492/2011 című szakaszt.

(256)  A Bíróság ítélete, García-Nieto, C-299/14, ECLI:EU:C:2016:114, 44–48. pont.

(257)  A Bíróság ítélete, The Department for Communities in Northern Ireland, C-709/20, ECLI:EU:C:2021:602, 78. pont.

(258)  A Bíróság ítélete, The Department for Communities in Northern Ireland, C-709/20, ECLI:EU:C:2021:602. 79. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

(259)  A Bíróság ítélete, Alimanovic, C-67/14, ECLI:EU:C:2015:597, 57–62. pont. Ez nem érinti a 492/2011/EU rendeletből és különösen annak 10. cikkéből eredő független jogokat az oktatásban részt vevő gyermekek elsődleges gondozói tekintetében.

(260)  A Bíróság ítélete, The Department for Communities in Northern Ireland, C-709/20, ECLI:EU:C:2021:602, 93. pont.

(261)  A Bíróság ítélete, Bizottság kontra Olaszország, 63/86, ECLI:EU:C:1988:9.

(262)  Különösen azok, amelyek a 492/2011/EU rendelet 10. cikkéből erednek az oktatásban részt vevő gyermekek elsődleges gondozói tekintetében.

(263)  A Bíróság ítélete, Jobcenter Krefeld, C-181/19, ECLI:EU:C:2020:794, 64. és 69. pont.

(264)  A Bíróság ítélete, Depesme és társai, C-401/15–C-403/15, ECLI:EU:C:2016:955, 51. pont.

(265)  A Bíróság ítélete, Cristini, 32/75, ECLI:EU:C:1975:120. A Bíróság a 13. pontban utalt az uniós munkavállalók családtagjaival szembeni egyenlő bánásmódra „ minden szociális és adókedvezmény tekintetében, függetlenül attól, hogy azok a munkaszerződéshez kapcsolódnak-e vagy sem ”. A Bíróság a „szociális előnyöket” úgy határozta meg, mint „amelyeket – függetlenül attól, hogy azok munkaszerződéshez kapcsolódnak-e vagy sem – általában elsősorban objektív munkavállalói jogállásuk miatt vagy pusztán a nemzeti területen való tartózkodásuk miatt nyújtják, és amelyeknek a más tagállamok állampolgárságával rendelkező munkavállalókra való kiterjesztése ezért alkalmasnak tűnik mobilitásuk megkönnyítésére” (a Bíróság ítélete, Even, 207/78, ECLI:EU:C:1979:144, 22. pont).

(266)  A Bíróság ítélete, Matteucci, 235/87, ECLI:EU:C:1988:460.

(267)  A Bíróság ítélete, Cristini, 32/75, ECLI:EU:C:1975:120.

(268)  A Bíróság ítélete, Castelli, 261/83, ECLI:EU:C:1984:280, 11. pont, valamint a Bíróság ítélete, Caisse pour l’avenir des enfants, C-802/18, ECLI:EU:C:2020:269, 45. pont. A szociális és adókedvezmények egyéb példáiért lásd még: a Bíróság ítélete, Ioannidis, C-258/04, ECLI:EU:C:2005:559, a Bíróság ítélete, UB, C-447/18, ECLI:EU:C:2019:1098 vagy a Bíróság ítélete, Bizottság kontra Ausztria, C-328/20, ECLI:EU:C:2022:468.

(269)  A Bíróság ítélete, Coman, C-673/16, ECLI:EU:C:2018:385, 35. pont.

(270)  Az Európai Parlament és a Tanács 883/2004/EK rendelete (2004. április 29.) a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról (HL L 166., 2004.4.30., 1. o.).

(271)  Az Európai Parlament és a Tanács 987/2009/EK rendelete (2009. szeptember 16.) a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról (HL L 284., 2009.10.30., 1. o.).

(272)  A Bíróság ítélete, Brey, C-140/12, ECLI:EU:C:2013:565, 39. pont, valamint a Bíróság ítélete, A, C-535/19, ECLI:EU:C:2021:595, 45. pont.

(273)  A 883/2004/EK rendelet azonban tartalmaz néhány kivételt ezen általános elv alól.

(274)  A felsorolás nem kimerítő jellegű. Lásd a 987/2009/EK rendelet 11. cikkét és az EU-ban, az EGT-ben és Svájcban alkalmazandó jogszabályokról szóló gyakorlati útmutatót, Európai Bizottság, DG EMPL, 2014, https://ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=868&langId=en

(275)  Lásd: https://ec.europa.eu/social/BlobServlet?docId=26951&langId=en

(276)  Lásd: az 883/2004/EK rendelet 70. cikke és X. melléklete.

(277)  A Bíróság ítélete, Dano, C-333/13, ECLI:EU:C:2014:2358, 63. pont; a Bíróság ítélete, Alimanovic, C-67/14, ECLI:EU:C:2015:597, 44. pont, valamint a Bíróság ítélete, García-Nieto, C-299/14, ECLI:EU:C:2016:114, 51. és 52. pont.

(278)  A 883/2004/EK rendelet X. melléklete felsorolja a különleges, nem járulékalapú pénzbeli ellátásokat.

(279)  A Bíróság ítélete, Veselības ministrija, C-243/19, ECLI:EU:C:2020:872, 82–84. pont.

(280)  Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy a Bíróság megállapította, hogy az EUMSZ 45. cikkel és a 492/2011/EU rendelet 7. cikkével ellentétes a fogadó tagállam olyan szabályozása, amely előírja, hogy a valamely másik tagállamban érvényesen létesített és ott nyilvántartásba vett élettársi közösség túlélő élettársa részére az elhunyt élettárs által a fogadó tagállamban végzett szakmai tevékenység miatt járó özvegyi nyugdíj folyósítása ahhoz a feltételhez kötött, hogy az élettársi kapcsolatot először bejegyezzék a fogadó tagállam által vezetett nyilvántartásba (a Bíróság ítélete, Caisse nationale d’assurance pension, C-731/21, ECLI:EU:C:2022:969).

(281)  A Bíróság ítélete, A, C-535/19, ECLI:EU:C:2021:595, 38. pont.

(282)  A 883/2004/EK rendelet azonban tartalmaz néhány kivételt ezen általános elv alól.

(283)  A 883/2004/EK rendelet 17. cikke.

(284)  Lásd a 883/2004/EK rendelet 19. cikkét.

(285)  Lásd a 883/2004/EK rendelet 23., 24. és 25. cikkét.

(286)  A Bíróság ítélete, A, C-535/19, ECLI:EU:C:2021:595, 46. pont.

(287)  A Bíróság ítélete, A, C-535/19, ECLI:EU:C:2021:595, 58. és 59. pont.

(288)  https://ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=559

(289)  Az Európai Parlament és a Tanács 2011/24/EU irányelve (2011. március 9.) a határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről (HL L 88., 2011.4.4., 1. o.).

(290)  Az (EU) 2019/1157 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése.

(291)  Az (EU) 2019/1157 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése értelmében az uniós polgárok valamelyik tagállam állampolgárságával nem rendelkező családtagjai azon tartózkodási kártyáinak érvényessége, amelyek nem felelnek meg a 7. cikk követelményeinek, a lejáratuk időpontjában vagy 2026. augusztus 3-ig szűnik meg, attól függően, hogy melyik következik be korábban. A 8. cikk (2) bekezdése eltérést biztosít a 8. cikk (1) bekezdésétől azon tartózkodási kártyák érvényessége tekintetében, amelyek nem felelnek meg az ICAO 9303. sz. dokumentumának második részében meghatározott biztonsági minimumszabályoknak, vagy amelyek nem tartalmaznak az ICAO 9303. sz. dokumentumának harmadik részében meghatározott géppel olvasható vizsgálati zónát. Ez utóbbiak érvényessége a lejáratuk időpontjában vagy 2023. augusztus 3-ig szűnik meg, attól függően, hogy melyik következik be korábban.

(292)  Valamennyi tagállam, kivéve Bulgária, Írország, Ciprus és Románia.

(293)  A munkavállalók szabad mozgásával, a szolgáltatásokkal és a letelepedés szabadságával összefüggésben lásd: a Bíróság ítélete, Royer, 48/75, ECLI:EU:C:1976:57.

(294)  Lásd még a 2004/38/EK irányelv (11) preambulumbekezdését.

(295)  A Bíróság ítélete, Ryanair Designated Activity Company, C-754/18, ECLI:EU:C:2020:478, 52. és 53. pontja. Lásd még: a Bíróság ítélete, Dias, C-325/09, ECLI:EU:C:2011:498, 48. pont; a Bíróság ítélete, McCarthy és társai, C-202/13, ECLI:EU:C:2014:2450, 49. pont, valamint a Bíróság ítélete, Diallo, C-246/17, ECLI:EU:C:2018:499, 48. pont.

(296)  A Bíróság ítélete, Ryanair Designated Activity Company, C-754/18, ECLI:EU:C:2020:478, 54. pontja és az ítélet rendelkező része.

(297)  A Bíróság ítélete, Dias, C-325/09, ECLI:EU:C:2011:498, 48–55. pont.

(298)  A legális migrációról és a szabad mozgásról szóló különböző uniós jogi aktusok együttes olvasatából következik az a lehetőség, hogy a nem uniós családtagok többszörös tartózkodási jogállással rendelkezzenek, amennyiben ezt nem zárják ki kifejezetten.

(299)  Lásd a harmadik országbeli állampolgárok magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából való beutazásának és tartózkodásának feltételeiről és a 2009/50/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2021. október 20-i (EU) 2021/1883 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 382., 2021.10.28., 1. o.) (18) preambulumbekezdését és 2. cikkének 1. pontját.

(300)  Lásd a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló, 2003. november 25-i 2003/109/EK tanácsi irányelv (HL L 16., 2004.1.23., 44. o.) 3. cikkét.

(301)  COM(1999) 372 végleges, https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?uri=celex%3A51999DC0372. Az 1999. évi közlemény tartalma (3. szakasz) még akkor is általánosan érvényes, ha a 2004/38/EK irányelv által hatályon kívül helyezett 64/221/EGK irányelvre (a külföldiek mozgására és tartózkodására vonatkozó, a közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okokból indokolt különleges intézkedések összehangolásáról szóló, 1964. február 25-i 64/221/EGK tanácsi irányelv [HL 56., 1964.4.4., 850. o.]) hivatkozik.

(302)  A Bíróság ítélete, Kempf, 139/85, ECLI:EU:C:1986:223, 13. pont, valamint a Bíróság ítélete, Jipa, C-33/07, ECLI:EU:C:2008:396, 23. pont.

(303)  A Bíróság ítélete, Bizottság kontra Belgium, 321/87, EU:C:1989:176, 10. pont.

(304)  A Bíróság ítélete, Rutili, 36/75, ECLI:EU:C:1975:137, 8–21. pont, valamint a Bíróság ítélete, Bouchereau, 30/77, ECLI:EU:C:1977:172, 6–24. pont.

(305)  A Bíróság ítélete, Rutili, 36/75, ECLI:EU:C:1975:137, 27. pont; a Bíróság ítélete, Bouchereau, 30/77, ECLI:EU:C:1977:172, 33. pont; a Bíróság ítélete, Jipa, C-33/07, ECLI:EU:C:2008:396, 23. pont, továbbá a Bíróság ítélete, K és H C-331/16 és C-366/16, ECLI:EU:C:2018:296, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

(306)  Megjegyzendő azonban: a Bíróság ítélete, Tsakouridis, C-145/09, ECLI:EU:C:2010:708, 50. pont, a 13.1.3. Proportionality assessment című szakaszban.

(307)  A Bíróság ítélete, Albore, C-423/98, ECLI:EU:C:2000:401, 18. és további pontok, valamint a Bíróság ítélete, Kreil, C-285/98, ECLI:EU:C:2000:2, 15. pont.

(308)  Lásd: a Bíróság ítélete, Tsakouridis, C-145/09, ECLI:EU:C:2010:708, 43–47. pont.

(309)  A Bíróság ítélete, Adoui és Cornuaille, 115/81 és 116/81, ECLI:EU:C:1982:183, 5–9. pont, valamint a Bíróság ítélete, Jany, C-268/99, ECLI:EU:C:2001:616, 61. pont.

(310)  A Bíróság ítélete, Royer, 48/75, ECLI:EU:C:1976:57, 51. pont.

(311)  A Bíróság ítélete, Gaydarov, C-430/10, ECLI:EU:C:2011:749 és a Bíróság ítélete, Aladzhov, C-434/10, ECLI:EU:C:2011:750.

(312)  Minden kritérium kumulatív jellegű.

(313)  A Bíróság ítélete, Jipa, C-33/07, ECLI:EU:C:2008:396, 25. pont, valamint a Bíróság ítélete, Bizottság kontra Spanyolország, C-503/03, ECLI:EU:C:2006:74, 62. pont.

(314)  A Bíróság ítélete, Jipa, C-33/07, ECLI:EU:C:2008:396, 25. pont.

(315)  A Bíróság ítélete, K és H, C-331/16 és C-366/16, ECLI:EU:C:2018:296, 51–54. pont.

(316)  A Bíróság ítélete, Bonsignore, 67/74, ECLI:EU:C:1975:34, 5–7. pont.

(317)  A különleges körülmények közötti általános bűnmegelőzést az 1999. évi közlemény szabályozza (lásd a 3.3. szakaszt).

(318)  A Bíróság ítélete, Calfa, C-348/96, ECLI:EU:C:1999:6, 17–27. pont és a Bíróság ítélete, Bonsignore, 67/74, ECLI:EU:C:1975:34, 5–7. pont.

(319)  Néha ilyen értelmű automatikus kapcsolatokat vezettek be azokban az ügyekben, amikor az egyén súlyos bűncselekményeket követ el, és bizonyos minimális büntetést kap (lásd a C-348/96. sz. Donatella Calfa ügyet).

(320)  Lásd az 1999. évi közlemény 3.3.2. szakaszát.

(321)  A Bíróság ítélete, Bizottság kontra Belgium, C-408/03, EU:C:2006:192, 68–72. pont.

(322)  A Bíróság ítélete, Orfanopoulos és Oliveri, C-482/01 és C-493/01, ECLI:EU:C:2004:262, 82. és 100. pont, valamint a Bíróság ítélete, Bizottság kontra Hollandia, C-50/06, ECLI:EU:C:2007:325, 42–45. pont.

(323)  A visszaesés veszélye nagyobbnak ítélhető például kábítószer-függőség esetén, ha esély van rá, hogy az illető további bűncselekmények elkövetésével próbálja a szenvedélyéhez szükséges forrásokat megszerezni: Stix-Hackl főtanácsnok C-482/01. és C-493/01. sz., Orfanopoulos és Oliveri ügyben előterjesztett indítványa, ECLI:EU:C:2003:455.

(324)  A Bíróság ítélete, Bouchereau, 30/77, ECLI:EU:C:1977:172, 25–30. pont.

(325)  A Bíróság ítélete, K és H, C-331/16 és C-366/16, ECLI:EU:C:2018:296, 56. pont.

(326)  A Bíróság ítélete, K és H, C-331/16 és C-366/16, ECLI:EU:C:2018:296, 56. pont.

(327)  A Bíróság ítélete, K és H, C-331/16 és C-366/16, ECLI:EU:C:2018:296, 60. pont.

(328)  A Bíróság ítélete, Orfanopoulos és Oliveri, C-482/01 és C-493/01, ECLI:EU:C:2004:262, 82. pont.

(329)  A Bíróság ítélete, E, C-193/16, ECLI:EU:C:2017:542, 23–27. pont.

(330)  A Bíróság ítélete, van Duyn, 41/74, ECLI:EU:C:1974:133, 17. és azt követő pontok.

(331)  A Bíróság ítélete, van Duyn, 41/74, ECLI:EU:C:1974:133, 17. és azt követő pontok.

(332)  A Bíróság ítélete, Polat, C-349/06, ECLI:EU:C:2007:581, 35. pont.

(333)  A Bíróság ítélete, Aladzhov, C-434/10, ECLI:EU:C:2011:750, 43. pont, valamint a Bíróság ítélete, Byankov, C-249/11, ECLI:EU:C:2012:608, 37–42. pont.

(334)  A Bíróság ítélete, K és H, C-331/16 és C-366/16, ECLI:EU:C:2018:296, 43–47. pont.

(335)  A Bíróság ítélete, Gaydarov, C-430/10, ECLI:EU:C:2011:749, 40. pont, valamint a Bíróság ítélete, K és H, C-331/16 és C-366/16, ECLI:EU:C:2018:296, 61. pont.

(336)  A Bíróság ítélete, Aladzhov, C-434/10, ECLI:EU:C:2011:750, 47. pont, valamint a Bíróság ítélete, Byankov, C-249/11, ECLI:EU:C:2012:608, 44–47. pont.

(337)  Lásd különösen: a Bíróság ítélete, K. és H. F., C-331/16 és C-366/16, ECLI:EU:C:2018:296, 67. pont. Lásd még: a Bíróság ítélete, Tsakouridis, C-145/09, ECLI:EU:C:2010:708, 50. pont.

(338)  A Bíróság ítélete, Tsakouridis C-145/09, ECLI:EU:C:2010:708, 50. pont.

(339)  A Bíróság ítélete, K. és H. F., C-331/16 és C-366/16, ECLI:EU:C:2018:296, 63. pont, valamint a Bíróság ítélete, Tsakouridis, C-145/09, ECLI:EU:C:2010:708, 52. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

(340)  Az alapvető jogokkal kapcsolatban lásd az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Berrehab kontra Hollandia ügyben hozott ítéletét, 10730/84. sz. kereset, 1988. június 21-i ítélet; a Moustaquim kontra Belgium ügyben hozott ítéletét, 12313/86. sz. kereset, 1991. február 18-i ítélet; a Beldjoudi kontra Franciaország ügyben hozott ítéletét,12083/86. sz. kereset, 1992. március 26-i ítélet, a Boujlifa kontra Franciaország ügyben hozott ítéletét, 25404/94. sz. kereset, 1997. október 21-i ítélet, az El Boujaïdi kontra Franciaország ügyben hozott ítéletét, 25613/94. sz. kereset, 1997. szeptember 26-i ítélet és a Dalia kontra Franciaország ügyben hozott ítéletét, 26102/95. sz. kereset, 1988. február 19-i ítélet.

(341)  A Bíróság ítélete, M.A., C-112/20, ECLI:EU:C:2021:197, 36. pont.

(342)  A Bíróság ítélete, Tsakouridis, C-145/09, ECLI:EU:C:2010:708, 56. pont.

(343)  A Bíróság ítélete, Tsakouridis, C-145/09, ECLI:EU:C:2010:708.

(344)  A Bíróság ítélete, Onuekwere, C-378/12, ECLI:EU:C:2014:13, 27. és 32. pont.

(345)  A Bíróság ítélete, I, C-348/09, ECLI:EU:C:2012:300, 33. pont.

(346)  A Bíróság ítélete, M.G., C-400/12, ECLI:EU:C:2014:9, 27. és 24. pont, valamint a Bíróság ítélete, B és Vomero, C-316/16 és C-424/16, ECLI:EU:C:2018:256, 65. és 66. pont.

(347)  A Bíróság ítélete, B és Vomero, C-316/16 és C-424/16, ECLI:EU:C:2018:256, 49. pont.

(348)  A Bíróság ítélete, B és Vomero, C-316/16 és C-424/16, ECLI:EU:C:2018:256, 70. pont.

(349)  A Bíróság ítélete, B és Vomero, C-316/16 és C-424/16, ECLI:EU:C:2018:256, 70. pont. Az értékelés során alkalmazandó tényezőkkel kapcsolatos további információkért lásd még a 72–75. pontot.

(350)  A Bíróság ítélete, Tsakouridis, C-145/09, ECLI:EU:C:2010:708, 32. és 33. pont.

(351)  Az Európai Parlament és a Tanács 2008/115/EK irányelve (2008. december 16.) a harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról (HL L 348., 2008.12.24., 98. o.).

(352)  A Bíróság ítélete, Ordre des barreaux francophones and germanophone és társai, C-718/19, ECLI:EU:C:2021:505, 44., 47–51., 57., 60. és 73. pont.

(353)  A Bíróság ítélete, Ordre des barreaux francophones and germanophone és társai, C-718/19, ECLI:EU:C:2021:505, 64–73. pont.

(354)  https://www.who.int/health-topics/international-health-regulations

(355)  https://www.who.int/news/item/30-01-2020-statement-on-the-second-meeting-of-the-international-health-regulations-(2005)-emergency-committee-regarding-the-outbreak-of-novel-coronavirus-(2019-ncov)

(356)  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/2371 rendelete (2022. november 23.) a határokon át terjedő súlyos egészségügyi veszélyekről és az 1082/2013/EU határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 314., 2022.12.6., 26. o.), 23. cikk.

(357)  Lásd például az egészség védelmét, valamint az áruk és alapvető szolgáltatások rendelkezésre állását biztosító határigazgatási intézkedésekre vonatkozó iránymutatások (HL C 86I., 2020.3.16., 1. o.) 21. pontját, valamint a szabad mozgásnak a Covid19-világjárvány miatti korlátozására vonatkozó koordinált megközelítésről szóló, 2020. október 13-i (EU) 2020/1475 tanácsi ajánlás (HL L 337., 2020.10.14., 3. o.) 5. pontját.

(358)  Lásd például: Emiliou főtanácsnok C-128/22. sz. NORDIC INFO ügyre vonatkozó indítványát, ECLI:EU:C:2023:645.

(359)  Lásd még a Covid19-világjárvány idején a szabad mozgás megkönnyítése érdekében az interoperábilis, Covid19-oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozó igazolványok (uniós digitális Covid-igazolvány) kiállításának, ellenőrzésének és elfogadásának keretéről szóló, 2021. június 14-i (EU) 2021/953 rendelet (HL L 211., 2021.6.15., 1. o.) 11. cikkét.

(360)  Az (EU) 2021/953 rendelet alkalmazási és időbeli hatálya például a Covid19-világjárványra korlátozódik.

(361)  Az (EU) 2021/953 rendelet (6) preambulumbekezdése. Lásd még: a Bíróság ítélete, De Cuyper, C-406/04, ECLI:EU:C:2006:491, 42. pont.

(362)  Lásd például: a Bizottság közleménye – COVID-19 A munkavállalók szabad mozgáshoz való jogának gyakorlására vonatkozó iránymutatások (HL C 102I., 2020.3.30., 12. o.).

(363)  Lásd például az (EU) 2020/1475 tanácsi ajánlás 19. és 19b. pontját.

(364)  Lásd például: a Bíróság ítélete, De Cuyper, C-406/04, ECLI:EU:C:2006:491, 44. pont.

(365)  Lásd az (EU) 2020/1475 tanácsi ajánlás 17. pontját, valamint a Covid19-világjárvány idején a biztonságos szabad mozgás megkönnyítésére vonatkozó koordinált megközelítésről és az (EU) 2020/1475 ajánlás felváltásáról szóló, 2022. január 25-i (EU) 2022/107 tanácsi ajánlás (HL L 18., 2022.1.27., 110. o.) 11. pontját. Az (EU) 2021/953 rendelet alapján, amennyiben a tagállamok negatív teszt, oltás vagy gyógyultság igazolását írták elő, ugyanezen feltételek mellett kötelesek voltak elfogadni az említett rendeletnek megfelelő igazolványokat.

(366)  Lásd az (EU) 2022/107 tanácsi ajánlás 2. pontját.

(367)  Például az (EU) 2021/953 rendelet és az annak alapján elfogadott jogi aktusok.

(368)  Például az (EU) 2020/1475 tanácsi ajánlás és az (EU) 2022/107 tanácsi ajánlás.

(369)  A Bíróság ítélete, Chenchooliah, C-94/18, ECLI:EU:C:2019:693, 73. pont.

(370)  A Bíróság ítélete, Chenchooliah, C-94/18, ECLI:EU:C:2019:693, 74. pont, valamint a Bíróság ítélete, Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid, C-719/19, ECLI:EU:C:2021:506, 66. pont.

(371)  A Bíróság ítélete, Chenchooliah, C-94/18, ECLI:EU:C:2019:693, 86–88. pont, valamint a Bíróság ítélete, Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid, C-719/19, ECLI:EU:C:2021:506, 67. és 68. pont.

(372)  A Bíróság ítélete, Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid, C-719/19, ECLI:EU:C:2021:506, 81. pont.

(373)  A Bíróság ítélete, Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid, C-719/19, ECLI:EU:C:2021:506, 81. pont.

(374)  A Bíróság ítélete, Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid, C-719/19, ECLI:EU:C:2021:506, 90–93. pont.

(375)  A Bíróság ítélete, Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid, C-719/19, ECLI:EU:C:2021:506, 94. pont.

(376)  A Bíróság ítélete, Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid, C-719/19, ECLI:EU:C:2021:506, 95. pont.

(377)  A Bíróság ítélete, Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid, C-719/19, ECLI:EU:C:2021:506, 102. és 103. pont.

(378)  A Bíróság ítélete, Royer, C-300/11, ECLI:EU:C:2013:363, 50. pont.

(379)  Lásd: a Bíróság ítélete, Chenchooliah, C-94/18, ECLI:EU:C:2019:693, 80–89. pont, amely egyértelművé teszi, hogy mely rendelkezések lehetnek relevánsak a származékos tartózkodási jog megszűnését követő kiutasítás esetén.

(380)  A Bíróság ítélete, Rutili, 36/75, ECLI:EU:C:1975:137, 37–39. pont.

(381)  Lásd azonban a C-300/11. sz. ZZ ügyben hozott ítélet (ECLI:EU:C:2013:363) 49. pontját, amelyben a Bíróság kimondta, hogy „a 2004/38 irányelv 30. cikkének (2) bekezdése csak eltérés címén engedélyezi a tagállamok számára az érintettel közölt információk nemzetbiztonsági okból való korlátozását”. A Bíróság továbbá úgy ítélte meg, hogy ezt a rendelkezést eltérésként szigorúan kell értelmezni, anélkül azonban, hogy megfosztaná hatékony érvényesülésétől. A Bíróság tisztázta, hogy a 2004/38/EK irányelv 30. cikkének (2) bekezdése és 31. cikke lehetővé teszi az irányelv 27. cikke alapján hozott határozat indokolásának pontos és teljes körű közlését. A Bíróság arra a következtetésre jutott (69. pont), hogy a 2004/38/EK irányelvnek az Alapjogi Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett 30. cikkének (2) bekezdése és 31. cikke megköveteli, hogy „az illetékes nemzeti bíróság gondoskodjon arról, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság a legszükségesebbre korlátozza az ezen irányelv 27. cikke alapján hozott határozat alapjául szolgáló okok érintettel való pontos és teljes körű közlésének, valamint az ezzel kapcsolatos bizonyítékok közlésének elmaradását, valamint arról, hogy az érintettel mindenképpen oly módon közöljék az említett okok lényegét, amely kellően figyelembe veszi a bizonyítékok titkosságának szükségességét”.

(382)  A Bíróság ítélete, Chenchooliah, C-94/18, ECLI:EU:C:2019:693, 85. pont. Lásd még: a Bíróság ítélete, Banger, C-89/17, ECLI:EU:C:2018:570, 48. pont, valamint a Bíróság ítélete, Gaydarov, C-430/10, ECLI:EU:C:2011:749, 41. pont.

(383)  A Bíróság ítélete, Diallo, C-246/17, ECLI:EU:C:2018:499, 69. pont.

(384)  A Bíróság ítélete, Diallo, C-246/17, ECLI:EU:C:2018:499, 68. pont.

(385)  A Bíróság ítélete, Petrea, C-184/16, ECLI:EU:C:2017:684, 72. pont.

(386)  Stix-Hackl főtanácsnok indítványa, Bizottság kontra Németország, C-441/02, ECLI:EU:C:2005:337.

(387)  Az „újbóli beutazási tilalom” kifejezés a 2004/38/EK irányelv 32. cikke szerinti „kiutasítási határozatra” utal.

(388)  A Bíróság ítélete, Calfa, C-348/96, ECLI:EU:C:1999:6, 27. és 28. pont.

(389)  A 2004/38/EK irányelv 32. cikkének (1) bekezdése, valamint a Bíróság ítélete, Adoui és Cornuaille, 115/81 és 116/81, ECLI:EU:C:1982:183, 12. pont.

(390)  A Bíróság ítélete, Chenchooliah, C-94/18, ECLI:EU:C:2019:693, 89. pont, valamint a Bíróság ítélete, Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid, C-719/19, ECLI:EU:C:2021:506, 67. és 68. pont.

(391)  A Bíróság ítélete, van Binsbergen, 33/74, ECLI:EU:C:1974:131, 13. pont, a Bíróság ítélete, Singh, C-370/90, ECLI:EU:C:1992:296, 24. pont, valamint a Bíróság ítélete, Centros, C-212/97, ECLI:EU:C:1999:126, 24. és 25. pont.

(392)  A Bíróság ítélete, Metock, C-127/08, ECLI:EU:C:2008:449, 74. és 75. pont.

(393)  A Bíróság ítélete, Singh, C-370/90, ECLI:EU:C:1992:296; a Bíróság ítélete, Eind, C-291/05, ECLI:EU:C:2007:771 és a Bíróság ítélete, Carpenter, C-60/00, ECLI:EU:C:2002:434.

(394)  A Bíróság ítélete, Centros, C-212/97, ECLI:EU:C:1999:126, 27. pont, valamint a Bíróság ítélete, Bizottság kontra Ausztria, C-147/03, ECLI:EU:C:2005:427, 67. és 68. pont.

(395)  A Bíróság ítélete, Akrich, C-109/01, ECLI:EU:C:2003:491, 55. pont, valamint a Bíróság ítélete, Jia, C-1/05, ECLI:EU:C:2007:1, 31. pont.

(396)  Lásd az SWD(2014) 284 final, https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/PDF/?uri=CELEX:52014SC0284%20&from=IT és COM(2014) 604 final, https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:52014DC0604&rid=1 bizottsági szolgálati munkadokumentumot.

(397)  A Bíróság ítélete, Kol, C-285/95, ECLI:EU:C:1997:280, 29. pont., valamint a Bíróság ítélete, Gloszczuk, C-63/99, ECLI:EU:C:2001:488, 75. pont.

(398)  A Bíróság ítélete, Emsland-Stärke, C-110/99, ECLI:EU:C:2000:695, 52. és további pontok, valamint a Bíróság ítélete, Centros, C-212/97, ECLI:EU:C:1999:126, 25. pont.

(399)  A tiltás hatálya nemcsak a valamennyi migránsra, hanem a migránsok egyes csoportjainak egészére (például az egy etnikai származásúakra) irányuló ellenőrzésekre is kiterjed.

(400)  Lásd a (28) preambulumbekezdést.

(401)  A Bíróság ítélete, Sean McCarthy és társai, C-202/13, ECLI:EU:C:2014:2450, 52–58. pont.

(402)  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/1724 rendelete (2018. október 2.) az információkhoz, eljárásokhoz, valamint segítségnyújtó és problémamegoldó szolgáltatásokhoz hozzáférést biztosító egységes digitális kapu létrehozásáról, továbbá az 1024/2012/EU rendelet módosításáról (HL L 295., 2018.11.21., 1. o.).

(403)  https://europa.eu/youreurope/

(404)  https://ec.europa.eu/solvit/index_hu.htm

(405)  Lásd például: Bíróság ítélete, Singh, C-370/90, ECLI:EU:C:1992:296; a Bíróság ítélete, D’Hoop, C-224/98, ECLI:EU:C:2002:432; a Bíróság ítélete, Akrich, C-109/01, ECLI:EU:C:2003:491; a Bíróság ítélete, Eind, C-291/05, ECLI:EU:C:2007:771; a Bíróság ítélete, O. és B., C-456/12, ECLI:EU:C:2014:135;a Bíróság ítélete, Banger, C-89/17, ECLI:EU:C:2018:570; a Bíróság ítélete, Deha Altiner és Ravn, C-230/17, ECLI:EU:C:2018:497, vagy a Bíróság ítélete, Coman, C-673/16, ECLI:EU:C:2018:385.

(406)  A Bíróság ítélete, Coman, C-673/16, ECLI:EU:C:2018:385, 25. pont és a hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

(407)  A Bíróság ítélete, O. és B., C-456/12, ECLI:EU:C:2014:135, 59. pont.

(408)  A Bíróság ítélete, O. és B., C-456/12, ECLI:EU:C:2014:135, 53. pont.

(409)  A Bíróság ítélete, O. és B., C-456/12, ECLI:EU:C:2014:135, 60. pont.

(410)  A Bíróság ítélete, O. és B., C-456/12, ECLI:EU:C:2014:135, 56. pont.

(411)  A Bíróság ítélete, Deha Altiner és Ravn, C-230/17, ECLI:EU:C:2018:497, 31–35. pont.

(412)  A Bíróság ítélete, Banger, C-89/17, ECLI:EU:C:2018:570.

(413)  A Bíróság ítélete, Coman, C-673/16, ECLI:EU:C:2018:385, 51. pont.

(414)  A Bíróság ítélete, Coman, C-673/16, ECLI:EU:C:2018:385, 45. pont.

(415)  A Bíróság ítélete, McCarthy, C-202/13, ECLI:EU:C:2014:2450, 54. pont és a hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

(416)  A Bíróság ítélete, Akrich, C-109/01, ECLI:EU:C:2003:491, 57. pont.

(417)  A Bíróság ítélete, Akrich, C-109/01, ECLI:EU:C:2003:491, 55. és 56. pont; a Bíróság ítélete, Payir és társai, C-294/06, ECLI:EU:C:2008:36, 46. pont; a Bíróság ítélete, Levin, 53/81, ECLI:EU:C:1982:105, 21. pont; Geelhoed főtanácsos indítványa, Bidar, C-209/03, ECLI:EU:C:2004:715, 19. pont; a Bíróság ítélete, L.N., C-46/12, ECLI:EU:C:2013:97, 46. és 47. pont; a Bíróság ítélete, Centros, C-212/97, ECLI:EU:C:1999:126, 27. pont.

(418)  A Bíróság ítélete, Akrich, C-109/01, ECLI:EU:C:2003:491, 55. és 56. pont.

(419)  Lásd például: a Bíróság ítélete, Dereci és társai, C-256/11, ECLI:EU:C:2011:734, 54. pont.

(420)  Lásd: a Bíróság ítélete, Dereci és társai, C-256/11, ECLI:EU:C:2011:734, 56. pont.

(421)  A Bíróság ítélete, Grzelczyk, C-184/99, ECLI:EU:C:2001:458, 31. pont; a Bíróság ítélete, Baumbast és R, C-413/99, ECLI:EU:C:2002:493, 82. pont.

(422)  A Bíróság ítélete, Ruiz Zambrano, C-34/09, ECLI:EU:C:2011:124.

(423)  A Bíróság ítélete, Ruiz Zambrano, C-34/09, ECLI:EU:C:2011:124, 44. pont.

(424)  A Bíróság ítélete, Ruiz Zambrano, C-34/09, ECLI:EU:C:2011:124, 42. pont.

(425)  Valamennyi tagállam, kivéve Bulgária, Írország, Ciprus és Románia.

(426)  A Bíróság ítélete, Ruiz Zambrano, C-34/09, ECLI:EU:C:2011:124, 44. pont.

(427)  A Bíróság ítélete, Dereci és társai, C-256/11, ECLI:EU:C:2011:734, 65–67. pont, a Bíróság ítélete, O és társai, C-356/11 és C-357/11, ECLI:EU:C:2012:776, 56. pont, valamint a Bíróság ítélete, Chavez-Vilchez, C-133/15, ECLI:EU:C:2017:354, 69. pont.

(428)  A Bíróság ítélete, K.A., C-82/16, ECLI:EU:C:2018:308, 56. és 57. pont.

(429)  A Bíróság ítélete, Subdelegación del Gobierno en Ciudad Real, C-836/18, ECLI:EU:C:2020:119, 48–53. pont.

(430)  Lásd például: a Bíróság ítélete, Dereci és társai, C-256/11, ECLI:EU:C:2011:734, 68. pont, valamint a Bíróság ítélete, O és társai, C-356/11 és C-357/11, ECLI:EU:C:2012:776, 52. pont.

(431)  A Bíróság ítélete, Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid, C-459/20, EU:C:2023:499, 33–38. pont.

(432)  A Bíróság ítélete, Rendón Marín, C-165/14, ECLI:EU:C:2016:675, 84. pont, valamint a Bíróság ítélete, K. A., C-82/16, ECLI:EU:C:2018:308, 92. pont.

(433)  A Bíróság ítélete, Dereci és társai, C-256/11, ECLI:EU:C:2011:734, 65. és 67. pont, a Bíróság ítélete, O és társai, C-356/11 és C---357/11, ECLI:EU:C:2012:776, 56. pont, valamint a Bíróság ítélete, Chavez-Vilchez, C-133/15, ECLI:EU:C:2017:354, 69. pont.

(434)  A Bíróság ítélete, K.A., C-82/16, ECLI:EU:C:2018:308, 76. pont.

(435)  A Bíróság ítélete, O és társai, C-356/11 és C-357/11, ECLI:EU:C:2012:776, 55. és 56. pont.

(436)  A Bíróság ítélete, K.A., C-82/16, ECLI:EU:C:2018:308, 76. pont.

(437)  A Bíróság ítélete, Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid, C-459/20, EU:C:2023:499, 60. pont.

(438)  A Bíróság ítélete, Subdelegación del Gobierno en Ciudad Real, C-836/18, ECLI:EU:C:2020:119, 61. pont.

(439)  A Bíróság ítélete, K.A., C-82/16, ECLI:EU:C:2018:308, 76. pont.

(440)  A Bíróság ítélete, Subdelegación del Gobierno en Toledo, C-451/19 és C-532/19, ECLI:EU:C:2022:354, 67. pont.

(441)  A Bíróság ítélete, Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid, C-459/20, EU:C:2023:499, 39–45. pont.

(442)  A Bíróság ítélete, K.A., C-82/16, ECLI:EU:C:2018:308, 72–73. pont, valamint a Bíróság ítélete, Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid, C-459/20, ECLI:EU:C:2023:499, 56.–59. pont.

(443)  A Bíróság ítélete, Subdelegación del Gobierno en Toledo, C-451/19 és C-532/19, ECLI:EU:C:2022:354, 69. pont.

(444)  A Bíróság ítélete, Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid, C-459/20, EU:C:2023:499, 52. pont.

(445)  A Bíróság ítélete, Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid, C-459/20, EU:C:2023:499, 53. pont.

(446)  A Bíróság ítélete, Subdelegación del Gobierno en Toledo, C-451/19 és C-532/19, ECLI:EU:C:2022:354, 83–86. pont.

(447)  A Bíróság ítélete, E.K., C-624/20, ECLI:EU:C:2022:639.

(448)  A Tanács 2003/109/EK irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról (HL L 16., 2004.1.23., 44. o.).

(449)  A Bíróság ítélete, E.K., C-624/20, ECLI:EU:C:2022:639, 49. pont.

(450)  A Bíróság ítélete, Rendón Marín, C-165/14, ECLI:EU:C:2016:675, 83. pont; a Bíróság ítélete, CS, C-304/14, ECLI:EU:C:2016:674, 36. pont, valamint a Bíróság ítélete, M.D., C-528/21., ECLI:EU:C:2023:341, 67. és 68. pont.

(451)  A Bíróság ítélete, M.D., C-528/21, ECLI:EU:C:2023:341, 62–64. pont.

(452)  A Bíróság ítélete, Rendón Marín, C-165/14, ECLI:EU:C:2016:675, 83. pont és a hivatkozott ítélkezési gyakorlat.