5.12.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 356/3

—

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális költségvetések az Európai Unióban az állami kiadások jelentős hányadát képviselik. Ebben az értelemben megállapítja, hogy a kohéziós politika támogatásait beruházásként, nem pedig egyszerű közkiadásként célszerű vizsgálni;

—

úgy véli, hogy a kiadások javításához nem elegendő csupán növelni a forráselosztás hatékonyságát és eredményességét, hanem figyelembe kell venni a területi különbségeket és a bizonyos régiók növekedését gátló akadályokat, elemezni kell ezek hatásait a kiadásokra és keresni kell annak lehetőségét, hogy miként lehetne csökkenteni a kohéziós politikára kifejtett hatást;

—

hangsúlyozza, hogy a többszintű kormányzás és a különböző igazgatási szintek közötti együttműködés, tekintettel az Európa 2020 stratégia célkitűzéseire, elengedhetetlen az alapok jobb felhasználásához;

—

hangsúlyozza, hogy az előzetes feltételrendszereket a kohéziós politika végrehajtásával közvetlenül összefüggő területekre kell korlátozni, és fontos, hogy a kohéziós politikát ne terheljék túl olyan feladatkörökkel, amelyek nem tartoznak hozzá és a bürokrácia növekedését eredményezik;

—

az Európai Parlament álláspontjával összhangban továbbra is határozottan ellenzi a makrogazdasági feltételrendszert;

—

sajnálja, hogy a Tanács ragaszkodik az eredményességi tartalékhoz, és ezt felváltandó, megismétli az automatikusan felszabadított forrásokból finanszírozandó rugalmassági tartalék létrehozására irányuló javaslatot;

—

az irányítás egyszerűsítésének lehetséges eszközeiként javasolja az eljárások egységesítését és a dokumentumok szabványosítását, a közös informatikai eszközök használatát és az egyablakos ügyintézés tényleges bevezetését, amelyekkel elkerülhetők az egyazon igazgatási szerv különböző osztályai közötti felesleges átfedések az ügyintézésekben.

Előadó

Alberto NUÑEZ FEIJÓO (ES/EPP), Galicia autonóm közösség elnöke

1.

rámutat arra a jelentős szerepre, amelyet a kohéziós politika a mai napig betölt az Európai Unió régiói közötti konvergencia folyamatában, valamint arra, amelyet a jövőben fog játszani azáltal, hogy a munkahelyteremtés, a gazdasági növekedés előmozdításának és a társadalmi és területi kohézió kérdése kezelésének egyik fő eszközeként hozzájárul az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek eléréséhez. A strukturális alapok 6 tagállamban az összes közberuházás több mint 60 %-át, 7 tagállamban pedig a közberuházások 30–60 %-át fedezik;

2.

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális költségvetések, amelyek 2011-ben a GDP 16,7 %-ának feleltek meg, az Európai Unióban az állami kiadások jelentős hányadát, összesen 34 %-át képviselik, és ezen belül kiemelendők a közvetlen beruházások, amelyek kulcsfontosságúak a gyors gazdasági talpra álláshoz. Ebben az értelemben megállapítja, hogy a kohéziós politika támogatásait beruházásként, nem pedig egyszerű közkiadásként célszerű vizsgálni;

3.

úgy véli, hogy a kiadások javításához nem elegendő csupán növelni a forráselosztás hatékonyságát és eredményességét, hanem figyelembe kell venni a területi különbségeket és a bizonyos régiók növekedését gátló akadályokat, elemezni kell ezek hatásait a kiadásokra és keresni kell annak lehetőségét, hogy miként lehetne csökkenteni a kohéziós politikára kifejtett hatást;

4.

azt ajánlja, hogy az uniós finanszírozás által nyújtott forrásokat a leginkább stratégiai jellegű területekre összpontosítsák az egyes régiókban: elsősorban a tudás, az oktatás, a kutatás és az innováció területére, amelyek a régiók gazdaságának többi területét is fellendítik;

5.

úgy véli, hogy a közberuházások az összes kormányzati szint közös felelősségi körébe tartoznak, és üdvözli a hatékony közberuházások alapelveire vonatkozó, az OECD által javasolt ajánlástervezetet (1); kéri, hogy ezeket az alapelveket uniós szinten fogadják el, továbbá alkalmazásuk rendszeres nyomon követését javasolja a többszintű kormányzás Régiók Bizottsága által kidolgozott mutatói keretében;

6.

előnyösnek ítéli a közös stratégiai keret új programozási időszakra vonatkozó integrált megközelítését, amely összefogja a regionális célokra rendelt összes forrást. Rámutat azonban arra, hogy az intézkedések összehangolása nehezen megvalósítható, mivel a közös rendelkezéseket megállapító rendelet javaslataiban foglalt tematikus célkitűzések nem egyeznek az EMVA és az ETHA hat prioritásával;

7.

ismét hangsúlyozza a kohéziós politika és az Európa 2020 stratégia szoros kapcsolatát és a versenyképesség és a foglalkoztatás javításával összefüggő általános célkitűzések (fenntartható növekedés, munkahelyteremtés és jólét) érvényességét. Ebben az összefüggésben alapvetően fontos az a lendület, amelyet a kohéziós politika a K+F+I-nek és a tudáságazatnak adott, és amely lehetővé tette a közösségi hozzáadott értéket növelő innovatív projektek végrehajtását, rávilágítva a kohéziós politika programjai és pénzügyi eszközei, illetve az innovációs és kutatási politikák közötti koordináció fontosságára;

8.

emlékeztet arra, hogy a kohéziós politika végrehajtása során elért eredményeket hatásaik mérése érdekében figyelemmel kell kísérni. Minden intézkedésnek számszerűsíthetőnek kell lennie, és eredményorientált elemzésen kell átesnie, hogy értékelni lehessen a regionális és helyi fejlődéshez való hozzájárulását. Másfelől, ha a régiók a támogathatóság feltételei helyett a célkitűzéseket tartják szem előtt, akkor jobban megválaszthatják a megfelelő eszközöket és intézkedéseket, és könnyebben saját igényeikhez igazíthatják azokat;

9.

hangsúlyozza, hogy a többszintű kormányzás és a különböző igazgatási szintek közötti együttműködés, tekintettel az Európa 2020 stratégia célkitűzéseire, elengedhetetlen az alapok jobb felhasználásához. Ezzel összefüggésben elégedettséggel fogadta, hogy a közös stratégiai keret horizontális elvei közé a többszintű kormányzás és a partnerségi elv is bekerült, és kötelezettséget vállal arra, hogy megjegyzéseket fűz a közös rendelkezéseket megállapító rendelet 5. cikkének (3) bekezdésében említett európai magatartási kódexre irányuló európai bizottsági javaslat tervezetéhez annak érdekében, hogy elősegítse a helyi és regionális önkormányzatok, a gazdasági és szociális partnerek, valamint a civil társadalmat képviselő szervek aktív részvételét a tervezési ciklus összes szakaszában;

10.

nyomatékosítja, hogy a tervezés, a programozás és a végrehajtás feladataival kapcsolatos decentralizáció magasabb szintje a polgárokhoz való közelség folytán a költségek és a szolgáltatások minősége tekintetében egyaránt sokkal hatékonyabb, és jelentős előnnyel jár a szükségletek és az igények meghatározása, valamint a fenntartható és versenyképes növekedést célzó politikák megtervezése szempontjából, ugyanakkor erősíti az önállóságot és a helyi demokráciát;

11.

úgy véli, hogy a regionális és helyi intézményeken keresztül megvalósuló decentralizáció döntő szerepet játszik az európai régiók között fennálló gazdasági és társadalmi különbségek csökkentésében, ezáltal hozzájárul a szegény régiók vidéki területeiről a nagy városi központokba történő áramlás, valamint a – bizonyos tagállamok munkaerőpiacát gyengítő – migráció negatív hatásainak mérsékléséhez. Rámutat, hogy a beruházások előzetes hosszú távú és éves tervezése és kialakítása a régiókban alapvető ahhoz, hogy a beruházások célzottabbak és eredményesebbek legyenek. Az alulról kiinduló megközelítés létfontosságú az egyes országok beruházási programjának jobb megtervezéséhez és a nemzeti fejlesztési tervek jobb kialakításához;

12.

felhívja a figyelmet arra, hogy a kiadások révén az Európai Unióban létrehozott hozzáadott érték az egyes régiókra jellemző sajátos akadályok függvénye. Ebből következően nem lehet az összes régióban általánosan alkalmazható közös stratégiát kialakítani, ezért a programozási időszakra vonatkozó szabályozási keret megalkotásakor bizonyos rugalmasságra van szükség;

13.

úgy véli, hogy a kitűzött célok elérése érdekében a régiók közötti különbségektől függetlenül elengedhetetlen, hogy a helyi és regionális önkormányzatok a 2014–2020 közötti időszakban fokozottan részt vegyenek az alapok végrehajtásában, a szabályozási keret kidolgozásától kezdve az intézkedések kivitelezéséig;

14.

azt ajánlja, hogy az operatív irányítást delegálják a regionális és helyi szintre, mivel ez lehetővé teszi az alapok jobb összehangolását és egymást kiegészítő jellegük jobb érvényesítését, továbbá biztosítja az egyes területek szükségletein és jellegzetességein alapuló alulról felfelé építkező megközelítés kialakítását. Ezenkívül a decentralizáció révén az intézkedések végrehajtásával megbízott helyi és regionális önkormányzatok kapják az egyes operatív programok hatóságait megillető felelősségi köröket;

15.

hangsúlyozza, hogy a Lisszaboni Szerződés megerősítette a szubszidiaritási elvet, továbbá ismét kiemeli, hogy meg kell őrizni és tovább kell fejleszteni a kohéziós politika szubszidiaritáson alapuló szemléletét, hogy a helyi és regionális önkormányzatok szerepe a strukturális intézkedések életciklusának valamennyi szakaszában megerősödjön;

16.

szorgalmazza, hogy a szubszidiaritás és az arányosság elvének együttes alkalmazása ne csak a nagyobb hatékonyságot szolgálja: például fenn kell tartani vagy akár meg kell erősíteni az operatív programok kidolgozásának jelenlegi decentralizált rendszerét, ösztönözve ezzel az európai kohéziós politika gyakorlati alkalmazása terén megvalósuló regionális és helyi önállóságot; ennek eredményeképpen a programok jobban illeszkednek majd az egyes régiók szükségleteihez és prioritásaihoz;

17.

úgy véli, hogy a valóban integrált, területközpontú megközelítés érdekében a helyi és regionális önkormányzatoknak a lehető legszélesebb hatáskörökkel kell rendelkezniük az egyes régiókban zajló programok és intézkedések végrehajtásában, mivel ők a legmegfelelőbb partnerek az alapokért uniós szinten felelős testületek számára, és ők képesek arra, hogy összekössék egymással az európai, nemzeti, regionális és helyi kezdeményezéseket;

18.

hangsúlyozza, hogy az előzetes feltételrendszereket a kohéziós politika végrehajtásával közvetlenül összefüggő területekre kell korlátozni, és fontos, hogy a kohéziós politikát ne terheljék túl olyan feladatkörökkel, amelyek nem tartoznak hozzá és a bürokrácia növekedését eredményezik;

19.

emlékeztet a 2014–2020 közötti kohéziós programozási időszakra vonatkozó általános rendelet tervezetével kapcsolatos RB-álláspontra, amely hangsúlyozta, hogy a régiók és a helyi önkormányzatok többnyire nem felelősek a gazdasági kormányzás célkitűzéseinek teljesüléséért, ezért a makrogazdasági feltételrendszer nemzeti szinten való alkalmazása a kohéziós politikát igazságtalanabbá tenné, ugyanakkor bizonytalanság keletkezne a jövőbeli új projektek finanszírozása körül;

20.

az Európai Parlament álláspontjával összhangban továbbra is határozottan ellenzi a makrogazdasági feltételrendszert;

21.

amellett foglal állást, hogy a releváns és megfelelően kiválasztott, az elvi feltételezések helyett a projektek eredményeit és a hosszú távú előnyöket célzó minőségi és mennyiségi mutatókat differenciált módon kell alkalmazni, törekedve az alapok által támogatott intézkedések eredményeinek értékelésére szolgáló kritériumok európai szintű harmonizációjára;

22.

kifejezetten támogatja az értékelés kultúráját, amely lehetővé teszi a stratégiák és az eljárások minőségének folyamatos javítását, és azt ajánlja, hogy Európa valamennyi nemzeti és regionális hatósága között mozdítsák elő a tapasztalatok és bevált gyakorlatok cseréjét. A fenti cél elérése érdekében javasolja, hogy jöjjön létre integrált adatbázis, amely tartalmazza a közös stratégiai keretbe tartozó alapok bármelyike által finanszírozott bevált gyakorlatokat és legjobb technológiákat;

23.

sajnálja, hogy a Tanács ragaszkodik az eredményességi tartalékhoz, és ezt felváltandó, megismétli az automatikusan felszabadított forrásokból finanszírozandó rugalmassági tartalék létrehozására irányuló javaslatot, amelynek célja, hogy a politikai döntéshozók középtávon irányíthassák a stratégiát, ösztönözve az egyes operatív programokhoz eredetileg rendelt kiadások végrehajtását;

24.

úgy véli, hogy az egy vagy több tengelyből vagy programból finanszírozott átfogó intézkedések végrehajtását lehetővé tevő integrált területi beruházásokhoz kapcsolódó stratégiatervezés és -végrehajtás lehetősége elősegíti, hogy a kiválasztott projektek nagyobb valódi hatást gyakoroljanak arra a területre, ahol megvalósulnak, egyszersmind jelentősebb hozzáadott értéket biztosítva az alapok számára és növelve a kiadások hatékonyságát;

25.

osztja azt az elképzelést, hogy a pénzügyi eszközöket és a támogatásokat a kiegyensúlyozott regionális fejlődést és az intelligens növekedést elősegítő, egymást kiegészítő eszközökként össze kell hangolni; felhasználásuk megfelelő kombinációja olyan alapot kell hogy jelentsen, amelyre a 2014–2020 közötti időszak beruházási politikái támaszkodhatnak. Ezt állapította meg a CEPS is az Európai Parlamentnek készített jelentésében, amelyben úgy véli, hogy az innovatív pénzügyi eszközök nem helyettesíthetik a támogatásokat és csak a nyereséges projektek számára alkalmasak;

26.

úgy véli, hogy a többéves keretek végrehajtása alatt felmerülnek olyan tényezők, amelyek módosíthatják az eredeti célkitűzéseket és prioritásokat, ezért, jóllehet a gyakori újraprogramozás nem kívánatos, lehetővé kell tenni a programokra rendelkezésre álló források egy részének rugalmas belső átcsoportosítását. Az átcsoportosítást minden esetben az eredeti célkitűzések szem előtt tartásával kell végrehajtani olyan arányban, hogy az ne befolyásolja jelentősen azok megvalósítását, ugyanakkor a célkitűzéseket a régió adott helyzetéhez igazítsa;

27.

úgy véli, hogy annak ellenére, hogy a pénzügyi ellenőrzésre vonatkozó alkalmazási feltételek és rendelkezések szigorodtak, a 2007–2013-as időszakban bejelentett egyszerűsítések nem igazolódtak, ellenkezőleg, aránytalan költségek keletkeztek. Ezért ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy végre kell hajtani az adminisztratív terhek tényleges egyszerűsítését, és az erőfeszítések javát a programirányításra kell összpontosítani. Az egyszerűsítésnek magában kell foglalnia az egész folyamatot az Európai Bizottságtól kezdve egészen a potenciális kedvezményezettekig, és azt össze kell egyeztetni az intézkedések elengedhetetlen felülvizsgálatának és ellenőrzésének feltételeivel, valamint a kedvezményezetteket illető garanciák tiszteletben tartásával;

28.

meggyőződése, hogy semmilyen, uniós szinten elfogadott egyszerűsítő intézkedés nem képes jelentős hatást elérni a programirányításban, ha nem kísérik a nemzeti, regionális és helyi szinteken hozott, az egyes igazgatási szervek hatáskörei szerinti valódi egyszerűsítő intézkedések;

29.

az irányítás egyszerűsítésének lehetséges eszközeiként javasolja az eljárások egységesítését és a dokumentumok szabványosítását, a közös informatikai eszközök használatát és az egyablakos ügyintézés tényleges bevezetését, amelyekkel elkerülhetők az egyazon igazgatási szerv különböző osztályai közötti felesleges átfedések az ügyintézésekben;

30.

ajánlja az elektronikus kormányzás elterjesztését, ami alapvető szerepet tölthet be a források felhasználásában és a kedvezményezettek – az értékteremtés valódi előmozdítói –, illetve az intézkedésekért felelős hatóságok és irányítók közötti kapcsolatokban;

31.

egy egyszerűsített költségmodellt javasol, amely a költségek jóváhagyásának és igazolásának olyan alternatív módját kínálja, amely kisebb adminisztratív teherrel jár, és nem befolyásolja az intézkedésekkel elérendő célkitűzéseket;

32.

hangsúlyozza, hogy az előrehaladás mérését szolgáló jelentések és ellenőrzések egyszerűsítése, valamint a programok felülvizsgálatára, ellenőrzésére és auditálására szolgáló eljárások megbízhatóságának ellenőrzése révén lehetőség van egyéb bürokratikus eljárások karcsúsítására is;

33.

emlékeztet az egyetlen alapból finanszírozott programok célszerűségére, amelyeknél egyszerűbb jóváhagyási és felülvizsgálati eljárásokat lehet alkalmazni, mint az integrált programok esetében, ugyanakkor rámutat a több alapból támogatott operatív programok előnyeire. Ez utóbbiak lehetővé teszik az uniós intézkedések régiókra gyakorolt kedvező hatásának maximalizálását, mivel integrált módon aknázzák ki a különböző fejlesztési eszközökben rejlő lehetőségeket;

34.

felhívja a figyelmet arra, hogy az alapok irányításában potenciális ellentétforrást képezhet a közösségi szabályok tagállami jogba való átültetése, ezért kéri az illetékes hatóságokat, hogy a rendelkezések kidolgozásakor – különösen a programokra horizontális hatást gyakorló kérdésekben, például a szerződések odaítélése vagy a támogatások esetében – a legnagyobb szigorral járjanak el;

35.

úgy véli, hogy a kohéziós politika és az állami támogatásokra és az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokra vonatkozó európai rendelkezések közötti szoros kapcsolat szükségessé teszi, hogy minden reform esetén különösen ügyeljenek a finanszírozási mechanizmusok összeegyeztethetőségére, és a programok irányítását ne bonyolítsák további adminisztratív terhekkel;

36.

hangsúlyozza, hogy a pénzügyi eszközök és a köz-magán társulások állami támogatásáról szóló szabályok alkalmazására célszerű olyan egyértelmű keretet teremteni, amely megelőzi a programok végrehajtásának elakadásait vagy késedelmét;

37.

javasolja az Európai Bizottság által bevezetett egyszerűsítés – meghatározott intézkedések esetén a támogathatósági kritériumok számának korlátozása – kihasználását. E célból szorgalmazza, hogy a projektek kiválasztási folyamatában olyan mutatókat alkalmazzanak, amelyek a beruházások hatásának és a projektek fejlettségi szintjének meghatározását egyaránt lehetővé teszik, így biztosítva a hatékonyabb forráselosztást, azokat a projekteket részesítve előnyben, amelyek nagyobb hozzáadott értéket teremtenek és a gazdaságra kifejtett jótékony hatásuk hamarabb jelentkezik. A beruházások hosszú távú sikerességéhez alapvető a helyi önkormányzatok adminisztratív kapacitásainak megerősítése a közbeszerzések, a műszaki felügyelet valamint a beruházást követő eszközgazdálkodás terén, különösen azokban az esetekben, amikor ők a projektek végső kedvezményezettjei;

38.

azt ajánlja, hogy az illetékes hatóságok használják ki azt, hogy a kohéziós politika támogatásainak kiegészítéseképpen lehetőség van a projektek magánforrásból történő társfinanszírozására, ami a jelenlegi helyzetben, amikor a közfinanszírozási források egyre szűkösebben állnak rendelkezésre, kétségkívül növeli a kohéziós politika értékét. Ez alapján az állami-magán partnerségek az új programtervezési időszakban fejlesztendő modellt jelenthetnek. Ezenkívül a gazdaságfejlesztésre irányuló projektek magánforrásból történő társfinanszírozása biztosítja az ilyen intézkedések relevanciáját, valamint a vállalatoknak a kezdeményezések melletti elkötelezettségét és felelősségvállalását;

39.

felhívja a figyelmet arra a jelentős szerepre, amelyet az EBB a jelen körülmények között játszhat, és kiemeli azokat a további lehetőségeket, amelyek a „keretkölcsönök” és a „strukturálisprogram-hitelek” révén adódnak;

40.

úgy véli, hogy – ahogy azt az RB korábbi véleményeiben már kifejtette – meg kell fontolni a kötvénykibocsátás lehetőségét az olyan jelentős projektek finanszírozása céljából, amelyek gazdasági megtérülése középtávon bekövetkezik;

41.

elismeri a pénzügyi eszközök jelen időszak alatti működési nehézségeit, és különösen tudatában van a városok és városi önkormányzatok konkrét, a JESSICA elnevezésű eszköz alakulásával összefüggő aggodalmainak és szükségleteinek, amelyek a programok irányító hatóságai és a városi önkormányzatok közötti feszültségek következtében jelentkeztek. Ezért ismételten hangsúlyozza, hogy a kohéziós politika végrehajtásához a megfelelő területeken lehetővé kell tenni a kölcsönalapú eszközök felhasználását, amelyek egyrészt multiplikátorhatással bírnak és fokozzák az intézkedések hatékonyságát, másrészt könnyítést jelentenek a regionális és helyi költségvetések számára, és azt javasolja, hogy ezzel kapcsolatban egyéb szereplők mellett a fejlesztési bankok részvételét is vegyék figyelembe;

42.

elutasítja a visszamenőleges hatályú rendelkezések megállapításának gyakorlatát, és úgy véli, hogy ezt a jövőben el kell kerülni, mivel megnehezíti az irányítást és jogbizonytalanságot szül. Szorgalmazza az arányossági elv alkalmazásának tanulmányozását, amelynek segítségével az ellenőrzési követelmények összhangba hozhatók a strukturális alapokból társfinanszírozott projektek méretével;

43.

úgy véli, hogy az Európai Bizottság és a régiók közötti „bizalmi szerződések” lehetősége révén elkerülhetők a párhuzamosságok az auditálási eljárásokban és érvényesül az arányosság elve;

44.

úgy látja, hogy sajátos megközelítést kell alkalmazni a több forrásból finanszírozott vagy több programhoz tartozó projektekre érvényes irányítási és ellenőrzési mechanizmusokra vonatkozó uniós szintű iránymutatások kidolgozására, azon adminisztratív átfedések elkerülése érdekében, amelyek visszafoghatnák az alkalmazásukat, különösen az egyetlen illetékes hatóság kijelölését, az átfogó elszámolást és az integrált auditokat illetően. Ezzel kapcsolatban örömmel készül arra, hogy megjegyzéseket fűzzön a több forrásból finanszírozott új projektekre vonatkozó alkalmazási iránymutatásokhoz;

45.

felhívja a figyelmet arra, hogy a projektek irányításáért felelős hatóságoknak kifejezetten fogékonyaknak kell lenniük az Európai Unió részéről a régiók rendelkezésére bocsátott kiegészítő források iránt, következésképpen szervezeti berendezkedésük olyan módosítását javasolja, amely biztosítja az e források optimális felhasználását szolgáló elégséges és megfelelő szervezeti struktúrát.